bezár
 

irodalom

2017. 04. 25.
A 21. századot várva nőttem fel
A Lúdbőr című kötetről beszélget Kemény István és Fehér Renátó
Ezzel a mondattal indítja Kemény István a kötetbemutató beszélgetést. Ahogy sejthető, az optimista várakozás időszakát hamar felváltja az egyre erősödő idegenkedés, a kétely, néhol a kétségbeesés. Egyvalami állandó: a folytonos közéleti-művészeti dialógus - a párbeszédre egyre kevésbé képes közegben. Kemény István Lúdbőr címmel esszékötetet állított össze a kétezres évek eleje óta keletkezett írásaiból. 

A bemutatón összegyűlt tömeg is jelzi a vállalkozás fontosságát. Kemény az egyik legmarkánsabb véleménynyilvánító irodalmi, irodalompolitikai, és sokszor közéleti kérdésekben az utóbbi 15 évben. Bár nyilván tiltakozna az efféle megjelöléstől, de sokak számára ő az iránytű, s annál hitelesebben képviseli ezt a szerepet, hogy alkatilag nagyon is távol áll tőle a megmondó szerep.

Fehér Renátó jó kérdezőnek bizonyult: bár a kérdések egy részét egyeztették a beszélgetés előtt, de akadt pár váratlan is köztük, ám nem csak ennek volt köszönhető a kérdező és a megszólított valódi dialógusa. A Lúdbőr szövegeiben Adytól Szókratészen át a 68-as Nagy Generáció újragondolásáig jutunk el, s eközben kirajzolódik egy olvasó író háttérországa is, ötven szerzőn (és még több, csak sejtetett néven, szövegen) keresztül.

Kemény István, Fehér Renátó

Fehér Renátó kiemeli az ötven szerzőről (ötven pillérről) szóló kisesszét, ahol a nevek válogatásában Sipos Balázs volt Kemény segítségére, s bár így sokan kimaradtak a fontosak közül, de a szűkítés, az újabb és újabb szelektálás során talán a legmeghatározóbbakra került a hangsúly.

Volt-e olyan vers, amit valamiféle kutatás előzött meg? – kérdezi Fehér. Ennyire direkten ilyesmi talán csak egyszer fordult elő, válaszolja Kemény, a Káin-versek írásakor, de mivel évtizedek óta professzionális olvasó, vagyis nem csak a saját kedvéért olvas, hanem recenziót, fülszöveget, esszét ír mások könyveiről, igazából nem sokszor tud csak a szöveg öröméért könyvet venni a kezébe. Kemény jegyzetelős olvasó, ezen felül egy időben az ÉS Követési távolságának, majd a Litera 2flekken sorozatának rendszeres írója – s ezek a jegyzetek, szövegek álltak össze a kötetben valamifajta korrajzzá, egy kor lenyomatává is.

Kemény már a borítóval pontos iránymutatást ad: az ott szereplő fotó – Bartis Attila képe – 1989. október 23-án délután készült, a Parlament előtt, a Duna felé vezető lépcsőkön. Hová jutottak ezek az arcok, mi lett ebből a generációból és az őket követőkből? A 89-es korszakhatárt további fontos mérföldkövek követik: a Kemény szerint nagyjából 2006-ra tehető nagy szakadás, amitől kezdve gyakorlatilag fokozatosan távolodik egymástól az ország két fele, vagy a 2014-es „nagy pánik”, amikor azzal kellett szembenézni, hogy a fiatalok tömegesen mennek máshova, s az ország szép lassan megfosztódik egy teljes generációtól. Ez utóbbival kapcsolatban megjegyzi, hogy a pánik mostanra elmúlt, vagy enyhült, talán mert hozzászoktunk a távolsághoz, illetve sokan visszajöttek azok közül, akik egy időre elköltöztek. Nem keserű szónoklatokról, vádaskodásról van szó a beszélgetésen – és a könyv esszéiben -, inkább a rétegek óvatos lefejtéséről. Hogy mennyiben felelős a mai állapotokért a 68-asok kitüntetett generációja, hogyan keresi a helyét a náluk eggyel fiatalabb nemzedék, és mi az egyén feladata, felelőssége a társadalommal szemben. Nem az aktuális harcmezőn járunk: Szókratésztől Thor Heyerdahlon át Dänikenig jutunk a beszélgetés során, a kötet fülszövegét író Kemény meghatározása szerint az esszékben szó esik „költőkről, versekről, irodalomról, művészetről. És történelemről, politikáról, jövőképről, kivándorlásról. Szabadságról és egyenlőségről, fantasyről és sci-firől. Magyarországról és Európáról. Zrínyi Miklósról és Rejtő Jenőről. És egyéb összetartozó dolgokról.”

Hallgat

Fehér Renátó két „démont” figyelt meg a szövegekben: egy, a Kedves Ismeretlenből ismerős Pataira hasonlító alakot, a kötet „Szókratészát”, fanyalgó, kritikus figurát, és a 30-as szakállas karakterét. Kik ezek a figurák? – kérdezi Keménytől. „Szókratész” egy számára nagyon fontos alak – „aki engem nagyon mélyen frusztrált, ahogy valószínűleg én is őt”, s akinek a nevét nem árulja el, de fiatalkorának meghatározó élménye, ahogy ízekre szedi az egyik írását – vélhetőleg jogosan. A 30-as szakállasoknak nincs konkrét modellje, egy egész csomó emberről van szó rajtuk keresztül: a már említett 68-asokról, a világszerte irigyelt és kivételezett nagy generációról, akik közül azonban sokan mára nagy öregekké merevedtek. Általuk „folyamatosan meg volt mondva a tuti, pozitív értelemben, de mégis frusztráló módon. Az én generációm elmenekült a szellemi életből a politikába. Mi adtuk a legtöbb minisztert, államtitkárt. Elég baj az" - teszi hozzá egy félmosollyal.

Az értelmiségi szerep nyomasztó felelősséggel jár, hiszen ellenérzéseket is kelt a kívülállókban – ilyesmi vezetett Trump megválasztásához is, s ezzel a nyomással-nyomasztással a következő korszak már nem nagyon tud mit kezdeni. Ahogy a zárásként felolvasott szövegből is kiderül: nehéz a tudományos-objektív szent őrülete (Thor Heyerdahl) és a kalandos-fantaszta ámokfutó (Erich von Däniken) között belőni a helyes utat. Minden remény megvan rá, hogy a Lúdbőr szövegei segíthetnek a tájékozódásban.

Fotó: Bach Máté

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés