bezár
 

gyerek

2017. 05. 04.
Négyszáz gyermeket hívtak meg a kecskeméti Katona József Színházba
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Nehéz körülmények között élő családok gyermekeit hívta meg a kecskeméti Katona József Színházba Cseke Péter direktor.

A színház igazgatója az MTI-nek elmondta: a teátrum a 2014/15-ös tanévben indította el misszióját, s azóta évente két alkalommal olyan gyerekeket lát vendégül, akiknek másként talán soha nem lehetne része színházi élményben. A kezdeményezés 2014-ben, Beer Miklós atya cigányság helyzetével foglalkozó prédikációja nyomán indult el, ennek fő üzenete az volt, hogy mindenki a maga területén tegyen valamit hátrányos helyzetben élő embertársainkért - tette hozzá.     

Cseke Péter kiemelte, hogy idén 14 Bács-Kiskun megyei településről fogadnak gyermekeket. A kezdeményezést a települések vezetői örömmel fogadták, és a családok méltányos kiválasztásához és a gyerekek utaztatásához nyújtanak segítséget.     

Idén így Kiskunfélegyháza, Petőfiszállás, Bugac, Fülöpjakab, Fülöpháza, Helvécia, Jakabszállás, Kerekegyháza, Ladánybene, Kunbaracs, Lajosmizse, Orgovány, Tiszaug és Ágasegyháza csatlakozott a teátrum kezdeményezéséhez, és vállalta a csoportok utaztatását.     A nehéz körülmények között élő családok gyermekei a május 5-i A manóvizsga című zenés mesére kaptak meghívást.

A direktor beszélt arról is, hogy a mostani előadással együtt már mintegy 3 ezer hátrányos helyzetű, mélyszegénységben élő, zömmel roma gyermeket láttak vendégül.

nyomtat

Szerzők

-- MTI/PRAE --

MTI


Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés