Szabadka, nyolcvanas évek > Opal: Happy Nightmare Baby

Elzúgnak az egyetem évei Pesten, a bölcsészkari lányok csicsergése, hajnalba nyúló fecsegések irodalomról, művészetről, politikáról, csempészés Bécsből és Berlinből, bulizás a Várklubban és a Mártonhegyi úti kégliben, édes-kínos ismerkedés a kefélés nembeliségével és a házasság partikularitásával – közben csak egyszer találkozom Antéval, feljön Muzsikás koncertre, és a Marczibányi tér melletti sötét utcában, titokban elszívunk egy tekerést. Amíg Szlavóniában katonáskodok, Melinda disszidál Amerikába, engem meg utána tíz évre kiutasítanak Magyarországról. Újra otthon, anyámnál lakom, a gyerekkori szobámban, néma szemrehányás és keserűség légkörében.

Elveszem Erzsit feleségül, hozzámköltözik Budáról, kibéreljük az egykori paplakot, a Jugoslovenska narodna armija útján. Munkát kapok az Új Symposionban, mint olvasószerkesztő, hetente háromszor vonatozom Újvidékre. Nyomasztó adósságaink vannak, szinte mindenkinek tartozunk, akit ismerünk. A színház földszintjén levő „művészklubba” járunk, ahol bármilyen nyelven beszélhetsz, bármit. Attila videókölcsönzőt nyit, esténként ülünk a padlón, a sötétben svercelt whiskyt iszunk és háromszor egymás után megnézzük a Casablancát. A spangli állandóan körben jár, nem sokat beszélgetünk, semmilyen nyelven sem. Barátaink egy része már szétszóródott a világban: Laci Párizsban, Rudi Jeruzsálemben, Anikó Pesten, Tibiék meg Bécsben várják a kanadai vízumot. Mi maradtunk; erőt gyűjtünk, lehetőségeink kézigránátjait próbálgatjuk a pannon mezőn.

Tegnap volt Erzsi névnapja, és meglepetésre beállított Ante: egy csokor vadrózsával és pár dzsointtal. Itthon csak kókuszlikőr, kalifacsók, füstölt sajt és alma volt – pszichedelikus vacsora. A köröttünk burjánzó sötét erőkről beszélgettünk, majd a vágyról, hogy Katmanduban éljünk. Erzsi nem értette, hogyan lehet a Száz év magányt, a Residents és Braxton zenéjét, a multimédiát, a fürdőkádat és többek között az ő bőrnadrágját is feladni a Nyugalmas Semmiért, de később elálmosodott. Ante negyed egykor ment haza, mi pedig elmosogattunk, és tiszta ágyneműt húztunk.

Sokan jönnek hozzánk, szeretik tágas, üres nappalinkat, ahol a falakon Kerék, Siflis Bandi és Kisbada őrült festményei, ágyunk felett pedig egy kivágott, száraz szilvafa lóg. Ülünk a nagyanyámtól örökölt paraszti ebédlőasztal körül, hepi van, rövidet iszunk meg sört, mindenki mondja a magáét, féktelenül röhögünk, kis felejtés, belefeledkezés a füst bódulatába. Erzsi nem szív velünk, kipróbálta, de nem bírja lehúzni. Kimegy a konyhába, és mikor visszajön, mi hirtelen elhallgatunk. Angyal szállt el… Szótlanul leül mellém, összeszorítja az ajkait, majd felém fordul, és teljes erővel pofon vág. Székestül hátraesek, jól megütöm magam, nem értem, nem értek semmit. Megfagy a levegő, megfagy bennem a vér.

Hajnalban a vendégek elszállingóztak, kiürítettük a hamutartókat, beraktuk a mosogatóba a poharakat. Nem akarsz nekem valamit mondani? – kérdeztem tőle. Nem – válaszolta. Én teljes erővel gyomorszájon ütöttem, oi tzuki a harára, elájult. Keskeny szivacságyon alszunk évek óta, bicskában: ha az egyikünk megfordul, a másiknak is fordulnia kell. Felnyalábolom, lefektetem, és teszek a homlokára egy vizes törülközőt. Levetkőzök, kétségbeesett és szomorú vagyok. Magához tér, rögtön felugrik, és a fal mellé állított kendô-bottal a vállamra csap. Bal kézzel kivédem, a könyökrészt kapja el, recseg a csont, jobb ököllel megint leütöm. Fél karral felnyalábolom, lefektetem, de már nem teszek a homlokára vizes törülközőt. Mellé fekszem, bicskában, aludni.

Nem tudok aludni. Szaggatott beszéd, részeg női kacarászás hullámait hozza a szél: az öles, hámló falak szomjasan nyelik magukba. Erzsi összerándul álmában, felém fordul, és az egyik combjával átölel. Szorosan mellém törleszkedve tud csak nyugodtan aludni – ez a gyerekkori, infantilis biztonságvágy még 25 évesen is kísérti. A térde a gyomromnak szorul, és elönt az ismerős, kellemes érzés: védelmező vagyok, álmok virrasztója vagyok. Reggel szótlanul isszuk a kávét. Van egy megállapodásunk: az előző napi veszekedést soha nem visszük át másnapra. A bal karom nem mozog. Ha már megütsz – mondom neki –, ne a vállamra üss, hanem a fejemre. Nem akarlak én megölni – feleli, mosolyog –, csak, hogy fájjon. Drágám.

ÉJTSZAKÁNAK VIRRASZTÓJA

Szertelenül éltünk.
Az éjtszakák mint pókhálók,
beszőtték egykor éber agyunkat,
és azokat a hallgatag perceket,
melyeket mély, sötét álomban kellett volna töltenünk.
A mámor, amit az idő kijátszásával kaptunk,
zsugorodott, mint a szamárbőr,
és száraz szemünket,
mikor az ablakkeretek derengeni kezdtek,
sehol sem leltük.

Szerb szavak
Jugoslovenska narodna armija = Jugoszláv Néphadsereg, naša armija pobeđuje
Svercel = svarcol, iz Triesta dolazi zlato

Szereplő személyek
Ante: Ante Vukov Lupus (Szabadka, 1955–2012): horvát avantgárd költő és képzőművész.
Melinda: Mixtay Melinda (Miskolc, 1955): jazzénekesnő, Triceps 1. felesége. Bécsben él.
Erzsi: Lantos Erzsébet (Bodroghalom, 1961): beszédtanár, performer, Triceps 2. felesége. Budán él.
Attila: Andrási Attila (Szabadka, 1956): színházi rendező, Budapesten él.
Laci: Dr. Forró László (Szabadka, 1955): fizikus, Lausanne-ban él.
Rudi: Dr. Klein Rudolf (Szabadka, 1955): építészettörténész, Budapesten él.
Anikó: Veszprémi Anikó (Zenta, 1956): manager, Pesten él.
Tibiék: Kókai Tibor (Csantavér, 1955): mérnök és Czapár Mária (Szabadka, 1955): pszichológus, Torontóban élnek.

KLIKKELJ A KÉPEKRE, HA ZENÉT AKARSZ!

(The Residents, Opal, Anthony Braxton)