bezár
 

irodalom

2017. 06. 12.
Aki válaszol, az kérdez
Terék Anna: Halott nők (Forum Könyvkiadó, Újvidék, 2017)
Terék Anna új kötetének már a címe előhívja a haláleset(ek)re irányuló figyelmet. A versek olvasása közben mégis elérkezik egy olyan pont, ahol megfogalmazódik az olvasóban, hogy az, aki a versekben beszél, meghalt. Egyszerre szólal meg két különböző hangon (és helyen) ugyanaz a gondolat. Aztán következő sorban, de még ugyanabban a pillanatban a versben megszólaló is kimondja: „ahányszor arra járok, / ahol meghaltam, / nagyon mérges vagyok”. 

A kötet Jelena címet viselő nyitó része egy hosszabb (és néhány nagyobb egységre tagolt) prózavers, amely Tolnai Ottó a Wilhelm-dalokból ismert formaalkotására emlékeztet körkörös szerkezetével. A múlt és jelen összejátszásában több családtag halála szerepel, és itt a versben megszólaló a megfigyelő nézőpontjába helyezkedik. De mikor kezdett el beszélni: a halála előtt vagy a halála után szólalt meg ez a nő – akit az anyja mégis fiamnak szólít („Anyám arcát ellepi a szégyen, / a magány: fiam, mi lesz velem, / nélküled, ma férjhez ad apád.", 21. o.), s ezzel mintha a fiúgyermeknek járó örömről akarná biztosítani lánygyermekét? Milyen megfigyeléseket tesz a haldokló feletti szempár: „az emberek úgy figyelték a kis halottat, / mintha várnák: szólaljon meg végre, / mondja el, mi van a túlvilágon”. (7. o.)

Terék Anna: Halott nők - Részlet a Jelena című versből

Hogyan néz ki egy halott gyermek. Mert az látszik rajta, hogy nem hasonlít a felnőtt halottakra. És hogyan néz ki az, aki mindezt végignézte. Melyik testrészét érzi a legjobban. Mi fog történni, amikor a haldokló test nem valaki másé, hanem a szemlélőhöz tartozik. Mi volt az, ami utat tör magának a testben. Előbb a férfi, aki céltáblát lát a nő két lába közt. Aztán az érfalak között felgyűlik a méreg. És utána (végül) az Isten következik. Melyikükhöz tartozik hozzá a halál. Ha a hó alatt hal meg az ember, vajon ki lehet hibás. A tél, vagy az, aki betemette magát a hóba, vagy az, aki majd kiássa és közben nem vigyáz. Mit fog majd észrevenni a saját halálából, hogyan szorítják el testrészeit láthatatlan erők és teszik láthatatlanná a halálban.

Terék Anna: Halott nők (részlet)

Honnantól halott az ember és meddig haldokló. Melyik érzékszerve fog legelőször eltűnni, ha a test egyik fele már meghalt és ezt a másik észreveszi. Ki mondja meg akkor, hogy meghalt: aki még haldoklik, vagy aki már nem él.

Mikor kezdett el beszélni a nő: még halála előtt, vagy abban a pillanatban, amikor meghalt.

A halálából tekint vissza és mesél (vagy ebben az esetben pontosabb volna múlt időben fogalmazni). Hogyan dönthette el utólag, mikor kezdődött. Honnan kezdje mesélni halálát. Vagy eleve értette a jeleket, mert ő ismerte Jelenát, Maját, Juditot, akik a fejezetek címadói közt szerepelnek. Láthatta-e előre a halálát. És ha látta, melyik testrészén vette először észre. És melyik testrészével nézett már halott részére.

Az Antal László munkáját dicsérő illusztrációkon a karcolt rajzolatok és az egymáshoz hol illeszkedő, hol távolodó lenyomatok kollázsai kellő arányú hézagokkal dolgozva körvonalazzák a versekben torzként láttatott (test)helyzeteket. A megsérült, feldarabolt testek hol megnövekedett, hol eltűnő részleteiben a kép és a szöveg közötti párbeszéd nemcsak illusztratív jelleggel valósul meg. A kollázs és a versek kapcsolatáról győznek meg a testábrázoló sorok is: „az egyik asszony azt mondta, / annak a fiát hozták vissza a frontról, / mindene le volt szakítva, / amit csak le lehet szakítani egy emberről” (27. o.); „végül már magában ivott, / senki sem nevetett a viccein, / az arca egyre hosszúkásabb / lett a szomorúságtól” (44. o.). A részletekből építkező képekben az ábrázolás és a háttér kapcsolata azt a benyomást kelti, hogy az illusztrációk követik a kórházban ápolt kilyukadt testek sebeinek ápolásához szükséges letekert gézdarabok mintáját és a letekert gyolcs hézagait, amely gézdarabok a versben egyébként nem állnak rendelkezésre.

Terék Anna: Halott nők - Részlet a Puskatussal című versből

„Áll az idő, / nem mozdul egy könny sem / apám arcán, / sikítanak az asszonyok, / rossz nézni a szájukat, / elvisznek, innen ma elvisznek, / sikítják az asszonyok. Apám arcára / ráverték szögekkel a könnyeket. Csak egy hang / szakadna már fel / a torkán, / legalább.” (20.o.) A trauma, láthatatlan képpé merevít. Ezért nem lehet elhinni a halált, mert nem halt meg, csak eltűnt. Mi az igazság: amit lát, vagy amit a szemétől függetlenül tud. És ha nem hiszi el, hogy amit lát, tényleg az a halál. Hogy lehet eltűnni a halálban. Aki a gránáttalálatban halt meg, úgy vált tócsává, ahogyan a nyári aszfalton felszáradnak pocsolyák. Aztán amikor ő is meghal, nem hiszi el, hogy nem csak játékból.

A halott úgy beszél az életről, hogy számára nem jelent rejtélyt. Ezért nem is fejti meg. Ha tényleg meghalt – és nem csak úgy eltűnt –, akkor ki beszél majd tovább helyette.

Terék Anna: Halott nők - Részlet az Olja dala című versből

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés