bezár
 

gyerek

2017. 06. 16.
Valós gyerekek valós napjai
Interjú Mészöly Ágival és Paulovkin Boglárkával
Mészöly Ági és Paulovkin Bogi riportkönyve, az Ez egy ilyen nap háromszoros jelölést kapott idén Az Év Gyerekkönyve díj különböző kategóriáiban. A második kötet, az Egy másmilyen nap bemutatóját június 10-én tartották a Deák 17-ben. A bemutatón Boros Misi (Virtuózok) zongorázott, de felhangzott a hegedű hangja is, és nem múlt el - sajnos - könnyek nélkül, Bencére emlékeztünk, aki nem lehetett jelen. A nem szokványos könyv nem szokványos bemutatója egy még kevésbé szokványos dedikálással ért véget. A kötet alkotóival Németh Eszter beszélgetett .

PRAE.HU: Egy innovációs díjra jelölt könyv esetében talán megbocsátható az egyébként szokásos kérdés: honnan jött az ötlet?

Mészöly Ági: Az alapötlet tőlem származik: néhány évvel ezelőtt, amikor az Író Cimborák blogon az elfogadás volt a téma, az Ez egy ilyen nap interjúihoz nagyon hasonló stílusban mutattam be egy norvég kerekesszékes fiú és egy trinidadi autista kislány egy-egy napját. Hakonnal és Keneishával konduktorként találkoztam, és azt gondoltam, hogy ezek a reggeltől-estig történetek a maguk egyszerű tényközlésével sok mindent elmondhatnak egy különleges helyzetben élő gyerekről. Kertész Edinának, aki nem csak egy meglehetősen zakkant gyerekkrimi-sorozat szerzője, hanem a Naphegy kiadó szerkesztője is, és nem mellesleg hatalmas szociális érzékenységgel figyeli a világot, megtetszettek ezek a történetek. Ő gondolt először arra, hogy ilyen szövegek akár könyvként is működhetnének…

Paulovkin Boglárka: Én “ejtőernyősként” találkoztam a feladattal, eredetileg más illusztrátort keresett meg a kiadó. Ebben az időszakban volt 5-6 hónapos a legkisebb fiam, Borisz, egyáltalán nem vállaltam semmilyen munkát, kivétel volt a Goethe Intézetben szervezett kortárs gyerekirodalmi konferencia, ahol workshopot és beszélgetést vezettem Regina Kahn illusztrátor kollégámmal (lehet erre nemet mondani…?). Ebben a beszélgetésben mondtam, hogy van olyan, amikor egy feladat és egy illusztrátor nem találja egymást, ilyenkor a hosszas kínlódás helyett érdemes inkább váltani. A Naphegyesek ezt hallván, nem csak a tanácsot fogadták meg, hanem rögtön fel is ajánlották a feladatot. Ami ismét csak olyan helyzet volt, amire nem lehetett nemet mondani, mert első perctől nagyon fontos könyvnek gondoltam ezt a munkát, zseniálisnak éreztem az ötletet, tetszettek a szövegek, szóval kivételesen elvállaltam, még annak tudatában is, hogy húzós lesz kitalálni, megcsinálni a kevés idő miatt.

PRAE.HU: Milyen kritériumok alapján válogattátok ki a gyerekeket és az élethelyzeteket?

Mészöly Ági: Az első kötetben megpróbáltunk minél különbözőbb szociokulturális hátterű gyerekeket bemutatni. El akartunk menni a szélsőségekig és direkt tettük a kötetben egymás mellé a tízgyerekes, mélyszegénységben élő roma család legkisebb gyerekének és a felső tízezer kivételezett életét élő kislánynak a történetét. Kilenc-tizenegy éveseket kerestünk, lehetőleg olyanokat, akiken keresztül többféle családmodellt és helyszínt megismertethetünk az olvasókkal. A második kötetben a fő szervezőerő az iskola, illetve annak hiánya-mássága: alternatív oktatásban tanuló gyerekek szólalnak meg a riportokban, illetve olyanok, akik valamilyen okból magántanulók lettek. A magántanulók között sok olyan gyerek van, aki valamiben kimagasló tehetséget mutat, evidens volt tehát, hogy ilyen gyerekek is bekerüljenek a könyvbe. 

Mészöly Ági

Mészöly Ági

PRAE.HU: Mennyire volt nehéz interjúalanyokat találni?

Mészöly Ági: Míg az Ez egy ilyen napnál elsősorban a saját kapcsolati hálónkat használtuk, ismerősök ismerőseinek az ismerőseiig bezárólag, az Egy másmilyen nap tervezésekor sokkal tudatosabban kellett keresgélnünk. Néhány gyereket például egy-egy szervezeten keresztül találtunk meg: Katát a Magyar Sakkszövetség sajtósa ajánlotta, Olivért az Artistaképző igazgatója. A legtöbb figyelmet természetesen a tartósan beteg gyerek kiválasztása jelentette - hiszen vannak olyanok, akik kényszerűségből nem járnak iskolába, például egy elhúzódó orvosi kezelés miatt, és nagyon-nagyon fontosnak tartottam, hogy ez a könyvben is megjelenjen - hiszen ebben az esetben egy krízishelyzetben élő családot kellett megkérnem arra, hogy, ha csak egy nap erejéig is, engedjenek be az otthonukba, az intim szférájukba. Hatalmas segítséget kaptam az Őrzők Alapítvány munkatársaitól, több alkalommal találkoztunk, elég hosszadalmas folyamat volt, hiszen figyelembe kellett venni a gyerekek aktuális állapotát, a betegségük prognózisát, a szülők attitűdjét, a kezelések időpontjait, sőt, még az én aktuális egészségi állapotomat is, hiszen az ember náthásan nem készít interjút transzplantáción átesett gyerekkel.

PRAE.HU: Hogy zajlott az interjúzás? 

Mészöly Ági: Ideális esetben - és a szövegek nagy része, szerencsére, így készült - tényleg reggeltől estig együtt voltam a gyerekekkel. Rádha-Lilával hajnalban találkoztam a Krisna-völgyi szentélyben, Csillaggal a térdig érő hóban caplattunk vízért, Barnabással közösen nem jutott eszünkbe Buda ostroma, és bár a Táncművészeti Egyetemen én csak figyeltem Kamill balettóráit, a nap végén nekem volt izomlázam. Néhány gyerekkel kevesebb időt tudtunk együtt tölteni, de ez a kevesebb is több órát, fél napot jelentett, saját környezetükben. Volt olyan gyerek, akivel egy pillanat alatt megtaláltuk a közös hangot, de a zárkózottabbak is hamar megszokták hogy ott vagyok, figyelek. Próbáltam nem belefolyni a dolgokba, csak fülelni, jellemző félmondatokat és gesztusokat elcsípni. Ahhoz, hogy egyes szám első személyben el tudjak mondani egy-egy napot, rengeteg ilyen apróságra volt szükségem, a füzetem tehát tele volt látszólag lényegtelen jegyzetekkel és szófordulatokkal. Aztán az elkészült szövegeket egyeztetni kellett, nem csak a gyerekekkel, hanem a szülőkkel is - és ez nem volt problémamentes.

PRAE.HU: Egy-egy ábrázolt élethelyzetről olvasni sem könnyű, hát még látni, betekintést nyerni. Mi volt ebben a legnehezebb?

Mészöly Ági: Egyértelműen az, hogy teljesen neutrális maradjak. Hogy ne lelkesedjek túlzottan, ne vonódjak be, vagy ne ítélkezzek, hogy meg tudjam tartani a megfigyelő szerepét. És ez természetesen a legtöbb esetben nem sikerült, hiszen más szempontból pedig éppen bele kellett bújnom az interjúalany bőrébe. De ha azt akartam, hogy érezhető legyen az, hogy a gyerekek számára teljesen normális, evidens az, ahogy ők élik a napjaikat, teniszcsillagnak készülve, egy viszonylag zárt vallási közösség tagjaként vagy éppen alig-kamaszként a világhír kapujában, akkor semlegesítenem kellett a saját érzéseimet, értékítéletemet. Mondok konkrét példát... Krisna-völgyben a reggeli tanítás például a férfi-női szerepekről szólt, és hát nem kifejezetten egyezett azzal, amit én vallok ebben a témában. Viszont akkor és ott az volt a dolgom, hogy megértsem és képes legyek tolmácsolni azt a lelkesedést, amivel az interjúalanyom befogadta ezt a tanítást. 

Ez egy ilyen nap

PRAE.HU: A kötet innovativitásához nem fér kétség, a HUBBY innovációs shortlistjén is ott volt, sőt illusztrátori jelölést is kapott. Számítottatok erre?

Paulovkin Boglárka: Nagyon szerettem ezt a munkát és elégedett is voltam a végeredménnyel, de végig a szolgálólány szerepét alakítottam. Adott volt egy remek ötlet, adott volt a gyerekek magával ragadó világa, élete, ehhez mi, alkotók - talán Ági is egyetért velem ebben - a legmélyebb alázattal “csak” formát kellett, hogy adjunk. Azt szerettem volna, ha a gyerekek, a szereplők és az olvasók is ráismernek a saját életük vizuális lenyomataira, beazonosítják a kis képi üzeneteimet és szeretik a könyvet. Szívesen veszik újra és újra kézbe, szívesen ajánlják a barátaiknak. Innovációra és pláne szakmai elismerésre egyáltalán nem gondoltam. Teljesen más minőségű vállalás, mint egy Tárkony vagy egy Nem mese képi világának a megteremtése. 

Mészöly Ági: Számítottam arra, hogy "szakmai berkekben" pozitív lesz a fogadtatás, hiszen tényleg elég jó ötleten alapul a két könyv, és azt hiszem, becsületesen sikerült megírni is - bár a három shortlistes eredmény (illusztrátor, szerző, innovatív könyv - a szerk.) engem is meglepett. Viszont azt, hogy az olvasók között is ilyen népszerű lesz az Ez egy ilyen nap, nem gondoltam volna. Konkrétan azt hittem, hogy ez rajtam és Edinán kívül pont senkit nem érdekel... ez elég örömteli meglepetés volt.

PRAE.HU: Azért akkor nem adták volna ki… És arra gondoltatok, hogy az első kötet után folytatásra kerül sor?

Mészöly Ági: A folytatás gondolata bennünk hamarabb felmerült, de realitássá akkor érett, amikor egyrészt az olvasók erre szavaztak azzal, hogy megvették a könyvet, másrészt megtaláltuk azt a koncepciót, ami elviszi a hátán az újabb összeállítást. Nem akartam ismételni magam, ezért kerestünk a Másmilyen napba - másmilyen napokat.

Paulovkin Boglárka: Valahogy egyértelmű volt, hogy folytassuk, és azt is hamar eldöntöttem, hogy hasonló szellemben teremtve, de egyértelműen más látványt szeretnék a folytatás-kötetben, amiről úgy érzem, hogy sikerült is. Ha egymás mellé teszed a két könyvet, nyilvánvaló, hogy testvérkönyvek, még akkor is, ha az egyiken ecset-gesztusokkal készültek az “ikonok”, a másikon vektorgrafikus sterilitással. Megmaradt a montázs-szerű sűrítés a belső illusztrációkban, de a színflekkek akvarelles jelleget kaptak a roncsolt, nyomatszerű megjelenés helyett. És persze markánsan más a színvilág a borítón is, az oldalakon is.

PRAE.HU: Bogi, illusztrátorként mi jelentette számodra a legnagyobb kihívást?

Paulovkin Boglárka: A rövid időn kívül, ami rendelkezésre állt, a költségvetés szűkössége is feladta a leckét, így lett kétszínnyomás a belíveken. Persze a nehézségeket az alkotók igyekeznek előnyükre fordítani, és hát melyik grafikus ne élvezné, hogy duotone-ban kell megoldania egy adott világot? Eredetileg színes képekben gondolkodtam, később kellett váltani, de akkor már magát a stílust nagyjából láttam magam előtt. Szerettem volna nagyon mai látványt, használni a ránk - és a célközönségre - zúduló kommersz látványelemeket, így kerültek - szó szerint - a képbe különböző vektorgrafikus rajzok, ikonok, jelek. Ugyanakkor többrétegű képeket szerettem volna létrehozni, amik nemcsak nyilvánvalóan tetten érhető elemeket mutatnak meg a történetekből, hanem azt a hangulatot is, amit az adott szereplő története számomra jelentett. Ezen túl pedig játszani szerettem volna, így születtek kis vándorló szellemek pixelekből az egyik szöveg nyomán, pingpongozó Napóleon-katonák a másikén. Szerettem volna artisztikus, nyomatszerű, roncsolt felületekkel kombinálni a vektoros rajzok sterilebb vagy olykor sablonos jellegét. Mivel tízéves, vagy annál idősebb gyerekeknek szántuk a könyvet, olyan látványt szerettünk volna teremteni, ami vonzó a tinédzserek számára. 

Paulovkin Bogi

Paulovkin Boglárka

PRAE.HU: A kötet egységének megteremtésekor, ilyen szerteágazó és különböző sorsok mellett, adta magát az ábrázolásmód vagy több mindent kipróbáltál, hogy működjön?

Paulovkin Boglárka: A legnehezebb feladat valóban az egység megteremtése volt az illusztrációk között, úgy, hogy közben ne váljon egyhangúvá, semmitmondóvá, üressé egyik kép sem. De amikor ilyen rövid idő alatt kell létrehozni valamit, akkor inkább fejben döntöm el a főbb irányokat, kevésbé jellemző a próbálgatás. Ezt a kiadónak nehéz inkább elviselni, mert amíg meg nem szülöm azt, ami nagyjából prezentálja, hogy mit is gondolok, addig nem láthat semmit és ez idegesítő. Ehhez bizalom kell, ami pláne nehéz, amikor már a második illusztrátor áll neki dolgozni a kötet képein. Emiatt is igyekeztem egy követhető, megérthető, folytatható vizuális vonalat minél gyorsabban összehozni.

PRAE.HU: Mi jelenti szerintetek a kötetek legnagyobb vonzerejét?

Mészöly Ági: Egyrészt az, hogy nagyon szépek. Komolyan. Bogi fantasztikusak kitalálta, megcsinálta, összerakta. Élmény kézbe venni. Másrészt talán az, hogy a gyerekeket/embereket igenis érdekli a többi ember/gyerek élete. Szeretünk bekukkantani mások világába, szeretünk valóságos dolgokon ámulni, szörnyülködni, irigykedni. Belelátni mások fejébe. Már Micimackó is azon gondolkodott, milyen lehet másvalakinek lenni... És az, hogy valós gyerekek valós napjait mutatják be ezek a könyvek, pont ezt a kíváncsiságot pöckölgeti.

Paulovkin Boglárka: Minél homogénebb világot ismerünk, annál nehezebben viseljük el, értjük meg azt, ami attól különbözik. Ami más, mint amit közvetlenül ismerünk, az idegenkedéssel, félelemmel vagy akár utálattal tölthet el bennünket. A könyvben szereplő nagyon különböző életekbe belesve, bennük elrejtőzve és körülnézve sok mindent teljesen másképp lát az ember. A gyerek is. Nem nagyon tudnék egyszerűbb és hatékonyabb eszközt ezeknél a könyveknél az “érzékenyítésre”, az elfogadás, a beleérzés képességeinek kinyitására, megerősítésére. És persze azért működik, mert elsősorban is izgalmas - ki ne szeretne bekukucskálni a zárt ajtók mögé? A gyerekek kíváncsiak egymásra, és Ági igazán közel tudja hozni hozzánk a mesélőket.

PRAE.HU: Milyenek az olvasói visszajelzések a szülőktől és milyenek a valódi célközönségtől, azaz a gyerekektől?

Paulovkin Boglárka: A gyerekek imádják ezeket a történeteket, mert “igaziak”. Rá lehet csodálkozni, hogy milyen más életek is vannak, ugyanakkor a jól megírt szövegek érdemeképpen könnyű azonosulni is a kötet hőseivel. Példaképekké válnak vagy bajtársakká, akikkel hasonló “szenvedések” kötik össze őket, mint amit maguk is átélnek a saját életükben, vagy egy nagyon más világ távoli szereplőiként közel hoznak olyasmit is, amit az olvasók nem tapasztalhatnának meg másképpen. Kinyílik számukra több, másik világ. Ugyanakkor a könyvet olvasva a gyerekek önkéntelenül elkezdik a saját életüket is kívülről látni. Rácsodálkoznak arra, hogy ha kicsit távolabbról szemlélik a számukra akár unásig ismert mikrovilágot, az milyen másnak tűnik. Rájönnek, hogy a saját életükben ők is főhősök… 

PRAE.HU: Lesz harmadik kötet?

Mészöly Ági: A folytatás előfeltétele egy olyan koncepció, ami az előzőekhez képest innovatív, de nem erőltetett. Én imádom ezeket az interjúkat, de utálnám ismételni magam, vagy azt a benyomást kelteni bárkiben, hogy a harmadik bőrt is le akarjuk húzni a riportmesekönyv-rókáról. Tehát ha túl sokat kell(ene) gondolkodni a dolgon, akkor inkább elengedném. De ha a kiadó részéről létező szándék találkozik egy nyilvánvalóan jó ötlettel, akkor kár lenne ellenkezni.

Paulovkin Boglárka: Én el tudok képzelni harmadik kötetet, mert úgy érzem, van még benne lehetőség, még ha most mintegy tükörképként, ikerpárként is tettük egymás mellé a két könyvet. Ám a történeteket végigolvasva egyre nyilvánvalóbb, hogy nem lehet elvágólagosan kijelenteni, hogy mi számít rendkívülinek, és mi számít rendesnek, normálisnak, átlagosnak. Egyetlen dolog van, amiben biztosak vagyunk a 25 történet elolvasása után, hogy ezek a skatulyák nem működnek igazán. Meg kell hallgatnunk egymást, mert mindannyiunk története érdekes és fontos…

 

Mészöly Ági fotóját Szőllősi Mátyás, Paulovkin Boglárka portréját Nagy Norbert készítette.

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés