bezár
 

film

2017. 06. 23.
Szent a korruptak között
Petar Valchanov és Kristina Grozva: Az óra
Az óra című bolgár film húsba tépő története kegyetlen realizmussal mutatja be Közép-Európa szerencsétlenebb felének helyzetét közel harminc évvel a rendszerváltás után. Hogy a nyugatos felzárkózás árnyékában, vagy inkább annak hiányában mennyire aktuálissá válik számtalan, a régiót évszázadok óta kínzó kérdés, azt jól demonstrálja a Valchanov-Grozva rendezőpáros munkája, akik Gogol és Csehov útján haladva kíméletlenül leplezik le a posztszocialista országok romlottságát.

Egy észak-magyarországi falu infrastruktúráját idéző ház lakója eszik szótlanul, miközben a tévében valamilyen korrupciós ügyről beszélnek. Ellenzéki képviselők szerint mélyen áron alul sikerült privatizálni állami vonatokat, amiről az illetékes miniszter természetesen nem tud. Felszólítja ellenzéki kollégáját, hogy fejezze be a megalapozatlan rágalmazást, de mindenesetre belső vizsgálatot rendel el a minisztériumban. Ennek eredményéről sajnos nem értesülünk, azonban már az első jelenet egyértelműsíti a tér- és időbeli kontextust: a rendszervátás utáni Kelet-Európában vagyunk.

Az óra

A Petar Valchanov-Kristina Grozeva duó A lecke című debütáló alkotásukkal megkezdett irányt követi, és a végletesen polarizálódott, félkapitalista-félszocialista viszonyok között tengődő társadalmak működését tárja fel, a rendszer működése által kiváltott dühtől övezve. A kivitelezés azonban végig finom marad, az alkotók kivételes érzékkel nyúlnak az orosz realista irodalom és a lengyel morális nyugtalanság mozijának hagyományához. Fő érdemük, hogy a régi drámák és filmek ismert karaktereit nemcsak átveszik, hanem át is formálják őket, jellemüket árnyalják. A Wajda-filmekből ismert romlott médiaelit ezúttal a kapitalistának hazudott, kiskirályként működő miniszterekhez dörgölőzik, míg hősünk a modern fölösleges embert szimbolizálja. Azonban már kevéssé a klasszikus fölösleges embert látjuk, inkább a posztkommunista Kelet-Európa – jelen esetben Bulgária – kisemberét. A dadogó Tzanko ugyanakkor a legszeretetreméltóbb és legbecsületesebb kisember, aki valaha a vásznon feltűnt. Modernitástól való idegensége (pl. egy mobiltelefonnal vagy egy digitális órával nem tud mit kezdeni) és kirívó ügyetlensége, esetlensége nevetségessé teszi mind a falujában, mind a politikai és médiaelit körében. Munkája is jelentéktelennek tűnhet, magányos krampácsolóként dolgozik (a vasúti síneket ellenőrzi és javítja).

Az óra

A cselekmény mozgatórugói egészen egyszerű motívumok, a fordulatok apró tárgyakhoz és bagatell szituációkhoz kötődnek. Hősünk egyik reggel egy zsák pénzt talál a sínek mellett, és olyat tesz, amit valószínűleg a környezetében senki más nem lépne meg: értesíti a hatóságokat az elvesztett csomagról. Ám becsületességéért kemény árat fizet később. A hamar országos ismertségre szert tevő kisembert a társadalom megveti: előbb a hírszerkesztők számára tűnik feldolgozhatatlanul viccesnek dadogása, majd a helyi kocsmában is kigúnyolják, amiért nem vágta zsebre a bankjegyeket. Ám a bonyodalom forrása édesapjától kapott órája, amelyet az őt kitüntető minisztérium sajtófőnök asszonya oldoz le csuklójáról, hogy a miniszter úr – a vakuk villanásai kíséretében – nyugodtan feltehessen helyette egy műanyag ajándék órát. Csakhogy a sajtónyilvános ünnepély után elfelejtik visszaadni neki a családi ereklyét, az elkövetkező hetekben az órája felől érdeklődő Tzankoról pedig azt feltételezik, hogy egyszerűen pénzt akar kizsarolni belőlük. Jóllehet, nem kérte, hogy kitüntessék, nem vágyott reflektorfényre, csupán az óráját szeretné visszaszerezni. Hányattatásait kizárólag a gátlástalan média okozza. 

Az óra

A film másik fontos karaktere, a cezaromán és munkamániás sajtófőnök, akinek magánéletét külön szálon követhetjük végig. Ő a kapitalista világ balkáni viszonyok közé zárt huszonnégy órán át gürcölő yuppie-ja, aki gátlás nélkül alázza meg munkatársait, vagy épp csalja meg férjét, ha azt az üzlet megkívánja. Julia tualjdonképpen Tzanko inverze, az ő élete minden téren a sikerről szól. A sors úgy hozza, hogy kellő szerencsével még a súlyosabb magánéleti problémái is könnyen megoldódnak. Bár a finálé meglepő (többek közt morális) fordulatot tartogat a tetteit hasznosságukkal és sikerükkel legitimáló nő számára.

Azonban nemcsak a balkáni állami média működésével szemben kritikusak a rendezők, hanem a rendszer politikai ellefeleivel szemben is. Ugyan csekélyebb játékidőt kap, de fontos figurája a történetnek az ellenzék népszerű újságírója. Ő az, aki némi lelki terror alkalmazásával belerángatja Tzankot egy nyilvános tévészereplésbe, hogy ország-világ előtt feltárja a falujában zajló olajlopás részleteit. Persze az interjú alatt feltűnően türelmesen hallgatja végig lassan artikuláló vendégét, utána viszont semmiféle védelmet nem nyújt neki az esetleges következményekkel szemben.

Az óra

A történet hitelességét emeli, hogy nem pusztán a kapitalizmuson kéri számon a szociális-társadalmi feszültségeket, hanem árnyalt képet ad állami korrupcióról és visszaélésekről. Nem mitizálja a kisembert, a lecsúszott rétegek agresszivitását és bűnrészességét ugyanúgy hangsúlyozza, mint az állami szervekét és a médiáét. Kendőzetlenül látjuk, ahogy a politika megrendelést ad a rendőrségnek, a rend őrei pedig szó nélkül teljesítik a kiosztott feladatot, és szívesen félemlítik meg elesettebb honfitársaikat. Még az olyan apróságok sem hiányozhatnak a történetből, mint a hatalmaskodó kelet-európai portás karaktere, aki meg van sértve, ha munkaidőben valaki hozzászól. Ebben a társadalomban majdhogynem Tzanko az egyetlen tisztességes ember, ártatlansága és jámborsága egyenesen szentté avatják. Ám a létező társadalmi valóság néhol groteszk, máskor naturalista bemutatása és az utolsó fél órára tartogatott fizikai brutalitás miatt patetikussággal sem vádalható a film.

Az óra zseniális remekmű, amely egyben fontos szerepet vállal a jelenkori kelet-európai térség morális visszásságainak feltárásában. Román új hullámos előzményeihez hasonlíthatóan újabb kortárs alkotás mutat be egy szeletet a korrupt, elmaradott, élhetetlen szocialista, ill. posztszocialista világból. A film ikonikus jelenete, ahogy a minisztériumban egymás hegyén-hátán sorakozó uniós zászlók egyikét függönyként használva takarja magát Julia, amíg mindennapi gyógykezelése miatt félmeztelenre kénytelen vetkőzni. Úgy tűnik, a zászló változása nem hozza el feltétlenül a mentalitás megváltozását, ihletet adhat azonban briliáns filmek készítéséhez.

 

Az óra (Slava)

Színes, bolgár-görög dráma, 101 perc, 2017

Szereplők: Stefan Denolyubov, Margita Gosheva, Ana Bratoeva

Rendező: Petar Valchanov, Kristina Grozeva

Forgatókönyvíró: Petar Valchanov, Kristina Grozeva

Producer: Kristina Grozeva, Petar Valchanov

Operatőr: Krum Rodriguez

Vágó: Petar Valchanov

Bemutató: 2017. június 8.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

Korhatár: 12 éven aluliak számára a megtekintése nagykorú felügyelete mellett ajánlott!

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés