bezár
 

zene

2017. 06. 24.
Aludtunk egy kísértetkastélyban is
Interjú Ürögdi Ábellel és Deli Somával, a Middlemist Red tagjaival
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):

PRAE.HU: Milyen koncertekre vagytok kíváncsiak itt a fesztiválon?

D.S: Belenéztünk a Run Over Dogsba, a Midnight Barbersbe, a Fran Palermo és a Qualitons helyben volt a koncertünk után a Jameson színpadon.

PRAE.HU: Úgy tudom, hogy az első fesztiválkoncertetek is Orfűn volt, azóta mi minden változott?

D.S: Igazából akkor a Jazzékiel helyett tudtunk színpadra lépni, nem is egy önálló koncert volt, és a fesztivál kezdete előtt pár nappal tudtuk meg, hogy lesz.

Ü.Á: A változás mindenképpen az, hogy akkor még egy kisebb sátorban, a PMFC színpadon játszottunk, a következő évben pedig már nagy ugrás volt ez a terem.

D.S: Változás az is, hogy eddig minden évben esett az eső, amikor fellépünk, idén ez nem így van.

PRAE.HU: Szoktatok közösen is fesztiválozni?

Ü.Á: Nálunk a fesztiválozás legtöbbször kimerül annyiban, hogy eljövünk és játszunk. Talán Somában van meg leginkább a fesztiválozó hajlam, Bánkitón többször lent volt már végig, és most is itt maradt még két napig, mert a Parazolban basszusgitározik.

PRAE.HU: Most mész a Parazollal egy amerikai turnéra is…

D.S: A Parazol kb.3 hete kért meg, hogy helyettesítsem Jancsót (a basszusgitárost), mert nincs jól. Kíváncsian várom, hogy hogy fog sikerülni a holnaputáni koncert, ez meg fogja számomra határozni a turnét, melynek során egy egyhetes amerikai kitérőt is megejtünk.

PRAE.HU: Mondtátok, hogy szeptemberben szerveztek egy fesztivált a Dürer Kertben, erről mit lehet tudni?

D.S: A texasi Levitation fesztiválhoz hasonló hangulatot szeretnénk megteremteni. Augusztus elején áll össze a teljes lineup, aminek a magyar része már nagyjából meg is van. Egynaposra tervezzük, de reméljük a jövőben akár többnaposat is tudunk szervezni. Ha minden jól megy, 5-6 külföldi headlinerünk is lesz.

Ü.Á: A látványra is nagy hangsúlyt fogunk fektetni, 2-3 dekorcsapattal fogunk együtt dolgozni, az egyik cél többek közt az, hogy minden vetíthető felületre vetítsünk, szerintünk a koncertélményhez egy jó vizuál sokat tud adni.

Ürögdi Ábel és Deli Soma

PRAE.HU: Írtok mostanában számokat, vagy még inkább a turnéra fókuszáltok?

D.S.: Ez az első szezonunk az új albummal, ezért ezt most még szeretnénk egy kicsit megpörgetni. Nem állítom, hogy nem dolgozunk új számokon, de még nem vettünk fel semmi konkrétat.

PRAE.HU: Még a tavasszal beszéltetek arról, hogy várható tőletek egy klip. Ezzel mi a helyzet?

Ü.Á.: Ez animációs klip lesz, ami a legtöbb időt vesz el az ember életéből, pláne ha nem húsz emberrel dolgozik, hanem öttel.

D.S.: Ezen kívül egy kézzel készült animációról van szó, tehát minden egyes képkockát külön meg kell rajzolni, és ez sok idő. Soma mondja mindig, hogy egy másodperc huszonnégy képkocka, és egy több, mint négy perces számról van szó…

PRAE.HU: Azt lehet már tudni, hogy melyik számhoz készül a klip?

Ü.Á.: Az Illuminair című számhoz készül, mert úgy gondoltuk, hogy ennek a számnak a megszólalása és felépítése passzolna legjobban egy animációs kliphez.

PRAE.HU: Volt egy európai turnétok tavasszal, mesélnétek erről egy kicsit?

Ü.Á.: Az angol Midnight Barbers-zel mentünk egy két részes  turnéra, fontos állomások voltak Berlin, Amsterdam és Prága.

D.S.: Aludtunk egy kísértetkastélyban is, ahol nem volt radiátor: kábé magunknak kellett tüzet rakni egy kályhában, és a zuhanyzás is elég érdekesen volt megoldva…

Fotó: Balogh Berta

nyomtat

Szerzők

-- Balogh Franciska --


További írások a rovatból

Händel: Alcina. Marc Minkowski felvétele
A Bélaműhely koncertje a pécsi Szabadkikötőben
Strauss Elektrája a Berlini Állami Operaházban

Más művészeti ágakról

Bűn és bűnhődés az Örkény Színházban
Kritika Babarczy Eszter Néhány szabály a boldogsághoz című kötetéről
A 14. Frankofón Filmnapokról
Interjú Wéber Kristóffal a klasszikus művészetekről és a Keringőről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés