bezár
 

art&design

2017. 07. 02.
Generációs párbeszédek a festészetben
Avagy mivé válik napjainkban a mester-tanítvány viszony?
Beköszöntött a nyár és vele együtt az iskolai szünidő is. A Nagymező utca felé sétálva, egy pillanatra a Deák Erika Galériában, egy kiállítás kapcsán felvetődik a generációk közötti tudás és élményátadás folyamata – de nem a bevett iskolás módon. Bár a tárlat kapcsán nem kifejezetten valós tanár-diák viszonyról beszélünk, ösztönösen is felmerül egy olyan ideális világ képzete, ahol a szakmai tudás vagy a tananyag nem a katedráról visszahangzik, hanem a párbeszédnek köszönhetően élményszerű tapasztalattá válik a tanulni vágyók fejében.

Amit a kiállítótérben – vagy akár az utcafronti kirakaton át belesve látunk, az egy a hetvenes, és egy a harmincas éveinek elején járó képzőművész munkáinak egymással való párbeszédbe állítása. A kiállítás rendezése így lendületes látványvilágot és tartalmas gondolati elmélyültségre nyújt lehetőséget az odalátogatónak. 

A generációk közötti párbeszéd egy klasszikus formája mester-tanítvány kapcsolatokban testesül meg. Ezeknek a viszonyoknak a működése az ókortól kezdve átitatja a társas rendszereket. Ez a korreláció ugyan ősidők óta él, azonban mégsem évült el. Mi ennek a viszonynak a létjogosultsága ma? A mindenkori fiatalok igénylik azt, hogy legyen egy olyan tapasztalatokkal rendelkező személy, akire felnézhetnek vagy egyáltalán, akivel párbeszédet tudnak kialakítani saját szakmájukról, érdeklődési körükről. És persze mindez fordítva is igaz. Az idősebb generációk tagjai is vágynak a megújulás lehetőségére, az új hang megtalálására, melyhez kiváló segítség vagy visszajelzés lehet, ha ők is nyitnak a fiatalabbak felé. A felvetett kérdésre pedig, hogy van-e még napjainkban is létjogosultsága a mester-tanítvány viszonyának, a kiállítás létrejötte jelenti önmagában a választ. A Deák Erika Galéria munkatársai pedig ösztönzik a kommunikáció kialakulását. Egyben arra vállalkoztak, hogy vizuálisan is kibontsák ezt a napjainkban is érvényes összefüggést.

A mester-tanítvány „celebesített” kapcsolatával manapság leggyakrabban a különböző tehetségkutató műsorok folyamán találkozhatunk, ahol a már sikeres mentor bevezeti kezdő tanoncát a közszereplők világába. Így hangzik a lebutított, legnépszerűbben hangoztatott verzió. Ez a kapcsolat azonban professzionálisan, valós szakmai berkeken belül létfontosságú lenne, és komoly eredményekre vezethetne. Mondhatjuk, hogy a szász típusú iskolarendszer aláásta a klasszikus mester-tanítvány viszonyt, mivel a tanárt kiemelte és egyben fölérendelt viszonyba helyezte. A képlet minden bizonnyal nem ilyen egyszerű, de érezhetjük a különbséget. A törekvés lényege az egyensúly kialakítása, a folyamat olyan irányba terelése, ahol mind a két fél nyer. A tanítvány friss szemléletet, új szempontokat, más típusú élményeket, technológiát, modern eszközhasználatot mutathat be. Egyáltalán, egy olyan nyelvezetet, amit az idősebb mester nem feltétlenül ismerhet. Érvényes ez főleg a 21. században, ahol a virtuális világ napról-napra mutatja be legújabb vívmányait. Egy példával élve gondoljunk csak egy geometrikus kompozíció megvalósítására. A ma idősebb generációhoz tartozó alkotók, akik a 60-as években kezdték munkájukat, még vonalzó, körző és szögmérő segítségével szerkesztették ki és építették fel gondosan egy geometrikus kompozíciót. Ma mindez néhány adat betáplálásával virtuálisan lemodellezhető és akár három dimenzióban ki is nyomtatható. Az intermediális műfajok mellett talán a szobrászat területén érhető leginkább tetten ez a folyamat. Visszakanyarodva, egy idősebb mester pedig olyan tapasztalatokkal, átfogó szemlélettel rendelkezik, amely a megélt idő távlatából lehetetlen is lenne a fiatalok számárra. Sorolhatnánk továbbá a kapcsolati rendszert, a kísérletezéseken alapuló tudást, vagy az egyes technikák veséig hatoló mechanikájának ismeretét.

Jelen szövegben mindennek a gondolatnak az összetartó erejét és bázisát egy kiállítás apropójával a kortárs művészet adja. Shaping Realities címmel rendezte meg a Deák Erika Galéria Hencze Tamás és Nemes Márton párbeszéd-tárlatát. 

Shaping Realities - Deák Erika Galéria, 2017

A sorozatnak ígért témakibontás gondos kurátori munkán alapul, melyet több találkozó, beszélgetés és válogatás kísért. A kiindulópontot tehát a galéria szakemberei adták, akik egy aspektust vetettek fel, melyre egy egész sorozat koncepciója felfűzhető. Kutatást indikál és látványos eredményt hozhat létre. Az ötlet mindenki számára jövedelmező. Izgalmas jelenség és gondolatformáló tartalom. A cél egy olyan kölcsönös párbeszéd kialakítása, amely során a különböző generációs képzőművészek tapasztalataikról, eredményeikről, élményeikről számolhatnak be. És mindez vizuálisan is megjelenik az egyes párosításokban. Természetesen a közvetítők maguk a művek, melyeket egy bemutatótérbe rendezve, egymással kialakított kapcsolataik viszonyában vizsgálhatóak meg.

A látogató pedig, aki vállalkozik erre a feladatra, minden szempontból nyer. Szakmailag is tanulhat, és felfedezheti a kapcsolatokat vagy eltéréseket az egyes életművek között. Megfigyelheti a technikák használatát, az alapanyagok felhasználását, az ábrázolási típusokat.

Az egymással szembehelyezett művek következetesen farkasszemet néznek a szűk kiállítótérben. A fiatal festő, Nemes Márton, elemekből összeállított, zabolázatlan képeket hozott, melyeket hevederek tartanak össze. Persze az eszköznek nem csak fizikai, hanem esztétikai szerepe is van. Az idősebb alkotó, Hencze Tamás pedig kiszabott képkeretek között bont ki egy egészen kitörő dinamikával rendelkező látványvilágot. Mindketten sajátos módon viszonyulnak a tér fogalmához. Nemes Márton feszegeti a képmező határait, szétszedi, majd újra, másként rakja össze őket. Nagy hangsúlyt fektet a képszélekre is, melyeken ugyanolyan hangsúllyal alkalmaz színeket, mint a frontális képmezőn. Sőt, sokszor felborítja ezt a szokványos rendszert. Hencze Tamás pedig kalligrafikus jelekkel és fénycsóvákkal robbantja szét a képmezőt. Kitörő festészet, áradó és előtűnő színek jellemzik. A fénynyalábok és rétegeket átsejlő színek, melyek jelenségeket idéznek meg a festékrétegeken keresztül, mindkét művésznél jelen vannak. Gyönyörű felületeket láthatunk, nagyon érzékeny táblákat, melyek gyakran ellentétben állnak a dinamikával vagy a szintén jellegzetes erős, neon színekkel. A mértan és a gesztus formai megjelenései ellentétesek egymással, mégis fontos alkotóelemei a párbeszédnek. Vannak vonások, melyből a fiatal generáció meríthetett az előtte járótól. Útjaik most összekapcsolódtak. A különleges térkezelés, a látvány dinamikája, valamint a saját generációjukban újat hozó festészeti megközelítés mindkét alkotóra igaz. A kiállítás alkalmával a két művész között létrejöhetett a klasszikus mester-tanítvány viszony. A látottak mindenestre arról tanúskodnak, hogy a kölcsönös párbeszéd inspiratív módon valósul meg.

Shaping Realities - Deák Erika Galéria, 2017

A sorozat további részeit is érdeklődve várjuk. A felütés párosítása igazán találó módon alakult, érvényesültek a szakmai szempontok és érthetővé vált az elgondolás. Ehhez persze kellettek a jó művek is. Lehetőség nyílik akár arra is, hogy virtuálisan körbesétáljuk a teret, hogy ezeket a gondolatokat, asszociációkat előhívhassuk. De természetesen érdemes betérni, mert az igazán átütő erejű élményt a festmények élethű megjelenése adja.

A téma jelenlétét támasztja alá az is, hogy a generációk közötti párbeszéd fontosságával, ezzel az eseménnyel egy időben múzeumi berkeken belül is foglalkoznak. A debreceni MODEM-ben XY- Újgenerációs lengyel-magyar festészet című kiállításban hasonlóképpen foglalkoznak ezzel a témával, beemelve a két ország közötti kapcsolatrendszert is.

 

A Shaping Realities című kiállítás augusztus 30-ig tekinthető meg a Deák Erika Galériában (1066, Budapest, Mozsár u. 1)             

 

Fotók: Rákossy Péter

A Deák Erika Galéria hozzájárulásával

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés