Élénken emlékszünk még a kora kétezres évek amerikai tinivígjáték-hullámára, amely először volt hökkenetes, majd némileg vicces, végül borzasztóan kínos. A minőség azonban nem számít, a kamaszok elkezdtek tömegesen moziba járni, a szex mint humorforrás pedig bekerült a fiatalok generációról generációra ismétlődő, zsenge korukból és tapasztalatlanságukból természetesen adódó örökös bénázásai mellé. És ki ne szeretne reflektálatlanul röhögni azokon a problémákon, amelyek őt magát is foglalkoztatják anélkül, hogy be kellene vallania, mennyire mélyen azonosul a látottakkal? Nos, a tinédzser korosztály jelentős részére jellemző ez az igény, őket célozták meg ezek a filmek nagy sikerrel. Ijesztő belegondolni, hogy immár a történelmi félmúlt része, pedig az Amerikai pite bizony még 1999-ben készült, s indított útjára egy egész trendet, amelyben tömegével születtek a sikert meglovagoló, gyalázatosan rossz komédiák. Szerencsére közben felbukkant egy Judd Apatow is, aki először a Freaks and Geeks tévésorozatban mutatta fel a reményt, hogyan lehet ugyanezt a témát ihletett és progresszív módon feldolgozni, ráadásul úgy, hogy továbbra is szórakoztató maradjon. Apatow-nak lettek tehetséges követői, hatásuk pedig máig érződik ebben a műfajban, míg a Pite-filmek és az általuk ihletett amerikai (és egyéb nemzeti – ó, ne felejtsük az imbecillis német utánzatokat!) gyötrelmek egy idő után kimerültek, és lekerültek a palettáról.

Ezek a tinik mára felnőttek, a karmájuk azonban valahogy mégsem javul. Ellenben itt vannak most tizenöt-húsz évvel később középkorúan, a napi rutinba belekeseredve. Íme, az Y-generáció sem az amerikai álmot éli, hanem az amerikai kertvárosi mindennapokat hatalmas SUV-okkal, nagy házzal, még elvegetáló, vagy már tönkrement házasságokkal, néhány gyerekkel, unalmas munkahellyel vagy elveszve a pelenkák között háztartásbeliként. És most valahogy a nők egy csapásra jobban előtérbe kerülnek. A hétköznapi, középkorú férfiak esetleg vőlegényként vagy még inkább a vőlegény agglegény haverjaiként kerülnek a mainstream filmek érdeklődésének középpontjába (Másnaposok), mintha a társadalom ezen csoportja folyamatosan szuperhősökként vagy akciósztárokként a világ megmentésével foglalná el magát. Itt vannak azonban az ő asszonyaik, akiknek a színes-szélesvásznú álomgyári akciókban még mindig döntően csak a díszletbe illeszthető, dekoratív mellékszerepek jutnak, ezért bőven van idejük arra, hogy otthon őrizzék a házi tűzhely melegét. A fősodorbeli amerikai filmnek, úgy tűnik, a hétköznapi problémákról, a magánélet meghatározó eseményeiről szinte kizárólag a nők, méghozzá a középkorú nők jutnak eszébe. Ennek a gondolatmenetnek a mentén készülnek futószalagon a menyasszonyos filmek (Koszorúslányok, 27 idegen igen, Csajok háborúja), a terhes-gyerekszülős filmek (Várandósok) és legújabban az anyás filmek amelynek sorába csatlakozik most az Anyák elszabadulva.

A napjainkban szemmel láthatóan nagyon népszerű, fősodorbeli „női vígjátékok” jelenleg kimerülnek abban, hogy vagy kötelező jelleggel legyártják egy férfi főszereplőkkel operáló sikerfilm ellenkező nemű verzióját (lásd Csajok hajnalig mint a női Másnaposok), vagy önmagában úgy tematizálják a középkorú generáció hétköznapi életének problémáit, mintha az kifejezetten női probléma volna. Tulajdonképpen eddig az átlagamerikai, kertvárosi középkorú nő a mainstream filmben leginkább a díszlet részeként jelent meg. Talán egyedül a A stepfordi feleségek tematizálta annak az irreálisan tökéletes és uniformizált életnek a hamisságát, látszatvalóságát, amelyet ezek az emberek mint csoport képviseltek az amerikai társadalom önmagáról alkotott képében.

A tavalyi Rossz anyák minden erőtlenségével és kellemetlen sótlanságával együtt is azért volt érdekes, mert a maga vígjátéki eszközeivel elkezdte kapargatni azt a mézes-mázosan hazug felszínt, amelyből A stepfordi feleségek metaforát csinál, és felszínre hozott kínzó problémákat: hogy mi történik hosszú évek alatt egy házassággal, szerelemmel, hogy mennyi energiát emészt fel a gyerekek gondozása és nevelése, hogy mekkora terhet jelent a legkülönbözőbb elvárásoknak szimultán megfelelni, valamint egy egész család minden érzelmi házimunkáját egyedül végezni.

Az Anyák elszabadulva pontosan ugyanezt az utat járja be. Itt van négy nő, mind a maga történetével: az egyiknek négy gyereke van, a másik egyedülálló anya, a harmadiknak haldoklik a házassága, a negyedikről meg egyszerűen nem értjük, hogyan is állhat szóba vele bárki. Ezek a nők pedig testületileg úgy döntenek, hogy jár nekik is a lazítás és rendszeresen összejárnak, hogy „anyavacsikat” tartsanak. Természetesen már az első este elfajul, és hajnalig meg sem áll a tombolás.

Meglepő módon az Anyák elszabadulva egy-egy váratlan pillanatban, amikor lankad a figyelem, elnagyolt mozdulatokkal felskiccel néhány nagyon fontos problémát. Amikor a máskülönben unalomig ismert cselekményelemek és a kínzóan rossz poénok írása közben a forgatókönyvet összekalapáló csapatnál megszalad a ceruza, váratlanul olyan jelenetek kerülnek elő, amelyben az egyik nő tájékoztatja a férjét arról, hogy szülőként kötelessége a gyerekeivel akár egyedül is időt tölteni, ez nem számít extra teljesítménynek és legfőképpen nem bébiszitterkedésnek, apaként ugyanaz (lenne) a kötelessége, mint a gyerek anyjának. Látjuk azt is, hogy a négygyerekes anya a fürdőt magára zárva, a kádban egy füves cigivel lop magának nyugalmat, sőt a film megengedi azt a tabudöntést is, hogy Kate kimondja: négy gyerek több, mint elég, és torkig van az egésszel. A legmegdöbbentőbb és legváratlanabb pillanat pedig mindenképpen az az egyébként pusztán az altesti humor forrásaként használt pillanat, amikor kiderül, hogy a négy gyerek szülése következtében Kate-nek az irritálóan idióta, trambulinon ugrálós mami-edzése közben vizelettartási gondjai vannak. Ilyen merész és húsbavágó, tabudöntő őszinteséget eddig talán csak francia filmben láttunk.

Mindez azonban ne tévesszen meg bennünket: a megvilágosodás fent sorolt pillanatai a film egészének alig egy-két percét teszik ki, a fennmaradó rész nem csupán érdemes a süllyesztőre, de olyan kínos, hogy a szekunder szégyenérzet percről percre nő a nézőben.

Anyák elszabadulva (Fun Mom Dinner)

magyarul beszélő, amerikai vígjáték, 89 perc, 2017

Rendező: Alethea Jones

Forgatókönyv: Julie Rudd

Operatőr: Sean McElwee

Szereplők: Katie Aselton, Toni Colette, Molly Shannon, Bridget Everett

Forgalmazó: Big Bang Média

Bemutató: 2017. augusztus 10.

Korhatár: Tizenhat éven aluliaknak nem ajánlott!