bezár
 

irodalom

2017. 08. 24.
A hajléktalanság lehetne a költőség metaforája
Magolcsay Nagy Gábor és Peer Krisztián estje, Esztergom, Reanimatio Ház
Nehéz lenne  két ilyen távoli világot közelebb hozni egymáshoz. Magolcsay hátradől és keresztbe teszi a lábát, Peer előrehajol, a többiek szavába vág és hevesen gesztikulál. Az egyik oldalon Orpheusz siratja a halott kedvest, a másikon vizuális költemények, akrosztichonok, mezosztichonok és telesztichonok várják, hogy olvasójuk megfejtse őket. Esztergomban Urbán Bálint moderálása mellett ült le egy asztalhoz Magolcsay Nagy Gábor és Peer Krisztián.

"Ennél zöldebb nem lesz" – mondja egy délutáni részeg a piros lámpánál, miközben mi még csak keressük az első esztergomi kocsmánkat a kettős könyvbemutató előtt. A részeg végül sértetlenül támolyog át a zebrán, és mi is találunk egy félárnyékos teraszt. Urbán Bálinttal Budapestről buszoztunk Esztergomba, ő a kora esti beszélgetés moderátora. Két beszélgetőpartnerét, Magolcsay Nagy Gábort és Peer Krisztiánt várjuk, akik a szomszédból, Nagymarosról érkeznek. Örülök, hogy Gábor meghívott, egyrészt azért, mert régen jártam erre, másrészt a többi Budapesten tevékenykedő tudósítóhoz hasonlóan általában nekem is kimaradnak az úgynevezett vidéki haknik, a kultúrházas író–olvasó találkozók, itt viszont már a párosítás is sokat ígért – akinek nincs meg az a bennfentes információ, hogy ők ketten véletlenül szomszédok lettek a Dunakanyarban, nem biztos, hogy éppen őket ültetné le egy asztalhoz.

Urbán is azzal indítja a beszélgetést a békebeli hangulatú Reanimatio Ház emeleti termében, hogy Magolcsay és Peer költészete az alanyisághoz való hozzáállásukat tekintve a kortárs líra két végpontja, de ha közös pontokat kell keresni, a nagy visszatérés mindenképpen az. Peer Krisztiáné volt a hangosabb, ahogy annak idején, huszonévesen az indulása is látványosabbra sikerült, eltűnése pedig hosszabbra. Aki csak fél szemmel is követi a kortárs irodalmi életet, ismeri a 42 című kötet történetét, hallott vagy olvasott a barátnő, Mocsár Zsófi képzőművész elvesztéséről, és tudja, hogy a kötet rejtett, belső oldalain olvashatók az ő halála után íródott versek – csak akkor tudja elolvasni őket, ha felvágja a lapokat.

Peer Krisztián

Mivel néhány évvel ezelőtt készítettem egy interjút Magolcsay Nagy Gáborral, az ő sztoriját is ismertem: békés vidéki élet, különösebb kritikai visszhang nélküli bemutatkozás költőként, később fővárosi pörgés céges hétköznapokkal, majd egy szívroham, aztán a hajléktalanság. Ha az ember úgy érzi, mindenképpen alkotnia kell, de kreatív energiát a pénzszerzés árnyékolja le (vagy Gábor szavaival élve a GDP-t kell lapátolnia), fizikailag is megbetegedhet, ha pedig nem áll mögötte tehetős család, nemcsak a lakásvásárlás, de még egy szoba bérlése is komoly nehézséget okoz. A kilátástalannak tűnő helyzetből az jelentette a kiutat, hogy egy installáción kezdhetett el dolgozni, a Második ismeretlen című kötet pedig ennek a munkának a folytatásaként is értékelhető.

"A hajléktalanság lehetne a költőség metaforája" – veti közbe Peer, és visszagondol saját ifjúkorára. Miután a kollégiumból kitették, ismerősöknél aludt, vagy éppen ismeretleneknél, akikkel aznap este fröccsözött először. Korábban nem is gondolt magára társasági lényként, a kocsmázást tehát tekinthetjük akár szükségszerűségnek is – egy költő jól érzi magát akkor is, ha egész nap egyedül van, és csak a fákat meg a madarakat figyeli. Magolcsay is kívülálló volt sokáig, már ami a kortárs irodalmat vagy az irodalmi közéletet jelenti: huszonöt éves koráig nemhogy nem találkozott élő íróval, de nem is olvasott kortárs szerzőket. Innen ered a kritikához való hozzáállása is, számára ugyanis nincs különbség az átlagosnak, illetve a profinak nevezett olvasó között.

Magolcsay Nagy Gábor

Urbán a radikalitást és az extremitást tartja még közös vonásoknak. Peer már-már parodisztikussá fokozza az alanyiságot, verseiben változtatás nélkül szerepelnek valós személyek nevei, Magolcsay viszont éppen a referenciáktól fosztja meg a szövegeit. Peer azt állítja magáról, hogy semmi újat nem talált ki, szerinte sem lehet nem referenciálisan olvasni a verseit, de örülne, ha így is önérvényűnek  tekintenék őket, Magolcsaynál viszont különválik a magánember és a költő, mivel magemberként rögeszmésen próbálja megfosztani az embereket az illúzióiktól, a költészetet viszont emelkedettebbnek tartja a valóságnál. Azért Peer sem mond el szó szerint mindent a verseiben, arra ott van a naplója, amit soha nem mutatna meg senkinek, és Magolcsay versein is nyomot hagynak a saját tapasztalatai, még ha gondosabban el is rejti őket.

Tényleg nehéz lenne tehát két ilyen távoli világot közelebb hozni egymáshoz. Magolcsay hátradől és keresztbe teszi a lábát, Peer előrehajol, a többiek szavába vág és hevesen gesztikulál. Az egyik oldalon Orpheusz siratja a halott kedvest, a másikon vizuális költemények, akrosztichonok, mezosztichonok és telesztichonok várják, hogy olvasójuk megfejtse őket. Mégis ott lóg a levegőben a közeledés, párbeszéd, az egymásra hatás lehetősége, és történik is valami, amit egy tudósítás legfeljebb megpróbálhat visszaadni, és még akkor sem lennék benne biztos, hogy ez sikerülhet, ha ismerném a jó tudósítás megírásának receptjét. Peer szerint az író magánemberként lehet náci vagy gyilkos, de íróként nem hazudhat. Azt megtette például Váci Mihály a Százhuszat verő szív című versében, vagy Oravecz Imre a Téli örömben – a szív egyszerűen nem verhet százhúszat, az MMA-tól havi kétszázezres járadékot kapó költő pedig nem írhatja le, hogy csak akkor tudja fizetni a gázszámláját, ha kikapcsolja a fűtést.

Urbán Bálint, Peer Krisztián, Magolcsay Nagy Gábor

Egy jó tudósító leírná még, hogy a szerzők felolvassák néhány versüket, Magolcsay versvideót is vetít, aztán a kultúrházhoz tartozó, szemközti sörözőben folytatódik az est, legalábbis rövid ideig. Vagy csak nekem tűnik rövidnek, mindenki hamarabb indul haza, mint ahogy elképzeltem, és én is hamarabb találom magam a vasútállomáson, ahonnan az utolsó vonat helyett az utolsó vonatpótló busz visz vissza Budapestre.

 

Fotó: Szűr Annamária

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés