bezár
 

gyerek

2017. 08. 22.
A József Attila Kör gyerekrajzpályázata
A József Attila Kör (JAK) szeretné, ha minél több kisgyermek és kamasz hozzájuthatna a legmenőbb kortárs ifjúsági könyvekhez. Így hát úgy döntött, meghirdeti a galaxis legelképesztőbb rajzpályázatát, amire két kategória szerint jelentkezhetnek a kalandorok: 1. kategória: 6-11 éves korig; 2. kategória: 12-16 éves korig.  

Mi a feladat? Kiválasztani egy verset az adott kategóriához tartozó 3 szöveg közül és lerajzolni azt! Ilyen egyszerű! A pályaműveket a következő e-mail címre várjuk beszkennelve, befotózva (a leveletek tárgyában minden pályázó jelölje meg, melyik kategóriában indul, hogy megszerezze az értékes könyvnyereményeket és az örök csillagközi hírnevet): palyazatjak@gmail.com. 

Az alkotásokat szakmai zsűri fogja elbírálni.

1. kategória: Kalapos Éva Veronika (író), Oravecz Gergely (képregényrajzoló, illusztrátor), Szabó Imola Julianna (író, grafikus);

2. kategória: Lakatos István (képregényrajzoló, író), Lesi Zoltán (író), Metzing Eszter (grafikus).

A pályázatok beküldésének határideje: 2017.09.10.

A díjátadóra a WestEndben kerül sor a Könyvek Diadalíve programsorozat keretében, ahol a kategóriák dobogósai vehetik át nyereményeiket. Az I. kategória eredményhirdetése 09.16-án délután 3 órától, a II. kategóriáé 09.17-én szintén 3 órától esedékes. A legjobb pályaműveket a József Attila Kör is megosztja Facebook-oldalán.

Választható versek

I. kategória (6-11 éves gyermekek számára)

 

Schein Gábor

Arckép

Az én orrom sokszor hosszú madzagon lóg.

A fülem gyakran kettéáll a csodálkozástól.

A szemöldököm néha felvonom a negyedikre.

Alatta a szemem viszont sosem áll jól.

Ezért mindegyikkel irtó sokat kell foglalkoznom.

Még szerencse, hogy a szájam,

az már teljesen önálló. Magától jár.

(Márciusban jaguárok?, Móra, 2014)

 

Csík Mónika

Alakváltás

időnként kivetkőznek

magukból a formák,

a szaxofon nyaka megnyúlik,

kígyószerű testével

mint falni kész állat

siklik az avarban tova,

tölgy tövén a gomba

meg szárnyat növeszt,

pelyheset, akár a már

szállni tanuló angyalok,

a hajnali köd sűrűjében

lebegésnek tűnnek suta,

imbolygó rezdülései,

gallérja alá kap a szél,

lebbenti azt is, úri ingek

zsabója simul ekképp,

a dombok szendergő állatok,

gerincük ívbe hajló,

szuszogásuk ütemére

hullámzik a hátukra

terített fűkabát,

a vakondok gyémánt

fúrófejjé válva alagutakat

vájnak a föld szíve felé,

eleven tükrökké lesznek a halak,

velencei mesterek keze

nyomát őrző antik remekekké,

kicsit sem törik meg a fényt a tócsák,

csak az ég képmását zárják magukba,

akár míves medalionok

barokk kori dámák hattyúnyakában,

tele titokkal, rejtelemmel;

mit lehet kezdeni a félelemmel,

ha rejtekéből, mint prédára

csap le rád, és csordul át

minden sejteden, mondd,

tested üres edény, belső

falának ütődve konganak

odabenn a szavak, képmását

váltja ilyenkor a lélek is,

és észrevétlen illan el kis időre,

tudod: fuvallat jelzi majd jöttét,

édeskés illat, amely lehetne

rózsa vagy apró cseppekké

oldódott gyöngyvirág

(Hattyúnyakú, FISZ, 2013)

 

Kollár Árpád

Homoktengeri

fekszem a napon, homokba fúrom a kezem,

meleg van, izzadok, nem fáj semmi sem,

mint egy szelet kenyéren, átsüt a bőrömön a nap,

homokba fúrom a fejem, homokba hát a lábam,

homokba süppedek, mintha nehéz paplan alá,

mintha bunkerben, mintha sötét szobában,

a homokban csak én meg én vagyok,

csak hínár van, csak csigák, csak rákok és homok,

partra dobott a tenger a nagy vihar után,

csak fúrom magam, süppedek tovább és tovább,

homokféreg vagyok, bányász és vakond,

a homok alatt, a homok alatt én már jó helyen vagyok.

(Milyen madár, Csimota könyvkiadó, 2014)

 

II. kategória (11-16 éves gyermekek számára)

Pál Sándor Attila

Galaxis

A szobámban van egy eldugott kép. Amíg emeletes ágyunk volt és

én aludtam felül szemben volt nekem, ha hanyatt feküdtem mindig

ezt láttam. Az északi félgömb csillagképeit mutatja, meg négy fel-

vételt négy távoli galaxisról. Mindig fonetikusan mantráztam, hogy

mi van ráírva: die sterne, the stars, les étoiles, las estrellas. Alatta

kisebbel pedig: nordhimmel, northern sky, ciel du nord, cielo del

hemisferio norte. Mindig végigolvastam. Ha tehetem, sokat nézem

az éjszakai eget, mindig lenyûgöz, maga az összkép, a csillagképeket

sosem ismertem fel. Csak azt látom, hogy ilyenkor látszik a világűr,

meg egy csomó csillag, ami lehet, hogy már rég halott. Mert a fény

az igazából baromi lassú. Régebben zseblámpával villogtam felfelé

éjszaka, mert a fény terjed, igaz, sokára ér oda, de én üzenem az

ufóknak, hogy itt vagyok, vagy voltam. Szerintem onnan lehet

tudni, hogy léteznek intelligens lények a földön kívül, hogy

soha nem próbálták fölvenni a kapcsolatot velünk.

(Pontozó, Prae-JAK, 2013)

 

Vida Kamilla

nem csak a hetedik

Kuruc Eszternek és Fülöpp Beatrixnak
„…mert nem élhet az egyik, míg él a másik” (J. K. Rowling)


I.

tegnap este visszakerestem a levelezéseimet a lánnyal,

aki a közös játékunkban hermione volt. óvodától

egészen addig játszottuk, míg hatosztályos gimnáziumba nem írattak;

azt mondtuk, hogy útra kelek horcruxokat keresni, bujdosnom kell,

sűrű erdő a kémiaszakkör és rejtekhely a leánykar.

kis időre rá azonban ő is elköltözött messzire a családjával,

ron pedig maradt bólyban, a szülőfalunkban, ezt már nem

tudtuk hogyan feloldani, végleg elszakadtunk.

néha még intünk egymásnak a karácsonyi misék után, vagy ha épp hazautazom

és összefutunk a postára vagy a takarékszövetkezetbe menet.

nem esik szó közöttünk arról, hogy egy apró baranyai település

hogyan bírhat el két nagy mágusfamíliát, diszkrécióból muglik maradtunk.


II.

ők ketten — ron és hermione — most fiúkba szerelmesek az egyetemeikről,

egymásnak nem hiányoznak és ez mégiscsak engem zavar.

utolsó üzenetemben erőtlen próbálkozásként még „minden jót,

granger” formulával köszöntem el a lánytól, de akkor már nem pisiltem állva én sem

és nem karcoltam faággal sebhelyet a homlokomra. ha bemutatkozom,

ezt az idegen, anyakönyvezett nevem mondom, a füzeteim címkéjén is ez áll,

— bár a pizzát még mindig potter névre kérem.


III.

hős vagyok, kiválasztott, a hetedik horcrux. ilyeneket meséltek nekem.

és ilyeneket meséltem én is másoknak, egy ideig sokan voltak,

ültek körülöttem és hallgatták, hosszú és nehéz munkával

valóságot csináltunk belőle.

évekig attól rettegtem, hogy nemcsak a hetedik, hanem akár mind a hét;

egy nemlétező világ megváltásáról morfondírozom, ha pedig unatkozom,

újraszámolom, hányan vagyok.

(Műút, 2016)

 

Győrffy Ákos

A völgy emlékei II

Félig kidőlt asztal és pad, két öreg

almafa között Tizenöt éve nem jártam

erre. Az asztalra feküdtem akkor,

szeptember eleje volt, az almafák összeérő

lombja eltakarta az eget. Egy egész délutánon

át feküdtem ott, néha elaludtam, vagy

félálomban néztem fel, a levelek közé.

Iskolában kellett volna lennem, de

képtelen voltam rá, hogy felszálljak a

vonatra. Ott akartam lenni, a szőlőtőkék

és ribizlibokrok között, a gesztenyefák

közelében, nagyszüleim földjén, ahogy

gyerekkoromban is mindig, tavasztól

őszig, gyomlálástól gesztenyeszüretig.


(Havazás Amiens-ben, Magvető, 2010)

Mindenkinek sok szerencsét, jó rajzolást, olvasást kíván a József Attila Kör!

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés