bezár
 

irodalom

2017. 08. 29.
A megérkezés elkerülhetetlen gyönyöre
JAK-tábor 1.nap
Ha nyár, akkor Balaton, ha Balaton, akkor Sziglilget, ha Szigliget, akkor irodalom.  A visszaszámlálás már júniusban megkezdődött, augusztus 28-án pedig végre elstartolt a 29. JAK-tábor. 

Kétségtelen, hogy a JAK-tábor soha nem Szigligeten kezdődik, hanem a Déli pályaudvaron. A négyes vágány mellett sorakoznak a fiatal költők és írók, megtöltik az egész vonatot, aki Kelenföldön száll fel, annak már alig marad esélye arra, hogy ülőhelyet szerezzen. A kocsik dugig vannak irodalommal. Az elcsípett beszélgetések igen változatosak: hol azt találgatják már most, hogy vajon ki írja a titkos naplót, hol a Trónok harca évadzáró epizódját vitatják meg, de felidéződnek a tavalyi tábor emlékei is. Mindenesetre az élet legnagyobb kérdése ebben a  három órában – feltámadó sárkányok ide vagy oda – az volt, hogy vajon a szervezők kijönnek-e értünk, vagy a tábor ára bónuszként tartalmaz egy negyven-negyvenöt perces kellemes gyalogtúrát is. Természetesen ez utóbbiról szó sem volt, Gaborják Ádám és Czinki Feri már készenlétben állt a pályaudvaron, igaz, némi döbbenettel, valószínűleg ők sem számítottak ennyi fordulóra. Persze mindenki szerencsésen megérkezett, beregisztrálás után pedig végre kezdetét vehette a cukrászdai élet: süti, fagyi, kávé,  cigi, sör, nagyfröccs. Avagy a megérkezés elkerülhetetlen gyönyöre – hangzott is el Horváth Benji szájából. A cukrászdai beszélgetések egyébként az egész tábor legjelentősebb eseményei közé tartoznak, hiszen Tolvaj Zoltán már az első napon megállapította, hogy „a magyar rockerek nagyon tudják a jambust.”

Gaborják Ádám megnyitóbeszéde után elkezdődtek a programok: elsőként a Szöveggyár és a Deákpoézis köré csoportosult a beszélgetés, Czinki Feri Kabai Lórántot, Szenderák Bencét, Hegedűs Benjámin Jutast, Szegedi Fannit és Kiss Lórántot faggatta közös élményeikről. Szegedi Fanni azonnal be is vallotta, hogy Kabai olyan számára, mint egy irodalmi apuka, aki tulajdonképpen az egész életét lektorálja. Szenderák Bencének nem indult olajozottan a műutas élet: „Néhány évvel ezelőtt lelkesen beadtam a Deákpoézisra az akkori büszkén emlegetett 300 versemből a 6-4 legjobbat – és nem lettem visszahívva. Viszont időközben elkezdődött a Szöveggyár, és ott is ismertem meg Lórit, és a tábor révén pedig mégis ott voltam a Deákpoézis díjkiosztóján.” Kiss Lórántnak egyik fontos alapélménye a Szöveggyár kapcsán, hogy a szervezők a beérkezett verseket kiakasztják a kéziratfalra, és ott mindenki szabadon belejegyzetelhet más írásába, ez a formátum pedig már önmagában ad egy műalkotásízt a szövegeknek. Minden irodalmi hozadék mellett Lóri pörköltje ugyancsak meggyőző érv a Szöveggyár mellett, legalábbis Hegedűs Benjámin szerint, aki életében nem evett még olyan jót.

Czinki Ferinek szintén vannak táboros élményei, méghozzá 2014-ből, így valószínűleg nem teljesen alaptalanul meg is kérdezte Kabaitól: „Egy megközelítőleg életveszélyes épületben kiskorú szerzőket táboroztattok, és ti is főztök rájuk. Hogy kapott ez engedélyt?” Kabai aztán pontosított, ebben az évben ugyanis valóban egy olyan irodaházban volt a szállás, amit egy évvel később életveszélyessé nyilvánítottak, 2014-ben még ilyesmiről szó sem volt. Ugyan az emelet már akkor is tiltott zóna volt, de hát a Harry Potter óta tudjuk, hogy úgyis mindenki oda fog majd menni. „Igen, ez egy kaland valahol, de odáig soha semmit nem engedünk elfajulni, hogy valóban életveszélyessé váljon” –  válaszolta Kabai, majd hozzátette, hogy ő mindig azt mondja a fiatal táborozóknak, hogy legyenek rosszak, de ne hülyék.

A szöveggyárosok a Helikon szerkesztőinek adták át a helyüket, Karácsonyi Zsolttal, André Ferenccel és Horváth Benjivel Orcsik Roland beszélgetett. Az est folyamán a szerzők többször is szóba hozták a fiatalság kategóriáját, fel is merült a kérdés: mi az, amit fiatal irodalomként definiálhatunk? André Ferenc leszögezte: nem az írónak kell fiatalnak lennie, hanem a megszólalásmódnak. Nora Igua például 1931-ben született, de érzékenysége révén abszolút fiatal irodalmat ír. Igua-verseket egyébként olvashatunk a Helikonban is, ezeket éppen André Ferenc ültette át magyarra. Számára egyfajta missziós kényszer a fordítás, hiszen azáltal, hogy a szerzők kénytelenek olyan mondatokat leírni, amelyek soha eszükbe sem jutottak volna, nyílik a perspektíva, változik a nyelvhez való viszony, fejlődik maga az író is, éppen úgy, akárcsak a magyar irodalom, hiszen egy teljesen más világban szocializálódó szöveg kerül a nyelvbe. A fordítás mellett a kritika műfaja is kiemelten fontos a Helikon számára, bár Karácsonyi szerint ez már ingoványosabb terep: „Kárpát-medencei szinten is gond az, hogy a mélyenszántó és értelmesen feltrancsírozó, vagy éppen a miértekre is válaszoló szétdicsérő kritika hiányzik, ezen dolgozuk. Néhányszor találkozhatunk olyan esettel is, hogy a kritikusok azt sem tudják, mi a nagyon fontos különbség a kritika és a recenzió között.” Emellett esszéirodalom is igencsak sántít, pedig voltaképpen ez az a megszólalási forma, ahol minden műfaj találkozik – ezért is indított Horváth Benji esszérovatot a Helikonban. Elmondta, hogy számára az esszé még sokkal fontosabb, mint a kritikaírás, és nagyon különös, hogy magyar nyelven nincs igazán hagyománya ennek, hiszen a romániai szerzők majdhogynem zsigerből űzik a műfajt. A beszélgetés során tökéletesen érezhető volt, hogy a Helikon centruma ugyan Kolozsvár, de az abszolút nyitottság jellemzi, nincs áthidalhatatlan távolság, nincs olyan megszólalási forma, ami ne találhatná meg a helyét a lap hasábjain.

Az első este kicsit óvatosabban indult, ennek okaként betudhatjuk a hosszú utazás fáradalmait, és persze az izgalmat, amelyet a másnap induló szemináriumok jelentenek, főként erről is folyt a beszélgetés. Az persze nem maradt titok, hogy hiába érhetőek el a szeminaristák szövegei a közös drive-on, aligha lesz olyan, aki valóban végigböngészi csoporttársai munkáját. El is hangzott a miért: „Azért jó, hogy más felolvassa hangosan szövegét, mert otthon magadtól úgyis abbahagyod pár bekezdés után.  Az olvasó általában bealszik.”  Reméljük, ez utóbbi nem egy kegyetlen jóslat az elkövetekezendő napokra.

A tábori fotókat Bach Máté készítette

 

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés