bezár
 

irodalom

2017. 09. 04.
Görbület a térben
JAK-tábor 5. nap
Utolsó nap, utolsó szemináriumok, és hiába zuhan rá mindenkire az egész heti kialvatlanság, a tábori élet nem csendesedik. Titkos naplók felolvasása ide vagy oda, most nem ez tartja lázban a társaságot, sokkal központibb esemény a közgyűlés, nincs olyan beszélgetés, amely során ne kerülne szóba Nagy Kata pályázata, az abban rejlő lehetőségekkel és gyenge pontokkal együtt.

Szakmai viták alakultak ki, tapinthatóvá vált a feszültség, voltak olyanok is, akik csupán a szavazás végett utaztak le Szigligetre. Tavaly nem dicsekedhetett nagy létszámmal az esemény, most azonban még azok is végighallgatták az elnökjelölt megmérettetését, akik nem tagjai a József Attila Körnek. Nagy Katának nem volt könnyű dolga, Gaborják Ádám meg is jegyezte, hogy sem őt, sem Krusovszky Dénest nem állították ilyen nehéz helyzet elé. Sorjáztak a kérdések, egyre többen szólaltak fel, Kata pedig igyekezett minden kérdésre pontosan megfelelni és bizonyítani pályázata átgondoltságát. Az eredmény végül őt igazolta, négy ciklus után újra női elnöke lett a JAK-nak.

Az elnökválasztás fáradalmait kipihenve jó néhányan meglátogattuk a közeli italmérő helyiséget. A kezdeti értelmiségi társalgás, amelyet a Jelenkor kiadó új kötetei indítottak el, jótékonyan átcsúszott a sztorizgatásba, Kiss Lóri arról mesél, hogy egyik barátja még a joghurtot is bicskával eszi. Mucha Attila eltűnt egy rövid időre, hogy aztán megszámlálhatatlan mennyiségű szendviccsel térjen vissza. „Sose tudni, mikor lesz háború” – vetette oda, miközben belegyömöszölte őket a táskájába. Megfordult a fejemben, hogy az elnökválasztás izgalmai hatástalanítják az alkoholt, mindenki sokkal fegyelmezettebbnek tűnt, de André Feri biztosított, hogy „lesz még görbület a térben.” Megnyugodva tértem vissza az Alkotóházba.

Az előző években a JAK-tábor programjának szerves részei voltak a Solutide irodalmi ösztöndíjhoz kapcsolódó események, és bár ezek idén elmaradtak, Tóth Kinga videóüzenettel köszöntötte a táborozókat, méghozzá egyenesen Iowából, hogy bejelentse az idei nyertest. Az akadémia kuratóriumától előző este érkezett meg a hivatalos visszaigazolás: Lesi Zoltán az idei Solitude-ösztöndíjas, így három hónapot tölthet Stuttgartban, ez pedig remek lehetőség a nemzetközi kapcsolatépítésre. A program másik résztvevője egy Brüsszelben élő, de magyar származású táncos-koreográfus, Börcsök Boglárka, aki november környékén érkezik majd Budapestre. Jelenleg egy filmen dolgozik, amely a 20. század első felében pályán lévő női táncosok életét dokumentálja és helyezi párhuzamba a kortárs művészekével.

„Szóval hat év. Kimondva nem is tűnik olyan hosszúnak, megélve más volt.” – vette át Gaborják a szót, és hiába igyekeztünk tartani magunkat, még az is el-elérzékenyült, aki először jött Szigligetre. Köszönetnyilvánítások sora, legelőször is Kassai Zsigmond neve hangzott el, a tábororzók órási tapssal hálálták meg munkáját, hiszen jól tudtuk, hogy ő az, aki mindenre és mindenkire figyel láthatatlanul. Mellette ott van Czinki Feri is, akinél békésebb embert aligha ismerhetünk, Gaborják meg is jegyzi, hogy reméli, egyszer rá is átragad ez a mindent felülíró, végtelen nyugalom. „Nagyon jó lesz visszanézni azokra a könyvekre, amiket együtt adtunk ki. Ezekre az életem végéig büszke leszek.” – folytatta, majd köszönetet mondott a sorozatszerkesztőknek is, és persze Kele Dóri sem maradhatott ki a sorból, ő szintén mindvégig kitartott mellette.

A beszédben előkerültek a korábbi JAK-táborok emlékei, a megválasztás eufóriája, Ádám első és utolsó rendőrségi ügye JAK-elnökként, a mikor is egy önjelölt rendőr „nindzsarúgással” repült be a büfé ajatájn. A srác egyébként a szüleit jött megbosszulni, mert a táborozók nem hagyták őket aludni. Lehet, hogy kissé túlzásba esett. Az elmúlt napok eseményei sem maradtak ki, Gaborják bevallotta, hogy a legnagyobb bók, amit valaha is kapott, Nádasdy Ádámtól érkezett: jól áll neki a szemüvege. Előtte inkább úszómesternek tűnt, de így már egészen JAK-elnökös. Aztán arra kért minket, hogy egy pillanatra felejtsük el a csökkenő támogatásokat, a nehézségeket, a KMTG-t, Szőcs Gézát és Orbán János Dénest. „A JAK jövője a tagok, a közösség, a mi kezünkben van. Ez nulla forintba kerül, mégis milliókat ér. A JAK egy végtelen kör, nem állhat meg a forgása.” Ádám végül Nagy Katára örökítette tovább Balogh Endre szavait: egy elnök csak a táborban lesz igazán elnök.

Czinki Feri kezébe vándorolt át a mikrofon, aki feladata szerint a titkos naplóírókat konferálta volna fel, de egészen váratlanul a következőképpen indított: „Ez a hat év nem tud elmúlni összegzés, sőt, úgymond szembesítés nélkül.” Bach Mátéval ugyanis megkértek néhány JAK-tagot, akikkel régóta együtt dolgozott Ádám, és néhány filctollal meg egy csomag fénymásolópapírral eltűntek a kastélyparkban – újabb videó következett, amelynek indítókérdése valószínűleg a „Mi jut eszedbe először Gaborják Ádámról?” lehetett. Rövid, humoros, szeretetteljes gondolatok következtek, úgyhogy, már a legkeményebb táborozók is egészen biztosan védtelenné váltak a feltörő érzelmek ellen.

A záróesemény utolsó etapja következett, de most már egészen biztosan senki irigyelte a naplóírókat. Mégis, mit lehetne mondani ezek után? Idén igen nagy volt a szórás, összesen tizennyolc résztvevő hitette el magáról, hogy ő a spion, Halász Rita például rendkívül gyanúsan viselkedhetett, csupán egyetlen szavazattal maradt le az élen járó Kerber Balázstól és Urbán Ákostól. A tábor történetének legjobb tippje egyébként Putyin és Szőcs Géza párosa volt, lehet, hogy érdemes elgondolkodni az ötlet megvalósításán. A tényleges naplóírók Kalapos Éva és André Feri voltak, akik remekül oldották meg a feladatot, alig-alig szúrtak szemet a táborozóknak. Jó hangulatú felolvasás következett, és néhány szállóige-gyanús mondat is előkerült. (A naplók teljes terjedelmükben hamarosan olvashatóak lesznek a Literán.)

Kegyelem

A JAK-tábor nem ismer kegyelmet, alig fújhatta ki magát André Feri, máris munkába kellett állnia, ő nyitotta ugyanis az „Írók a Dj pultnál” sorozatot. Először úgy gondoltam, hogy kipihenem a záróesemények fáradalmait, de aztán a kétezres évek zenéje hamar becsábított, és Mészöly Ágit látva egyre jobban kezdtem bánni, hogy az ifjúsági irodalom szemináriumot kihagytam – aki így tud bulizni, az rossz ember nem lehet. Ferit Garaczi László váltotta, aki valószínűleg méltán kiérdemelhetné „A tábor legkedveltebb Dj-je” címet, még Németh Gábor is becsatlakozott a táncolók közé. Kezdetét vette ugyanis a hungarofuturista melbadiszkó, ami során néhány ütemből kellett kitalálni az éppen következő dal címét. Halász Rita nyerte a csokik felét, lesz hova felzárkózni a következő évben. Czinki Feri, majd Fehér Renátó fokozta tovább a hangulatot, csodálkoztam is másnap reggel, hogy mindenkinek épek a hangszalagjai, hiszen olykor-olykor sikerült túlüvölteni a zenét is. Visy Beával a végsőkig kitartottunk a tánctéren, de hát mindennek vége szakad egyszer. Mielőtt hajlani négy körül lefeküdtem volna, megnyitottam a telefonomon a naptárat, és megpróbáltam kiszámolni, hogy hány nap lehet még a következő JAK-táborig. Kezdhetek strigulázni. 

Fotó: Bach Máté

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés