bezár
 

220VOLT / Falcsik Mari

1959 – Apa kalapja
Amint belépnek a ház kapuján, Apa összecsuklik, úgy hozza föl a Nancsi a lifttel, ott lóg a barátja oldalán élettelenül, a Nancsi nézi magukat a tükörben, egy hulla meg egy részeg.
Kordal '58 – Nemes Nagy Ágnes vs Váci Mihály
"Én végülis megértem Pistát, / hogy a verse csapnivaló. / Ki-fenének is volna kedve / leszállni oly pokolkörökbe, / ahol jó vers bányászható" – magyarázza a költőnő, csak hogy egészen pontosan megértsük, hogyan ír verset az, aki úgy, ahogy a nyílt sebből folyik a vér.
Rock 'n' más '58 – Sárosi Katalin vs Paul Anka
A Nagy Imre-per a februári halasztás után az év nyarán folytatódik – a közéletbe természetesen nem jutnak ki napi hírek a szigorúan zárt tárgyalóteremben zajló drámáról. Ahogy a még évekig, egészen pontosan 1961. augusztus 28-ig tartó kivégzésekről sincs fogalma az utca emberének – az utca embere szép lassan hátradől és ráhagyja magát a konszolidáció első lágy hullámaira, az év slágerének szép dallamára.
1958 – Élet, veszély
Nekitámaszkodom a cserépkályhának, hátrateszem a kezemet, nyitott tenyerem épp az ajtaja fölött ér a meleg csempékhez – a vasajtón átsugárzó forróság a lábaimat melegíti. Milyen jókat tud ez az Apa, nagyszerű. Most is egyszerre ugranak oda, felkapnak, rángatják rólam az izzó kontúrral olvadó gyapjúnadrágot ...
Rock 'n' Más '55 – Tabányi Mihály vs The Platters
A malíciózus pletykák szerint nyilvánvalóan azért járhatott nyugatra, mert besúgó volt. Ha erről kérdezik, ő csak annyit mond: azért mehetett, mert tudták róla, hogy mindig haza is jön.
Rock 'n' Más '54 – Latabár Kálmán vs Bill Haley and the Comets
Dalszöveg és helyzet oly élesen különbözik, hogy az már fáj... Latyi szívsajdító komédiázása így legalább egy sóhajnyi levegőt adhatott az ötvenes évek visszasötétülő nézőterén szorongó magyaroknak.
Rock 'n' Más '53 – Putnoki Gábor vs Orioles
Putnoki legnagyobb slágerének neonrózsaszín címe és a dal keletkezési évszáma között igen erős a disszonancia: 1953-ból a legtöbb magyar embernek ugyancsak nehezére esne bármi szépre emlékezni.
Kordal '57 – Nép vs Fodor József
Kordal '57 – Nép vs Fodor József
Plasztikusabb már nem is lehetne a kor festett ege, amibe a Kádár-diktatúrával paktumot kötő írástudók néznek kancsalúl.
Közmagyar '57 – Törd meg és uralkodj
Közmagyar '57 – Törd meg és uralkodj
A Rákóczi-szabadságharc meg 1848-49 plusz az 1918-19-es forradalmak megbosszulása összesen sem szedett annyi áldozatot, mint az ’56 utáni megtorlás egymagában.
Rock 'n' Más '57 – Vámosi János vs Elvis Presley
Sanyi bácsi belecsapott, és leadta a nosztalgiablokkot, amiben a maga kapkodó-ironikus stílusában mindig elénekelte a Megáll az időt is, azon a jó mátrai borok ízét hordozó reszelős hangján.
1   2   3   4   5 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés