bezár
 

építészet / épület

Renzo Piano és a könnyedség költészete
Renzo Piano és a könnyedség költészete
Építészetről és épületekről kiállítást rendezni hatalmas kihívásnak tűnik. Kézenfekvő a bennünk felmerülő kérdés: hogyan lehet visszaadni olyan szekunder hordozókon, mint egy fotó vagy egy makett az épített tér érzetét? Hogyan lehet felidézni a hangokat, a város és a környezet beszűrődő finom morajlását, a formákat, amiken végigfut a tekintet, az érzést, ami egy építészeti tér megtapasztalásakor keletkezik bennünk? A tér-ben létezés élményét.
A befogadás olvasatai Szentkúton
A befogadás olvasatai Szentkúton
Szentkút a legendás csodák völgye. Szent László a kunok elől menekülve egy szakadékon ugratott át, és az elrugaszkodó ló nyomában csodatévő forrás fakadt. Majd száz évvel később ebből ivott egy néma parasztgyerek, és beszélni kezdett. Ehhez az első gyógyuláshoz nyúlik vissza a zarándokhely eredete. Hosszú évtizedek elhanyagoltsága után, átgondolt koncepció mentén újult meg az épületegyüttes, tervezője Nagy Tamás volt. A házak egyenként a hely szellemére reagálnak, különbözőségük ugyanakkor eltérő olvasatokat mutat, és minket is értelmezésre hív.
A csend terei
A csend terei
Európában és Amerikában az elmúlt évtizedekben sok olyan teret alakítottak ki, amelyek vallási meggyőződéstől függetlenül használhatók imádságra, elmélyülésre. Manapság, amikor egyre több, más vallású ember érkezik Európába, az ilyen közösen használt és fenntartott helyeknek különösen fontos szerepük lehet egymás elfogadásában és megismerésében. Mik a főbb szempontjai egy vallásközi tér kialakításának? Egy új kihívás, amely nem kis feladat elé állítja a közösségeket, a gyülekezetek vezetőit és az építészeket.
200 lépés felfelé
200 lépés felfelé
Behajtani tilos, kivéve célforgalom. Először gondolkodtatott el ez a tábla igazából, vajon sűrű ködben kilátóra felmászni valódi cél vagy inkább hülyeség? Persze, ha megkérdezné bárki, ha érdekelne bárkit a célom ilyen cudar időben. Mert valójában van cél, hiszen egy kilátó a ködben is megéri a fáradtságot, és legalább a kilátás sem vonja el a figyelmet.
Így is lehet. Például.
Így is lehet. Például.
A FUGA For Example. New Polish House című kiállítása olyan építészeti projekteket mutat be, melyek új minőséget jelentenek a lengyel családi házépítésben, hiszen ezek az épületek egyszerre követik a globális tendenciákat és felelnek meg a helyi elvárásoknak, miközben bennük a személyes ízlés és az egyedi elgondolások is nagyszerűen testet öltenek.
A falak pedig beszélni tudnak
A falak pedig beszélni tudnak
A Budapesti Építészeti Filmnapok zárásaként a Wim Wenders executive produceri munkájaként létrejött 165 perces filmopuszt, A kultúra katedrálisait vetítette két részben az Uránia mozi. A szkeccsfilm hat rendező munkáiból áll össze, akik fél-fél órában járnak körül néhányat a civilizáció fellegvárai közül, Kaliforniától Szentpétervárig. A kiválasztott épületek többsége kulturális intézménynek ad otthont (operaház, múzeum, könyvtár, hangversenyterem), de bekerült az összeállításba egy sivatag közepén álló tudományos kutatóközpont, sőt a fegyház is, amelyik állítólag a legemberségesebb a világon. A felkért filmesek maguk választották ki az épületeket, az esetleges szelekció pedig tematikus sokszínűséghez vezetett. A rendezői megközelítésmódok már nem mutatnak ilyen heterogenitást.
Megkedveltük a brutalista betont, szerintünk szép!
Megkedveltük a brutalista betont, szerintünk szép!
A Budapesti Építészeti Filmnapok – speciális tematikája ellenére – eddig sem volt szűk rétegközönségnek szóló fesztivál. Az idei szelekcióba azonban a szokásosnál is több olyan film került, amely túlmutat azon, hogy kizárólag épületeket mutasson be. Ebben az évben a városi önszerveződő közösségekről szóló alkotások kerültek előtérbe. A népszerű téma beemelésével a fesztivál programja az eddigieknél is szélesebb közönséget tudott megszólítani. A legkelendőbb filmek, amelyekre előre elfogytak a jegyek, dupláztak is a Toldi moziban.
Felfedezetlen afrikai építészet
Felfedezetlen afrikai építészet
A függetlenség építészete, Afrika építészete. Ezzel a címmel nyílt kiállítás a svájci Weil am Rhein-ben található Vitra Design Museum Gallery-ban. Út a szabadságig épületekben kifejezve a 60-as évektől napjainkig, Közép-Afrika öt országából.
A modernizmus útjai
A modernizmus útjai
Tavaly decemberben a bécsi Iparművészeti Múzeum (MAK– Austrian Museum of Applied Arts) átfogó kiállítást szervezett a bécsi modernizmus két kiemelkedő építészének munkái köré. Az idén 150 éves MAK, stílusosan két olyan osztrák alkotót választott, akik munkáikkal prominens helyet foglalnak el a nemzetközi építészetben és iparművészetben egyaránt. Adolf Loos és Josef Hoffmann nem csupán új irányt képviseltek a kor romantikus építészetéhez képest, de elképzeléseik hatással voltak olyan építészek munkáira mint Le Corbusier vagy Rem Koolhaas.
Pályázat a dessaui Bauhaus Múzeumra
Pályázat a dessaui Bauhaus Múzeumra
A magyar építészet ha nem is ezer, de egy tucat szállal kötődik a Bauhaushoz, elég csak a MOME névadójára Moholy-Nagy Lászlóra gondolnunk. A jövő héten teszik közzé az új bauhaus múzeumra kiírt építészeti tervpályázatot, itt az alkalom, hogy magyar építészek tervei is megjelenjenek. Az épület Dessauban épülne fel, ahol a híres német művészeti, iparművészeti és építészeti iskola székelt 1925 és 1932 között. A Dessau Bauhaus alapítvány a tervei szerint 2019-ben nyitná meg az új múzeumot, az iskola alapításának századik évfordulóján.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés