bezár
 

film / interjú

Csontig csupaszítva
Csontig csupaszítva
Három évvel ezelőtti revizionista bosszúdrámája, a Blue Ruin korántsem nevezhető közönségbarátnak, ám azon kultfilm-rajongók, akik látták, egyöntetű elismeréssel szóltak róla. A 2007-ben egy horrorkomédiával debütált Saulnier ismét zsánert váltott. Tavaly Cannes-ban, a Rendezők Kéthete szekcióban jött ki a „Die Hard egy backstage-ben” címkével is illethető ostromfilm, a Green Room, mely naturalizmusával sokkolja az akcióthrillerek kedvelőit. Ez a beszélgetés a 48. Sitges-i Filmfesztiválon esett meg a városka kikötőjében. 
A gyermek útja
A gyermek útja
11 évvel első nagyjátékfilmje, az Innocence után készült el a Gaspar Noé alkotótársaként és feleségeként ugyancsak ismert szerzőnő új munkája, a testhorror és coming of age elemeket vegyítő Évolution. Maga a film a zsűri különdíját nyerte el San Sebastianban, operatőrét, Manu Dacosse-t ugyanott és Stockholmban is kitüntették. A bosnyák szülők lányaként született, Marokkóban nevelkedett, majd Franciaországban tanult Hadzihalilovicot Skype-on értem el február közepén.
Stella-csillag
Stella-csillag
Február közepén Skype-on értem el A fehér szalag, a 17 lány, A lázadás kora: Michael Kohlhaas legendája és A Bélier család francia üdvöskéjét. Kérdéseimmel a korábbi munkáin túl új filmjéről, a Lucile Hadzihalilovic rendezésében készült Évolutionról érdeklődtem, amely hosszabb fesztiválidőszak (Toronto, San Sebastian, London, Stockholm, Párizs, Torino, Rotterdam) után március 16-án hódítja meg a francia mozikat.
Berlinale - Nagy sikerrel megtartották Fliegauf Bence új filmjének világpremierjét
Nagy sikerrel megtartották Fliegauf Bence Liliom ösvény című filmjének világbemutatóját szombat este a 66. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon, a Berlinalén.
A fiam jobb ember lesz nálam
A fiam jobb ember lesz nálam
A próféta (2009) és a Rozsda és csont (2012) kétszeres César-díjas forgatókönyvírója ezúttal nem Jacques Audiard-ral dolgozott, elkészítette első saját rendezését. A különböző műfajokat összemixelő Cowboyokat a "Rendezők Kéthete" szekcióban mutatták be az idei Cannes-i Filmfesztiválon, itt beszélgettünk Thomas Bidegainnel egy kerekasztalos interjú során a film aktualitásáról, a Vadnyugat-rajongó európaiak szubkultúrájáról és a négy országban zajló forgatásról.
Könnyebb volt a bárányokat instruálni, mint a színészeket
Könnyebb volt a bárányokat instruálni, mint a színészeket
A héten mozikba kerülő izlandi dramedyvel, a Kosokkal a szigetországban kibonakozó filmes sikerszéria új szintre lépett. A két introvertált gazda közti piti testvérharc története meghódította az európai filmvilágot, az összes fontos fesztiválon bemutatták az idén. Cannes-ban megnyerte az Un Certain Regard szekciót, a kritika és a közönség egyaránt imádja. A sikeres karrier kapujában álló Grímur Hákonarsonnal a Karlovy Vary Filmfesztiválon beszélgettünk.   
A valóság határain túl
A valóság határain túl
Jaco van Dormael a Legújabb testamentumban eljátszik a gondolattal, hogy Isten helyett egy tízéves kislány irányítja a világot. A nagy fantáziájáról és szokatlan történeteiről ismert belga rendezővel új filmje bemutatója után beszélgettünk a Cannes-i Filmfesztiválon. A kerekasztalos interjú végén még Yolande Moreau-t is sikerült elcsípnünk egy közös fotó erejéig.
Benne voltam a forgatókönyvben...
Benne voltam a forgatókönyvben...
Az 5. Mozinet Filmnapokon (október 8-11. között voltak látogathatók az előadások) mutatták be a Kosok és a Fúsi című filmet, melyben a már csak megjelenése miatt is különleges Gunnar Jónsson játszott. A rendezvény alkalmából az izlandi színész Magyarországra látogatott, s ennek apropóján megkérdeztük élményeiről, színészi karrierjéről és a Fúsiban játszott első főszerepéről.
Ha felidegesít, attól válhatsz aktivistává
Ha felidegesít, attól válhatsz aktivistává
Hubert Sauper pilóta öccse segítségével barkácsolt egy repülőt, és Franciaországból Dél-Szudánba utazott, hogy kamerájával végigkísérje az ország függetlenné válását. A Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon kérdeztük a kalandos útról, alkotói döntésekről és a Barátként jövünk című filmje fogadtatásáról.
Vér, sperma és könnyek
Vér, sperma és könnyek
2015. szeptember 20-án, vasárnap Miskolcra látogatott a New French Extremity egyik vezéralakja, hogy a 12. Jameson CineFest vendégeként új moziját, a 3D-ben forgatott Szerelem című pornográf románcot reklámozza. A Művészetek Háza kávézójában beszélgettünk vele.
3   4   5   6   7   8   9   10   11 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés