bezár
 

irodalom / gondolat

A fejünkből kipattant gépek által
A fejünkből kipattant gépek által
Szerintem a metró hangja hamarabb készült el, mint a szerelvények, csak utána kerestek hozzá foltokat, festéklepattogzásokat. A zajra épült az egész, és az arcokra van írva, bár azoktól mindig többet vártam, amikor gyerekként felraktak a kékre. Néztem, hogy a szemben ülők mit reagálnak arra, amit hallok, aztán semmi. Pedig ők is hallották. - Helyzetjel rovatunkban Borsik Miklós tárcáját olvashatják.
Zene és digitális bölcsészet
Zene és digitális bölcsészet
A DH_BUDAPEST_22 konferenciáján november 23-án négy különböző előadás fogja tárgyalni a zene halózatelméleti vizsgálatának és archiválásának digitális eszközök nyújtotta lehetőségeit. A zenei blokkban Akihiro Kawase, Anna Matuszewska, Chia-Ling Peng, valamint Christina Crowder és Clara Byom prezentálják majd kutatási eredményeiket, melyet 11 óra 40-től kezdődően a Múzeum körút 6-8. szám alatti Főépületének első emeletén található Szekfű Gyula Könyvtárban hallgathatnak meg az érdeklődők. A korábbi cikkekben már részben ismertettük, hogy milyen lehetőségeket kínálhat a digitális bölcsészet a szövegek és képi anyagok vizsgálatában. Ebben a cikkben arról szeretnénk írni, miképpen hathat mindez a zene tudományterületére is.   
A földbe leeresztik, s a szava attól fogva már nem ér
A földbe leeresztik, s a szava attól fogva már nem ér
Odabent a nyílt tűzhely felett üst rotyog, benne lábára állítva egy jól megtermett kokas, körülötte pedig öklömnyi töltöttkáposzták főnek. Minden bizonnyal a prédikátor is inkább az étel szagára, s nem a halál hírére jött, mert azzal ugyan már ő sincsen amit kezdjen. A pulyák egymást lökdösve haladnak felfelé a patakon, a dombon körös-körül pedig emberek s asszonyok állnak, és halkan zsibongva pletykálnak erről-arról, főleg a Busú klán viselt dolgairól, mert egy haláleset a legkiválóbb alkalom az ilyesmire. - Helyzetjel rovatunkban Márton Evelin tárcáját olvashatják.
Mikro_napló_2022
Mikro_napló_2022
Hogy élek, vagy meghaltam, mindegy. A lényeg az, hogy látom az erdőt, a fenyők vörös törzsét, a köztük átderengő fénypászmákat, és hallom a madarakat. A zizegő, száraz füvek között heverve szívok egy utolsó cigarettát, mert csak egyet hoztam. A visszatérés gondolatától elszomorodok, jó lenne borostyánná lenni, vagy eltűnni nyomtalanul. - Helyzetjel rovatunkban Márton Evelin első írását olvashatják.
OGM Fotónapló - 2022. október
OGM Fotónapló - 2022. október
A krsztny.hu szerkesztője hívott reggel. Hadarva beszélt, nagyjából négy elutasítás hallatszott a hangján. Hogy valami Gellén testvér kiköltözött egy falu szélére, most egy szikla tövében lakik. Kicsit húztam a számat, de amúgy is a bakancslistámon volt pont annak a falunak pont az a széle, igent mondtam.
Búcsúm Javier Maríastól
Búcsúm Javier Maríastól
Jó tíz éve lehet, ülök Madridban a plaza de la Villán, nézem a házat, melyben az egyetlen olyan élő, általam is fordított spanyol író lakik, akivel személyesen soha nem találkoztam. Amilyen valószínűtlen volt, hogy Marías hirtelen kilépjen a házuk kapuján, és én odamenjek hozzá, mutatkozzak be neki olyan természetességgel, ahogyan én azt minden helyzetben megszoktam, ugyanolyan valószínűtlen volt a jelenet is, amelyet a Test mindent tud című regényemben megírtam.
Blacky
Blacky
Ettől fogva Blacky az olvasás bolondja volt, és csak olyankor vesztette el a fejét, ha valahol nyomtatott betűt szimatolt – a Gazdi az ő kedvéért járatta az újságot is. A filantróp igencsak megosztó esetét az első perctől hatalmas érdeklődéssel követte, és hol ennek, hol annak a tábornak adott igazat – annak függvényében, hogy mikor melyik perspektívából íródott a cikk, amely aznap az üggyel kapcsolatban megjelent. - Helyzetjel rovatunkban Papp-Zakor Ilka utolsó tárcáját olvashatják.
Búcsúcsók
Búcsúcsók
Ám arra kérem a most jogosan felháborodott olvasót, legyen résen. Ákos és Fifi vadászpuskákkal és vizslákkal járják az országot, azonnal lepuffantják azt, aki szóba hozza a titkukat. És kérem szépen, arról se pletykáljon senki, hogy mindezt én megírtam, mert akkor szitává lövik az alfelem, majd a legközelebbi vadászkiállításon közszemlére bocsátják. A milliárdokkal kitömött állatok között ott lenne egy trappistává lyuggatott segg, rajtam mulatna fél Európa. - Helyzetjel sorozatunkban Orcsik Roland utolsó tárcáját olvashatják.
A filantróp
A filantróp
A megbízó azonban, mint azt sejteni lehet, a megbízás pillanatától fokozatosan elbizonytalanodott. Mivel pedig tudta, mikor számítson a gyilkos látogatására, és úgy gondolta, ezen a ponton a megbízást visszamondani már nem biztos, hogy jó ötlet lenne, elhatározta: bevárja kivégzőjét és szembeszáll vele. – Helyzetjel sorozatunkban Papp-Zakor Ilka tárcáját olvashatják.
Bankrablás Tusványoson
Bankrablás Tusványoson
A nemi ösztönöknek azonban vitamin kell, a vitaminokhoz pedig pénz. Gabi és a két Laci hármasban tanakodtak odahaza, hogy mégis honnan a fészkes fenéből szerezzenek milliókat, hogy megmentsék nem pusztán a saját, hanem a kárpát-medencei magyarság libidóját. Mert ők nem olyan önzőek ám, hogy csak magukra gondoljanak. Nekik szent céljuk van: javítani a hanyatló hunok demográfiáján! - Helyzetjel rovatunkban Orcsik Roland újabb tárcáját olvashatják.
3   4   5   6   7   8   9   10   11 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés