zene / gondolat
2018. 01. 03.
Az elején muszáj tisztázni: képzett zenészként írom ezt a kritikát. Nem rajongóként, mezei nézőként, vagy a színpadon szereplő sajnálatraméltó zenész barátok megmentőjeként, kimagyarázójaként, hiszen ők is önkéntes elszenvedői voltak annak, ami történt. Tehetséges zenész kollégáim járultak hozzá játékukkal egy, az átlagközönség számára is sokszor arcpirítóan öncélú, amatőr produkcióhoz. Mire vége lett az első félidőnek, nem tagadom, megittam két Mága bort, (minden széken volt egy = 12.000 üveg!!!), hogy a lelkem tudja kezelni, amit láttam, hallottam. Leírhatatlan antikultúrsokk-terápia, büszkén, szélesvásznon.
2017. 12. 23.
Egyes előadók a klasszikus repertoárt játszó kollégáikat szomorú zenészeknek nevezik vidáman, de enyhén – és vállaltan – cinikus ízzel. A titulus amellett, hogy pejoratív, igen kifejező: a „laikus”, nem zenész számára is rögvest érthetően sugall egy alapvető hozzáállást, amellyel insidernek látszó módon lehet összekuncogni a Jenő háta mögött, aki fagotton játszik valami zenekarban (...te, azt a fagótos cuccot ütik, vagy húzzák?), szóval, hogy a Jenő feketében, ilyen szomorú képpel ül egy csomó ember közepén, akik szintén szomorú képűek és érthetetlen, bonyolult zenéket adnak elő, hosszan, amit ők is, a közönséggel együtt láthatóan unnak.
2017. 12. 18.
A Corvina kiadó frissen jelentette meg Bereményi Géza és Vető János fotográfus közös „fényképregényét”, amely a híres Antoine és Désiré című Cseh Tamás-lemezhez készült adalékként, vagy a lemez továbbgondolásaként is értelmezhető. Annak idején, egészen pontosan 39 éve Vető János készítette a lemez borítóképét, valamint a hátoldalon található fotósorozatot is, amely képek tulajdonképpen mind egy hosszúra nyúlt, kalandos délután alatt készültek el. Ennek a délutánnak az eddig ismeretlen képi termését Bereményi Géza friss szövegekkel, Antoine és Désiré történetének újabb részleteivel egészítette ki, így született meg a szóban forgó fényképregény.
2017. 12. 18.
Jön a karácsony, sok a hakni, a minőségen aluli bevállalás. Iparilag számít a mennyiség, a művészi energiák meg fonnyadnak. A saját környezetemben tevékenykedő előadóművészek közt is egyre több a fásult, kiürült, elfáradt, és ez nem ünnepkörhöz köthető. A kis magyar kultúr-szcénában mozgóknak egyensúlyt kell tanulni, meddig vagyunk iparosok, meddig művészek.
2017. 02. 11.
A betegszoba előtt apró lábak dobognak el-vissza, szaporázzák; a folyosó gyerekzsivajtól visszhangos, fiúk-lányok szólongatják egymást teli torokból csíkszéki dialektusban, de legalábbis Küküllő-menti tájnyelven, erre ébredek valami reggel hét körül – igazságtalanság! Dühösen forgolódok, tán káromkodok is hangosan, rám izzadt a gyapjúpaplan, ami a betegszobához jár télen-nyáron, és külön kényelmetlen belegondolnom abba, vajon ki mindenkivel történt ez még meg ebben a szobában. Fejemre húzom a paplant, pedig kint máris kánikulára áll, a zsibongás csak nem akar elülni. Úgy döntök, nem megyek ki megfegyelmezni őket így, enyhén cefreszagúan, nem lenne túl hatásos, aztán meg nyilván ők az új vendégek, a messziről érkezettek.
2017. 02. 03.
Előző nap kellett volna megérkeznem a Balatonboglárra, még a fesztiválkezdés előtt, hogy annak rendje és módja szerint elvégezzem az enumerációt, a dicső seregszemlét, miként az eposzokban szokás: a Babel Sound interaktív világzenei fesztivál szervezői ugyanis naplóírásra kértek fel. Mégis csupán az első fesztiválnapra érkezek a helyszínre, sok az akadály, nem nagyon akaródzik elindulni a két nappal azelőtt még erősen zimankós Budapestről, bennem sem süt hétágra a nap – sok emberrel való találkozásra előre fel kell készülnöm lelkileg, másképpen leteper a hirtelen felszabaduló nagy öröm, ismerem az ilyen helyzeteket bőven, szétszóródok a nagy lelkesedésben; és nekem mindez legalább egy kerek napba telik, vértezgetem fel magam a nagy bulira, a szabadságra; introvertált vagyok.
2016. 10. 05.
Két éve hunyt el Erdélyi Tamás, magyar migráncs, a legendás New York-i Ramones punkbanda dobosa és szövegírója. Egy „hungarikum”. Halott, mint az Orion rokkendrol rádió. Punx is not Dead!
2016. 04. 19.
„Láttam André Bretont egy darab kutyaszar előtt / térdre hullva imádkozni / Láttam Mao elnököt egy bábu elevennek látszó / nemi szervével játszani / Láttam Frida Kahlót Montrealban / egy műagy-gyárban dolgozni…”
2016. 04. 10.
Art Deco, Európa Kiadó, Sziámi, Orkesztra Luna, Új Nem, Paleo Acid, Escurial Gitárquartet, Paddy at the Gas Station, Opál Színház, Tibeti Együttérzők, Pillangó, Dixi, Bada Dada, Bardo…
2016. 04. 06.
A kérdésfeltevés azért különös, mert a rockgitárok és más „hagyományos” hangszerek is – mint a Moog szintetizátorok, vagy a Rhodes billentyűsök – valójában elektronikusan gerjesztett hangokat adnak. Talán nem is a dübörgő gépzajok ellenszenvesek a hagyományos gitár-dob-basszus alap kedvelőinek, hanem valami más, ami az elektronikus zenék készítési módjából fakad.
