bezár
 

zene / gondolat

Elutasítva: a francia értelmiség által
Elutasítva: a francia értelmiség által
A castratók franciaországi fogadtatása XVII–XVIII. századi történetük során talán a legeltökéltebben elutasító attitűdöt mutatta: a castratók az angol színpaddal szemben a francia operaházakban soha nem honosodhattak meg. Nem meglepő, hogy a castratókkal szemben a felvilágosodás során megfogalmazott, a század során egyre intenzívebbé váló kritika, mely végeredményben véget vetett operai karrierjüknek, éppen a francia értelmiség körében fogalmazódott meg.
A castrato mint Más – az angol sztori
A castrato mint Más – az angol sztori
A castratók külhonban való fogadtatása, a társadalmi beilleszkedésre való lehetőségük radikálisan különbözött a relatíve toleránsnak mondható itáliai helyzettől. Bár – mint láthattuk – nem mondható az, hogy a castratót története során bármikor mint semleges, tisztán esztétikai ítélet tárgyát képező objektumot kezelték volna, az angol és francia recepcióban korábban nem látott mértékű és hevességű volt a castratókkal szembeni elutasítás, melynek elsődleges alapját a castrato defektívnek ítélt teste és neme adta.
Ki a castrato?
Ki a castrato?
"Több mint egy évszádon keresztül az itáliai operát kasztrált férfi énekesek uralták. Ez a közismert tény hosszú ideje szégyenkezés tárgya." [1] John Rosselli Singers of Italian Opera: The History of a Profession című kötete castratókról szóló fejezetének fenti nyitómondata hatásosan mutat rá a castrato-jelenség ambivalenciájára: a castratók megkerülhetetlen szerepére az itáliai operajátszásban, s egyben azon ellenérzésekre, melyet a castratók puszta léte már fénykorukban is kiváltott.
Fejezd ki egy dalban önmagad, addig se mossák az agyad!
Fejezd ki egy dalban önmagad, addig se mossák az agyad!
Igazi hiány: a dalszerző tehetségkutatás. Léteznek olyan zenei területek, ahol nem igazán van helye ma már az amatőrizmusnak, ilyenek például a komolyzene, vagy a dzsessz. A könnyűzenében éppen ellenkező a helyzet, a vérfrissítés gyakran jöhetne az utcáról. Nálunk azonban ezen a területen nincs átjárás amatőrök és profik között. 
Intuitív zene
Intuitív zene
Az Aus den sieben Tagen Karlheinz Stockhausen tizenöt szöveges kompozíciójának gyűjteménye, amelyet 1968 májusában, egy személyes válságra reagálva komponált, és "intuitív zeneként" írt le, vagyis olyan zeneként, amelyet az előadók intuícióik, nem pedig intellektusuk alapján állítanak elő. Az alábbi rövid írás azzal foglalkozik, mi a különbség az intuitív zene és az improvizáció között. 
Jazzfilm a célkeresztben
Jazzfilm a célkeresztben
A Soul (2020) című animációs film az idei Oscaron három díjat is szerzett. Az alábbi írás apropója azonban nem ez, hanem hogy a jazz-filmek azon sorát gazdagítja, amikre bátran mondhatjuk, hogy tényleg jó. Ilyen a Round Midnight (1986) és a Dzsesszénekes (1927) is. Az életrajzi filmeket sajnos nem igazán tudjuk idesorolni. A Soul viszont képes arra, amire sok más film nem, valóságos képet tár fel a jazzről. 
Vizuális zene és zenei vizualitás
Vizuális zene és zenei vizualitás
Frederico Fellini és Nino Rota. Két hatalmas, egymástól már-már elválaszthatalan név az olasz filmművészetben. Azt azonban kevesen tudják, hogy Fellinit és Rotát a közös alkotómunkán túl szoros, életre szóló barátság is összefűzte. Az 50-es évek elején egy cinecittài[1] villamosmegállóban találkoztak először, és megismerkedésüktől halálukig Rota mintegy 12 Fellini-film zenéjét komponálta meg. A leghíresebb talán az Országúton (La Strada, 1954) zenéje, ami még azoknak is ismerősen cseng a fülükben, akik sosem látták. Nemhiába: Rota zenéje szinte ugyanolyan híressé vált, mint a film maga.
Egy üres szoba megtöltése
Egy üres szoba megtöltése
„102 tavasz hava áztatott / nyár heve tikkasztott / ősz lombja takargatott / tél fagya zsibbasztott” – Király Ernő
Johann Mattheson és a zenei ékesszólás
Johann Mattheson és a zenei ékesszólás
Mattheson a német barokk zeneelmélet utolsó nagy összegzője, akinek elméleti munkásságában kulminálódik a barokk zeneesztétika több mint száz éves tradíciója, és ezért a 18. század első felének legmeghatározóbb zenei személyiségei között foglal helyet.
Elvesztettem Eurüdikémet - Megtaláltam Eurüdikémet
Elvesztettem Eurüdikémet - Megtaláltam Eurüdikémet
A cím Gluck Orfeusz és Eurüdiké című operája 1774-es párizsi változatának híres áriájából, illetve annak parodisztikus átiratából származik. A két változat csak egy-egy szó kicserélésének erejéig különbözik: „J’ai perdu mon Eurydice,  / Rien n’ egale mon malheur”, illetve: „J’ai trouvé mon Eurydice, / Rien n’ egale mon bonheur!”. Azaz: „Elvesztettem Eurüdikémet, / Semmi nem ér fel boldogtalanságommal!” Illetve: „Megtaláltam Eurüdikémet, semmi nem ér fel boldogságommal!”
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés