bezár
 

film

2017. 11. 25.
Mindenütt jó, de a legjobb otthon?
Magyar filmek a Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm-fesztiválon
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Az idei Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztiválon különösen erős volt a hazai dokumentumfilmes mezőny, igen merész és nagyon fontos alkotások is bekerültek a Magyar panoráma című szekcióba.

Néhány évvel ezelőtt a kritikusok a magyar dokumentumfilm haláláról beszéltek, illetve több filmes fórumon lehetett olyan véleményeket olvasni, miszerint a mai magyar dokuk a játékfilmekhez hasonlóan képtelenek elérni azt a színvonalat, amelyet elődeik a rendszerváltás előtt képviseltek. A 14. Verzió Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivál egyik alkotása, Dér Asia Visszahúz a múlt című filmje (erről a dokuról itt írtunk korábban) éppen egy, a Kádár-korszakban tevékenykedő, a szocializmus éveiben méltatlan módon perifériára szorított rendezőnőről, Ember Juditról szól. A Magyar panoráma című szekció többi darabja pedig arról tanúskodik, hogy a dokumentumfilm kezd új erőre kapni Magyarországon. A Magyar panoráma alkotásai kivétel nélkül nemcsak értékes és fontos darabok, de kreatív módon is nyúlnak alapanyagukhoz úgy, hogy közben semmit sem veszítenek vagy áldoznak fel a hatásosság oltárán.

A kortárs magyar dokumentumfilmek a Verzión Magyarország aktuális problémáit tárgyalják. Általában jellemző mindegyik filmre az elvágyódás motívuma, két film is a kivándorlásról szól (Schrott, Menjek / maradjak: Édes otthon), megjelenik a szegénység kérdésével összefüggésben a magyar kormány kritikája (Nem szegényeknek való vidék), de vannak dokuk a munkavállalás és a pályakezdés nehézségeiről, illetve a magyar fiatalok reménytelen jövőképéről (Lili, Iza, Rézangyalok), valamint a magyarok abszurd xenofóbiájáról (Iborfia). Persze a szekcióban szerepeltek elvontabb, filozofikus dokumentumfilmek (Beágyazott emlékeink, Bármi legyen, gazdagít, A polgár lányok), de a főszerep egyértelműen az aktualitásoké volt.

A kortárs magyar dokuk határozott társadalmi szerepvállalása egyáltalán nem meglepő a mai társadalmi-politikai közegben, mely láthatóan ugyanúgy termékenyítőleg hat a dokumentumfilmesekre (és a játékfilmesekre is), mint a rendszerváltás előtt a Kádár-korszak legvidámabb barakkja. A jelen társadalmi-politikai klímát tökéletesen jellemzi a Nem szegényeknek való vidékben A Város Mindenkié nevű civil szervezet egyik vezető aktivistájának fejtegetése, miszerint az elnyomás nemcsak abban nyilvánulhat meg, hogy jön a fekete autó vagy megkínozzák az embereket. Az elnyomás pedig a mai Magyarországon még csak nem is olyan természetű, mint a kádári puhadiktatúrában volt, hogy beszerveztek vagy a háttérben a párt ügynökei fenyegettek embereket. Elvileg a szólásszabadság adott, a sajtószabadságot már nyirbálják, de még jelen van, és látszólag az alapvető emberi jogok is biztosítottak ma Magyarországon.

Menjek / maradjak: Édes otthon

Menjek / maradjak: Édes otthon

Azonban a jelen, autoriter jellegű politikai rendszer leginkább a neokonzervatív, populista irányzatokat követi, így vannak párhuzamok Ronald Reagan és Donald Trump Amerikájával is. Avagy Magyarország legnagyobb problémái ma a segélyrendszer leépítése, a szegénység kriminalizálása, a bürokrácia túlburjánzása és túlbonyolítása, a középosztály eltűnése, illetve a felső és alsó osztályok, valamint a depriváltak közti szakadék növekedése vagy a félrevezető retorika és kulturális intézkedések (látványos a stadionépítés mellett a vidéki városok „kicsinosítása” az infrastruktúra javítása a valódi fejlesztések helyett).

Az egyik legfontosabb kérdéskör a mai Magyarországon továbbra is az elvándorlás problémája, mellyel a Schrott és a Menjek / maradjak: Édes otthon is foglalkozik. Az új elvándorlási hullám már legalább a 2008-as gazdasági válság óta tart, azonban a 2010-es években felerősödött, és kifejezetten fiatal, pályakezdő magyarok a főszereplői, akik úgy látják, Magyarországon nem találják meg a számításaikat a jövőben. A magyar kormány „Új Nemzedék” és „Gyere haza fiatal!” programjai bár a propaganda szerint sikeresek voltak, valójában csődöt mondtak, mert a hírek szerint nemhogy mérséklődött volna, de új intenzitással folytatódik a migráció. A Menjek / maradjak-sorozat is ebből az apropóból született meg a Speak Easy projekt támogatásával. Az ötletgazda Imre Loránd Balázs, Józsa László és társaik már jártak New Yorkban, Londonban, Hollandiában és Berlinben is (ez az epizód még készülőben), ahol a külföldön élő magyarok helyzetével foglalkoztak, illetve foglalkoznak. A Menjek / maradjak komolyságát jelzi, hogy az alkotók nem véletlenszerűen választották ki szereplőiket, hanem a londoni epizód óta társadalomtudósokat is bevontak a kutatásba. Ezért a sorozat darabjai nemcsak fontosak és aktuálisak, de hitelesek is lettek.

Menjek / maradjak: Édes otthon

Menjek / maradjak: Édes otthon

Az Édes otthon egy hatalmas csavarral él, és némileg ki is lóg a sorból, mert ebben az alkotók kifejezetten olyan szereplőket kerestek, akik valami miatt visszatérnek Magyarországra. A film három fiatalembert, pontosabban három családot követ, akik más-más országból érkeznek vissza magyarhonba. Zsófi és Robi (Zsófi egyébként a Menjek / maradjak alkotója, Imre Loránd Balázs rokona) Ausztriából, Mirjam és Nivaldo az Egyesült Államokból (Mirjam a New York-epizód egyik szereplője volt), míg Reni és Joci az Egyesült Királyságból térnek haza. A film fő kérdése természetesen az, amire a félig ironikus cím is utal: vajon tényleg jó visszatérni?

Az interneten számos olyan kommentet és történetet olvashatunk az egyik népszerű, kivándorlással foglalkozó blogon, melyek arról tanúskodnak, hogy még befutott, jól kereső emberként sem szerencsés Magyarországra visszatérni, mert az itthoni munkavállalás és a bürokrácia mély mocsarat jelentenek. Az Édes otthon ebből a szempontból kicsit problémás film, mert bár a sorozat többi darabja sem törekedett teljeskörűségre, azonban mindig volt egy-egy példa, mely ellenpontozta a sikeres vagy sikertelen élettörténeteket. Az Édes otthonban viszont mind a három család a jómódú középosztályhoz tartozik, kiknek esetében nyilvánvaló, hogy a visszaköltözés szabad elhatározásukból, nem pedig kényszerből fakad. Kiváltképp Mirjam és Nivaldo esetében hangsúlyos ez, akik éppen arra készülnek, hogy Brazíliába távozzanak, ahol hamarosan megépül a családi házuk, és később kétlaki életet folytassanak. Ám a film nézése közben felmerülhet bennünk az a kérdés, hogy vajon mi van azokkal, akiknek anyagi lehetőségei nem teszik lehetővé ezt a fajta mobilitást? És mi van azokkal, akik szerencsét próbáltak külföldön, de nem jött be nekik, és ezért kell visszatérniük? Velük miért nem foglalkozik az Édes otthon? Illetve az is problémás, hogy jellemzően Budapesten járunk, ahol köztudottan könnyebb munkát találni és újra felépíteni egy magyarországi egzisztenciát, mint akár egy vidéki városban vagy községben.

Schrott

Schrott

Ettől függetlenül az Édes otthonban is megjelennek a visszaköltözéssel járó egyéb problémák. Mert míg a három családnak pénzügyi gondjai nem nagyon vannak, ám a hazaköltözés nem fenékig tejfel a Menjek / maradjak legújabb részében sem. Zsófinak például a férje továbbra is ritkán találkozik gyermekivel, hiszen még Ausztriában maradt egyelőre. Ráadásul Zsófi édesanyja nem tartja jó ötletnek a visszaköltözést a gyerekek jövője szempontjából. Mirjam és Nivaldo kapcsolatában is a fő konfliktusforrás az, hogy Nivaldo nem tud beilleszkedni Magyarországon. Reni pedig a Menedék Egyesületnél kezd dolgozni, és a menekültkrízis közepén a hazug magyarországi kormánypropagandával szembesül. És a kivándorlók beszámolóiban sokszor előjön a társadalmi légkör mint motiváció és hajtóerő, hogy az anyagi jólét ellenére mégis elhagyják Magyarországot. Továbbá az is lényeges szempont az új Menjek / maradjak-film esetében, hogy mindhárom család tagjai azt állítják, döntésük nem végleges: Zsófi bárhol el tudná képzelni a jövőjét, Mirjamék Brazília és Magyarország között vacilálnak, Joci pedig elmondja, hogy ő sem tudott eddig hosszabb ideig egy helyhez sem igazán kötődni, és Magyarországot sem tartja végcélnak. Így az Édes otthon azért kellőképp ambivalens dokumentumfilm marad, és a sorozat eddigi részeihez méltó módon inkább kérdéseket tesz fel, mintsem orientál vagy érvel egyik vagy másik álláspont mellett.

Mészáros Balázs Schrottja sokkal egyszerűbb film, és a klasszikus beszélőfejes dokuséma helyett cinéma verité stílusban vizsgálja két Németországban (Münchenben) élő fiatal fiú helyzetét. Ám a Schrott mégis többrétegű alkotás, mely mintegy kiegészíti a Menjek / maradjak: Édes otthont. Azaz ebben a dokuban Bence karakterén keresztül megjelenik a külföldi lét árnyoldala is. Ádám és Bence a két főszereplő, akik középiskolai haverok voltak, és együtt próbáltak szerencsét Münchenben. Azonban míg Ádám tisztességesen tanult, és egy angliai, sussexi Phd-ösztöndíj előtt áll, addig a füvező és adósságokkal elhalmozott Bence vendégházban dolgozik mindenesként kiköltözésük óta. Ádám fényes karrier előtt áll, neki bejött a külföld, míg Bence ugyanúgy körbe-körbe jár Münchenben, mint Londonban vagy korábbi, veszprémi otthonában.

Schrott

Schrott

A Schrott azért remek film, mert a kivándorláson túl egy sokkal mélyebb, egzisztenciális problémát is taglal. Vagyis felmerül a kérdés a langyosvízben lubickoló Bencét látva, hogy ki a hibás a 25 éves fiú kilátástalanságáért. Persze nem úgy kell elképzelni Bence nyomorát, hogy a fiúnak nélkülöznie kell, jóllehet, 1000 eurós fizetése legfeljebb Magyarországon számít álomfizetésnek, német viszonylatban egy tisztességes megélhetéshez elég. Illetve lenne elég, de Bence elmondása szerint 4-500 euróért szerzi magának a havi betevő füvet és egyéb könnyűdrogokat. A fiú meglepő öntudatossággal, önmagát kívülről szemlélve beszél saját sorsáról, és látszik, hogy teljesen tisztában van azzal: önmaga alatt vágja a fát elképesztő adósságaival és bohém életével. Az amúgy nagyon szimpatikus, laza Bence története tragikomédia, hiszen érzékelhető, hogy megfelelő akaraterővel ki tudna törni ebből a hosszú távon nem sok jót ígérő helyzetből, azonban ő a könnyeb utat, a pillanatnyi kielégüléseket választja. Így a Schrott azt a kérdést implikálja, hogy valóban csak a szociális közegtől függ az egyén boldogulása, vagy éppen az ember elpuhulása és passzivitása okozza-e az egzisztenciális válságot.

A Schrott főszereplője, Bence a cselekmény végén visszatér Magyarországra, és önerőből próbál programozást tanulni, hogy (mint elmondja) harminc éves korára azért legyen belőle valami. Számára a lehetőségek még itthon is adottak, a fő kérdés Bence esetében az, hogy a fiú ki fog-e tartani emellett, vagy hagyja a csudába az egészet, mint sok minden mást korábban (avagy fel tud-e nőni végre ez a 25 éves gyerek). A Magyar panoráma szekció másik nagy csoportjában, a szegénységgel és a magyarországi fiatalok reménytelen helyzetével foglalkozó alkotások főszereplői esetében viszont még nagyon sok múlik a társadalmi közegen és a közösség segítségnyújtásán. A Lili, a Rézangyalok, az Iza, az Iborfia és a Nem szegényenek való vidék sötét képet festenek Magyarországról. Ezek közül a Rézangyalok még optimistább, illetve az Iborfia a szatíra eszközkészletével él, a Lili és a Nem szegényeknek való vidék viszont kifejezetten felkavaró filmek.

Rézangyalok

Rézangyalok

Surányi Z. András Rézangyalok című filmje egy miskolci, hátrányos helyzetű, főként roma gyerekekből verbuvált fúvószenekart mutat be. A Rézangyalok az Izával is párba állítható, hiszen Miskolcról, az egyik legnagyobb észak-magyarországi városról is mesél. Surányi Z. András műve mégis új és friss perspektívából mutatja be az exponált társadalmi problémát, a szegénységet és az osztályok közti immobilitást. A Rézangyalok ugyanis amellett, hogy leírja a helyzetet, egy alternatívát is sikeresen felvázol. Alternatívát az általános hozzáállásra, mellyel a fiatalságot próbálják bevezetni az életbe az iskolában. A filmben megjelenő zenetanárok ugyanis nemcsak egyszerű tanárok, hanem valóban a szó nemes értelemében nevelők, sőt második szülei (vagy szüleik helyett is szülei) a főszereplő gyerekeknek.

A Rézangyalok éppen azzal ellentétes magatartásmódot mutat be, melyet például Philip Zimbardo felfedezett Magyarországgal kapcsolatban. A Hősök tere kezdeményezés (pntosabban a Heroic Imagination Project) keretében Zimbardo Magyarországra is ellátogatott, és meglátása szerint a magyarok általában minden probléma esetében a megoldás helyett pont azt keresik, miként nem lehet valamit véghez vinni. Nos, ez a Rézangyalok oktatóira egyáltalán nem igaz. A zenetanárok motiválják a gyerekeket, és bár a film készítőjének elmondják, egyelőre melyik gyerek esetében látják a tehetséget, de az akarat hiányát is, ennek ellenére ezt nem vágják a zenepalánták arcába. És ezért mutat be egy jó alternatívát Surányi Z. András műve arra, hogyan lehetne a gyerekeket felkészíteni a felnőtt életre. Nem fenyítéssel vagy rossz jegyekkel kellene elrémiszteni, hanem megtalálni, ki, miben a jó, és arra ösztönözni az illetőt, hogy ebben a tevékenységben a legjobb legyen, a legjobbat hozza ki magából. Persze a gyerekek többségénél ott van a nehéz családi háttér vagy a szegénység problémája, de a zenetáborok révén a tanárok azt is elérik, hogy egy közösséggé érjen össze a csapat, akik esetlegesen segítik egymást az élet más területén is.

Rézangyalok

Rézangyalok

A Rézangyalok tehát a cselekvésről és a jobbá válásról szól, és megmutatja, hogy így is lehet oktatni, szívvel-lélekkel, amit még a természetesen itt is jelenlevő pénzhiány sem tud meggátolni. Regős Ábel Lili című filmje viszont már sokkal kiábrándítóbb képet fest a hátrányból indulók jövőjéről. Regős Ábel dokuja a nevelőintézetben, szülők nélkül felnőtt egyének pályakezdési nehézségeire mutat rá a címszereplő 18 éves lány lehangoló történetén keresztül. A film Lili sorsát bemutatva remekül felvázolja, hogy milyen ellentmondásos a nevelőintézetben nevelkedők helyzete. Mert a főszereplő lány alig hogy betöltötte 18. életévét, máris bedobták a mélyvízbe, a Magyarországon amúgy is rémálomszerű munkakeresés világába. Persze Lilit támogatják egy fix összeggel, azonban ez még nem oldotta meg a problémáit, hiszen támogatók és segítők nélkül, idegenként nem sok jóra számíthat a fővárosban.

Így a Lili nemcsak egy speciális problémáról (nevelőintézeti fiatalok pályakezdése) szól, hanem általánosabb társadalomképet fest. A 18 éves lánnyal három fajta embertípus lép kapcsolatba: a közönyös / elutasító, a Lili hátrányos helyzetét kihasználó és a barátságos / segítőkész, de tehetetlen emberek csoportjai tűnnek fel a dokumentumfilmben. Vagyis Regős Ábel művében egy olyan Magyarország jelenik meg, melyben a kiszolgáltatottak nem sok jóra, nem sok segítségre számíthatnak. Ráadásul Lili különleges szépségű lány, ami fel is tűnik egy „jóakarónak”, akivel a főszereplő egy szórakozóhelyen ismerkedett meg. Az egyik rejtett kamerával rögzített jelenet azonban arra enged következtetni, hogy a férfi nem éppen irgalmas szamaritánus, hanem csak kihasználja Lilit. Jóllehet, valószínűleg egy idő után Lili sem volt már olyan lelkes munkakereső, így van igazság a férfi elmarasztaló szavaiban, azonban talán nem meglepő, ha a sorozatos elutasításokra egy fiatal, 18 éves lány passzivitással és motiválatlansággal válaszol.

Lili

Lili

Félig-meddig ironikus jelenet, melyben Lilihez egy feltehetőleg hajléktalan idősebb férfi jön oda pénzt kérni, majd tanácsokat próbál adni a lánynak. Annak ellenére, hogy egy egyszerű, atyai beszélgetésről van szó, ez a jelenet is sokat elmond a magyarországi abszurd állapotokról. A pénzre szoruló férfi ugyanis a jövőképről és iskolai végzettségéről kérdezi a lányt, majd miután kiderül, hogy bőven vannak hiányosságai Lilinek, beszélgetőpartnere elkezdi oktatni arról, hogy nyelvtudás és érettségi nélkül ma már nem sokra megy az ember. Igaz, sokszor ezekkel sem, és az is igaz, hogy mint a Nem szegényeknek való vidék című dokumentumfilmből is kiderül, egy jól kereső darukezelő is könnyen válhat hajléktalanná egyik napról a másikra, mert ilyen-olyan okokból (leginkább a munkahely megszűnése és a kora miatt) „felesleges ember”-ré válik. Mindenesetre Lili naiv elképzelései és a rögvalóság éles kontrasztban vannak egymással, melyet Regős Ábel műve sikeresen exponál.

Bihari László említett filmje, a Nem szegényeknek való vidék a Magyar panoráma szekció egyik legfelkavaróbb alkotása, mely A Város Mindenkié nevű nemzetközileg is támogatott mozgalom tevékenységét és elkeseredett harcát mutatja be. A civil szervezet érdekessége, hogy benne hajléktalanok és értelmiségiek fognak össze a hajléktalanokkal való humánusabb bánásmódért és a lakhatás feltételeinek megteremtéséért. Az AVM arra a törvényre reflektál, melyet a jobboldali kormány még első ciklusa alatt hozott meg, miszerint aki életvitelszerűen él az utcán, az bűncselekményt követ el. Ám mint az AVM aktivistái kutatásaikban rávilágítottak, egyfelől a hajléktalanoknak nem adnak más lehetőséget az utcákon és köztereken kívül, másfelől a nagyszámú hajléktalanság mellett igen sok az elhagyatott, felújításra váró lakás, illetve ingatlan. Ezért is érthetetlen a film készítői és szereplői szerint, hogy miért nem tesznek az önkormányzatok vagy az állam semmit azért, hogy a lakatlan, köztulajdonben levő házakat és lakásokat felújítsák, és a rászorulók rendelkezésére bocsájtsák.

Nem szegényeknek való vidék

Nem szegénynek való vidék

A Nem szegényeknek való vidék merész és egyenes dokumentumfilm, nem kerülgeti a forró kását. Bihari László műve megmutatja például, hogy az erdők szélén lakó hajléktalanok kunyhóit kegyetlen módon lebontatják a szegényekkel, és elűzik őket a vadonból is, ahol elvileg senkit nem zavarnak, még annyira sem, mint az aluljárók lakói. Ám a törvény nem ismeri az emberséget, csak az absztrakt fogalmakat, így hiába képesek túlélni saját erejükből az „erdőlakók”, menniük kell a természetből is, mely elvileg mindenkié.

De Bihari László művének leginkább felháborító és legmerészebb jelenete egyértelműen a parlamenti epizód, melyben az AVM aktivistái, élen az egyik hajléktalan főszereplővel bemennek a parlamentbe találkozni azokkal, akik elvileg segíthetnének a fedél nélkül maradtakon. Ebben a jelenetben megjelennek az olyan ismert politikusok, mint Széll Bernadett ellenzéki képviselő és Kósa Lajos országgyűlési képviselő is. Ezekből a képsorokból egyértelműen kiderül, hogy milyen természetű a hatalom, és az is, hogy milyen a hozzáállása a magyar kormánynak a szegénységhez, ha eddig ez még nem lett volna nyilvánvaló a hajléktalan-ellenes törvény ismeretében. Azaz hiába olvassa fel szövegét könnyekkel küszködve az egyik hajléktalan nő, aki 25 éve él már az utcán, Kósa még akadékoskodik is, mielőtt a nő fel szeretne szólalni a tárgyaláson. Vagyis a Nem szegényeknek való vidék rátapint arra, hogy a hatalom nem feltétlenül a pénzhiány, hanem az elképesztő közöny és ellenszenv miatt nem akar segíteni a rászorulókon.

Iza

Iza

Emellett érdekes képsorok azok is Bihari László művében, melyek a rendőrség és az aktivisták konfliktusait mutatják be. Az AVM rendszeresen szervez lakásfoglalásokat, illetve élőlánc-demonstrációkat. És az egyik ilyen jelenet, melyben a rendőrség szétbontja az élő láncot, arról is sokat elárul, hogy a szegénység mellett a hatalom hogyan áll hozzá az alapvető alkotmányos jogokhoz, például a sajtószabadsághoz. Mikor ugyanis a rendőrök megkezdik a „láncbontást”, az egyik rendőr odaszól a sajtó képviselőinek, hogy ideje lenne elhagyni a helyszínt. Persze Bihari László kamerája marad, így láthatjuk a tragikomikus jeleneteket, melyekben felnőtt embereket egyszerre négy rendőr hurcol el a bejárat elől. Ezek a képek nagyon egyértelműen azt mutatják be, hogy Magyarországon a rendőrség sem mindig a rendet és az igazságot, hanem van, hogy pusztán a hatalmat és az embertelen törvényeket szolgálja.

Az Iborfia az általánosabb problémát zseniálisan exponáló Kanzoli mellett a szekció legviccesebb filmje. Persze Bakony Alexa művének témája is elkeserítő, az emberi butaságon csupán önkéntelenül nevetünk. A film főszereplője egy nyugat-magyarországi kis falu, mely az elnéptelenedés szélén áll, hiszen mindössze kilenc fő lakja, ők is nagyrészt idős emberek, romlik az infrastruktúra és az alapszükségletekhez is egyre nehezebb hozzájutni itt. Bakony Alexa művében éppen ezért ironikus, hogy bár szüksége lenne új lakókra a falunak ahhoz, hogy a jövőben is fennmaradjon, ám ennek ellenére lakosai jórészt elutasítják a menekültek befogadását. Ezt a szándékukat éppen a tavalyi népszavazáson erősítették meg, hiszen a falu minden tagja arra voksolt, hogy ne telepíthessenek be semmilyen bevándorlót Magyarországra.

Kanzoli

Kanzoli

Ám Bakony Alexa rövid, frappáns dokumentumfilmje hiteles képet fest a kormány rendkívül kártékony gyűlöletkeltő kampányai hatására átalakult országról is. Az Iborfia megmutatja, hová jutottunk 2017-re: az emberek egy olyan „ellenség”-től félnek, mely nincs is már jelen, mivel a 2015-ös menekültek Németországba vagy Svédországba kívántak eljutni, illetve az új érkezők nagy részét megakasztják az embertelen körülményeket tükröző határmenti tranzitzónákban. Mint az Iborfia is bemutatja, az emberek ennek ellenére félnek, és a kormány sikeresen beetette őket a hazug propagandával. Így hiába is akarják a falu öregjei fenntartani Iborfiát, az ilyen elutasító és idegenellenes magatartással éppen a település pusztulását idézik elő. Hiszen ahová rászorulókat nem akarnak betelepíteni, ott valószínűleg semmilyen más idegent nem látnak szívesen.

Nem véletlenül az Iborfiával rakták össze a szervezők a Kanzolit, mert a több rendező által jegyzett dokumentumfilm tulajdonképpen egy szatíra. A Kanzoli werkfilm is lehetett volna, hiszen arról mesél, miként választották ki Hajdu Szabolcs 2014-es Délibáb című filmjéhez az antagonista Csiszkó egyik verőlegényét. A válogatáskor a szempont az volt, hogy az illető lovagolni tudjon, és lehetőleg civil szereplő legyen, akiről elhihető, hogy vidéki. Hajdu választása egy erdélyi magyarra, Ruzsa Rémuszra esett, a rendező munkatársának, Gálovits Zoltánnak őt kellene elvinnie a kezdődő forgatásra.

Kanzoli

Kanzoli

A Kanzoli azáltal lesz sokkal több egyszerű werkfilmnél, hogy Rémusz vonakodni kezd, és Rémuszon kívül még két másik jelölt neve is felmerül a cselekmény során. A három jelöltben közös, hogy mindegyik fél attól, hogy átverik. Ez a félelem azonban nem egyszerű félelem, hanem már-már patologikus bizalmatlanság, hiszen mindegyik főszereplő alany kifogásokat keres, és ketten utazás közben gondolják meg magukat. Az első férfi, Rémusz például annyira tart az egész forgatástól, illetve a magyarországi utazástól, hogy többször visszafordul, és már Gálovits Zoltán idegeire megy a hezitálásával. Ez a hezitálás pedig az általános bizalmatlanság felé mutat, mely jelen van nemcsak Magyarországon, de az egész kelet-európai térségben. Általános jelenség az, amit éppen a Délibáb is exponál: az uzsorások jelenléte, az egyszerű emberek kizsákmányolása, a hátrányos helyzetűek kihasználása. Éppen ezért érik a Kanzoli társadalomkritikus dokumentumfilmmé, mert zseniális könnyedséggel mutatja be, hogy milyen ördögi láncolatot teremt a kölcsönös bizalmatlanság. Például Rémusz, miközben attól fél, hogy „átbassza” őt Gálovits Zoltán vagy a stáb többi tagja, addig félelmében ő maga lép le az előleggel, melyet az asszisztens kifizetett neki.

A Magyar panoráma tehát igen értékes, társadalomtudatos és az aktualitásokkal kreatív módon foglalkozó dokumentumfilmeket kínált a Verzión. A fenti alkotásokban közös, hogy nemcsak bemutatnak egy problémát, de cselekvésre és változtatásra is ösztönöznek azáltal, hogy klisék nélkül, izgalmas, érdekfeszítő módon tárják fel a vázolt kérdésköröket. Mindegyik magyar dokut érdemes lenne megnéznie a hatalom képviselőinek is, ők maguk is sokat tanulnának belőlük.

 

A cikkben szereplő képek a fesztivál hivatalos weboldaláról származnak.

 

A Magyar panoráma szekció filmjei:

Imre Loránd Balázs - Tusor Bálint: Menjek / maradjak: Édes otthon (2017)

Mészáros Balázs: Schrott (2017)

Bakony Alexa: Iborfia (2017)

Pápai Gergely: Iza (2017)

Bihari László: Nem szegényeknek való vidék (2017)

Gálovits Zoltán - Hajdu Szabolcs - Kővári Szabolcs - Tóth Ridovics Máté: Kanzoli (2017)

Surányi Z. András: Rézangyalok (2017)

Yossi Aviram: Polgár lányok (2017)

Dér Asia: Visszahúz a múlt (2017)

Regős Ábel: Lili (2016)

Oláh Kata: Beágyazott emlékeink (2016)

Mészáros Márta - Pataki Éva: Bármi legyen, gazdagít (2016)

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés