PRAE.HU: Milyen érzés kiállítva látni a munkáid?

Ahhoz tudom hasonlítani, amikor animációs filmesként évekig dolgoztam egy filmen, és miután elkészült, akkor sem tudtam élvezni, azt néztem, hol van hiba, szerencsétlen kapcsolódás. Most is így ülök itt. Ha befejezek egy könyvet, szomorúság van bennem, mert úgy dolgoznék még a történettel, furcsa kiállítva látni a képeket.

PRAE.HU: Korábban dolgoztál már Schein Gáborral, Máté Angival és Sándor Csillával; a Csodaceruza, a Magvető és legutóbb a Csimota kiadóval. Mennyire határozza meg a munkád az író, a szerkesztő személye?

Idáig nagyon szerencsés voltam, olyannyira, hogy amikor először Schein Gábor Irijám és Jonibe könyvét illusztráltam, meg is állapítottam, hogy ilyen nem lesz több. Gábor azt szerette volna, ha a kép és a szöveg egyenrangú lenne, nem akarta, hogy bármiben alárendelődjek, és teljesen szabad kezet adott. Ez jó érzés volt, de szorongató is, hogy úristen, most mit csináljak. A szöveg tetszett, inspiráló volt, viszont féltem attól, hogy tele van rengeteg kultúrtörténeti meg mindenféle olyan dologgal, amiről nekem fogalmam sincs. Ezért kértem Gábort, hogy meséljen nekem ezekről. Azt mondta, szívesen mesél, de ezzel ne foglalkozzak. Amikor el tudtam engedni magam, megszűnt belőlem a görcs, tényleg fel tudtam szabadulni. Máté Angival is ugyanez volt a helyzet, kérdeztem tőle, mit szeretne, és azt mondta, ő ebbe nem szól bele, rám bízza. Ilyenkor nagy szabadságot kap az ember, persze mindig aggódik azon, hogy mellényúl, ezért rendszeresen küldözgetem a képeket interneten, hogy szóljanak, ha valami furcsa lenne számukra. Bátky Andrással azonban nem találkoztam azóta sem, és nem is tudom, hogy a kész könyv bejött-e neki vagy sem. A kiadó azonban olyan szinten támogatott, hogy végül megnyugodtam.



PRAE.HU: És ha valaki azt mondaná, hogy nem jó, amit küldtél, átrajzolnád?

Na, ezen gondolkodtam már, hogy mit csinálnék vajon ebben az esetben. Egyszer valaki azt mondta, nagyon öntörvényű vagyok. Nem tudtam, hogy értsem, de azt hiszem, arra gondolt, megyek a magam feje után, és biztosan gondban lennék, ha nem ezt kellene tennem. Ha valami gikszer van, ha nagyon meg kéne felelni valamilyen elvárásnak, akkor a munkám nem lenne olyan őszinte.

PRAE.HU: A kritikák is általában lelkesednek az illusztrációidért, legfeljebb azon gondolkoznak, gyerekeknek valók-e.

Igen, de valószínű, olyanok írnak róluk, akiknek tetszik, mert kaptam azért én már kritikát, hogy nyomasztó, nem gyerekeknek való, túl elvont meg ilyeneket. Ez persze teljesen rendben van, nekem sem tetszik minden, így van ezzel mindenki.

PRAE.HU: És mit tapasztalsz, szeretik a gyerekek a rajzaid?

Minél kisebbek a gyerekek, annál inkább tetszenek nekik a képeim. Sokkal kevésbé tudatosak, nagyon érzékenyek. Schein Gábor könyvére például nagyon pozitív visszajelzést kapok kisgyerekes szülőktől, azt mondják, a gyerekek nem mindig értik, de érzik, fogékonyak a versek dallamos világára és a furcsa képekre.



PRAE.HU: A te gyerekeid mennyire szeretik a munkáid?

Szeretik, de elfogultak, hiszen ebbe születtek, láttak már egyet-mást, megszokták. Olyan van, hogy azt mondják, "hú, ez most nem tetszik, ez most furcsa". De mivel nagyon sokféle könyvet láttak, elfogadóbbak, könnyebb nekik befogadni az újat, a mást.

PRAE.HU: Gondolsz arra, fog-e tetszeni másoknak, amit éppen rajzolsz?

Őszinte leszek: nem. Azt hiszem, ha ezen gondolkoznék, lefékezném magam.

PRAE.HU: Ha azt kérném, írd le a képeid hangulatát, milyen jelzőket használnál?

Hú, nehéz a sajátomat jellemezni. Lebegő, szürreális, időnként groteszk, de ez tőlem nem is áll messze.

PRAE.HU: Bármilyen mesét tudnál illusztrálni? Mit csinálnál, ha egy kiadó cuki képeket szeretne?

Valószínűleg visszaadnám a munkát. De azt gondolom, a kiadók pontosan tudják, kinek mi való, így nem hinném, hogy bárki erre kérne. Bár valóban rémálmom volt, hogy egyszer olyan szöveget kapok, amitől rosszul leszek. Azóta tapasztalom, hogy tudatosan választanak.

PRAE.HU: Máté Angi és Schein Gábor szövegében a szürreális, lebegős elemek adottak, Bátky András szövege azonban valóságosabb, prózaibb. Nehezebb volt megrajzolni?

Nem, engem is meglepett, de nem. Éreztem már a legelején, hogy ez nagyon más, jó értelemben vett hétköznapiság jellemzi, így is millió lehetőséget éreztem, amelyekben magamat megtalálhatom.



PRAE.HU: Te magad kevered ki a színeket, el szoktad nevezni őket?

Nagyon ritkán.

PRAE.HU: Azért kérdezem, mert Az emlékfoltozókban limonádéhajú és faodúbarna tündérrigólányokat ír le Máté Angi. Ez testhezálló feladat lehetett neked, valóban egyedi színek kellettek.

Nehéz volt nekem Az emlékfoltozók, nagyon. Elolvastam a szöveget és azt mondtam, hogy "jajj, hát ez olyan szép, hogy nem szabad hozzányúlni". Féltem tőle, mert nem tudok szép lányokat rajzolni. Nagyon nyomasztott, hogyan kezdjek bele. Elolvastam, elképzeltem a színvilágot, és azt érzetem, ezt senki nem fogja kiadni, mert nem elég színes. Próbáltam ellene menni, de pár hét után feladtam, úgy döntöttem, menjen így. Élvezetes ez is, csak közben iszonyatos küzdelem magammal.

PRAE.HU: Mi az, ami először kialakult? A színek, a formák?

Az érzetek, érzések. Nagyon sokáig nem is kezdek el rajzolni, csak olvasok és olvasok, próbálok beljebb menni a szövegbe, és amikor már úgy érzem, ezt most már le kell rajzolni, nekiállok. Ha rögtön elkezdeném, valamit redukálnék. Hetek telnek el vázlatokkal, formákkal, színekkel való kísérletezéssel. Anginál előbb a színek, Andrásnál a kislány figurája idegesített kimondottan, azt tudtam csak, hogy vörös haja lesz. András nem sok konkrétumot rögzít, sem időt, sem helyet, sem karakteres vonásokat, adott a lehetőség a magunkban való keresésre.

PRAE.HU: A világ összes kincsénél maradva: mi teszi végül egyértelművé, hogy itt rózsaszínt és élénk kéket kell használnod?

Nem tudom, egyértelmű-e, csak megérzés, úgy érzem, ezek illenek hozzá. Sokan mondják, hogy ezek furcsa színek, a nyomdában szokták mondani, hogy lehetetlen színek. Azt tudom, hogy a főhős, Micó egy nyugtalan valaki, a levegős részhez automatikusan jött a kék, ahol túl nagy zajról olvastam, a rózsaszín. De nehéz lenne racionálisan megmagyarázni, miért ezek.



PRAE.HU: Mit jelentett számodra az IBBY-díj? Milyen érzés volt debütáló illusztrátorként elhozni?

Örültem, de tehernek is éreztem. Szép lett a könyv, és nagy szeretettel csináltuk. Amikor először olvastam Gábor versét, azt mondtam, ez az én szövegem. Amikor kész lett, azt éreztem, hogy egy angyal elszállt felettünk, addig nyúztuk, amíg minden a helyére került. A díj viszont szorongatja az embert, mert felelősséggel jár, újra és újra jót kell csinálni. Amúgy is maximalista vagyok, de innentől kezdve tényleg mindig a legjobbat kell kihoznom magamból.

PRAE.HU: Hogyan találtak meg az Irijám és Jonibéhez, hogy érkeztél a gyerekirodalomba?

Éppen befejeztem egy filmet, és eldöntöttem, hogy ezt többet nem csinálom. Pont az utómunkálatok közben hívott fel Sándor Csilla, hogy lenne egy könyv, illusztrálnám-e. Úgy érzem, jó döntést hoztam.

PRAE.HU: Esetedben volt egy szerencsés egybeesés, de ha ez nincs, elkezdtél volna házalni?

Hát nem, pedig tudom, hogy ezt kellene. Teljesen normális, ha egy illusztrátor odamegy a mappájával a kiadókhoz, de én erre képtelen lennék. Pedig mindig is vágytam arra, hogy könyvet illusztráljak.

PRAE.HU: Máté Angi is úgy keresett meg, hogy felkérjen, illusztráld a Kapitány és Narancshalt. Hogyan ismerted meg Angit?

Angitól a Volt egyszer egyet olvastam: amikor megjelent, a kezembe került a Könyvhéten és rögtön megvettem. A standnál ott állt a Máté Angi, odarohantam hozzá, beszélgettünk, kiderült, van még egy könyve, a Mamó. Életemben nem rendeltem internetről, ez a könyv volt az első. Miközben olvastam, azt éreztem, egész életemben ismertem Angit, azóta be is bizonyosodott, hogy van köztünk lelki rokonság, pedig nem beszéltünk sokat. Aztán egyszer átküldte a kapitányos szöveget, hogy lenne-e kedvem illusztrálni.

PRAE.HU: És még mihez lenne igazán kedved?

Múltkor gondolkoztam azon, milyen inspiráló lenne humoros könyvet kapni.

PRAE.HU: A munkáidra való első ránézés alapján nem jut az ember eszébe, hogy humoros könyvre vágysz.

Ezt szokták mondani, pedig apró képi humort szoktam beletenni, de nem a harsány kacagósat, ez igaz.



PRAE.HU: Min dolgozol most?

Finy Petrának a Szívmadár című könyvén, amiben nyolc szerelmes mese lesz, nagyon szép történetek. Érdekes és nagyon nehéz munka. Schein Gábornál a szerelmesek egymás utáni vágyakozása hasonló volt, de igazából ez egy teljesen új dolog számomra.

A Rofusz Kinga illusztrációból nyílt kiállítás február 16-ig tekinthető meg a Két Egérben.

A kiállításon látható képek Bátky András: A világ összes kincse című könyvéhez készültek, melyet a Csimota adott ki 2012-ben. A kötetről készült recenzió itt olvasható.