bezár
 

zene

2014. 01. 23.
Négy az egyben – Dés László: Nagy utazás
2014. január 11., Papp László Budapest Sportaréna
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Minimum. De lehet, hogy öt koncertből is állt a Dés László életművét bemutató Nagy utazás. Szinte észrevétlenül röppent el a három órás koncert, amin csak úgy záporoztak a sztárok, slágerek és nem utolsósorban azok nevei, akikkel együtt dolgozott Dés az elmúlt negyven évben.
Dés László ritka darab. Megírtuk ezt a koncert beharangozójában, és tartjuk véleményünket a koncert után is, egy dolog azonban kimaradt tehetségének hosszú felsorolásából: mégpedig rendkívül jó ütemérzékű barátkozási szokása.
 
Bicskanyitogató viselkedés valóban, mert így aztán még azt a lehetőséget is elveszi az embertől, hogy támadni lehessen az elkóborolt jazz-zenészt. Mondjuk azzal a viszonylag közhelyes gondolattal, hogy eladta a tehetségét.

Csakhát ki kritizálná ezzel? A híres jazz-zenészek, mint mondjuk Snétberger Ferenc és Horváth Kornél, akikkel a Trio Stendhalt vitte komoly sikerre? Vagy a celebíró, Parti Nagy Lajos, akinek a Magyar meséihez rendszeresen nyújt szaxofonkíséretet és aki dalszöveget írt neki? Vagy esetleg néhány kortárs zenész, előadóművész, dalszövegíró?

Hát ők se fogják, hiszen rendszeresen írnak egymásnak zenét, musicalt, dalszöveget, s éneklik egymás számait.

 

És hosszan lehetne sorolni: negyven év alatt elég sok kapcsolatra szert lehet tenni, Dés maximalizmusa ebben is megnyilvánul, szociális beágyazottsága ugyanis tényleg egyedülálló.
 
De nem hinném, hogy tudatos stratégia lenne a részéről: most komolyan, ki ne akarna a legjobbakkal együtt dolgozni? Ha pedig a legjobbak együtt akarnak dolgozni Déssel, ez csak azért lehet, mert ő is a legjobbak között van.
 

Ennyit tehát arról, hogy Dés eladta-e a tehetségét vagy sem. Ha pedig ezen túljutottunk, akkor lehet írni a koncertről is.
 
Amihez, nem titok, eléggé szkeptikusan álltam. Merthogy azért Dés László filmzenéi, musicalei, színészeknek írt albumai meglehetősen giccsesek, s bár erről nem feltétlenül ő tehet, a dalszövegek zömmel semmitmondóak, üres felsorolások és hatásvadász, könnyen emészthető refrének sorozata.
 
Kiváló példa erre az alábbi szám, amit viszont minden fenti negatívuma ellenére a koncert óta folyamatosan hallgatok, s ha épp nem hallgatom, akkor is megy a fejemben, legalább százezerszer újrakezdtem már és még mindig nem unom.
 

Bár a magát szürke eminenciásnak tartó Dés egy interjúban azt mondta, hogy nem lehet slágert írni, ő megtette ezt, jónéhányszor, jónéhány zenei műfajban, s valószínűleg az idő slágert fog csinálni a koncert indító dalából is, melynek szövegét Szentiment címmel Parti Nagy Lajos szállította.




Ezt követően egy szelíd, rekedt, humoros felkonf után el is kezdődött az este első koncertje, a Férfi és Nő. Básti Juli, Udvaros Dorottya, Cserhalmi György és Kulka János vonultak fel a legkülönbözőbb konstellációban és ruhákban, hogy elénekelhessék a DésBereményi alkotópáros slágereit. Mind a fülünkben van már évek óta, most újabb évekre vésődtek emlékezetünkbe a négy színészóriás által előadott dalok.
 
Amelyek rendben is lennének, de hát nemhiába két külön szakma a színészkedés és az éneklés. S az is érződött rajtuk, hogy az Aréna egyszerűen túl nagy a jóval kisebb nézőszámhoz szokott előadóknak: Kulka természetesen vérprofi volt, de Cserhalminak sajnos nagyon hamar elment a hangja, Udvaros és Básti pedig kicsit túljátszották a szerepüket.
 
De nem baj, nekik még ezt is elnézzük.
 


Aztán kisebb színpadátrendezés után előjött a háttérből Horváth Kornél, a színpad mellől Snétberger Ferenc, a zongora mögül pedig Dés. Kezdődhetett a második koncert, a Trio Stendhal.

Ez itt jazz, itt Dés is megvillanthatta volna a tehetségét, de sajnos csak óvatosabb szólók ficcentek ki tenorszaxofonjából. Snétberger is mintha visszafogta volna magát, a Kossuth-díjas ütőhangszeres Horváth viszont nem viccelte el a dolgot. Anatómiai csoda az, amit a csuklóival művel: füllel még csak-csak követhető az a tempó és dinamika, amivel üti a kongáit, de szemmel már nem.

 

A jazz és az improvizációk ellenére a Trio Stendhal rövidke bemutatója is könnyű tudott maradni, amin a harmadik koncert csak tovább könnyített.

Jött Kozma Orsi, Behumi Dóri, Váczi Eszter és Geszti Péter, vagyis a Jazz+Az. Itt már a közönség teljes extázisban volt, az együttes a nézőkkel együtt énekelte a legnagyobb slágereket, s elhangzott többek között a Megint hétfő, az Egynek jó, a Ma jól vagyok és a Csepp a tengerben, amiben Váczi Eszter megmutatta, hogy ő a magyar Sade, Geszti pedig azt, hogy tud ő háttérben is lenni, ha akar, és még csak nem is áll neki rosszul.
 


Születésnapi életműkoncertet tartani önmagában is komoly egotrip, de bejátszani egy rádióriportot a hatéves Dés Lacikával bár cuki fogás volt, azért mégiscsak túlzás. Mi persze meghatódtunk rendesen a már akkor is hamisan éneklő kisfiún, ám sokkal jobb volt a Nagy utazás következő koncertje, az est csúcspontja.

 

Ismét előjött a gumikezű Horváth Kornél és a szintén irigylésre méltó csukló- és ujjlazasággal bíró Dés András. A duó egymásnak válaszolgatva ütögette hangszereit: Horváth ülve a kongáit, Dés állva egy csörgödobot.

Születésnaposunk fiának talán még Horváthénál is különlegesebb képessége van: fürge ujjai ugyanis lehetetlen pózban, elképesztő energiával és erővel voltak képesek arra, hogy dallamot csaljanak ki az egy szem hangszerből.
 

Aztán jött a várva várt Nagy utazás – ezúttal Dés előadásában, no meg a Valahol Európában és a Patika egy-egy gigaslágere, a Zene az kell és a Szól a dal. Persze Dés még elszórt néhány adut a koncert során, így aztán nem maradt ki a Vigyázz rám, de még az eredetileg Somló Tamás és Udvaros Dorottya által elénekelt Vetkőzés sem.
 
Hiányérzete ugyan nem lehetett senkinek, de azt mégis sajnáltam, hogy nem Pressertől hallhattuk az egyébként nem neki írt Nagy utazást.

Ezzel együtt Dés nem feledkezett meg szinte senkiről sem: elhangzottak szövegíróinak, muzsájának, zenésztársainak a nevei. Egyszerűen lehetetlen mindenkit felsorolni, de azért megpróbálom: Nemes István, Bereményi Géza, Bródy János, Parti Nagy Lajos (szövegírók), Koltai Róbert (múzsa), Sipeki Zoltán (gitár), Gyenge Lajos (dob) és a ráadásban előtérbe hozott vokalisták, akiknek sajnos nem tudtam megjegyezni a neveit. De az ünnepelt bemutatta háttérmunkásait is, így aztán azt is megtudtuk, hogy a keverőpultok mögött Dorozsmai Péter ült, az egész estet pedig Herendi Gábor rendezte.

 

Nem kis nevek, s nem sok zenészt vesznek körül ilyen szakemberek. Épp ezért volt furcsa kontraszt a névtelenségbe burkolózó látványtervező munkája. A letisztult színpad teljes szélességében felhúzott homorú kivetítő ugyanis rengeteg vizuális ötletnek adhatott volna teret, ehelyett azonban egy felismerhetetlen forma forgott különböző színekben körbe-körbe a koncert mind a 180 perce alatt. A vászon két szélére vetített zenészek ugyan sokat dobtak a távol ülők koncertélményén, ennyi négyzetméteren, ekkora stáb valami kreatívabbat is megálmondhatott volna.
 
Ezzel együtt panaszra tényleg semmi ok, Dés mindvégig szerény és hálás volt a közönségnek, mi pedig hálásak voltunk szerethető, de messze nem tökéletes hangjáért és az olykor-olykor csak megszólaló tökéletes szólóiért.

És hát igen, az egész koncert úgy ahogy van, becsípődott. Kitartó dallamtapadásom van azóta is. Nem érdekel, hogy végtelenül sablonos volt, nem érdekel az sem, hogy csöpögött a giccs, vagy hogy túláradt a semmitmondás, ott leszek a 70. születésnapján. 



A koncerten készült, kissé távoli képek a szerző felvételei.
nyomtat

Szerzők

-- Szél Dávid --


További írások a rovatból

A 180-as Csoport című kötet bemutatója
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Schubert NOW bejátszókoncert a BMC-ben

Más művészeti ágakról

irodalom

A Jelenkor Kiadó új költészeti kiadványainak bemutatója
Csáki László: Kék Pelikan
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés