bezár
 

építészet

2014. 04. 02.
Csak nyugodtan a Kossuth téren
Csak nyugodtan a Kossuth téren A budapestiek igen elkényeztetettek mostanában, hiszen majdnem minden napra jut valami átadás. A tizenötperc hírnév megvolt, a nép meghódította. Van, aki azóta már újabb flasheket keres: a metróalagutakban.
Nehezen is megy a beszéd róla, hiszen újabb ingerek vonják el a figyelmet, pedig lenne miért elidőzni az árnyasnak nem mondható téren.

A felszakadozott aszfalttal burkolt, leharcolt tér szabadságát felváltotta egy decens, jóvágású stílus. Ahol egy jó traktoros gazdatüntetés természetesen tudott létezni, a mai black tie kövezeten inkább feszengős bulivá válna. Kordonbontás, sátrazás, ez mind-mind felfoghatatlan történelemmé lett, elképzelhetetlen messzeségbe került.

Igaz, a Kossuth tér Budapesten van, mégsem szerves része, amihez leginkább tartozik, az az Országház, és az átalakítás után ez már nyilvánvalóvá is vált.  A Kossuth téren megáll a metró, de ezenkívül csak kivételes esetben vetődik oda budapesti, hacsak nem arra dolgozik. A tér nem egy önálló entitás, a város szövetére való felfűzést nem segíti a tér beékelődése az utcahálózatba. A nevében volt tér, valóságban leginkább több behatárolhatatlan teresedés laza láncolata alkotta. A déli és az északi oldal, az Országház előtti placc, az itt-ott feltűnő kisebb és nagyobb facsoportok, a metróállomás előtti zsúfolt szakasz, a lezárt területek és parkolók, a Földművelésügyi minisztérium előtti járda, illetve a párhuzamosan, az autóforgalommal leszakított járda, mind-mind más arcát mutatta a területnek, emiatt a tér fő momentumának, az Országháznak is.







Egységes térré leginkább a tömegeseményeken vált, amikor egy nagy humán massza gyúrta össze a fragmentumokat, arccal egy irányba mutatva, a neogótikus épület főlépcsője felé. A tér az átalakítás után egységbe forrt. A hatalmas terület így is megőrzött valamit a tájegységeiből, de vitathatatlanul egységessé vált. Hogy mégis beazonosítható zónák maradtak meg, az egyrészt a tájolásnak köszönhető - a déli oldal érthetően naposabb, az északi árnyékosabb -, és az új elemeknek, objektumoknak, amik, ha nem is észrevétlenül, de mindenképpen jelentéktelennek tűnő módon tűnnek fel a nagy testvér árnyékában.

Amit ezzel a térátalakítással kaptunk, az vitathatatlanul egy épület, amit mindenki ismert, bármikor elszavalt, mégis, eddig fura mód rejtve volt. Ha a tér bizonytalan identitását keressük, egyértelműen az alapokhoz tért vissza, ami az Országház tere, a hatalmas faragott kőtömeg nemkevésbé hatalmas színpada, melynek egyetlen célja, hogy az épület különböző perspektíváit biztosítsa.







A tervezés koncepcionális elemei ekkora méretnél nehezen felfejthetők, főleg, ha egyéb, politikai és ideológiai elképzelések is beleírják a saját történeteiket, mégis midndehol érezhető a tudatos és végiggondolt tervezés, mégha itt-ott be is csúsztak kisebb hibák. Példaként említhető egy villamossínekre rávezetett lépcső, ahol nem árt figyelni, mert a villamos hátulról jön.

A téren minden berendezéssé vált és válik: a villamos, a kövezetből kinövő fák, a bőven található leülős helyek, a szobrok, a környező épületek, a világítás és egyéb igényesen elkészített funkcionális tárgyak és a téren bóklászó emberek, helyiek, turisztok, mind ugyanazt a célt szolgálják.

A felújítás után a tér csakrája a zászlórúd lett, ami a bejárati lépcső, az Országház kapujának tengelyében áll. Ez a lépcső előtti terület a reprezentáció tere, ami fura módon szakrálissá is vált. A terület kiemelésével a tervezők ezt hangsúlyossá is tették. Ide, ha alig érezhető módon is, fel kell menni, az addig rusztikusabb és kisebb elemekből rakott térburkolat itt homogénebbé, simábbá válik, érezhetően keményebbé. Ezt a szakrálisnak tűnő teret a város felé egy vízfelület választja le, ami ebben a helyzetben  dramaturgiai elemnek tűnik. Vagy gondolhatunk a medencére mint női princípiumra, a zászlórudat pedig ne is firtassuk. Bármi is volt a tervezői szándék, átjön.

A protokolltér két oldalát a kövezett karzat, majd azon túl szimmetrikusan, két, a tér szintjétől elemelt füvesített terület veszi körbe. Az Országház elé különböző növényekkel beültetett kert került, aminek az utalásai nem olvashatók, de biztos létezik olvasata, hiszen itt minden utal valamire, gondolhatja bárki, minden jelentőségteljes és komolyan vehető.

A régi-új szobrok mellett egy, az 1956-os sortűznek mementót állító emlékhely, illetve az északi oldalon a látogatóközpont kapott helyet.
Meg kell említeni a Kossuth-szobor mellet meghagyott három platánfát, melyek színben egy teljesen más hangulatot csempésznek a milliőbe, mint egy monokrom korabeli képeslap, igazából egyedül ez utal egy poros múltbarévedésre, inkább ironikus, mint komolyan vehető formában.









Ami leginkább lenyűgöző, az a dunai homlokzat felszabadítása. Innen az Országház egy egészen új perspektívája tárul fel, egyszerre válik közelivé és tapinthatóvá, miközben a monumentalitása és túlzó formái is feltárulnak.

A tér megtalálta helyét a városban, az Országházat szolgálja, ami úgy áll a téren, mint egy alvó, nyugodt oroszlán, akinek lehet a bajszát cibálni, fel lehet rá mászni, lehet rá grimaszolni, miközben a félelemmel titkolt tisztelet ott lappang az emberben, bármikor felnézhet és egy hatalmasat lekeverhet. Mindenesetre ezt az utóbbi idők legjobb, példamutató köztéri színpadán teszi.















A Kossuth tér rekonstrukciójának generáltervezését a KÖZTI Zrt. nyerte el. A tervezői csapatot Tima Zoltán Ybl-díjas vezetőtervező irányította.
A tervezővállalat alvállalkozói a FŐMTERV Zrt., az UVATERV Zrt. és az S73 Kft.
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés