bezár
 

irodalom

2014. 11. 08.
Mi a rózsa, és mi a hashártya?
Kritikustusán a Máglya, Dragomán György új regénye
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Október 29-én a Hadikban, a FISZ Kritikustusa legutóbbi estjén Antal Nikolett beszélgetett Hansági Ágnessel, Szekeres Dórával és Lengyel Imre Zsolttal Dragomán György kilenc évnyi csend után megjelent új regényéről, a Máglyáról, mely a nagy sikerű Fehér királyhoz hasonlóan a diktatúra és a szabadság kérdése körül forog, ám ezúttal csodásabban.

A regény cselekménye egy mondatban: A 13 éves Emma elveszti szüleit, majd sosem látott, hiedelmeiben (túl)élő nagymamája veszi őt magához, s tanítja meg többek között arra, hogy a „legfájdalmasabb történeteket csak úgy szabad elmondani, hogy aki hallja, azt érezze, hogy vele történt meg”.

Az esten − közvetve vagy közvetlenül − minden kérdés a műfajisághoz kapcsolódott, a következő kulcsfogalmakkal: 19. századi lélektani regény, ifjúsági regény, mágikus realizmus, traumairodalom. A laudáló szólamot Antal és Hansági vitték, az ő véleményükhöz húzok én is, de Szekeres Dóra is csak egy ponton csatlakozott a Máglyát leginkább problematikusnak vélő Lengyel Imre Zsolthoz, aki inkább ifjúsági regényként tudta értékelni a művet, mintsem jól sikerül rendszerváltás-, és/vagy traumaregényként.

Lengyel Imre Zsolt

Lengyel szerint nem eléggé referencializálható a regény, nem derül ki, hogy mi a narratív szervezőelv, bizonyos információk hiányának motiváltsága úgyszintén nem érthető, mágikus realizmusa mágikus irrealizmusba csap át, a szöveg pedig összességében blöfférzetet hagy maga után. Lengyel hiányolta még Emma és a Nagymama kommunikációjából a reflexivitást, a reflexív feloldást, megoldást, illetve az ezáltali (jellem)fejlődést. Az olyan tömbszerűvé meredt szereplők, mint a Nagymama és a rajztanár, talán, mint mondta, olvasatukban rejtik a rendteremtési szándékot is, de számára ez inkább privát diktatúrák romantizálásaként jelent meg.

Szekeres Dóra Lengyel kritikai észrevételei közül a túlzó romantizálással értett egyet, de inkább csak a regény végére vonatkozóan. A szereplők mindennapi életébe a legnagyobb természetességgel beépülő mágia őt nem zavarta, magától értetődőségébe bele tudott helyezkedni. (Megjegyezte, hogy a szerző elmondása szerint a szöveg megírásakor sem volt konceptuális – s ennyiben a mesterkéltség veszélyét talán jobban magában hordozó – következetesség ebben, a születő világ mintegy újra és újra kívánta meg a mágiát.) A Lengyel által hiányolt reflexivitást didaktikusnak, mesterkéltnek érezte volna, hisz mind az elfojtás és a trauma természete, mind egy (rokoni) ismeretség teljesen újdonsült mivolta a tömbszerűség, a bénultság, az apátia állapotait teszik indokolttá, melyből a kiút kezdete sem lehet teljesen erőszakmentes.

Ezt az erőszakot, privát-diktatúrát, ugyanakkor megosztási intenciót demonstrálják többek között az Antal által külön, traumaelméleti szempontból is kiemelt E/2-es vocativus alakok a Nagymama beszédében, melyekben Hansági is jellegzetesen a trauma felőli olvashatóságot látta. Hansági szerint a Nagymama-monológok beékelésénél is fontos szerepet játszó metonimikus kapcsolódási technika a regényben általános szövegszervezési elvnek tekinthető – általában egy tárgy jelenbeli észlelése aktivál valamilyen múltbeli történetet –, s az elbeszélések füzérében (ehhez is) felvonultatott tárgyi világ amellett, hogy gazdag motivikus hálót alkot, rendkívül érzékletes közeliket ad a szereplőket körülvevő világból.

Hansági Ágnes

Hansági a reflexivitás kapcsán is Szekeressel egyetértve foglalt állást: nem kell a 19. századi fejlődésregény metodikáját keresnünk ebben a szövegben. A gyógyulatlan trauma állapot-formájában ugyanis csakis így írható le. Logikai úton egy súlyos lelki élmény érzelmi előfeltevés-lenyomata nem bírálható felül; ahogy Antal Nikolett fogalmazott, a kontinuitás ára a továbblépés érdekében születő határátlépés, s ezen a ponton ér össze a (nemcsak szó)mágia a gyógyítással: „semmit nem akarsz hallani, semmit nem akarsz érteni, de már késő, a szavai addigra a fejedbe költöztek, egymás után bomlanak ki az érthetetlenségből: ipszilon alakú bemetszés, mondja, ásónyél, mondja, rózsa, hashártya, hagymahéj, drótakadály, kenyér, szalonna, vérrög. Nézed és hallgatod, most már minden szavát érted, olyan, mintha mindig is értetted volna”.

 

Fotó: Bach Máté

nyomtat

Szerzők

-- Pintér Leila --


További írások a rovatból

Tóth Kinga AnnaMaria sings/singt/énekel című kötetének bemutatója
Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
Lengyel riportirodalom - Prae 2023/2 lapszámbemutató

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
Kristyna Litten: 80 kutyával a Föld körül


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés