bezár
 

film

2015. 07. 15.
A hírnév megeszi a lelket
Asif Kapadia: Amy – Az Amy Winehouse-sztori
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Asif Kapadia, a Senna című nagysikerű dokumentumfilm rendezője új munkájával sem okoz csalódást. A Cannes-ban debütált Amy – Az Amy Winehouse-sztori című doku szokatlanul bensőséges portré: aki eddig nem gondolta páratlanul tragikus sorsú őstehetségnek Winehouse-t, ezután majd fogja.

Kapadia filmje kronologikusan vázolja fel alanya rövid és tragikus karrierjét. A direktor koncertfelvételekkel, interjúkkal, dalszövegekkel, valamint eddig sosem látott, privát fotókkal, házi és kulisszák mögötti archív videókkal mesél. Beszélő fejes interjúk helyett hangfelvételeket használ, amelyekkel egyben a cselekményt is narrálja. Elnézve azt a gazdag és roppant exkluzív kép- és videoanyagot, ami az alkotók rendelkezésére állt, azt gondolhatnánk, gyerekjáték lehetett összevágni ezt a filmet. Hallva azonban a hanginterjúkat olyanoktól, mint Winehouse apja és exférje, nem nehéz elhinni, hogy a film azért nem sűrűn dolgozik beszélő fejes vallomásokkal, mert a megszólalók vonakodtak az arcukat adni az elhangzottakhoz. És jó okkal, hisz ők ketten például közvetve Winehouse hanyatlásáért is hibáztathatóak. Mitch Winehouse, Amy apja vehemensen tiltakozott a film ellen, mely szerinte rossz színben tünteti fel őt. És valóban, bár ezért nehéz a direktort hibáztatni. Például már Amy gyermekkorában elhagyta családját, akik csak szerinte viselték jól mindezt, és amikor lánya épp egy családi nyaraláson élvezte, hogy kivételesen nem üldözik paparazzók, apja egy stábbal jelent meg, és cirkuszi látványosságként zsákmányolta ki lányát.

1

Nem tudhatjuk, hogy mi az igazság, Mitch nemtetszése viszont annyit mindenképpen bizonyít, hogy e film korántsem valami posztumusz népszerűsítő reklámfilm a híresség családjától és cégétől. Sokkal inkább egyszerre intim biopic és univerzális portré a művészekről, azon belül a zenészekről. Winehouse sorsa korántsem egyedi ugyanis, elég arra gondolni, hogy tagja a “27-es klubnak”, azaz a tragikusan fiatalon meghalt sztárzenészek csoportjának. Ami arra világít rá, hogy a művészek közül a zenészek halnak a legfiatalabban. E film hiperaktív, mélyen érző, szenvedélyes hedonistának festi le Winehouse-t, aki nem mennyiségben, hanem minőségben élt sokat, a két végén égette a gyertyát. Egy szakmabeli kollégája el is mondja róla a filmben, hogy már a pályája elején úgy tűnt, a zenész egy öreg lélek egy tinédzser testében.

2

Kapadia mértéktartóan ignorálja a “27-es klubot”, nem mitizálja alanyát, inkább a hús-vér Amy Winehouse érdekli, aki a könnyűzene prófétáinak mártírsorsára jutott ugyan, de egyszeri és megismételhetetlen személyiség volt. A direktor szerkesztése remekül indul: nem tudósít flash forwarddal Winehouse haláláról, de a film elejére vág be olyan jeleneteket, amik egészen máshogy néznek ki annak tudatában, hogy a zenész fiatalon hunyt el. Amy például már pályája legelején úgy gondolta, hogy ha egyszer híres lesz, azt nem fogja túlélni, és így is lett. Amivel a rendező arra is rámutat, hogy alanya nem csak különc, de roppant intelligens és tudatos személyiség is volt, és ez egészen biztosan nem derült ki a sztár késői éveit lefedő bulvárlapokból. A nő korai éveit bemutató rész erőssége az is, hogy rávilágít, mennyire személyes volt Winehouse művészete. Azt lehetett róla tudni, hogy számos popsztárral ellentétben maga írja a dalszövegeit, de hogy azok ennyire szívből szólóak, azt már talán nem. E film Kapadia részéről is inkább szerzői darab, mint bérmunka, e tekintetben méltó Winehouse öntörvényű művészetéhez.

Winehouse láthatóan rengeteg mély és intenzív érzelmet ölt bele zenéjébe (legyen az szerelem vagy lehangoltság), és a filmből az is kiderül, hogy a dalszövegírás és az éneklés sokkal jobban érdekelte az instrumentális zenélésnél. Bevallottan azért csapott fel zenésznek, mert ki akarta írni magából a gondolatait, ki akarta fejezni magát. És ennek okán még tökéletesebb alanya egy dokufilmnek, mint amilyennek tűnt: ha nem zenerajongó családba születik, talán író vagy költő lett volna belőle, és mivel “zenéről írni olyan, mint építészetről táncolni”, adekvátabb őt bemutatni egy portré keretein belül, mint egy hangszeres zenészt vagy egy mások szövegéből dolgozó popsztárt. Aki eddig nem kedvelte Winehouse-t, az mostantól garantáltan fogja, ami komoly dicséret a film alkotóinak, még ha késő is már.

5

Aztán amikor Winehouse sztárrá válik, a történet egyre ijesztőbb fordulatokat vesz (anélkül is, hogy eszünkbe jutna, hogyan végződik). Könnyű elhinni, hogy Amy sosem akart híres lenni: részben a hirtelen jött hírnév tette drogfüggővé és alkoholistává. Noha a köz és a rajongók érdeklődésére számot tartó témája okán a dokumentumfilmes mezőnyben blockbusternek számít, jelen mű korántsem a publikum kegyeit kereső zenés közönségfilm. Nem csak az alkohol- és drogfüggőségről fest elrettentő képet, de kritikusan ábrázolja a médiát és a társadalmat is. Winehouse-ból mindenki akart egy darabot, de amikor padlón volt, vagy kárörvendően nevettek rajta, vagy imádták utálni, miközben drog- és alkoholfüggősége nem csak betegség volt, de tünete is lelki problémáknak – a filmből az is kiderül, hogy tinédzserkorától bulimiás és depressziós volt. Csak nem tudta magáról, de ez a film tesz róla, hogy minél kevesebben essenek ugyanebbe a hibába. A filmbeli közönség- és médiavisszhangot, valamint a Winehouse-család viselkedését látva pedig könnyű azonosulni a hősnővel, aki pályája vége felé egyre inkább mizantróppá vált, és többé már nem bánta, ha a jazz műfaja elitista kissé.

6

Kapadia szerkesztése csak a film végén bicsaklik meg. Hatásvadász fogás például bevágni a felvételt, melyben Winehouse hulláját letakarva szállítják el egy hordágyon, de ez semmi ahhoz képest, hogy ezt követően újra kapunk egy archív képsorozatot a zenészről. A film tehát nem tökéletes, de erősségei ezt könnyedén kompenzálják. A dokumentumfilmezést épp erre találták ki: e mozi testközelbe hoz egy joggal híres és elismert, sőt már-már mitikussá vált valós személyt, aki még életében is kiismerhetetlenül bonyolult karakter volt. Ilyen téma esetében a dokumentumfilmek általában jobban sikerülnek, mint a játékfilmek, elég olyan rémes fiaskókra gondolni, mint a Diana vagy a Grace – Monaco csillaga. Még az sem ritka, hogy ugyanaz a rendező ugyanarról a személyről először csinál egy nagyot bukó nagyjátékfilmet, második nekifutásra pedig minden idők egyik legjobb dokumentumfilmjét, elég Andrew Jarecki Véres románc című mozijára és a friss Az elátkozott: Robert Durst halálos élete névre keresztelt HBO-s minisorozatára gondolni.

Amy – Az Amy Winehouse-sztori (Amy)

Színes, fekete-fehér, feliratos, angol dokumentumfilm, 127 perc, 2015

Rendező: Asif Kapadia

Zene: Antonio Pinto

Producer: James Gay-Rees

Vágó: Chris King

Szereplő: Amy Winehouse

Bemutató dátuma: 2015. július 9.

Forgalmazó: Vertigo Média Kft.

16 éven aluliaknak nem ajánlott

nyomtat

Szerzők

-- Csiger Ádám --


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood

Más művészeti ágakról

Az év ódaköltője 2024 pályázat eredményhirdetése
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
Lugosi LUGO László utánkövetése – elhangzott az emléktábla avatásán
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés