bezár
 

art&design

2016. 09. 19.
Batman R.I.P. – Nyugodjék békében!
Batman #1–14: Grant Morrison-éra
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Grant Morrison az aranykort megidéző JLA, és az új irányvonalat kijelölő, a családot csapatra váltó New X-Men után megkapta a harmadik ongoing sorozatát, és ezzel a kétezres évek második felének legmeghatározóbb Batman-krónikásává vált. A magyar kötetes kiadások (Hush, Hush visszatér, Hush szíve) pont valahol ez idő tájt szakadtak félbe, így valahol kézenfekvőnek tűnhet Morrison történeteivel folytatni, ugyanakkor felettébb problémás is.

Az első történet (Batman és fia) rögtön a közepébe vág, és Batman vérszerinti fiának, Damiennek a bemutatásával borítja a fennálló status quot. Batman apaszerepe korábban is nyilvánvaló volt az olvasók számára, amit a sideclicknek használt, majd az évek folyamán folyamatosan önállósodó Robinok (Dick Grayson, Jason Todd, Tim Drake) viszonyában jelent meg. Morrison ezt az apa-fiú kapcsolatot emelte központi témává, de egyáltalán nem tudott elmélyülni benne, csupán egy idegesítő, arrogáns miniterroristát (aki pont olyan, mint a mai fiatalok – gondolhatta vicceskedve Morrison) sikerült papírra vetnie, akinek a karakterét inkább csak az utána következő írók tudták csak rendesen kibontani.

Batman R.I.P. - Nyugodjék békében!

Ugyanakkor erős a gyanú, hogy Morrison szándékosan élt ezzel a felületességgel, ugyanis az összes füzetet áthatja a 60-as évek népszerű TV-sorozatának camphatása (ami legutóbb a Schumacher féle Batman-moziknál döngölte földbe a nézői elvárásokat). A Roger Moore féle Bondot idéző ejtőernyős-síelős jelenet, a pop art stílusú kiállítás, vagy éppen Bruce, Alfred és Damien idegenül ható kiszólásai („Azt hittem magasabb vagy.”, „Van egy rakétád?”, „Batman és Robin halhatatlan!”, stb.).  Nem szólva az olyan évtizedekkel ezelőttről előrángatott infantilis elemekről, mint a lila-sárga hacukában flangáló Zur-En-Arrh Batman, a denevérbarlangban porosodó óriás dínó, vagy a hallucinációként megjelenő Batmanó, amelyekre ma már a kutya sem emlékszik, de az „angol fenegyerek” mégis óriási beleéléssel emeli őket vissza a kánonba.

Morrison ugyanis arra vállalkozott, hogy összeházasítsa az ezüstkor első felének camp stílusát a Batman-képregények mai napig meghatározó, komorabb hangvételű történeteivel. Ezzel igyekszik rámutatni a szuperhős zsáner olyan valóságtól teljesen elrugaszkodott, mégis legitim elemeire, amelyek lehetetlenné teszik a fennálló rend huzamosabb ideig való fenntartását (mint a meghatározó szereplők visszahozása, helyettesítése, feltámasztása). A vadonatúj Robin szerepeltetése, a túlzásokat halmozó – multimilliomos politikus-szupermodell! – Jezebel Jettel való románc, a már minden lehetséges módon halottnak hitt Ras feltámasztása (amivel kapcsolatban a magyar kiadás is csak egy összefoglalóra szorítkozik, és ezzel együtt sajnos kimarad a harmadik Batman-hasonmás feltűnése is), vagy éppen az átlátszó Hush-hasonmásként működő Fekete Kesztyű sem azért fontos Morrison számára, mert bármiféle újdonságot tudna elmondani ezekről a karakterekről, hanem mert jól rezonálnak a fősodorbeli ongoing sorozatok komolytalan, mégis teljesen elfogadott megoldásaira.

Batman

Azonban izgalmas kísérlet, az utolsó sztori (Batman R.I.P.), ahol minden szál összeér, három kísértetestől, Jezebel Jetestől, Fekete Kesztyűstől, Ras Al Ghulostól és Damienestől, felfoghatatlanul csapong össze-vissza. Morrison rendkívül töredezett dramaturgiája fontos jeleneteket ugrik át (pl. egy fölösleges autós üldözés oldalakon keresztül zajlik, de Éjszárny Arkhamba kerülését nem is látjuk), ami rendkívül szokatlan ebben a műfajban, és így a szereplők motivációira nem nagyon derül fény, míg más karakterek esetlenül téblábolnak a zavaros történetben (ez utóbbiakon némileg árnyalnak a párhuzamosan futó Batman-füzetek, illetve Morrison ezt követő, Last Rites című történetfolyama, a hazai olvasót azonban ez aligha vigasztalja).

Ezek után hiába az egyébként tényleg izgalmasnak hangzó tartalék személyiség koncepció, a Wayne-család aberrált, egy pillanatra sem hihető, de attól még érdekes olvasata, vagy Batman új szintre emelkedő paranoiája (miszerint akár ő maga is lehet a Fekete Kesztyű), a camp elemekkel zsúfolt történetet rendkívül nehéz dekódolni, és bár Morrison pimasz öntörvényűsége és metafelfogása valahol nagyon szimpatikus – főleg hogy mindezt a legolvasottabb DC-s ongoing  sorozatban csinálja –, kellő háttértudás nélkül csak nehezen élvezhető a mezei képregényolvasó számára.

Batman #1–14 (2014–2016)
Írta: Grant Morrison
Rajzolta: Andy Kubert & Tony Daniel
Az eredeti kiadványok címe: Batman #655–681 (2006–2008, nagyobb kihagyásokkal)

A sorozat korábbi részei:
Batman különszám #1: Bábel tornya
Batman különszám #2: Karácsonyi ének
Zöld Lámpás: A kezdet titkai

nyomtat

Szerzők

-- Dani Áron --


További írások a rovatból

Závorszky-Simon Márton képei a Vízivárosi Galériában
Megnyitószöveg Borbély Zita Egy komposzt mintázatai című kiállításához
art&design

Tetőtér-interjú Koleszár Stellával

Más művészeti ágakról

Nils Frahm: Day
Paweł Pawlak: Ancsa, avagy vázlatok tüsszögő svájcisapkával, Pagony, 2024
Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés