bezár
 

art&design

2017. 04. 09.
A magány mintázatai
Az egyedüllét káprázat
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A kortárs lengyel és magyar képzőművészek alkotásaiból összeválogatott anyag az egyedüllét beszűkült tudati struktúráira fókuszál. Egyfajta objektív, rezignált rátekintést ad a témára, amelyben érzékelhetővé válik a társtalanság apatikus belassultsága, tanácstalan toporgása, és a másik felé tett lépés lehetetlensége. A művekben az egyéni és közösségi szinteken megélt magány kényszerű nyugvó állapotait ismerjük fel. 

Az öt lengyel és tizenhárom magyar kiállító a legfiatalabb alkotói generációhoz tartozik. Eltérő vizuális formanyelvük ellenére műveikből kiemelhetőek közös viszonyulási pontok, melyek által az egyedüllét érzelmi tapasztalatát igyekeznek megragadni. Befogadóként saját megéléseinket próbáljuk felismerni bennük, keressük az átérzés mélyebb azonosulási lehetőségeit. A tárlat erre biztonságos terepet nyújt, mert, bár érezhető a művekben lévő pszichológiai dimenzió, annak jelenléte mégsem okoz szorongást, csak finoman emlékeztet, nem ráz meg. A magányos ember a többiektől való elfordulását a szűkebb környezet iránti kontemplatív viselkedéssel kompenzálja, ha nincs kihez szólnia, akkor a szobájának a falát nézi, vagy a szótlan épületeket. Gondolatait is ezekhez a személytelen környezeti tényezőkhöz intézi, saját beszűkültségének tudati mintázatát vetítve ki rájuk. Vagyis az alkotásokon megjelenő egynemű szobabelsőkben, elképzelt helyeken, ismétlődő absztrakt formákban a mindennapok érzelmi elhagyatottsága teresedik. Az egyedüllét kikezdi és megváltoztatja a dolgok szemlélésének módját, minden egysíkúvá és érdektelenné válik.

Az egyedüllét káprázat - enteriőr

A művekben tisztán nyomon követhetőek ezek a jelenségek. A terek és utcák kiüresednek, elveszítik részleteiket, foltokká, sziluettekké, fénylő kontúrokká laposodnak (Dobó Bianka). A belső érzetek pszichofizikai koordinátákként rendeződnek a falakon, melyek ettől (hasonlóan az emberi lélekhez) elnehezülnek és a romboló, szétfeszítő vonalakban geometrikusan megtörnek, szétrepedeznek. (Katarzyna Dyjewska, Esse Bánki Ákos). A hiányállapottól az ember egyfajta „érzelmi dehidratáltság” állapotában találja magát.Ennek ábrázolását például Esse Bánki Ákos a festékrétegek visszakaparásával éri el: kiszáradt, érdes bőrként feszül a festmények felszíne. A kevés szín használata, a hangsúlyos térkonstrukciós vonalak, két kép 90 fokban való összeillesztése mind eszközei egy fókuszált, beszűkült létmód megjelenítésének. Az én nála belevetítődik a térbe, a falakra feszül, majd sávokban átszaggatja a fény: azt festi meg, ahogyan a társtalan ember maga is fallá merevedik.

Katarzyna Dyjewska képein a magányban fogva tartott szubjektum egyre mélyebbre, önmagába építkezik tovább. A szorongató egyedüllétet a rendszeresen visszatérő gondolatok, az üresség és az elhagyatottság pszichikai lenyomatainak automatizmusai uralják. Nincs kedvünk felkelni, közönyösen végezzük a hétköznapi dolgainkat, csak magunknak főzünk, senki nem vár otthon, a „senkim sincs” érzetei, stb. ismétlődnek. A kényszerpályákon az egyén meg van fosztva tájékozódási képességétől, nem bír kiszakadni önmagából, ezért csak önmagára reflektál. A cselekvésképtelenség és az erre reagáló belső monológok unásig koptatott szavai visszhangként egymásban tükröződnek tovább. Az érzelmi homogenitásban az én nem talál más tárgyat, mint kiürült önmagát, ezt képzi meg újra és újra. Dyjewska pontosan ezeket az érzelmi állapotokat alakítja jelekké, repetitív mintákká. Az erős kontrasztok lelkiállapoti válságok nyomait őrzik, a valakihez való tartozás vágya és kiábrándító realitása feszül egymásnak bennük.

Katarzyna Dyjewska - Oculus, 2017

A kiüresedettségben keletkező hangok változó intenzitással verődnek a belső falainkhoz, vagy éppen elnyelődnek azokban, hiszen nincs kihez szólnunk, nincs mellettünk senki, aki reagálhatna. Kiss Botond fekete szobraiban az ürességben elnehezedett és besűrűsödött koncentrációt tömbösíti. A beléjük vájt csatornákban, hasítékokban ad lehetőséget a hangok képződésére és kiszabadulására.

Az egyedülléttől szenvedő elmélyült önkommentárok során felfedezzük személyes és személytelen egymásba fordulását: Gál Florentina a „függönytelen, lelketlenített” otthonnal kommunikál, leveleket hagy neki, és a külvilág képeiben nézegeti önmagát. Háth Nóra szintén ezzel az önreflexív magatartással él, installációjában mesehősökkel, videoklip szereplőkkel azonosul, felvállalva felszínes, múlékony karakterüket. Festett, felfüggesztett és megvilágított üveglapjai a mozgási és fény-árnyék játékkal kiegészülve válnak egy „lelki” jelenség illusztrációivá.

A kiállításon emellett hangsúlyt kapnak a lakatlan vadon és az emberi természet analógiái (Agnieszka Zabrodzka), a melankolikus testek erőtlen lelki pózai (Marta Nadolle), és a beszűkültség sodrásának ábrázolása is (Magyari Zsuzsa).

Amíg Leszek Margasiński absztraktjaiban a rendezettséget megzavaró és felszámoló „sötét” térfoglalások jelennek meg, addig Magdalena Pelát a közösségi szinteken megélt elszigetelődés témája foglalkoztatja. Jelekké redukált figuráit sűrű festékrétegekkel fedi, domború tapintási felületet kapva ezáltal. A vizuális ismétlődésekkel, a tónusokkal és rétegződésekkel működtetett technika az érzelmi szennyezettség asszociációit erősíti mindkét alkotónál.

Az egyedüllét káprázat - enteriőr

A bemutatott videóinstallációk határterületeket dolgoznak fel, élet-halál, idegen-intim, gyermekkor-felnőttkor kontextusában. (Bazsik Anna, Heiszmann Bernadett, Juhos Antal, Kazsik Marcell, Máté Anna). Horváth Dániel művében a magány már inkább a halálon keresztül tematizálódik.

Az egyedüllét önként vállalt és kiteljesítő dimenzióit csupán Oberfrank Luca fedi fel. A keresztény misztikus, Ávilai Szent Teréz Belső várkastély című kötetének eredeti spanyol szövegét másolja át és szitázza rá egy áttetsző textilanyagra. Az írássorok egy befelé szűkülő kaput mintáznak, egy középpont felé irányítva a tekintetet. A meditatív elcsendesedés tehát az alkotói folyamatokat is érinti, amely az egyedüllét másfajta tapasztalatába, vagy inkább káprázatába vezetnek be.

 

Az egyedüllét káprázat. Lengyel - magyar kortárs művészeti kiállítás a Budapest ART WEEK’17 és Lengyel-Magyar Barátság Napja 2017 keretében. A kiállítás megtekinthető április 22-ig a LATARKA Galériában (1061, Budapest, Andrássy út 32.)

Művészek:

PL Katarzyna Dyjewska, Leszek Margasiński, Marta Nadolle, Magdalena Pela, Agnieszka Zabrodzka

HU Bazsik Anna, Dobó Bianka, Esse Bánki Ákos, Gál Florentina, Háth Nóra, Heiszmann Bernadett, Horváth Dániel, Juhos Antal, Kazsik Marcell, Kiss Botond, Magyari Zsuzsa, Máté Anna, Oberfrank Luca

Kurátorok: Kaja Werbanowska, Tomasz Piars

A képeket Hegyháti Réka készítette

nyomtat

Szerzők

-- Tóth Ditta --


További írások a rovatból

art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről
art&design

Múzeum készül Mexikóvárosban
art&design

Under the Skin – Huminilowicz Vanda egyéni kiállítása a Keletben

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon
Élménybeszámoló a Decolonize Your Mind Society koncertjéről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés