bezár
 

zene

2009. 08. 24.
Szubjektív Sziget-történelem
Szubjektív Sziget-történelem Mi minden változott meg 13 Sziget fesztivál alatt? Hova tűnt Peti Nagymamája és a német indián? Hogyan jutottunk el az ingyenes Krisnakajától a pincérek által felszolgált Cézár salátáig a VIP-VIP részben? Szubjektív áttekintés és múltidézés az elmúlt több, mint egy évtized szigetes élményeiből.
 A Sziget ’93-ban indult Diáksziget néven, csupa magyar előadóval, és 43 ezer látogatóval. Egy évvel később a woodstocki fesztivál 25. évfordulója alkalmából Eurowoodstock-nak keresztelték, és a fellépők között az eredeti fesztiválon is fellépett művészek szerepeltek. A látogatószám ekkor már 143 ezer fő volt. 2009-ben pedig minden idők legnagyobb nézőszámát sikerült elérni, 390 ezret. Ezek csak száraz tények, de most nézzük meg, hogyan élte át ezt, illetve mire emlékszik belőle egy olyan szigetlakó, aki a 17-ből 13 Szigeten jelen volt.


Hosszú könyörgés után először ’97-ben engedtek ki agyonaggódva magukat a szüleim az akkor már hivatalosan Pepsi, de a köznyelvben még továbbra is Diákszigetként futó eseményre. A szülői szigort a fesztivál akkori nagyon rossz sajtója okozta, melyben csupán azt lehetett olvasni, hogy ez az egész tiszta fertő, kábítószeres fiatalok fetrengenek a sárban, és egyáltalán, be kéne tiltani az egészet. A haláleset, mikor is valaki be akart úszni a fesztiválra de nem sikerült neki, sem javított a fesztivál megítélésén. Akkoriban még Tarlós István, Óbuda polgármestereként is hosszú évekig keményen küzdött a fiatalokat megrontó, választópolgárainak éjszakai nyugalmát pedig egy hétig megzavaró rendezvény ellen. Emlékszem, minden évben a Sziget bezárásáról cikkezett a sajtó, hogy most már aztán tényleg be lesz tiltva, de persze aztán minden évben kinyitott a végén. A hangerőméréseknek annyi foganatja volt, hogy a ’97-ben még szabadtéri kisebb színpadok idővel hangszigetelt sátrakba kerültek, és azóta a nagyszínpad programját este 11-kor be kell fejezni. Ironikus, hogy mikorra Óbuda végre megbékélt a rendezvénnyel, Újpest vette át a stafétát. Nem meglepő módon, hiszen mióta megépültek a szigettel szemben a pesti oldalon a luxus lakótelepek a Duna-parton, rögtön fontossá vált a hangos zene elhallgattatása. Jelenleg Dercze Tamás, Újpest polgármestere vív keresztes hadjáratot a fesztivál ellen.


13 éve még a kijutás is kalandosabb volt. A HÉV-eket nem sűrítették, így a 15-20 percenként járó szerelvények olyan szinten voltak tömve, hogy mozdulni sem lehetett. BKV-ellenőrök sem álltak a megállókban. Az agyongraffitizett Filatorigát megállóba való érkezés után az emberi massza megindult a bejárat felé. A jegyárusító pavilonok viszont még a HÉV-sínek mellett voltak felállítva −, teljesen feltorlasztva a tömeget. Ma már ugye egyrészt a bejáratnál vannak, másrészt akár az ország bármely lottózójában is meg lehet venni előre a jegyet. Viszont nem voltak kordonok, nem terelték annyira ide-oda az embereket, mint manapság. Az első nap ugyan végig kellett szenvedni ezt a tortúrát, utána viszont rutinosan a HÉV utolsó kocsijába szállva, a megálló mellett lévő épületeket hátulról megkerülve, a tömeget megelőzve juthattunk be a K-hídon át a szigetre. Apropó, K-híd. Idén, mikor kb. 5 percet kellett várnunk a beléptetésnél, már nyafogott mellettem egy lány, hogy mi tart ennyi ideig. A ’90-es években maga a hídon való bejutás is, sokszor eltartott 30-40 percig. Ugyanis minden táskát alaposan átvizsgáltak, kinyitattak, kipakoltattak, nem csupán kívülről tapogatták meg egy kicsit. Azt hiszem, pont ’97-ben az alapos vizsgálat ellenére, ifjú és naiv titánként egy haverommal becsempésztünk szívességből egy üveg piát egy srácnak, aki erre megkért sorban állás közben. Azt hittük, pálinka van benne, vagy ilyesmi. Amikor sikeresen átértünk az In-Kal-osokon és visszaadtuk neki az üveget, jöttünk rá, hogy ebben bizony hígító volt. A hálózsák, amibe csavartuk az üveget, olyan szagot árasztott utána, hogy egész héten a Honvéd üdülő kerítésén szárítottuk a Napon.
Mozi reggel 2005
De mi történt a színpadokkal, milyen átalakulásokon mentek keresztül az évek során? Fent már említettem, hogy eredetileg egyik sem volt sátorban, és mikor a hangerő miatt az egyik évben felhúzták őket, nagy volt a közönség részéről a felháborodás. Úgy éreztük, hogy a szabadság érzése csökken, ha be kell mennünk a sátrakba. Mondjuk, az elégedetlenség kialakulásához az is nagyban hozzájárult, hogy bent kb. 50 fok volt és nulla szellőzés. Pár évvel később ezt orvosolandó, megjelentek a ventillátorok is. A nagyszínpadnál akkoriban sem műanyag járólapok nem voltak, sem elválasztó kordon középen. Így történhetett meg az, hogy a ’97-es Faith No More koncerten felvert por olyan mélyen az emberbe ivódott, hogy másnap a papírzsebkendő használat után feketévé változott. A por, igen ez volt az egyik fő probléma, a másik meg a sár. Ha esett. Ha nem esik, az a baj, ha esik ,az a baj... Eső esetén általában Woodstockot idéző sárdobálás kezdődött. Ha nagy zuhé van, azért erre még mindig van igény, persze inkább csak a külföldiek részéről. Magyarok már nem engedik el magukat ennyira. 2007-ben például, amikor hatalmas zuhé volt, egy srác úszószemüvegben úszott a sárban. Aztán évről évre, több és több helyen jelentek meg műanyag, fém vagy falapok csökkentve a por-sár problémát.
Léggitár verseny 2003
Pár dolog, ami kiveszett a Szigetről az évek során: a mobiltelefon előtti korszakban igazi kihívás volt egymást megtalálni, ha elvesztettük a másikat a tömegben. Ezt a lehetetlennek tűnő feladatot a bejárattól balra elhelyezett óriásplakát méretű üzenőfal volt hivatott segíteni. Mindenki különböző méretű papírfecniket helyezett el, hogy "Pisti itt és itt találkozzunk", meg "keresem azt a lányt akivel Toy Dolls koncerten együtt táncoltam" stb. Az üzenőfal előtt mindig hatalmas tömeg ácsorgott, és próbálta megtalálni az átláthatatlan káoszban a neki szóló üzenetet. Nagy szívfájdalmam a mozi és vele együtt a „Szigethíradó”, ill. az esti mesék eltűnése. Egy egész szigetgeneráció meghatározó élménye volt a Peti nagymamája című műremek. Ebben az alkotók pálcikafigurákkal mesélték el Peti nagymamájának kalandos történetét, hogy hogyan is jutott ki HÉV-vel a Szigetre, majd hogyan verekedte át magát az In-Kal-osokon, hogy semmitől sem félve megkeresse unokáját, és odaadhassa neki az otthonfelejtett tízóraiát. A koncertek közben külön program volt, hogy ezeket az 5-10 perces meséket, vagy az aznap a fesztiválon forgatott vicces jeleneteket és riportokat tartalmazó híradókat elcsípje az ember. Aztán a nap végén, a koncertekben megfáradt szigetlakó barátnőjével együtt szépen kifáradt egy kis elemózsiával, polifoammal és hálózsákkal a moziba, hogy szépen közösen elszenderedhessenek a film közben a csillagos ég alatt, majd másnap reggel a tűző napon ébredhessenek fel ismét.
Nagyszínpad 2007
A fizetett szemétszedők előtti időszakban a műanyag söröspoharak beszolgáltatásáért ajándékokat lehetett kapni. Éppen ezért a fesztivál képéhez szorosan hozzátartoztak azok a gyűjtögetők, akik nem átallottak akár a nagy szemetes konténerekbe is bemászni egy-egy értékes darabért, és a legkitartóbbak 2 méter magas pohároszlopot is összegyűjtöttek, amelyet félkörbe hajlítva ketten tudtak csak szállítani.

A sziget déli részén, a dombnál kukaütögetést szerveztek, amit úgy kell elképzelni, hogy 30-40 félretolható fedelű nagy konténert több száz ember változó ritmusra faággal, rúddal, bármivel, ami kezébe került püfölte órákon keresztül, elképesztő hangzavart okozva mindezzel. Emlékszem egyszer, még reggel 6-kor is hallottam a dobolást beszűrődni a sátramba. Mára már eltűnt az évről évre nagy sikert arató Wan2 léggitárverseny is, melynek során a versenyzők saját maguk által kiválasztott zenére egy kis szabadtéri pódiumon a délutáni verőfényben bemutathatták, hogyan viselkednének, ha ők lennének a nagy rocksztárok. Egyik évben egy olyan srác nyert, aki egy háromszög alakú farostlemezzel érkezett gitár gyanánt.
Léggitár verseny 2 2003
Voltak továbbá olyan arcok, akik hozzátartoztak a Szigethez. Egyik ilyen például az az 50 fölötti német faszi, akit csak indiánnak hívtunk. Évről-évre megjelent, bronzbarna bőrével, rikítóan színes ruháiban, hosszú fekete hajával, és minden este más fiatal lánnyal az oldalán. Mindig is gondolkodtam rajta, hogy vajon mivel foglalkozhat az év többi napján, mikor nincs Sziget, de az egyértelmű, hogy itt tudott csak igazán kiteljesedni. Nem tudom, mi lehet vele, idén először fordult elő az elmúlt 6-7 évben, hogy nem láttam.

Amikor a magyarok még 50%-nál nagyobb arányban képviseltették magukat, a táncdalfesztivál sátor is népszerűbb és nagyobb jelentőségű dolog volt. Aradszky Lászlóra tombolni 2000-ben olyan szürreális élményt jelentett, amit nehéz leírni. Akkoriban a közönség nem a fellépőkkel, hanem rajtuk nevetett, és sose értettem, hogy ezt ők hogy nem veszik észre, vagy ha észreveszik, akkor miért nem érdekli őket. Persze a legnagyobb és legvalószínűtlenebb sztár mind közül Uhrin Benedek volt, aki mindig megkapta a „nagy-szín-pad, nagy-szín-pad” skandálást fellépése után. Gerendaiéknak hála, karrierje csúcsán ez be is következett, és pár éve valóban egy negyedórás show keretében elénekelhette legnagyobb slágereit, köztük a legendás Rebecát, két koncert közt a Nagyszínpadon. Idén először nem volt egyébként táncdalfesztivál sátor, így Benedek bácsi Korda Gyuri bácsival egyetemben a Volt teraszra szorultak. Ezt annyira nem bánom, de azt nagyon, hogy a minden nap a nagyszínpados koncertek után este 11-kor megrendezésre került vizespólóversenyt is elrakták a sziget egy távoli zugába, ráadásul este 10-re. Így idén egyet sem tudtam megtekinteni. Megváltoztak az étkezési szokások is. Sültkolbász, pizza és gyros helyett régen sokak túlélését a Krisna-kaja biztosította. (Lehet, hogy idén is volt, de én nem találkoztam vele, az biztos). A Krisna sátornál naponta háromszor osztásra kerülő ingyen kajáért hosszú kígyózó sorok álltak sorba, és adományként annyit adtál, amennyit gondoltál. A híg főzelékhez járt egy zsemle, illetve desszert gyanánt egy gombóc alakú nagyon édes valami.
Sziget főutca 2003
Nézzük meg, hogy mik azok a dolgok, amik viszont régen nem voltak, és ma már igen. Mindenekelőtt rengeteg külföldi. Jelenleg a fesztivállátogatók fele külföldről érkezik. Legtöbben Franciaországból, de jönnek németek és angolok, lengyelek is szép számmal. A szervezők külön partyvonatokat indítanak Nyugat-Európából a fesztiválra, melyen DJ-k zenélnek az út alatt. A külföldiek számának emelkedésével egyenes arányban megnőtt a Nagyszínpad előtti pecabotra, vagy hosszú faágra feszített különböző zászlók száma, mely egyébként nagyon hasznos tud lenni, ha ki akar menni az ember koncert alatt, elintézni folyóügyeit, és visszafelé meg akarja találni ismerősét, akit gondosan az egyik zászlórúd mellé állított. Idén amúgy a zászlók mellett divatosak voltak még a különböző felfújható állatok (zsiráf, bálna) illetve guminők is.

Nemcsak a külföldiek arányának növekedése változtatta meg a Szigetre járók demográfiai összetételét, hanem az is, hogy a kijáró magyarok közül sokan idősebbként is kijárnak, nem csak teenagerként. Sokan közülük fontos emberekké váltak az évek során, illetve a bővülő fesztivál egyre több fotóst és újságírót is vonz. Számukra létrejött a Szeparé a Nagyszínpad bal oldalán, az a VIP-terület, ahova csak kártyával lehet belépni, és ami azt mutatja, hogy „A kell egy hét együttlét” régi szlogen helyett most már inkább aktuálisabb „az egyenlők közt is egyenlőbbek”. A VIP-en belüli nagyon VIP részben például pincérek szolgálják fel neked a kaját(!). El tudod ezt képzelni Woodstockban?


Egy nagyon pozitív változás, a pár évvel ezelőtt megjelent bringatároló. A Critical Mass szerencsére igenis hatással van az emberek hozzáállására, és mivel egyre többen bringáznak városszerte, pár éve a Szigeten is le tudod zárni őrzött parkolóban gépedet. Ez azt is jelenti, ha bringával jössz, hogy nem kell a K-hídon keresztül beszenvedned magad, hanem az Árpád-híd felőli kis hídon keresztül, majd a Szigeten végigtekerve hátulról tudod megközelíteni a fesztivál területét. Mivel sokkal fizetőképesebbé vált a közönség, ezért ami 12 éve elképzelhetetlen lett volna, évek óta valóság: taxik sorak várakozik a Szigeten megfáradt bulizókra. Vagy kevesebb pénzzel rendelkezőknek szervezett buszok indulnak a K-hídtól. Az abszolút csórók is jobban járnak, mint anno, mert a BKV a Sziget ideje alatt éjszaka is járatja a HÉV-eket, és nem kell nézni, hogy mikor megy az utolsó, vagy mikor jön az első.
Indián 2003
A Sziget rengeteget változott azalatt a 12 év alatt, amióta látogatója vagyok. Rengeteget változott, más lett, de így is nagyon jó. Divat szidni, hogy ááá a Sziget már nem az, mint régen, idén megint szarabb együttesek jöttek el, már csak a pénzről szól stb. Ennek két oka van szerintem: az egyik, hogy az emberek nyílván öregszenek, és egyszerűen nem ismernek minden új zenekart, és mivel nem nyitottak, ezért inkább fikáznak, csakhogy mondjanak valamit. A másik ok, hogy Magyarországon sajnos divat leszólni azt, ami sikeres. Irigykedve tépjük a szánkat, dobáljuk a sarat azokra, akik elértek, illetve létrehoztak valamit. Másik oldalon a külföldieket ez egyáltalán nem érdekli. Ami jó, azt átveszik, azt szeretik, befogadják. Mivel a Szigetet nem lehet megfogni és áthelyezni Párizsba vagy Berlinbe, ezért ameddig lesz, mindig is Budapesten lesz.

Jó lenne, ha mi is értékelnénk és észrevennénk, hogy a világon valóban egyedülálló ez a rendezvény. Ahogy egy chicago-i autószerelő mondta hétfő hajnalban, „I’ve been on a lot of festivals in the world, but Sziget is the best”. Vegyük észre ezt mi is!

Kapcsolódó cikkek


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés