bezár
 

színház

2009. 09. 28.
Szobaszínházon innen, kőszínházon túl
A debreceni XV. Alternatív Színházi Szemléről
Szobaszínházon innen, kőszínházon túl Független? Párhuzamos? Alternatív? Szükséges-e egyáltalán megkülönböztető jelzőt keresni a kőszínházakon kívül működő színházi törekvések megnevezésére? És ha igen, mi legyen a megkülönböztetés alapja? A szervezeti forma vagy a másfajta előadásmód? A fogalmi bizonytalanság végigkísérte a szegedi évek után idén második alkalommal Debrecenben megrendezett, összességében pedig már XV. Alternatív Színházi Szemlét.
Szkéné színház
Egyértelmű választ e kérdésekre – ahogy az várható volt – a szemlét lezáró konferencia sem adott, és valószínű, hogy a vita jövőre is fellángol majd. Az biztos, hogy a „hagyományos” színházi szemle, tehát a POSzT és az „alternatív” DASzSz versenyprogramja az idén három ponton is átfedést mutatott: a Fédra fitness, a Kasimir és Karoline és a Hű, de messze van Petuski! mind a két válogatásban szerepelt, ha pedig a kísérőprogramokat is figyelembe vesszük, még nagyobb a közös halmaz. Nyilván függ ez a két idei válogató (Janisch Attila és Karsai György) ízlésétől, értékpreferenciáitól, de attól is, hogy a kőszínházak egy része is nyitott a hagyományostól eltérő törekvésekre. A versenyprogramon kívül a helybéli Csokonai Színház bemutatkozásaként látott Halotti pompa, Vidnyánszky Attila – az irodalmi alapanyagot érzékenyen és költőien továbbgondoló – látomásszínháza például épp úgy ott lehetett volna a versenyprogramban, mint a nyíregyháziak Kasimir és Karoline-ja vagy az Örkény Színház A mizantrópja.

Ladányi Andrea (fotó: Kenyeres Csilla, aszsz.eu)Erős volt a kortárs tánc- és a mozgásszínház jelenléte. A legnagyobb sikert „A legütősebb előadás díját” elnyerő BL,  Borlai Gergő és Ladányi Andrea egy férfira és egy nőre, dobra és táncra alkotott-improvizált pazar kettőse aratta.
 
Gergye Krisztián két koreográfiával is szerepelt. A versenyprogramban a Dionüszoszt, Nietzschét és az emberben élő állati oldalt egyaránt ironikusan megidéző A szatírral; a versenyprogram előtt pedig a MODEM Messiások kiállításához kapcsolódó és csak Debrecenben látható Apokrif ikonosztázzal. Utóbbival a krisztusi és az emberi szenvedést idézte fel hol szent, hol profán módon, megindítóan.

Egészen másfajta látványvilágot és stílust varázsoltak elénk a sepsiszentgyörgyi M Stúdió táncosai Törékeny című előadásukkal. A Goda Gábor koreografálta darab archaikus ízeivel, tisztaságával és lassúságával azt a mindnyájunk által tudott, közhelyes, mégis oly gyakran elfelejtett igazságot járta körbe, hogy – annak ellenére, hogy a csomagokkal ellentétben a mi homlokunkra nem írják-rajzolják rá – mi is törékenyek vagyunk. Jóval elvontabb módon dolgozta fel a szájjal kapcsolatos asszociációkat a Közép-Európa Táncszínház Szájbanforgó című előadása, amit Virág Melinda koreografált.

És ha már a nehezebben felfejthető előadásoknál tartunk: a legnagyobb bizonytalanságot a műfajilag is nehezen besorolható, videotechnikát, animációt és ezen túlmenően is egész technikai arzenált felvonultató Psychotechnikum, az Élőkép Társulat előadása keltette. Bódy Gábor utolsó forgatókönyvéből kiindulva próbáltak létrehozni egy összművészeti produkciót, felemás sikerrel.

A lakásszínházi hagyományokat folytató friss, a nézőket is játékba vonó Kárpáti Péter-darabot, a Szörprájzpartit ezúttal egy színházi büfében láthattuk, de itt is jól működött a Pesten egy kis lakásban játszott mű, meg is kapta a „Titkos lakás-díjat”.

Tamási Zoltán (fotó: Kenyeres Csilla, aszsz.eu)A szemle fődíját, a nyertes előadáshoz igazodóan elnevezett Kreml-díjat a Hű, de messze van Petuski! rendezője és főszereplője, Tamási Zoltán vehette át. A Venyedikt Jerofejev regényéből színpadra adaptált mű szeretnivaló, angyali szelídségű alkoholistája soha nem jut el a családjához, Petuskiba, sem az annyira vágyott Kremlhez, helyette egy érzelmes (de korántsem érzelgős) utazáson vesz részt, végigtekintve az életén, egészen az üres vodkásüvegekből fűzött lélekharang megkondulásáig. A Stúdió K még egy darabot hozott a fesztiválra: az egyetlen báb- és egyben az egyetlen gyermekelőadást, Zalán Tibor Rettentő görög vitézét. A gyermek- és felnőtt közönséget egyaránt lebilincselő és megnevettető darab bábtervezőinek (Németh Ilonának és Bodor Katalinnak) is jutott a díjakból, de ugyanígy megérdemelték volna a bábokkal szimbiózisban létező színészek is. (A további díjazottakat lásd  itt.)

A többszörös fellépők közé tartozott Ágens is, aki a Gergye-koreográfiák mellett saját darabjával is bemutatkozott. Az Ira (düh) előadását sajátos közjáték zavarta meg. A nézőtérre valahogy bekeveredett egy színházban még soha életében nem járt punk fiú, aki döbbent-dühös kommentárjaival „kapcsolódott be” az előadásba. A szereplők azonban minderre úgy reagáltak, hogy a nézők jelentős része azt hitte, a sajátos közjáték az előadás része. Ez a jelenet azonban óhatatlanul felveti azt a kérdést is, hogy amúgy sikerült-e becsábítani a helyi közönséget a szemlére. Az biztos, hogy az előadások nagyobb részén a színházi-kritikusi szakma szemmel látható többségben volt. Közrejátszhatott ebben az is, hogy a több előadásnak is helyet adó kamaraterem befogadóképessége igencsak véges, mégis úgy tűnt, a helyi közönség inkább színész-, mint darabfüggően választott néznivalót. Legtöbben a Mácsai Pált, Gálffi Lászlót, Hámori Gabriellát szerepeltető A mizantrópon, illetve a Csákányi Eszter címszereplésével bemutatott Fédra fitnessen jelentek meg, a BL-t pedig meg is kellett ismételni, olyan sokan ajtón kívül maradtak.

Voltak azért kivételek: két kedves – mint kiderült, informatikus illetve jogász végzettségű – színházrajongó lánnyal majdnem minden előadáson találkoztam, és jó volt látni az Ady Endre Gimnázium (ebből az iskolából már sok neves színész került ki Schell Judittól Keresztes Tamáson át Kálloy-Molnár Péterig) dráma tagozatosait, ahogy földön ülve, csilláron lógva mindent végignéztek. Hozzá kell tenni, hogy a debrecenieket, ami a színházi fesztiválokat illeti, a vidéki átlagnál sokkal jobban elkényeztetik, hiszen itt rendezik meg a kortárs magyar dráma friss termését felvonultató Deszka Fesztivált, és a külföldi előadásokat helybe hozó Jel Fesztivált is.

A versenyprogram mellett, most első alkalommal, bemutatkozhattak a színészképző egyetemek, műhelyek is. Egy-két kivételtől eltekintve ugyanazokat az előadásokat láthattuk, mint a POSzT Ifi Géniusz programjában, és csak ismételni tudom magamat: a kaposváriak Parasztoperája most is kiemelkedett az egyébként jó színvonalú vizsgaelőadások közül. Pedig Debrecenben nagyságrendekkel szűkebb térben, rosszabb körülmények között kellett színpadra állniuk, mégis, nem vizsgaelőadást láthattunk, hanem a szó legjobb értelmében vett, vérbeli színházat.

Soha ennyi darabot nem néztem még végig egyvégtében: öt nap alatt tizennyolcat. Túlnyomó többségük igazi minőséget képviselt, sokféleségük pedig jól reprezentálta, milyen utak és törekvések jellemzik az alternatívnak, függetlennek, párhuzamosnak nevezett kortárs magyar színházat. Akárhogy is hívjuk.
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés