bezár
 

irodalom

2010. 06. 29.
A szakrális vers továbbírása
Jász Attila: Alvó szalmakutyák
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A szakrális vers továbbírása Jász Attila legújabb verseskötete méltó folytatása a szerző eddigi költői pályájának. Az Alvó szalmakutyák címében egy távol-keleti áldozati szokásra utal, azonban e halotti áldozatnál elégetett szalmabálák a kötetben nyilvánvalóan a költészet, sőt talán maga az emberi élet metaforái.
A legújabb Jász-kötet négy hosszabb ciklusra, az Alvók, Szalmakutyák, Áldozat és Ének című egységekre tagolódnak, habár a szerző kedvelt technikája, mely szerint egy verscím voltaképp több rövidebb, számozott verset takar, itt is megfigyelhető.

Alvó szalmakutyák

A kötetben megtalálhatóak a kínai, illetve általában a távol-keleti kultúrára tett utalások, sőt bizonyos versek és ciklusok előtt gyakran Lin-csi vagy Lao-ce idézeteket olvashatunk, ugyanakkor az Alvó szalmakutyák mégsem csupán erre a tematikára épül. A kötet erősen intertextuális alkotás, hiszen többek között Pilinszkyre, Lábass Endrére, Hamvas Bélára, Hölderlinre és más szerzőkre való rájátszásokkal is találkozhatunk különböző versekben, többek között az Egyszerrehull, a Hanem vagy az Egyszercsak című szövegekben. Még fontosabb és érdekesebb aspektusa lehet azonban, hogy Jász számos költeménye képzőművészeti alkotásokkal állítja magát dialógusba. Többek között Kovács Melinda, Szamódy Zsolt, Giacometti, Szabó Virág és mások festményei vagy szobrai azok a műalkotások, amelyekkel a kötet bizonyos versei párbeszédet folytatnak. Ilyen képzőművészeti vonatkozású költemények többek között a (taláncsakennyi), a fényvázlatok, a Fűlétra vagy a terület visszafoglalása címet viselő darabok.

Bár a könyv nem tartalmaz illusztrációkat, a költő sok verséről elmondható, hogy erősen képi költészetet valósítanak meg, szinte jelenvalóvá téve a megidézett látványokat olvasójuk számára. A látható-tapintható műalkotásra olvasható műalkotás a reflexió, ez pedig az Alvó szalmakutyák mögött meghúzódó költői koncepciónak erős interdiszciplináris jelleget kölcsönöz, utalva a szerző társművészetek iránti nyitottságára, rajongására.

Jász emellett a szakrális költője, akinek versei sokszor imaszövegekre vagy a távol-keleti bölcsek beszédmódjára emlékeztetnek. A költemények mindig a legnagyobb alázattal közelítenek tárgyukhoz, s egyfajta mindennel megbékélő hangnemmel vegyes fátyolos gondolatiság kölcsönöz nekik szakrális atmoszférát. A távol-keleti és európai lírai hagyományok ötvözéséből olyan szent szövegekhez hasonlatos, ám mégis egyéni költészet jön létre, amely emberi létünk és a világ legrégibb kérdéseire keresi a választ, s talán a tudat legmélyebb rétegeit nyitja meg.

Jász nem didaktikus költő, olvasóját mindenképpen gondolkodásra, a versek mentális továbbírására szólítja fel. Az Alvó szalmakutyák olyan kötet, melynek kapcsán hosszan elgondolkozunk saját emberi létezésünk lényegén is, éppen ezért a kortárs magyar líra kiemelkedő, filozófiai mélységekig hatoló alkotásának tekinthető.

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés