bezár
 

gyerek

2011. 04. 07.
Ovidius átváltozása Telkiben
Interjú a PRAE.HU különdíjasaival
Ovidius átváltozása Telkiben Molnár Krisztina Rita és Simonyi Cecília könyvterve az Aranyvackor meseíró pályázatán elnyerte a PRAE.HU különdíját. A mese részleteit és néhány illusztrációját korábban már közöltük - most bemutatjuk, kik állnak emögött a szívmelengető világ mögött.
Telkiben szeretettel és kávéval vártak a díjazottak. Telki… a leggazdagabb magyar falu… mondogatom magamban a buszon, kibámulva az ablakon láthatom a teljes keresztmetszetet, az ófalut, a központot és az új építésű sorházakat, mivel a falu túlsó szélén kell leszállnom. Itt él mindkét alkotó, néhány házra egymástól. Már büszkélkedhetnek egy közös könyvvel, Molnár Krisztina Rita Különlét című, második verseskötetét is Simonyi Cecília illusztrálta.
 
 
PRAE.HU: Mit tudhat rólatok, aki arra kíváncsi, hogy ki rejtőzik a mese és a rajzok mögött?
 
Cili: A rajzoláshoz - számos véletlennek köszönhetően - egy magyar és egy antropológia szakos diploma megszerzése, faműves és szervezetfejlesztő tanulmányok, és más egyéb kalandok után jutottam el. Egy évet töltöttem a Genti Szépművészeti Egyetem (Hogeschool Gent Koninklijke Academie voor Schone Kunsten) esti tagozatán, majd elvégeztem a képgrafika szakot az Óbudai Képzőben, ami - máig is azt érzem - nagyon jó választás volt. Ez nagyon felkészült iskola, igazi műhelylégkörrel, és azon ritka helyek egyike, ahol még lehet mesterséget tanulni.

Előtte az alkotás leginkább mint közösségi tevékenység volt jelen az életemben. Középiskolás koromtól táboroztattam erdélyi, nevelőotthonban élő, fogyatékkal élő vagy épp egészen átlagos gyerekeket. Ebben a közegben az alkotást mint egy nagyon fontos, inspiráló közösségi élményt éltem meg. Sokszor elég egy darab papír és néhány tubus festék ahhoz, hogy ihletett munkák szülessenek. Persze otthon érzem magam az elmélyült, önálló alkotásban is, de semmi sem hasonlítható össze azzal az inspirációval, amit a közösen vagy közösségben alkotás nyújt.

Most arra törekszem, hogy erre a rajz-szálra fűzzem fel a többi sokmindent, amit csinálok: az antropológus, a környezetvédő, a helyi aktivista és az anyuka önmagamat. Hamarosan megalakul például Telkiben a MA:LOM műhely, ami egyszerre alkotás, közösségteremtés és hulladék-újrahasznosítás... Most készül a molinója, amire a betűket a helyiek varrják: egyet a nyugdíjasok, egyet a cserkészek, egyet a női kar... így szimbolikusan is összeszövődhetnek a helyi kezdeményezések.



Krisztina:
Hogy ki vagyok én, a meseíró? A legtöbb kortárs íróval és költővel ellentétben én kivételesen nem azért kezdtem el gyerekverseket, illetve mesét írni, mert gyerekeim vannak. Ha így lett volna, sokkal korábban fogtam volna bele, mivel a gyerekeim már nagyobbak. Tulajdonképpen Cili ötlete volt, hogy adjunk be együtt egy könyvtervet az
Aranyvackor pályázatára. Valószínűleg Cili – aki mint költőt is jól ismer engem – sejtette, hogy vannak bennem mesék, pedig még egy mesém sem volt leírva.  Az Aranysityakban megjelent gyerekverseim is azért születhettek meg, mert Lackfi János felkért rá… talán a verseim zeneisége, játékossága miatt. Épp ezért a Maléna kertjének meseszövedéke, nyelvezete sem áll távol a lírától.

Engem mindig is a mesék líraisága ragadott meg, már hétéves gyerekként is, a klasszikus Andersen vagy Grimm történetekben éppúgy, mint amikor Pilinszky Kalandozás a tükörben, vagy Mándy Iván Arnold, a bálnavadász című művét vagy Nemes Nagy Ágnes meséit olvastam. Még akkor is, ha fogalmam sem volt, mit jelent a líraiság. Ugyanakkor nagyon szerettem Lorca verseit is, melyekben  erős az epikusság, holott nincs bennük történet. De van egy erős helyszínrajz: szinte ma is látom magam előtt az andalúz lovasokat, a narancsligeteket és fel tudom idézni, hogy mit éreztem az olvasáskor. Olyan gyönyörűséget, ami egyértelművé tette számomra, hogy egész életemben ezt a gyönyörűséget szeretném érezni, akár úgy, hogy megteremtem, akár úgy, hogy befogadom. Az a vágy, hogy megteremtsek vagy épp átadjak egy olyan világot, ami erős vonzással bír, gyerekkorom óta meghatározó élményem. És ennek nincs köze ahhoz, hogy közben anya lettem. Csupán az a fontos, hogy átadjak valamit, ami szép és igaz - az tulajdonképpen mindegy, hogy én hoztam-e létre.
 
Van egy nagyon kedves művészbarátnőm, aki mindig azt mondja a szövegeimre, hogy hazugság, amit írok, ilyen világ nincsen, ez a világ, amelyben élünk, nem ilyen. Vérre menő vitáink vannak. Amit írok, az nem fikció, hiszen létezik ez a világ, és nem csak a mi gyerekkorunkban volt, hanem létezik most is. Én nem azt akarom mondani, hogy az emberek élete nem nehéz, hanem azt, hogy  emellett létezik rend és szépség is. Azért kell megírni, hogy az is tudomást szerezhessen róla, akinek erre vonatkozó tapasztalat nem jutott. Maléna világa nem hazug illúzió, hanem bepillantás egy olyan emberhez méltó életbe, amilyenre sokan vágyunk.
 
Emellett nagyon hiszek a mesélésben, az élő szóban, a beszélgetésben, a felolvasásban, az együtt szerzett olvasmányélményben. Évekkel ezelőtt férjemnek volt egy szemműtéte, ami után sokáig kímélni kellett a szemét. Ekkor olvastam fel neki esténként Karinthy Ferenc három kötetes Naplóját. Nagyon meghitt és maradandó élmény volt a közös befogadás.



 
 
PRAE.HU: Hogyan születnek meg a közös munkáitok? Ez egy oda-visszaható folyamat, vagy mindig a kész szöveg van előbb? Előfordul, hogy a kép is visszahat a szövegre?
 
Cili: Az első komoly munkám Krisztina verseskötetének illusztrálása volt. Azóta is úgy dolgozom, hogy  legalább részben rendelkezésre áll a szöveg, és azt olvasva születik meg bennem a képi világ. Krisztina szövegei alapján nagyon könnyű világot teremteni. Az már csak a ráadás, hogy számomra a Maléna kertje olyan, mintha itt játszódna Krisztinéáék kertjében. Épp mostanában beszéltünk arról, hogy ezt az alkotói folyamatot érdemes volna egyszer  megfordítani, illetve folyamatos egymásra hatásban hozni létre a könyvtervet. A két évvel ezelőtti Aranyvackorra, a város témában például így született a pályamunkám. Akkor Ásmány Gabival, a Fehérvári Mesék írójával együtt jártuk Székesfehérvár utcáit, és együtt kerestük, hogy miből legyen kép, és milyen legyen hozzá a történet. Nagyon érdekes tapasztalat volt.


 
 
PRAE.HU: A PRAE.HU különdíját mindketten, a közös könyvtervért kaptátok, Balázs Eszter Anna a díj átadásakor így indokolta a döntést: Egyszerre lírai és modern, komplex mesevilágot teremtettetek meg, finom humorral, valamint képben és szövegben egyaránt ígéretes műgonddal, részletgazdagsággal. Ugyanakkor a Naphegy kiadó "csak" a szöveget jutalmazta különdíjjal. Vajon a Naphegy kiadó miért választotta el a szöveget a Cili által teremtett képi világtól?
 
Cili: Még a díjkiosztó előtt megbeszéltük, hogy akármi történik, mi ezt a könyvet befejezzük. Ez arra az esetre szólt, ha nem kapunk díjat. De erre a fordulatra nem készültünk fel.
 
Krisztina: Én aznap reggel épp arra gondoltam, hogy mi lesz, ha csak az illusztráció kap díjat. Hiszen ez is megtörténhetett volna… A Naphegy kiadónál már többször előfordult, hogy csak a szöveget díjazták, és a könyv végül egy másik illusztrátor képeivel jelent meg. Amikor a helyemre mentem a különdíjjal, és leültem Cili mellé, nagyon furcsán éreztem magam. De egyelőre minden kérdés költői csupán, a kiadó  most ismerkedik a szöveggel, mivel a pályázatra hét oldalt lehetett beküldeni, így a Naphegy csak a díjátadó után kaphatta kézhez a teljes mesét, illetve az eddig elkészült szövegrészeket. Tehát a mese kiadása sem biztos még, nagyon sok a nyitott kérdés. Hamarosan majd többet tudunk… remélem.

Cili sok stílust alkalmaz, de ehhez a történethez ez az illusztráció passzolt. Alázattal, tisztelettel közelített a szöveghez, pont úgy, ahogy már a verseskötetemhez készült munkáiban is. Szavakkal, a fontos, egy-egy verset meghatározó szavakkal kelt és feküdt, amíg meg nem születtek benne a képek. Ez a Malénával is így volt. Például a katalógusban és a kiállításon is szereplő illusztráció, a három boltívben megjelenő hármas kép, a három idősíkot jeleníti meg. A képkeretet létrehozó Ovidius szövegek pedig nem esetleges újságkivágások, hanem
Ovidius Átváltozások (amelynek címe azonos az Aranyvackor pályázat idei témájával) című művének veretes sorai. Ezek a részletek  a mese üzeneteit erősítik fel, és annak rétegzettségét hivatottak megjeleníteni.
 

 
Cili: Én még egy kicsit reménykedem, hogy kép és szöveg együtt maradhat… Ha a kiadó végül mégis úgy dönt, hogy másnak adja az illusztrálás lehetőségét, az lesz a legnehezebb, hogy elengedjem a mesét - hiszen valamennyire már összetartozunk. De majd mindent a maga idejében…
 
 
PRAE.HU: Ha már az illusztrációkhoz érkeztünk, szeretném megkérdezni, hogy miért a – ma igencsak széles körben elterjedt - kollázs technikát választottad? A régi tárgyak, már kinyomtatott szövegek új szerepet, jelentést kapnak a képben, egyfajta „recycling”, újrahasznosítás történik itt. Van ebben szerepe annak, hogy mindketten tudatos környezetvédők, a fenntartható életmód hívei és gyakorlói vagytok?
 
Cili: Vannak benne tudatos tényezők is, de ez egy szerves folyamat, amiből nehéz lenne egy elemet kiragadni. Az alkotási folyamat kezdetén szükségem van egy hosszabb időszakra, amikor csak a fejemben jönnek-mennek a képek. Olvasgatom a szöveget és várok. Egy idő után elkezdek vázlatokat készíteni, és egyszer csak valami összeáll. Csak ezután jön a tudatos munka, a részletek kidolgozása közben. Azon például sokat gondolkodtam, hogy Ovidiust hogyan emeljem be az illusztrációkba. Rézkarcot és metszetkészítést tanultam, ami nagyon jó lett volna ide, de túl időigényes munkafolyamat, ezért le kellett mondanom róla. A mesének ezt az „antik” rétegét a karcon túl csak a kollázzsal tudtam elképzelni. Emellett nagyon nagy szabadságot is ad.
 
 


PRAE.HU: Civil énetek, a felelősségérzet a jövőért mennyire és hogyan jelenik meg alkotásaitokban?
 
Krisztina: Nyilván hat a munkáimra. De a sürgető kérdésekre nem lehet gyors válaszokat adni. Nem hiszem, hogy bármelyik minőségemben, akár mint költő, tanár vagy anya, megmenthetem a világot. Az egyes emberekre lehet hatni, ez a legtöbb, amit  tehetünk - és ez dolgunk is. A Maléna kertjében sem úgy él a hősnő, ahogy kellene, de a végére megtörténik az átváltozás… Szerintem csak indirekt módon szabad és lehet hatni, s bár vannak didaktikusabb meseírói irányzatok is, ezekkel nem tudok azonosulni, és szerintem nem is szólítják meg a gyereket. Van alkotói felelősség, de egy vers vagy mese hatása nem mérhető direkt módon, és a direkt hatás  semmiképp sem lehet cél. De biztosan vannak nagyon apró változások, amik egy mű befogadása kapcsán jönnek létre - ezeknek persze lehet örülni, ha kiderülnek egyáltalán.
 
 
PRAE.HU: Felmerült a Kortárs Gyerekirodalmi Napok kerekasztal beszélgetésén, hogy a kiadók  gyakran konkrét témákban keresnek könyvterveket, amelyek hiányoznak a magyar könyvpiacról. Válás, egyszülős család, fogyatékosság, halál, testvérféltékenység. Ezekkel a témákkal meg lehet benneteket szólítani?
 
Krisztina: Igen, fontos, hogy semmi ne legyen tabu, de íróként felelősséggel kell kimondanom mindent. Az is korprobléma, hogy a gyerekek magányosak, mert nem érnek rá a szüleik.  A Malénában például ez is benne van, de didaktikusabban szerintem már nem lett volna szerencsés fogalmazni. Kell írni a gyerekhalálról is, de nagyon nem mindegy, hogy hogyan. Jó példa erre Nemes Nagy Ágnes Aranyecset című meséje. Itt Majomka barátja, a párduc küzd meg a halállal, és a gyerekek ezt meg is értik, pedig egyetlen egyszer sem szerepel a halál szó a mesében. Ez is azt mutatja, hogy finom eszközökkel sokkal erősebb hatást lehet elérni.


 
 
PRAE.HU: Milyen utóéletet gondoltok el a Malénának?
 
Krisztina: Jó lenne tudni, hogy a mese mitológiai utalásai átjöttek-e szövegen, felismerik-e a felnőtt olvasók ezeket a párhuzamokat? Füge Maléna neve Pygmailon nevéből született. Ő az, akinek a kezében van a megoldás kulcsa, hogy ebből a családból igazi család lesz-e, mert hiszen nem az a baj, hogy igazán szeretik-e egymást, hanem hogy folyton elrohannak egymás mellett a hétköznapokban. Szibill, a tücsök neve is egy beszédes név, egy kicsit átírva: ebben a történetben nem jósnő, hanem egy férfitücsök. A szülők neve – Nárciusz és Hanga – Nárcisz és Echo történetére, a nagyszülők, Filemon és Borbála, a kertben álló hársfa és tölgyfa Philemon és Baucis mítoszára utalnak. Persze az sem baj, ha nem ezekre asszociálnak az olvasók, hiszen Ovidius akkor is benne van, ha ez nem mindenki számára derül ki. A kisgyerek szempontjából pedig lényegtelen.
 
Cili: Bármi történjék majd, nagyon büszkék vagyunk rá, hogy ezen a nívós és fontos pályázaton két díjat is kapott a mese. Így, hogy bekerültünk az Aranyvackor katalógusba, már teljesen elégedett vagyok. A többi, ha lesz, már csak ráadás.

A cikkben Simonyi Cecília illusztrációit az alkotó engedélyével közöltük.


Kapcsolódó cikkek


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés