bezár
 

irodalom

2011. 04. 15.
Kőrisvirág illatú férfimag, gyászmenet a szerelemnek
Farkas Péter: Johanna, Magvető, 2011.
Kőrisvirág illatú férfimag, gyászmenet a szerelemnek „A szerelem legmélyebb bugyrát csak a hisztérikák érhetik el” – írja netnaplójában Farkas Péter. A mondatról, önkéntelenül is, legújabb regényének, a Johannának a főszereplője jut eszembe. De az asszociációból gyorsan kihátrálok, mert a negyvenhat évig toronyfogságban élő királynő aprólékosan, különös gonddal megfestett viselkedését leegyszerűsítés lenne hisztériának, férjéhez, vagy inkább férje (holt)testéhez való ragaszkodását pedig merészség lenne szerelemnek nevezni. Vagy mégsem?
A regény alcíme, zárójelbe téve: Cold song. Vagyis a történet ahhoz a hideg (vagy hűvös) dalhoz lenne hasonlatos, melyet a mű elején és végén felbukkanó, magas, vékony, madárarcú, fekete jelmezbe bújtatatott mutatványos énekel fejhangon? Kézenfekvő a párhuzam, hisz az első fejezet is ezt a címet viseli.

Hideg, középkori várak folyosóin járunk. A gyermek Johanna hisztérikus rohamban tör ki, amikor hiába próbál környezetétől egy érintést kicsikarni. Anyja erre úgy vágja szájba, hogy kettéharapja nyelvét. Amikor nővé serdül, vagyis menstruálni kezd, hogy tanuljon a jelenetből, és elmenjen a kedve a paráznaság bűnétől, az inkvizíció kazamatáiba cipelik, ahol egy kéjelgéssel vádolt asszonyt kínoznak: altestét egy kiéheztetett kanmacskákkal teli zsákba zárják. Férje halála után pedig, hogy megfosszák a koronával járó jogoktól, őrültséggel vádolják, és élete nagy részét egy ablak nélküli cellában tölti, ahol időnként hideg vízzel térítik magához. Mi más is lehetne a Johannát körülvevő világ, mint cold song? Az alcím – személyes olvasatomban – mégsem a főcímet, a Johannát, illetve a cím mögött álló figurát egészíti ki vagy magyarázza, hanem őt ellenpontozza, akárcsak a mutatványosok előadásában a Fagy Szelleme a Szerelmet.

Johanna –  mind a könyv borítóján, mind pedig a regény leírásában – egyike az irodalom legmelegebb színekkel festett érzékeny női figurájánaknak. De nemcsak maga a főszereplő, hanem a történet írói ábrázolása is hihetetlen melegségről, plaszticitásról, mélységről tesz tanúbizonyságot. A szereplők lelkiállapotának empatikus bemutatása Farkas Péter korábbi regényeiről is elmondható, ahogy az is, hogy az írót az események nem önmagukban, önmagukért érdeklik, hanem azért, hogy a felfokozott szenvedés leírásával olyan szférákba emelje az olvasót, ahol a létezés kapja vissza valódi, igazi értelmét.

Ne gondoljunk itt a szenvedéstörténetek dosztojevszkiji erkölcsi tanulságaira. Farkas Péter szereplői egyáltalán nem bűnhődnek, hisz nem is bűnösek a szó keresztényi értelmében. Sokkal zsigeribb, ok nélküli szenvedésen mennek keresztül, függetlenül attól, hogy melyik korban élnek.

Amíg ezt a fizikai (és a vele együtt járó lelki) szenvedést az író előző regényében, a Kreatúrában némi távolságból szemlélte és szemléltette, addig Johannát sikerült valóban közel hoznia az olvasóhoz. Figyelme itt már nem oszlik meg három történeten. A szerző összművészeti eszköztárral dolgozik. Képei költői magasságokba emelkednek, ugyanakkor finomak, visszafogottak, aprólékosan kidolgozottak, szervesen illeszkednek a történésekhez. Középkori, németalföldi mesterek munkáit idézik. „A halottvirrasztást a város különböző rendházaiból érkezett szerzetesek végezték. Kétoldalt fölsorakozott, komor, sötét tornyok.” A trónjára erősített, halott Fülöp királyt a szerző a halál bohócának nevezi.

A regénynek nemcsak a képi, de íz-, szag-, és zenei világa is árnyalt, eleven, finom mértékkel adagolt. A házasságra váró Johanna délszaki illatoktól bódult. A serdülő lány széke alatt kéjelgő pap a gesztenyevirág nehéz, dohos illatát árasztja, a férjéből kiömlő mag a kőrisvirágét. Johanna lányát, Katalint születése után halottnak vélték, ezért a földbe ásták. Az anyjával egy ideig együtt raboskodó lány emlékképe a föld gyomráról a regény vége felé, nem sokkal Johanna halála előtt tér vissza: „Nyelvén száz meg száz gyengéden szétmálló fűszer, szájpadlásán édes pástétom.” Ezért is van az, hogy az őrültnek tartott királynő (és az ő figuráját átszövő másik két nő) története nem lehúz, hanem felemel bennünket. A cold song helyesen és valóságosan csak a Johanna alatt, zárójelben helyezkedik el, illetve őt fogja közre, zárja be, jelképesen is a toronyba, illetve a szövegbe. De az írói elrendezésnek köszönhetően Johanna kibújik belőle, hisz a regényindító Cold song (utalás Purcell Arthur király című operájának egy áriájára) bár a történet vége felé is visszatér újból, mégsem zárja azt. A haldokló Johanna homlokát a püspök által megáldott olívaolajjal kenik meg és a fehér hold fátyolos korongja tűnik fel a záró képben.

Ha a Kreatúrát férfi szereplőket felvonultató, férfi minőségekkel dolgozó világba helyezzük, akkor a Johanna hangsúlyozottan, egyértelműen a női oldal. Hogy mi motiválta Johannát, amikor férje hullájának kiadatását követelte, majd pedig hétszáznyolvanhat napon keresztül bolyongott a koporsóval, nem hiszem, hogy lényeges lenne a regény értelmezése szempontjából. Ahogy az sem, hogy őrült volt-e, hisztérikus, vagy betegesen szerelmes a férjébe. A szép testű, érzéketlen Fülöpnek nem sok köze van Johanna történetéhez, valószínű, hogy a királynő bárki után így "őrjöngött" volna. Szerepe arra korlátozódik, hogy csodálatos allegória váljék belőle: a szerelmes nő gyászmenetet rendez a férfitestnek, amelyet képtelen elengedni... ("Let me, let me, freeze again to death" -csendülhetne fel a Cold song utolsó sora Klaus Nomi előadásában.) ...akárcsak a Kreatúra szereplői az életüket körülvevő írásokat, könyveket.

Kapcsolódó cikkek


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés