bezár
 

irodalom

2011. 06. 06.
K 40! – Interjú Kukorelly Endrével
K 40! – Interjú Kukorelly Endrével Kukorelly Endre beszél terveiről, csajokról és csávókról, szabadságról, az önmítosz-építők nevetséges igyekezetéről, ivásról és nem-ivásról, rímes versekről, a Bëlgáról, a balzaci életkorok kitolódásáról, naplóírásról, gyerekkori diófáról, legjobb barátról, legújabb kötetről, fociról, egyszóval mindenről, ami neki vagy belőle nekünk fontos (lehet)(ne).
PRAE.HU: Essünk túl azon, hogy mik a terveid, min dolgozol? Ha jól számolom, most gyerek-tematikának kellene következnie. Lesznek kulcsszavak, amiket nem mondhatsz ki. Végig. Ilyenek: parlament, politika, hatvan és nők, úgy általában. A foci maradhat.
 
Tizenkét éves terv, tizenkét könyv, mindegyik valamiféle készültségi fokon áll, ezeket tolom, még nem dőlt el, jövőre melyik hajlandó elkészülni. Épp gyerek-projekt nincs. Most a Rom című, a létezett szocializmusról szóló esszéregényemet akarom olyan állapotba hozni, hogy a mostaniak számára is érthető legyen. Lábjegyzetelem, át is írom, mert az utalások csupán az én korosztályom számára mondanak valamit. Készül több nyelven is fordítása, egy külföldinek pedig, lassacskán a magyarok számára sem evidens, ki volt a Kádár János. Jó nekik! Nagy Imre! Ki a csöcs, hogy a Moszkva tér című filmből idézzek. Apropó Moszkva tér, lassacskán ennek is annyi, de mindezt nem rosszallóan mondom, hanem leírólag, mert hát ilyen a dolog természete.
 
PRAE.HU: „Egy papírdarab fekszik a párnán mellette, üzenet Margot-tól: Bocs. Az ágy túl kényelmetlen volt. Hívj fel jövő héten.” Lesz bátorságod telefonálni, vagy lesz bátorságod nem telefonálni? Austert nem lehet bevetni.
 
Szerintem nekem nagyon kényelmesek az ágyaim. Ha meg egy nő lelécel, az antul jobb, éljen a szabadság. Nagy munkálkodások után, becserkészés után, még fárasztóbb, ha le kell pattintani az illetőt. Összeegyeztetve a bennem lévő úrifiút ezzel a lerázós cuccal. Rendes úrigyerek nem képes megsérteni egy nőt azzal, hogy szívem, ennyi volt a dologban. Valahogy finoman értésére adni – ez szinte lehetetlen, a finomság ugyanis ebben a játékban észrevehetetlen, én pedig nem gorombáskodok.
 
PRAE.HU: „Épp csak beleszól, világos, hogy a lehető legrosszabbkor hívom, de hát minek veszi föl. Miért nem kapcsolja ki? / Miért nem mondja meg egyenesen, hogy ekkor meg akkor ne hívjam? / Miért nem mondja meg a férjének, hogy „kussoljál, életem, most nem neked pofázok, hanem azzal a csávóval telefonálok, akitől így beremegek, le, egész a kislábujjamig, ha eszembe jut, hogy a szájamba vehetem a pöcsét.”, ez a te verziód az Ezer és 3-ban. Csávó. Te csávó vagy? Mitől csávó a csávó? Az lúzer vagy tökös gyerek?
 
Hol egyik, hol másik. Mindkettő. Aki csávónak néz ki, mindig gyanús, az erős kompenzálás eredménye. A magabiztos, macsós, aki után a nők, ahogy anyukám mondja, olajat pisilnek, hogy, ugye, elcsússzon. Optimális esetben fiatal korodban kifrusztrálódsz, aztán rájössz csomó mindenre, és akkor már tudod, hogy mi van. Viszont akkor már röstellsz belefogni az úgynevezett csajozásba, szóval bonyolult – még ha a végletekig leegyszerűsíted is. Van nem csekély gáz az úgynevezett csajozásban, ugyanakkor roppant vidámító és bódító gáz. Amit ezek a galambok csinálnak itt az orrunk előtt, a hím baromira igyekszik, a nőstény eltotyog előle, ezen a csákó egy pillanatig csodálkozik, és pofákat vág hozzá. Hihetetlen, milyen pofákat tudnak vágni a hoppon maradt galambok! Aztán meg elindul egy másik nőstény után, az is eltotyog, és ez így megy, míg az egyik, véletlenül, ki tudja, miért, mégis engedi magát. Kívülről, a holdról nézve nevetséges, de hát nem a holdon lakunk.
 
PRAE.HU: Személyes mitológiádnak mesélj pár alakjáról. Ők hol jelennek meg, mely írásaidban, és miféle metamorfózison mentek át, ha átmentek egyáltalán?
 
Nem mitologizálok. Másnál sem tetszik, idegesít, nevetséges igyekezetnek tartom, satöbbi. Mosolygásra fakaszt, reménytelenül erőlködő, ügyeskedő mindez, aki erre játszik rá, valami hiányosságot kompenzál. Én legalábbis egyáltalán nem akarok mítoszokat gyártani. Megképződik egy-egy figura, és az vagy mocorogni kezd a szövegtérben, vagy nem. Egy részük konkrét személy emléke, vannak erős figurák, akikre visszaemlékszem, ha elég erősek, vagy fölerősítem őket, akkor használhatóvá válnak. Amennyiben apámat és anyukámat alaknak lehet nevezni, ők visszatérők, valamilyen értelemben szándékom ellenére mitikussá nőttek, mert sok mindent írtam velük kapcsolatban erről-arról.
 
PRAE.HU: Fél-szakmai felvetés: miért nem kérdezi meg tőled soha senki, hogy milyen verseket írnál józanul?
 
Kimaradtam szerencsére ebből a szintén kompenzatórikus dologból, hogy frankó dolog cigizni meg benyomni, szívni, csak mert tilos, megúsztam a dafkézést. Nem váltam alkesszé, ám ez alkati dolog is. Iszom, aztán abbahagyom, mert már nem kívánom, igazából csak evéshez szeretem, és nem tudok berúgni. Összvissz egyszer rúgtam be életemben, de az sem az volt. Viszont ha nincs sör a vacsorához, bosszankodok. Vagy ha autóba kell ülnöm, és nem ihatok meg egy üveggel – tehát csöppet sem vagyok antialkoholista, és baromira nem a józanság dicséretét zengeném itt. De látom másoknál, hogyan működik, hogy egy korty után nem tudnak megállni. És katasztrófa az, ami kijön belőlük! Ha nő ráadásul – az tényleg förtelmes. Írni nem szoktam, ha picivel többet iszom – amit állítólag Ady csinált –, ez nem megy, és alapvetően testi, szomatikus okból nem. Nem vagyok ez ügyben különösképp dölyfös, nem le-, de igaz, kicsit elnézem, ha látom a kollégákat, ahogy csak hozzávetőleg vannak maguknál. Ahogy a legrosszabb maguknál vannak pillanatokon belül.
 
PRAE.HU: Ál-szakmai kérdés: mikor vetetted el végérvényesen, másként szólva, mikortól kínos számodra a rím?
 
Verseim kilencven százaléka hagyományos kötött formákban készült, közkeletű tévedés, előítélet, hogy a rímelés kínos volna számomra. Kétségtelenül ironikus, reflektált használat, de a gyerekverseim és például az utolsó kötetem, a Mennyit hibázok, te úristen! darabjainak legalább nyolcvan százaléka rímes, hagyományos kötött formákban készültek. Termékenynek tartom ezeket a kötéseket, szórakoztat, jó játék, olyasmi váratlanságokat hogy ki a szövegből, amin folyton elcsodálkozom, túl vagyok azon, hogy a kötött forma mint megkötés, korlátozás ellen menjek. Még a második, Manière című, leginkább avantgarde kötetemben is voltak rímes darabok. Nem gyártok köré ideológiát, se pro, se kontra nem vagyok mindezzel. Ahogy jön. Írom vers, ahogy jön, hogy egy híres dilettáns kollégát idézzek.
 
PRAE.HU: Tavaly a VOLT Fesztiválon az volt a lényeg, hogy a Bëlga koncertről nehogy lemaradj. Koszos fehér tornacsuka, farmer, piros póló, egy kis napcserzés. (A zakós napoktól tekintsünk most el.) Nehogy azt mondd, mennyi vagy, hanem, hogy mennyi vagy?
 
Akkor, a VOLT-on meg akartam nézni a Bëlgát – mert még nem láttam őket. Szuper tehetséges társaság, egyszerűen nagyon jó, amit csinálnak. De lemaradtam, mert pont az én darabomat adták elő az irodalmi sátornál. Ami a szerkómat illeti, a tornacipő leharcolódik, pólóm sem örök piros…
 
PRAE:HU: Van benne fehér csík...

…a többi stimmel. Vagy nem tudom, mi stimmel, mivel tény, hogy az utóbbi száz-, százötven esztendőt tekintve, mára körülbelül húsz évet tolódott ki a korhatár. A balzaci híres harmincéves asszony ma ötven felé jár. Negyvenöt, mondjuk, nőknél tizenöt, férfiaknál húsz-huszonöt évet tolódott – a férfiak ezzel jobban jártak. Ha foglalkozol vele, pont annyi éves vagy, ahány vagy, ha nem foglalkozol vele, nincs probléma. Amíg el nem kezded érezni, hogy ez se megy, meg az se megy. Futballozás közben bosszant leginkább, hogy nem tudom mindig megcsinálni, amit szeretnék. Ha edzenék, persze! Viszont régen sem edzettem, mégis jól ment.
 
PRAE.HU: Bárdos Deák Ágnes egyszer azt mondta: „Lefekvéskor a szobám egén az esthajnalcsillag világított, ő volt szeretőm és a párnám, képére szenderültem el. Kukorelly Endrével álmodtam. Talán, mert Halloweenkor felidéztük Amszterdamot, s benne az írót, aki archaikus ifjú bohémként folyvást gyűjtötte az élményanyagot.” Van valami rendszer, valami tudatosság ebben a gyűjtögetésben?
 
Gyűjtögetés, nem tudom, mindenképp rendszerező, rendszerető vagyok. Takarítás stb. Például felírom, hogy hol járok a világban, itineráriumot csinálok, van egy bejárom-a-magyar-helységeket-projektem, és a naplóírás is ezzel kapcsolatos. Rögzíteni, ami volt. Ez is alkati kérdés, másnak nyilván nem jelent problémát, hogy elmennek a dolgai a levegőbe. Nem mintha ezzel a gyűjtögetéssel-rögzítéssel különösképp kezdenék valamit, igazán nem kezdek semmit még a naplóimmal sem, de tizenkilenc és fél éves korom óta tudom – legalábbis utána tudok nézni, ha akarok – mikor mit csináltam, és ez furcsa jóérzéssel tölt el. Van egy tervem: beírom a naplóimat a komputerbe, jegyzetelem, lábjegyzetelem, mert, azt hiszem, érdekes volna mások számára is. De sziszifuszi munka, és közben is megy az idő, sosem érném utol magam. Ha egy internetes helyet érdekelné mindez, szívesen eladnám neki.
 
PRAE.HU: Beszéljünk a lényegről. Volt egy diófátok. Úgy tartják, hogy koronája maga a világ, belseje a lényeg, ha elalszol alatta, megálmodod az igazságot, ha meg ébren maradsz, tiéd a mértékletesség. A Diótörőt ne most, inkább a Termelési-regényt. „Mitől mézes dió ez? Megenni a mézt, megenni a diót. Mitől?” „Az idő-faktor.” „Aha – kapott a szón a költő –, akár len és kender.” Hogy diótortát csinál anyukád, az oké, de mézes diót? Esetleg aszalt szilvával? És derüljön már ki, mit csinálsz a fa alatt?

Anyukám diótortája nagyon rendben van. Meg a csoki, de ebből sem csinálnék nagy metaforát. Általában semmiből. Tény, az a több helyen is „megénekelt” gyerekkori diófa elég emblematikus. Fontos volt az életemben, megnyugtató, nagy kánikulában temperálta a hőt, visszavett a melegből, a szaga, illata, levegője tökéletes volt. Elképesztőnek tartom, hogy valaki egy ilyen fát ki tud vágni. Az emberi ostobaság és rosszaság paradigmája. Milyen lélek kell az ilyenhez, nem? Legszívesebben egy nyári diófa alatt ücsörögnék pár száz évig. Könyvek, kaja, sör, valami csaj sertepertélne körülöttem, és mindenki elhúzhat.

PRAE.HU: Bizonyos kifejezésektől sóbálvánnyá változol, mint szeretkezés, megsebzett, anyaság, naplemente.
 
A szavakkal nincs baj, a kontextus roncsolja azokat. Még a szeretkezés szót is leírtam egyszer az Ezer és 3-ban, igaz, rögtön rögzítenem is kellett, kommentálnom, hogy ez komoly írói tett a részemről. Bizonyos szavakat nem lehet használni anélkül, hogy ne éreznénk azt a három-négy másikat, amit azonnal magukhoz szippantanak, szinte automatikusan teljesen reménytelen nyelvi alakzatot képezve így. Erősen le kell pöckölni róluk a kontextust, akkor megy.
 
PRAE.HU: A barátságot egy névvel jelölöm: Németh Gábor. A fickó, az igazi guy, aki „Ha (...) bemegy a Katolikus Özvegyasszonyok Teadélutánjára, és a terem közepén megállva kijelenti, hogy Szop száj és Fasz szipka (nem jelenti ki), a nénikék körbetipegik, hogy megismerkedhessenek ezzel a kedves úriemberrel, ha pedig egy szövegében leírja, hogy geci, az olvasók rögtön arra gondolnak, hogy ez a dolog biztos valami decens kis izé, ami minden bizonnyal jól mutatna a vitrinben.” Most ide vágna minimum egy jófajta (nem túl régi, de legalábbis eleddig ismeretlen) anekdota.
 
Gábor az egyik legjobb barátom. Ha túl sokat nem is beszélünk – noha viszonylag közel lakunk egymáshoz – ez mégis valahogy folytatólagos. Majd igazán öreg korunkban! Az igazi barát – ez profánul fog hangzani, de alapvető –, akitől simán kölcsön tudsz kérni pénzt. Na, ő az. Tehát nem töprengsz rajta, pillanatig nem érzed kínosnak stb. Van, akivel nem megy így – ebből tudod-érzed a különbséget. A különbséget. Odamész hozzá, és azt mondod, figyi, kéne most gyorsan egy milkó. Mire ő: átutaljam vagy vegyem ki. Ha van egy ilyen embered, akkor neked már jó. Ebből is látszik, hogy pénz nagy dolog. Elrendez, megmutat több mindent, mint elsőre gondolnád.
 
PRAE.HU: Beszéljünk akkor hagyományosan legalább egy könyvedről, a legújabbról: Reggel az egyik istennő – Három 100 darab. Nyelvi pontosság, fanyar önirónia és visszafogott érzelmek, így az ajánlók, plusz: „hiszen mindig a szívről van szó”. Na, ebből hogy lehet kimászni, most akkor szív vagy nem?
 
Szív. Egyszer merni kezdtem használni, azóta hozzám tapadt, talán jobban, mint kellene. Egy íróról nem lehet túl sokat tudni, ha tudsz négy-öt dolgáról, joggal gondolod, tudsz róla valamit. Alulretorizáltak a szövegeim stb., ilyesmi közhelyek, foci, nők, de a közhelyek mindig stimmelnek is valamiképp, nincs ezzel probléma, jobb, mintha semmit sem tudnának az emberről. Az új kötet rövidprózáim nagyobb részét tartalmazza. Átdolgozva. Belenyúltam eléggé az írásokba, annyira, hogy ezeket már nagyon nem akarom javítani többé. Van egy tucat, amit különösképpen szeretek, fordításra, felolvasásra, antológiába valók, de a többi is reprezentál engem, bizonyos korszakokat biztosan.
 
PRAE.HU: Szoktál nosztalgiázni, hogy ej, a csokis macisajt meg a szürke Ikarus? „Magam is a szőrtelenség lelkes híve vagyok, és ebben semmi retro!”, mondod egy helyütt. De azért elkap néha a Bambin túl is a retro-hangulat?
 
Az érzelmes ember nosztalgiázós. Nem vagyok ettől boldog, sőt bosszant, de ez is alkati nálam. Igyekszem ellene dolgozni: van író, aki beledől a saját alkatába, ráerősít, és van, aki ellene megy, a nehezebb megoldást választja. Gyerekkoromban Szentistvántelepen bal lábbal rugdostam a lasztit a falra, mert az kevéssé ment: az írással is ez van, ami nagyon megy, az gyanús, abbahagyom. Talán nagyképűen hangzik, de ezért írok kevés verset. Ezért bíztatok mindenkit, hogy kevés verset írjon. Írjon verset, de nagyon. És keveset. Nagyon írja meg azt a nagyon keveset. A sok vers rémes. Rettentő. Ha olvasok, és túlzottan jól esik, akkor is félre szoktam tenni, és olyasmivel folytatom, ami nem megy olyan jól. Ez pozitív beállítódás. Optimista kisfiú, azt hiszi, örökké él, a végére hagyja a jót. A sült csirkénél a püspökfalatot.
 
PRAE.HU: Minden labda kifelé pattant a kapufáról, A helyzetből kihozza a maximumot, Nem kötelező megadni. Mondj te is hármat, vagy választhatsz, elmeséled, te hogy voltál ezzel Nick Hornbyhez képest: „Úgy lettem szerelmes a futballba, ahogy később a nőkbe is: hirtelen, megmagyarázhatatlanul, feltétel nélkül, mit sem gondolva azzal, hogy mennyi fájdalmat és bajt okozhat a szenvedélyem.” Okozott?
 
A futballt nem lehet röviden elintézni. Nem is szabad. A labda túlmutat önmagán: emberfej nagyságú, viszont nem ember feje. A futballozás kihívja és kanalizálja kisfiúkban meglévő harci ösztönt. Modellálja a háborúzást: szerencséje van annak, aki idejekorán bekerül a futball-diskurzusba, mert úgy élheti ki mindezt, hogy közben nem kell effektív harcolnia. Legyőzöd, aztán sör. Vagy nem sör, de nem hal bele senki. A pénz után az emberiség második legnagyobb találmánya sport – beleértve a penicillint és a komputert. Azon belül is a futball, mely leuralja az összes többi sportot. A sport alap. Sportszerű keretek közt ugyanazt lejátszották, mint a háborúban. Az olimpia megtörte, négy évenként fölfüggesztette a folyamatos háborúzást, gyilkolászást a nőkért és az erőforrásokért, ami előtte tízezer évekig megállás nélkül folyt a férfiak között. Aki a labda varázsát megérzi, hogy bele lehet, tehát bele kell rúgni, az nyomban keres partnereket hozzá. És ha megtalálja, akkor jön a neheze, megoldani egyrészről beilleszkedést, másrészről a kiválást. A mai napig is fáj, hogy nem lettem futballista. Elrontottam, nem csináltam jól, hamarabb adtam fel, mint kellett volna, ha most lennék tíz év körüli, nem hagynám abba, mégoly rideg környezetben sem. Hajdan voltak nagy kataklizmák ezzel kapcsolatban, túlságosan identifikálódtam a Fradival meg a magyar csapatokkal, és együtt szenvedtem velük a sok kudarctól. Aki a futballra szocializálódik, tudja, mit jelent az identitás, és egy idő után képes is kezelni.
 
PRAE.HU: Egyik kedvenc könyvem az Ismeretlen katona – Írók katonatörténetei, olvasom, úgy érzem magam, mint egy kukkoló, aki a női napozó deszkakerítésén át a kiesett facsomón keresztül bámul befelé. „Szörnyű, amire emlékszem, borzasztó az egész, mégis jó, vagy mi a fasz, mellbevágó, szívfacsaró, nevetséges. Undorító, csodálatos. Érdekes. Érthetetlen. Negédes”, írod. Van, volt más elementáris hatású, csupa ellentmondás élményed, ehhez hasonló? Olyan, amit a nem-katonák is megélhetnek, mi ugyanis hivatalból „semmit nem” értünk ebből az egészből.

Hát maga a futball. Azt igazán nem értik, nem érthetik a nők. Rendes nő nem érti a les-szabályt. Akkor sem érti, ha érti. Ne értse! Nem azért, mert nem fogja fel, hanem mert ellenérdekelt benne. A nők háborúban tisztán ellenérdekeltek – még a diadalmas háborúban is –, és ugyanez vonatkozik a szublimált háborúra, a futballra. Mivel abban a férfiak érdekeltek. A nők zsigerileg nem érzik, a programjukból fakadóan, hogy miért csinálják ezt a férfiak. Aki nő eljátssza, elhiteti magával, hogy ez szórakoztatja, hogy kedveli, tudja, ért hozzá, az össze van kutyulva, végképp semmit nem ért. Megtanulhatja a szakmát, és az semmi. Nulla. A katonaság ugyanez végső soron: akkor értem meg, amikor belekerülök, addig, az alatt értem, és ha kikerülök belőle, megint nem értem. Futballcsapat, grund, börtön, Ottlik-féle internátus. Az a hipotézisem, hogy csak látszólag ugyanolyan, valójában radikálisan más viszonyok uralkodnak egy zárdában, női börtönben, mint férfiak közt. Ha a nőkből kijön az animus, az leuralja a nőiest, akkor előállhat hasonló helyzet, de a férfiakban ez eleve uralog, és egy ilyen szituáció, kiiktatva bennük levő nőiest, totálisan leuralja őket. Nőkből az animát, a nőiest, hála istennek, soha nem lehet teljességgel kinyomni.
 
PRAE.HU: Kortárs, magyar, Márai, programok, Gazdag Erzsi (s korunk Gazdagja, Nagy Bandó), mit-tanítanak, ez is legyen? Beszélsz németül. Mondj inkább el egy jól csengő, tanulságos germán szólást, így, a végére. Valami sokkolót, hogy gondolkodjunk csak tovább, vagy legalább kezdjük el.
 
In der Einsamkeit ist alles erlaubt. Mondá Rainer Maria Rilke. 
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés