bezár
 

gyerek

2011. 09. 10.
Biceg, nyöszög, nyiszereg
Csoóri Sándor: Hova megy a hegy?
Biceg, nyöszög, nyiszereg A magyar gyermekirodalom rendkívül erős. Ezt bizonyítja, hogy egyik napról a másikra kerülnek elő olyan csodák, mint Kányádi Sándor, Kiss Ottó vagy Lackfi János gyönyörű gyermekkönyvei, gondoljunk csak a Talpas történetek, a Csillagszedő Márió vagy az Apám kakasa címűekre. Az ilyen művektől a műfaj sikere töretlen, a gyermeki és szülői lélek békés, csendes, nyugodalmas.
Csoóri Sándor idén ugyanannál a kiadónál két teljesen eltérő műfajú könyvvel, egy esszékötettel és egy gyermekverseket tartalmazó könyvvel jelentkezett. A Hova megy a hegy? hagyományelvű, konzervatív felfogású gyerekkönyv. A versek nem vállalkoznak a modern kori ember problémáinak gyermeknyelven történő megjelenítésére, nem céljuk a felnőtt ember bajainak megosztása a gyerekekkel. A gyerekvers fogalma itt kikezdhetetlen, jelentése változatlan érvényű marad. Gúnárok, kacsák totyognak a fekete betűpilléreken, kiscicák bújnak elő, hangutánzó szavak dörömbölnek, sivítanak, süvítenek a kerekebb betűk légüres hasán keresztül. „Kukurikú, kukorikó, / nem vagyok én sárga rigó. / Se sárga, se veres, / élnem mégis érdemes."

 



A Hova megy a hegy? mindegyik versét kisiskolás gyermekek illusztrálták, téve a verseken túl a könyvet igen emlékezetessé. Mindig odavoltam azokért a gyerekkönyvekért, (hat éves koromtól mind a mai napig) melyekben olyan apró termetű emberkék rajzai, színes képei szerepelnek, akik írni alig, rajzolni viszont annál szebben tudnak. Könnyes lesz tőlük az ember szeme, szíve, esze. „ Ha hiszitek, ha nem is, / macska voltam egyszer; / ólban laktam, padláson, / senki, senki ne lásson."

Csoóri nagyversei, esszéi, politikai írásai után a gyermekversek világában tett újabb látogatása több mint irodalmi érdekesség, az életmű egy vékony szeglete tökéletesen illik az eddigiekhez. Az eddigiek alatt természetesen a magas színvonalat, az értékközvetítő, nem alkuvó szándékot, komolyságot értem.

A könyv darabjai mondókaként is mondhatók, sőt, ki kell mondani őket, ha kell, hangosan, énekelve, erdőn-mezőn kiabálva, újból és újból megismételve, a kifáradásig, amíg el nem fogy a szó a torokból vagy ameddig le nem hull az utolsó dió, meg nem jön a Mikulás.  Óvodások, kisiskolások egyik kezébe piros alma, a másikba a Hova megy a hegy? való. „Aki velem nem játszik, / macskájával cicázzon - / Piperkőc lesz belőle. / Essen egy nagy csöbörbe! / Zutty!"

Nem árt az éles eszű, kreatív, gazdag képzeletű, gondolkodó gyermekbe vetett bizalom egy ilyen könyv megírásakor. Csoóri Sándor ennek megfelelően írta meg a verseket. Egy-egy versnél a magyar kultúrkörből ismert nevekre, földrajzi helyekre is kitér, említést tesz, játékosan könnyedén, a verseken keresztül nevel, tanít, Petőfizik, Bakonyozik. Rég jártam óvodában, (szomorú), emiatt sejtésem sincs, milyen könyveket őriz az óvodák könyvespolca. Óvónőkkel is úgy öt éves korom óta nem beszéltem, ennek következtében nem tudom, milyen mondókák, költők, dalok élnek az óvónők fejében. Azt remélem, ahol van Weöres Sándor, ott idővel majd megjelenik a másik Sándor impozáns, gyermekek finom ujjai közé illő könyvecskéje, felnőtteknek nem kevésbé jó barátja.

Csoóri Sándor idén februárban töltötte be a nyolcvanegyedik évét. A teste sajnos megöregedett, a nyavalyákat nem sikerült elkerülnie, ám a lényeg maradt fiatal, gyermekien egészséges. Magyarországon sincs annyira nagy baj, kétségkívül nincs, ha Csoóri Sándorban van még erő ahhoz, hogy gyermekverseket írjon. „Gyere, kakukk, csett, csett, csett, / hessents baglyot, verebet, / megkeressük azt a házat, /ahol nem ért semmi bánat."

nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés