bezár
 

irodalom

2011. 10. 10.
Bűncselekmény hiányában
Kalligram Kiadó – Írók Boltja – 2011. október 6. 16:00
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Bűncselekmény hiányában Férfitenyérnyi négyzetek. Agyag-drapp-aligfehér és kék-zöld-homályospiros. A meleg a Hideg bűnök, a hideg a Képzeld magad az én helyembe. Egyformán verseskötet. Csobánka Zsuzsa és Poós Zoltán, Mészáros Sándor velük beszélgetett.
Könyvbemutató két költőnek, jó, hogy nincs egymáshoz közük. Mészáros Sándor kiteszi elénk őket, tessék, két költő, két kötet, közös jegyek vannak, azok bizonyos költői szituációt reagálnak, de nincs közös nevező. Nincs bájolgás, nincs hátbaveregetős összekacsintás se, hogy mi vagyunk. Tiszta, ez jut eszembe, tiszta felállás anélkül, hogy eltakarnák egymást. Halkan beszélnek, finom arányérzékkel, szemérmesen merítenek magukból.


Poós Zoltán húsz év verseiből gyűjtött. A lendületből megírt darabokat hitelesítette az élmény, de az évek távlatából látszott, valamit igazítania kell. Most megérezte a verseket összekötő ívet, eszerint rendezett, a szelekciónak kompozíciós logikája volt; esszenciális könyvet akart. A '90-es évek közepén a német romantika hevületében dolgozott, Hölderlin és Novalis közreműködésével. Majd jött a piaci viszonyok költészete, aztán a Króm című kötet a cyberpunkos, agresszív versekkel, melyek a Pulp Fiction-ös erőszakkultuszban durvábbakra sikerültek, mint ami lelki alkatához illik. Közköltészeti paradigmaváltás kezdődött a Milyen mezben, milyen mezőn című kötetben, azonban itt – Eörsitől, Petritől eltérően – nincsenek konkrét, direkt politikai utalások, nála ezek identitásbeli kérdések, viszony a világhoz, melyben élünk, állapotrajz a mai Magyarországról. Nem kíván politizáló pozíciókhoz tartozni, miként alkotóközösségekhez, -csoportokhoz sem. Inkább ír, egyedül, magában, városi, vidéki tájakról, szülő-gyerek konfliktusokon már túl a családról, mint erős fundamentumról a Bob Dylan-es közéleti líra helyett. Néhány sor, megmutatni, miként szól a Poós-féle versnyelv.
 
Maradt szégyen:„A kamrában, ahol bekapcsolva / maradt a Sokol rádió, a krumpliból / új csíra tekeredett fel, hogy ráfonódjon / az öregekre, akik ásítva / rámolják az edényeket”.

Éjféli táj: „Az úton egy róka – megáll a felező csíkon. Kurva róka! / Veszettül néz, és ezt a nézést nekem tartogatta”.


Poós Zoltán olvas, én figyelek, és közben lapozgatok, terek, parkok, városok, a Marczitól a Centralig, szubjektív (ki)választás ez itt.
 
Café Vox: Az oviban nem öregszik az udvar. / Kortalan a táj, a Marczibányi tér és a Vox Café is. / Light cappucinót szürcsölt, ki rám várt.

A Central Park mókusai: „Ezek a zabálnivalóan helyes kis / dögök elidőznek a görkorizók között, / akik olyan gyorsan nyelik el a métereket, / hogy szinte elérnek a jelenig”.


Csobánka Zsuzsa természetesen vállalja a nőiséget, nem amazonlíra, nem feminista – érzéki könyv ez, eddig Mészáros, innentől Csobánka: fontos, hogy ne legyen skatulya, nem érti, mitől lesz nőivé egy vers. Durva szövegek és finom létezés együtt, nem is olyan könnyű így élni. Szerepjátszás és őszinteség, a kétféle erő ellenjátékában mindig igyekezett sosem hazudni. Ez azonban mindig csapda, a nap 24 órájában az. Szétválaszthatatlan az őszinteség és a hitelesség, egyik a másikat feltételezi. Nem egynemű kötet, sokféle idő, poétika, hang, így vezeti fel Mészáros a felolvasást.
 
Senkim egészen: „A birtoklásról nem nyitok vitát. / A szerelem esetleges, / kínos a maskara, pilótám, / ez a nácihideg”.

Bábel: „Sima a gallér, sima az ingnyak, / simák a karok, a hát / és a tüdő mindkét lebenye felett az anyag. / Imára kulcsolt két erős kezem így ölel, / engedd, fogadd”.
 
Csobánka a szerkesztésről: Németh Zoltán rendezte össze a szövegeket, szerkezete a Balassi-kódexre hajazva háromszor harminchárom vers, a transzcendens, a férfi-női és a gyerek-témás szövegek. Ezek úgy jönnek létre, hogy kifordulnak egy lélegzetvétellel, másnap egy újraolvasás, és kész van. Nincs utólag javítás, vele való foglalkozás. Olyan, mintha szublimálnék, mondta egy barátom.

A Litera.hu felkérésére kezdett prózát írni, érzelmi napló a Belém az ujját című most megjelent prózakötet. Egymást egészíti ki a két könyv, a próza és a versek, sok átfedéssel, sokféle színnel. Nincsenek hatások, kedvenc író-költőről ugyanis nem beszélhet, sorok, ízek, hangulatok ragadnak meg.
 
Itt még jön egy kör megválaszolhatatlan miről szólnak a verseid (Poós megválaszolja, hogy verseknél lehetetlen megválaszolni), egy kör megoldhatalannak tűnő Radnótival befejeződik a versolvasás (Csobánka megoldja, kortárs szövegeket olvastat középiskolásokkal), és egy kör eldönthetetlennek – a közönség soraiból – induló vita, hogy bűncselekmény-e versnek tekinteni a rím, dallam nélküli, pusztán rövidreszabott sorokat. Mészáros eldönti, nem a költői forma, hanem az esszenciális gondolat által minősül egy szöveg versnek.


Míg játszogatok a verselcsalás bűntette fiktív törvényi tényállásának megfogalmazásával, gondolkodom, hogy csak szándékosan lehessen-e elkövetni, vagy a gondatlan is érjen pár évet, ja, és a büntetési tételt el ne felejtsem, fegyházban letöltendő, nyilván, meg vajon hogy is lehetsz ebben társtettes – Poós megint olvas.
 
A végtelen:„A szél csak ott fúj, ahol a fák állnak. / A szarvas tudja, hogy másnap karambolozol. / Hogy akkor a Petőfin a Muse-tól a Resistance szól”.

Befőttek:A befőttek érdekeltek / a szekrény tetején, / a bennük kialudt levek. (…) Ezek az elhagyott, / rossz évek. Tudom, / egyszer sűrűvé válnak. / Átláthatatlanná”.
 
Aztán Csobánka.
 
Fák: „Csupasz a szél, és egyre boldogabb. / Benne érintik egymást a háncsok. / Ő lesz az érintés, földöntúli ráncok az arcomon”.
 
Darvak szinkronban: „Minden rés ablak. Te horzsolás vagy a téglán, / darumadár az égen. / Ma tanultál meg repülni. Szabad vagy, rettegj”.
 
Ugyan nem esős, de napos délután ez, mégis a sebek, madarak, lüktető szervek közül ezt választom ide, a végére, mert szép, az Evangéliumból: „Volt, aki úgy mesélte, sírni láttak egy nőt az esőben. / Más úgy mondta, egy nő fürdette az arcát, miközben esett. / Egy harmadik kezeket látott az esőben, szerinte az mosdatás volt, nem mosdás. / Egyvalamiben kiegyeztek. / Nőt ritkán látni olyan szépnek, mint akkor, ott, őt”.

Fotó: Pál Dániel Levente
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés