bezár
 

irodalom

2011. 12. 22.
(Macska)Rókák és elf-hívő izlandiak
Pluralica-est Sjón első magyarul is megjelenő kötete kapcsán
(Macska)Rókák és elf-hívő izlandiak Sjón A macskaróka című kicsi, ügyes regénye nem betör, inkább csak ladikon a Hadikba evez. Ahogy az a beszélgetésen el is hangzott, megfontolt, óvatos történetnek tűnhet az egyébként elég erős izlandi társadalomkritika és mítoszokra épülő népi történet. Szóval Izlandban nem csak kimondhatatlan nevű, nemrég kitört vulkánja, a hideg, a lakosság alacsony száma és a gazdasági válság érdekes…
December 15-én, a Hadik Kávéházban tartotta meg Hullámtörés beszélgetéssorozatának első estjét a magát kreatív közösségként interpretáló Pluralica, aminek célja elsősorban az, hogy felhívja a figyelmet az itthon kevésbé látható témákra, kultúrákra, irodalmakra és társművészetekre is. Első vendégük, s egyben az est társszervezője a Magvető Kiadó volt, amelynek gondozásában Sjón regénye idén megjelent. A beszélgetést Lőrincz Gergely Pluralica-alapító és Gaborják Ádám szerkesztő moderálta, beszélgetőtársaik pedig Egyed Veronika, a kötet fordítója és Szegő János, a Magvető kiadó szerkesztője volt. Lőrincz Gergely felvezetője után a regényből Wéber Kata színművész olvasott fel.
 
„Meglepődtem, hogy valaki ki akarja adni ezt a regényt Magyarországon” - kezdi Egyed Veronika, hiszen véleménye szerint a könyv kifejezetten népi motívumra épít, ezért meglepő, hogy az izlandi kultúrát nem ismerők is izgalmasnak, sőt fordításra, kiadásra alkalmasnak találják a könyvet. Szegő János hozzáteszi, hogy a Magvető Kiadóból már kivált Dunajcsik Mátyás érdeme a kötet felfedezése, akinek ő („Kösz, Matyi!”) és Egyed Veronika is köszönetet mondtak az esten. Számomra akkor izgalmas egy beszélgetés, ha a moderátorok ugyan fontos kérdéseket tesznek fel, mégis inkább keveset, hogy a beszélgetőtársak teret kapjanak, amit be is tudnak tölteni. Szegő János az est hangulatfelelőse, érdekes kérdések felvetője, Egyed Veronika pedig a mesélő, aki megeleveníti előttünk Izlandot és – ahogy a könyv rendkívül hasznos utószavában is teszi – kontextualizálja Sjón könyvét ebben a mesében.


 Fotó: Nagy Detti


Egyed Veronika elmondja, Sjónt legtöbben a leg(el)ismertebb izlandi költőként ismerik, bár ott sem a költő, sem az író nem egy "foglalkozásnak" tekintett tevékenység, többek között azért, mert az önéletírás például olyannyira általános, hogy annak az izlandinak kellene szobrot emelni, aki soha életében egyetlen sort sem írt. Ez a Szegő János szerint „Vörös Pistára hasonlító”, a közönség soraiban ülő Kemény Lili szerint pedig „tök jó arc” szerző (még az is kiderült, hogy Sjón Berlinben a Kemény-klán szomszédja volt) szerencsére ki tudott emelkedni a „rengetegből”- többször dolgozott például Björkkel is -, s megírhatta ezt a könyv alcíme szerinti Népi Történetet.

A népi történet egy XIX. század végi, XX. század eleji, sajátos izlandi műfaj, amiben természetes a természetfeletti lények, így az elfek vagy a visszajáró szellemek jelenléte. A szerző macskarókája is egy olyan lény, ami egy macska apa és egy róka anya kereszteződésével jön létre, s az emberekre rendkívül veszélyes lehet, ha például egy boszorkány manipulálja. Egyed Veronika teljes komolysággal beszél ezekről a macskarókákról vagy például az elfekről, akik nagyobb méretű kövekben laknak, s ha háborgatja őket valaki, akkor csúnyán bosszút állnak. Persze ezen jót mulat mindenki, de a fordító - aki egyébként már 5 éve él Izlandon – megjegyzi, ott senki sem nevet ilyesmin, egy autópályát is úgy építettek meg, hogy kikerülje az elfotthonokat. A kérdésre, hogy inzultálták-e már az elfek, ugyan nemmel válaszol, de azért azt is hozzáteszi, hogy egy idő után hihetővé válnak a különös történetek is. Ezekhez persze a környezet, a táj maga is inspiráló, a közeg magánya könnyen teret nyit a fantázia világának. És az ebben a kötetben van bőven.

A könyv az 1880-as évek komor Izlandján játszódik, ahol az Európában zajló modernizációval a hagyományokhoz (túlságosan) is ragaszkodó lakosoknak szembesülnie kellene.  Az első oldalakon egy vadászt „látunk” (Gaborják Ádám szerint mintha egy kamera követné, ami azért is érdekes felvetés, mert a Sjón látást, látványt jelent), aki egy rókát üldöz. A rókák részletes zoológiai leírása ugyan idegesítően okoskodónak tűnik, mégis jól beleilleszkedik az elidegenítő közegbe, ami alatt elsősorban a kisregény központi kérdésfelvetését, a („másság”) vadász/üldöző és vadászat/üldözés megelevenedését olvashatjuk.

Mint kiderül, a róka üldözője egy Baldur nevezetű (a költészet skandináv istene) pap, aki apja a Fridrik által befogadott Down-kóros Abbának. Fridrik, a regény egyik kulcsfigurája – aki mellesleg a könyv talán egyetlen művelt alakja (magához veszi Abbát, s közvetíteni próbálja, hogy a nyelv identitás és bizony Abbának is van nyelve, csak az egy kicsit más) és legfrappánsabb mondatának tulajdonosa: „Láttam az univerzumot! Versekből áll!” - a kisregény közepén egy Down nevű doktor tanulmányát olvassa, aminek kapcsán a „kórról” a következő mondatokat olvashatjuk: „De ahogyan más alábbvaló emberfajokat, jó bánásmóddal és türelemmel sok hasznosságra lehet őket tanítani. Izlandon ezeket születésükkor megölték”. Fridrik szemüvegén keresztül tehát a pap (a regény másik kulcsfigurája) megítélése - aki lányának betegsége miatt mond le arról - ugyan meglehetősen negatív, figurája alapvetően rengeteg ellentmondást visel magán, hiszen a vadászatban például Egyed Veronika véleménye szerint a ’44 (függetlenség) utáni izlandi identitás megtestesítője, a hős, aki soha nem adja fel. Ugyanakkor az ő személyén keresztül mutatkozik meg a korabéli (izlandi) társadalom tudatlansága, vagy az a rideg, tényszerű megközelítés, hogy érzelgősködni nincs idő, mert rettenetesen hideg van, és a túlélés sokszor az egészségesek számára sem könnyű. Visszatérünk tehát a „kályhához”, a természet állat és ember számára ugyan egyaránt legyőzhetetlen - de a fordító megfogalmazása szerint - a túlélésbe vetett hit, az összetartás és a küzdés eredményes lehet.

A hangsúlyt a kötet esetében én mégis inkább a lehet szóra, annak esedékességre helyezném: „No és mit szólt ehhez a róka? […] mielőtt még az válaszolhatott volna, a férfi tövig döfte kését a róka mellkasába.”
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés