bezár

film

2012. 04. 16.
Apróságok a fedélzeten – gyermektematika a Titanicon
Valerie Massadian: Nana; Delphine és Muriel Coulin: 17 lány - 19. Titanic Nemzetközi Filmfesztivál
Apróságok a fedélzeten – gyermektematika a Titanicon Az áprilisi filmmustrán minden évben szinte kötelező jelleggel szerepelnek olyan (főként) európai drámák, melyek előszeretettel boncolgatnak különféle családi konfliktusokat. Az idei Titanicon a kisgyermekek meglepően felülreprezentáltak ezekben a művekben – magzatburkon, születésen innen és túl egyaránt.
A család hálás téma, tudja ezt jól minden élelmes művészfilmes, nem csoda hát, hogy évről évre kapunk egy szakajtóra való érzékeny drámát, melyben rácsodálkozhatunk az emberi kapcsolatok legkülönfélébb buktatóira, olykor egyenesen annak lehetetlenségére (Rossz család), esetleg a családi együttélés minden elképzelhető problémájára és konfliktusára (Hátralévő életed első napja). A kisgyerek önmagában is remek toposz, eszköznek pedig különösen kiváló, a néző empátiáját instant felkelti, könnyű és gyors azonosulásra sarkal. Gyermek-karakteren keresztül elmesélve minden jól ismert történet újnak és főként ötletesnek tűnik (Nem félünk a farkastól?), a tökéletes érzelmi kiüresedést pedig mi sem mutathatná meg erőteljesebben, mint a szülő elidegenedése saját gyermekétől (Búgócsiga). A szülő-gyerek kapcsolat továbbá jó apropót szolgáltat akkor is, ha az egyébként élő szeretet kifejezésének nehézsége (Curling), vagy a generációk eltérő értékrendjének és látásmódjának összefeszülése (A ház) a központi témája egy-egy mozgóképes alkotásnak.

Az idei fesztivál felhozatala is alaposan körbejárja az említett tárgykört. A Spanyolcsizma elnevezésű szekcióban az ibériaiak az önfeláldozó szeretet és az identitáskonfliktus megrendítő történetével jelentkeznek a témában (Amit csak akarsz), a versenyfilmek között pedig rögtön háromnak áll gyújtópontjában gyermekhős, illetve szülő-gyerek konfliktus. A Play kissé kilóg ugyan ebből a sorból, minthogy napjaink Svédországának egy megrendítő társadalmi problémáját tárja fel megtörtént események ihletésére: a skandináv bezzegországban tizenegynéhány éves gyerekek rabolnak ki náluk fiatalabbakat gondosan kitervelt forgatókönyv alapján. A Hol volt, hol nem viszont már ízig-vérig családi téma, nem is egy, hanem rögtön két gyermekkel: az apa kamaszlánya mellé váratlanul kap egy nagyfiút is, akiről addig mit sem tudott, friss kapcsolatukat ráadásul nehezíti a tény, hogy az apa figyelmét nem csak vadonatúj fia, de annak fiatal barátnője is felkelti.


 
Az elsőfilmes francia rendezőnő, Valerie Massadian Nanája ugyancsak a fődíjért száll ringbe, ígéretes témája ellenére a maga alig több mint egy órányi játékidejével azonban a fesztivál eddigi legfurcsább és leglehangolóbb alkotása. A kicsiny Nanát édesanyja egyedül neveli egy kívülről meglehetősen düledező, fával fűtött viskóban az erdő mélyén. Lényegében véve ez minden, amit megtudunk a filmből. Kiderül ugyan néhány apró részlet még – például a film első tíz percében távolságtartó unalommal bemutatott disznóvágásból egy nagypapa létezése, illetve a tény, hogy a nő nincs jó kapcsolatban saját apjával, s szélvédőre ragasztott, firkált cetliken kommunikál vele –, a filmidő fennmaradó negyvenöt percét azonban lírai, olykor lassú mozgású, de túlnyomó részt statikus felvételek adják ki, melyekben kiemelhető pozitívum a kellemes természeti táj, az erdő buja zöldje, illetve a Nanát játszó négyéves kislány bája és kameraérzékenysége. Sajnálatos módon ennyi azonban képtelen elégedettséggel és örömmel eltölteni a nézőt háromnegyed órán keresztül. A minimalista fogalmazásmód, s a máskülönben szépen komponált látvány mögött legfeljebb véletlenül felvetett kérdések tűnnek fel, melyek mindenfajta válasz nélkül maradva türelmetlen értetlenséget váltanak ki a szerencsétlen befogadóban. Nana karaktere kedves és érdekes, többet szeretnénk tudni róla. Miért kénytelen örökké egyedül játszani, kitől és hogyan tanult négyéves kislányhoz nem illő szavakat, amiket öntudatlanul alkalmaz magányos kirakózása közben? Az anyja miért vág örökösen olyan arckifejezést, mintha valamitől iszonyatosan undorodna? Miért élnek egyedül az erdőben, s a kislány ösztönös ragaszkodásától eltekintve miért nincsen közöttük szinte semmiféle normális, emberi, szülő-gyerek viszonylatban joggal elvárható érzelmi kontaktus? A Nana egy szép ötlet, csúfosan eltékozolva; kár érte.


 
Az anya-gyerek kapcsolat témája természetesen introjektálható egyetlen testbe is, s izgalmas módon tárható fel a terhesség történeteiben. A 2010-es fesztiválon erre volt jó példa a szintén francia Menedék, melyben súlyosan terhelt fiatal nő várt nem remélt gyermeket drogtúladagolásban meghalt szerelmétől. Három éve pedig sokkoló témájával tűnt ki a versenyszekcióban a Gyerekek gyermeke egyébként sajnálatos módon kevésbé sikerült alkotása. Ez a film, ötvözve a gyerekperspektívát a terhesség-tematikával, bizarr módon egy várandós tizenegyéves japán kislányt tesz főszereplőjévé. A problematikus alapötlet elfogadásával együtt, a film részleteiben is realitását vesztette, s emiatt nem igazán tudott működni – a felkavaró sztoriból egyedül a gyermeki látásmód érzékeny megmutatásával tudtak némi erényt csiholni.



Az idei terhes-film, a 17 lány megtörtént események hatására született. A gimnázium méhkirálynője, a szép és impulzív Camille teherbe esik, s úgy dönt, megtartja a gyermekét. Édesanyjával rossz a kapcsolata, bátyja Afganisztánban katona, csak látogatóba jár haza, így, hogy ne egyedül kelljen megbirkóznia a várandósság érzelmi terheivel, ráveszi barátnőit, hogy essenek ők is teherbe. A különös trend mint valami divatőrület söpör végig a gimnazista lányokon, s egyre-másra jönnek a hírek a pozitív tesztekről. A történet Camille-ra és legjobb barátnőire koncentrál, az érdekli, hogyan változik, vagy éppen nem változik meg a fiatal lányok élete a nagy esemény hatására – a dolog ugyanis a film végéig nem mozdul el a "jó móka a terhesség"-dimenziójából. A lányok továbbra is élik az életüket, söröznek, dohányoznak, buliznak, ahogy eddig, csak most matekóra után ultrahangra is beugranak.


 
Rendkívül keveset tudunk meg azonban a környezet reakciójáról. A mellékesen megjelenő híradórészlet, mely a teherbe esési lázzal foglalkozik, vagy a tanárok megbeszélése és a szülői értekezlet röviden és sematikusan ábrázolt. Ezen fiatal lányok mindegyikének megromlott a viszonya a szüleikkel, akik közül egy olyan sem akad, aki hathatósan és őszintén tudna vagy akarna segíteni saját lányának a kialakult helyzetben; a felnőttek világával való kapcsolat kimerül a tinédzserkori lázadásban, melynek a korai gyerekvállalás csupán egy radikális eszköze. Való igaz, hogy a filmben megmutatott felnőtt-társadalom tökéletesen impotens módon viselkedik: tanácstalanok és tehetetlenek, csupán kullognak az események mögött, s a probléma érzelmi gyökereihez való leásás, a motivációk valódi megértése helyett csak rontanak a helyzeten a lányok éretlenségének és fiatalságának hangoztatásával. A Camille és az iskolai védőnő között elhangzó, drámai és megvilágító pillanatnak szánt dialógus azt a feltételezést támasztja alá, hogy ebben a tekintetben az alkotóknak sincs semmi érdemi mondanivalójuk. Hiányoznak az iskolatársak, a korosztály más tagjainak reakciói is. Semmi mást nem látunk, minthogy néhány lány, akiknek barátságát az egyidejű várandósság erősítette meg, együtt tölti minden szabadidejét. Nincsenek más karakterek, akik tükrében értelmezhetővé válhatna a kialakult helyzet.


 
A végkifejlet azonban még kilenc hónapig sem várat magára: Camille balesetet szenved és kórházba kerül, majd elhagyja a várost. Ami innentől történik, azt már csak egy összefoglaló, epilógus-jellegű narráció tudatja velünk. Kellemetlen gondolat a film végén az, hogy egy igazán érdekes sztori éppen innen kezdődhetne: mi történik a kis csoporttal, aminek karizmatikus vezetője szőrén-szálás eltűnik, miután egy egész életre szóló, hatalmas változással járó döntés meghozatalára vette rá a társait? Csinos tizenhatévesek helyes kis pocakjának látványa helyett az erre kérdésre adott válasz egy nagyságrenddel izgalmasabb történet lehetett volna.

Nana
Színes, francia filmdráma, 68 perc, 2011
Rendező: Valérie Massadian
Operatőr: Léo Hinstin, Valérie Massadian
Producer: Sophie Erbs
Vágó: Dominique Auvray, Valérie Massadian
Szereplők: Kelyna Lecomte (Nana), Marie Delmas (Mama), Alain Sabras (nagyapa)

17 lány (17 filles)
Színes, francia filmdráma, 90 perc, 2011
Rendező: Delphine Coulin, Muriel Coulin
Forgatókönyvíró: Delphine Coulin, Muriel Coulin
Operatőr: Jean-Louis Vialard
Producer: Denis Freyd
Vágó: Guy Lecorne
Szereplők: Louise Grinberg (Camille), Juliette Darche (Julia), Roxane Duran (Florence), Carlo Brandt

A 17 lány című filmet a Titanicon még vetítik: 04.19. 19h Toldi Mozi
 
nyomtat