bezár
 

gyerek

2012. 06. 02.
Játék-válogatott
Játékok nagy könyve
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Napok óta az járt a fejemben, hogyan fogom levezényelni a nemsokára esedékes szülinapi zsúrt, mivel tudom majd lekötni egy csapat nagycsoportos ovis igencsak szerteágazó, ide-oda elkalandozó figyelmét. Adott ugyanis egy (leendő) ötéves, aki hercegnőnek képzeli magát és pontosan tizenegy hónapja készül a szülinapjára, amit ráadásul mindenképpen itthon szeretne megünnepelni.
Azt gondoltam, nincs más hátra, előkeresem a Komámasszony, hol az olló? című játékgyűjteményt. Miközben keresgéltem a könyvespolcon, és azon bosszankodtam, hogy még mindig nem sikerült beszerezni nyomtatott formában a Játéktár című kiadványt (szerk.: Kaposi László), egyszer csak kezembe akadt a Holnap Kiadó könyvfesztiválra kiadott kötete, a Játékok nagy könyve.

Az eredetileg spanyol nyelven megjelent könyv elsősorban olyan játékokat tartalmaz, amelyek közül a legtöbb - ha nem is egészen úgy, ahogyan a kötetben szerepel - mindenki számára ismerős lehet és amelyek akár népi játékoknak is tekinthetők. Ezenkívül szerepelnek a könyvben világszerte ismert táblás játékok (Dámajáték) vagy papírral és ceruzával játszható játékos feladatok is (Torpedó, Légyfogó, Ceruzaverseny), és persze akadt néhány egészen ismeretlen új játék is.

A puha borítójú, nagy alakú kötet ugyan nem válik a polcok díszére, de talán nem is oda szánták. Nagy előnye a jól átlátható tartalom. A rövid előszó után három nagy fejezetet találunk: Ötletes játékok, Játékok a szobában, Játékok a szabadban. Már a borítón látszik, hogy három különböző színnel jelölték a játékcsoportokat, ami nagyban segíti a könyvben való eligazodást. A három fő fejezet további jól átlátható, tematikusan felépített egységekre bomlik.

  

Számos más, jelenleg is forgalomban lévő játékkönyvvel ellentétben az itt szereplő játékokhoz nincs szükség különleges anyagokra vagy eszközökre, legfeljebb papír, színes ceruza és a háztartásokban egyébként is megtalálható eszközök jöhetnek szóba a kellékeknél.

A korábban említett Komámasszonyhol az olló? című gyűjteményhez képest talán kevesebb játék szerepel a kötetben, de a Játékok nagy könyve jobban átlátható, tipográfiailag szellősebb. A Komámasszony nem tartalmaz illusztrációkat (viszont van benne kotta), a játékok leírása olykor nehezen érthető, de előnyére válik, hogy már 2-3 éves korban kipróbálható játékok is szerepelnek benne. Célcsoportot tekintve ez inkább óvodáskortól kisiskolás kor végéig szól, míg a Játékok nagy könyve zömében 7-99 éves korig ajánl játéklehetőségeket.

Miután néhány játékot gyorsan kipróbáltunk, egyik új kedvencünk a kupakfutam lett. Krétával (vagy régi típusú tetőcserépdarabbal) kacskaringós pályát kell rajzolni a földre, amin aztán kisautó helyett befőttes vagy műanyagflakonos kupakot próbálunk végiggurítgatni. A másik favorit az indián foci volt: a játékosok szétterpesztett lábakkal körbe állnak, lábuk a szomszédukéval érintkezik és mindenki lehajolva védi a két láb közt keletkezett  kaput. A kör közepére dobott labdát át kell juttatni valaki kapuján, de közben vigyázni kell, nehogy ez a kapu a miénk legyen. Akinek átgurul a labda a lába közt, kifelé kell fordulnia a körből, második esetben pedig fel kell egyenesednie, ezzel jelzi, hogy kiesett a játékból. Amikor a kiesett résztvevő lába közt gurul el a labda, a gurító is kiesik a játékból!



Minden játék esetén egymondatos összefoglaló szerepel a cím alatt, amelyből kiderül a játék típusa (ügyességi, szórakoztató), nehézségi foka, illeve azt is megtudjuk, hogy kell-e előkészület hozzá. Alatta címszavakban szerepel a célkorosztály, a becsült játékidő, a játékosok száma és a szükséges kellékek. Ezután következik a játék menete érthetően, röviden, pontokba szedve. Mindegyik leíráshoz tartozik illusztráció, ez sokszor csupán díszítő funkciót tölt be, néha azonban magyarázó, értelmező szerepe is van.

A kötetben való gyors eligazodást ötoldalas táblázat segíti, amelyben mind a 250 játékot megtaláljuk ábécé-sorrendben. Bizton állíthatom, hogy a Játékok nagy könyvét a pedagógusok, táborszervezők, közép- és főiskolai beavatások szervezői és a szülők is haszonnal forgathatják. A kiadvány egyetlen hátránya a ragasztott gerinc. Azt ugyanis biztosra vehetjük, hogy a jól felépített, hasznos, tartalmas kötet nem sokat fog a polcokon gubbasztani.

Főleg, hogy külön alfejezetben szerepelnek az összejövetelekre szánt játékok, amelyek egy csapásra megszüntették a születésnapi party-fóbiám nagy részét.  A Játékok nagy könyve a közelgő foci EB alatt is jól jöhet, ha kínunkban már nem bírjuk mivel lefoglalni a gyereket, miközben apa meccset néz a tévében.

Játékok nagy könyve
szerk: Josep M. Allué
fordította: Vaszkun-Vastag Réka
Holnap Kiadó 2012.
192 o., 3300 Ft


nyomtat

Szerzők

-- Németh Eszter --


További írások a rovatból

gyerek

Februárban mutatja be új előadását az Art-ravaló
gyerek

Kertész Erzsi regényéből készült előadás a Vojtina Bábszínházban
gyerek

Az MTA Művészettörténeti Tudományos Bizottságának tiltakozása

Más művészeti ágakról

Komáromy Bese Soha jobban című darabjáról
Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
kabai lóránt el sem kezdett versek kötetbemutató és kiállításmegnyitó Miskolcon


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés