bezár
 

irodalom

2012. 07. 07.
Mit rejt egy varródoboz?
Hímzőkör és Lányok a Rohamban. 2012. június 11.
Mit rejt egy varródoboz? A kerthelyiségből az angol-francia meccs zajai szűrődnek be, valahol a közelben bugyuta dumm-dumm dübörög, az élet hétköznapi medrében folyik a Vas utcában, miközben a Roham színpadán formálódik a csajos este, összeül a hímzőkör.
Egy varródoboz nem csak egy (egykori) fontos kelléke a női lét mindennapjainak, de egyben titkokat is rejt. A Hímzőkör elnevezésű formáció (Bakó Júlia, Sós Dóra, Szabó Imola Julianna és Tóth Kinga) immáron második felolvasása során ezeket a titkokat teszi közszemlére a nem is olyan gyér számú érdeklődő előtt.

A kivetítőn egy vidám, tarka-barka, pöttyös háttér előtt a felirat: Hímzőkör: Varródoboz. A lányok a színpadon ülnek (a terem végéből figyelve a magas bárszékeken helyet foglaló közönségtől nem is látni őket), egymás után olvassák fel szövegeiket, mindig csak egyet, miközben a kivetítőn lejátszott videón egy lépcsőház tárgyai tűnnek fel: postaláda, elektromos kapcsolótábla, téglák vagy éppen egy terasz vagy erkély kovácsoltvas elemei elmosódva, hullámos torzításban. Közben néha fekete háttér előtt fehér betűkkel feltűnnek a felolvasott szövegekből kiragadott mondatok. A zene ezalatt éppoly ingerlő és szorongást keltő, amennyire otthonos is egyben. A teremben nem hallatszik más belőle, csak a fő szólam, a videón felbukkanó tárgyak, a zene és közben a felolvasott szövegek nehezen kapcsolódnak össze tudatomban. Majd csak a videó számítógépen történő otthoni lejátszása során derül ki számomra, hogy a tompa monotonitásba időnként közbeszól egy varrógép is.

Vagy négyszer ér végére a kisfilm, míg tart a felolvasás, "szétgurult álmain fűzögetjük" , kapom el tekintetemmel többször is a kivetítőn a mondatot (amit egyébként Szabó Imola Juliannának köszönhetünk) , a koncepció tiszta, egyértelmű, szabás-varrás, öltés, fűzés, hímzés költői képeibe sűríteni a mondanivalót: annak a felfedezése, megtapasztalása utáni rezignáltságot, hogy az ember nem ússza meg tiszta lappal, nem maradhat hófehér, karcolás nélküli az élet, ha más nem, az elmúlás nyomot hagy rajta, megsebez. Ezt a felismerést rejti a varródoboz, a négy lány ezt meséli egymásnak és a közönségnek, a titkok elsuttogása még lírai cselekedet, akár versben, akár "faltól-falig" próza formájában írottak is az alkotások, még áthatja őket valami líraiság.

A prózaiságot majd a második rész főszereplői, a vendégek, az asszonyok, az érett nők (igaz ugyan, a maguk felolvasását Lányok a Rohamban címmel hirdették), Hegedűs Ágota és Vécsei Rita Andrea képviselik (Magyari Andrea a meghirdetettel ellentétben mégsem lehetett jelen). Nekik már nincsenek titkaik, nem is kuporodnak a földre, kihasználják a színpad adta összes lehetőséget. Vörös fény árad szét diszkréten, a látvány így egy éjszakai mulató díszletének is hihető,  ahol a női test csak tárgyként funkcionál. A felolvasók egy bárszéken ülnek, vagy éppen arra könyökölnek, a színpad szélén állnak vagy sörös rekeszekre másznak (Hegedűs Ágota elmondja, hogyan kell tizenhét egymásra rakottra lovagló ülésben ülni), és közben bemutatják a lányoknak, hogy lesz ez még így se az első rezignáltság után, jön majd a többi, az élet elfásult, rutinszerű elszenvedése, a női test tényleg tárgy, az érzelmek csak nyelvi konstrukciók, és végeredményben úgyis csupa (nemi) sztereotípiából szövődik az élet.
Vécsei Rita Andrea és Hegedűs Ágota

Ahogy az első rész felolvasott szövegeiben, itt is erőteljesen megjelennek az életkorhoz kötődő sajátos motívumok. Mindenki hozott anyagból dolgozik, szokták mondani, de a nők mindig kicsit jobban, s ennek megfelelően a második részben már az öregedés, a mindennapok rutinja, a kudarcok magától értetődősége veszi át a szerepet.

Összeültek tehát a lányok a hímzőkörben egy hétfő késő délután, mesélték történeteiket, megosztották tapasztalataikat, s azóta egyre csak fűzögetik (vagy talán már lemondtak róluk) szétgurult álmaikat.

A leadkép forrása: mek.oszk.hu
Fotó: Bach Máté
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés