PRAE.HU:  A legtöbb gyerekkönyv-bemutatón ott vagy, gyerekirodalmat népszerűsítő fesztivált szervezel, könyvajánlókat írsz, tudósítasz, miközben a Meseutca főszerkesztője vagy. A könyvhétre jelent meg első mesekönyved, A hintarabló. Mikor és hogyan született meg az ötlet, hogy könyvet írj?

Both Gabi: Legtöbbször séta közben meséltem a gyerekeknek mindig épp arról, amit láttunk magunk körül: letört orrú szobrot, kóbor kutyát vagy elveszett cipőt, de soha nem jegyeztem le őket egészen addig, amíg ki nem írták azt az Aranyvackor pályázatot, aminek a város volt a témája. Arra beadtam a Lilipótvárosi meséknek egy régi változatát, amiben nem ezek a gyerekek voltak a főszereplők, hanem egy Borsóországban élő kislány, akit Pipifax hercegkisasszonynak hívnak. Rippl Renáta illusztrátorral együtt kaptunk érte két különdíjat. Ez felbátorított, és azóta beszélgettünk a Pagony vezetőivel arról, hogyan lehetne könyvet csinálni valamiképp a szövegeimből. Három-négy évig tartott ez a folyamat, de most már örülök, hogy kiszedték belőlem!



PRAE.HU: A történetek főhőse három testvér, Bíborka, Bársonyka és Babocska, akik folyton nyomoznak, ugyanis hol egy fél pár cipő, hol egy hinta tűnik el Lipót-, akarom mondani, Lilipótvárosban. Aki ismer téged, rögtön rájön, hogy a főszereplők a te három csemetéd mesebeli megfelelői. A gyerekeid mit szóltak a könyvhöz?

Nagyon örültek neki. Berta lányom elérzékenyülten suttogta a fülembe a könyvbemutató estéjén, hogy ez volt a legeslegjobb bemutató a világon, és tekintettel arra, hogy igencsak sok könyves rendezvényen vett már részt életében, ez komoly siker.

PRAE.HU: Miért a nyomozás a meséid központi motívuma?

A hintarabló volt az első ilyen történetünk, ami abból indult ki, hogy tényleg nem volt ott a két hinta a helyén. Amikor megkérdezték a lányaim, hogy hova tűnhettek, mondtam nekik, hogy nyomozzuk ki, és hetekig lázas izgalomban tartott mindannyiunkat a hintarablás. Rengeteg változata született a nagylányhinták eltűnésének és megtalálásának, míg végül ez került a könyvbe. A nyomozás összekovácsolja a csapatot, az én gyerekeim legalábbis kevesebbet civakodnak ilyenkor.

PRAE.HU: Koboldok és tündérek is laknak Lilipótvárosban. Nem is akármilyenek, badarbajt terjesztenek, orrokat lopkodnak, sok bonyodalmat okoznak, de mindig kiderül, hogy alapvetően jóságosak. Igazán gonosz szereplőt nem terveztél a mesékbe?

Amikor feltűnnek a figurák, még egyikükről sem tudjuk, hogy jók-e vagy rosszak. Mindegyikük rosszat csinál, pedig jót akar. Ebben hasonlítanak a gyerekekre. Nem döntöttem el előre, hogy milyenek lesznek a szereplők, egyszerűen csak így alakult a történet, hogy senki sem igazán gonosz.

PRAE.HU: A történeteid a valóságban is létező helyszíneken játszódnak, de minden helyszín neve egy picit el van változtatva, épp csak annyira, hogy még felismerhető maradjon. Egy-két példa: a Hollán Ernő utcából Orrán holló utca, a Kresz Géza utcából Köszgéza utca, a Tátra utcából Hátra utca lesz. Hogyan találtad ki ezeket a neveket? Melyikkel bíbelődtél a legtöbbet?

Egyikkel sem. Abból indultam ki, hogy Berta kicsi korában nem tudta kimondani a Katona József utca nevét, ahol lakunk, hanem csak annyit mondott, hogy Katonafuccsa, és aztán elképzeltem, hogy a többivel mit kezdene. Ennek mentén azonnal eszembe jutottak a kicsit megváltoztatott nevek.



PRAE.HU: Az átváltoztatott helyszínnevek jelzik, hogy a történetek a mesék birodalmában játszódnak - ugyanakkor (attól, hogy felismerhetők) a valósághoz is erősen kötődnek. Ez a kettősség végigvonul az egész könyveden, fikció és valóság egymásba ér. Jól gondolom, hogy ezzel olyasmit szándékozol üzenni az olvasóknak, hogy a mesék itt vannak körülöttünk, csak észre kell vennünk őket?

Pontosan ez volt a szándékom, de nem is annyira a gyerekeknek szól ez az üzenet, mert ők enélkül is tisztában vannak vele, hanem inkább a szülőtársaimnak, akik sokat panaszkodnak arról, hogy nem tudnak fejből mesélni. Először azt hittem, hogy én sem tudok, de nagyon sok segítséget adtak hozzá a gyerekek, lényegében tőlük tanultam a fejből mesélést. Csak elkezdeni nehéz, aztán ha elindul a mese, már magától megy.

PRAE.HU: A könyvben szereplő Babett is egy létező szobor mása, amelynek valóban hiányzott az orra. Egészen addig, míg a könyvbemutatón vissza nem kapta az orrhegyét. Kinek az ötlete volt ez az igazán rendhagyó könyvbemutató?

Az enyém, illetve a szoborlányé, akinek mélyen átéreztem a szomorúságát. Évekkel azelőtt, amikor egyáltalán felmerült a kötet lehetősége, már tudtam, hogy ha ezekből a mesékből lesz valami, akkor a könyvbemutatón fel kell avatnunk Babett új orrát. Én hiszek a mesékben, a mesék teremtő erejében, ezért addig mentem, amíg ki nem jártam, hogy Babett tényleg új orrot kaphasson. Felemelő volt a pillanat, amikor leleplezhettem az új orrát.



PRAE.HU: Milyen volt a közös munka Maros Krisztával, a könyv illusztrátorával? .

Érdekes folyamat, amíg a szövegből könyv lesz, és ebben Maros Kriszti fantasztikusan jó partner. Ő tervezte a könyvet, az ő profi hozzáállása engem is nagyobb teljesítményre ösztönzött. Lényegében a karaktereket az ő rajzai alapján mertem ennyire élesen megírni. Voltak meglátásaim bizonyos figurákkal kapcsolatban, amiknek nem biztos, hogy nagyon örült, de a végeredménnyel nagyon elégedett vagyok, és azt hiszem, ő sem bánja már, hogy annyit kellett dolgoznia ezzel a könyvvel.

PRAE.HU: Mik a terveid? Lesz folytatása a Lilipótvárosi kalandoknak?

A könyv sikere elindított bennem egy folyamatot. Elképzelhető, hogy az eredeti ötletet tovább írom, és megérkezik Bubudapestre Pipifax királykisasszony is...