bezár
 

irodalom

2013. 04. 17.
Kirúgás, berúgás, közben a szív
Könyvbemutató, Kazimir Bisztró, emelet plusz FISZ, 2013. április 16., este 7.
Kirúgás, berúgás, közben a szív Kazinczy utca, magassarkúban kockázatos macskakő, belekarolás nélkül sziszifusz a végigséta. Esti drapp minden, járda és házfalak, kötethez díszlet, mintha hozzá tervezték volna a borítót. Pál Dániel Levente is ugyanúgy áll rajta, mint itt az ajtóban, csak most nincs micisapka, és garbó helyett csíkos ing van, viszont pont ugyanúgy mosolyog, cigivel a szájban. Idefelé azon gondolkodom, hova lesznek azok a nagy szeretések, amibe még belehalni is jó volna, mi lesz velük. Hogy éltünk, nem hiába, új verseskötet, ez lesz belőlük például.
Önálló performansz lesz, semmi dialóg, csak a felvezetés Borbáth Pétertől. Aztán marad Pál Dani egyedül, nagy, barna faasztal mögött ül, az asztalon két mécses. Nem tudom eldönteni, melyikünk ki, védőügyvédeket és elítélteket képzelek hasonlóképpen beszélőn, ez a barna félhomály, halvány lobogás. Vagy mint egy régi festmény, jó kis van Meytens ezerhétszázból. Sokféle tudósítás létezik, ez most olyan, hogy magára hagyom a költőt a saját szavaival, ha már nem kér a máséból, csak néha szólok közbe. PDL (Pál Dániel Levente): Sokféle kötetbemutató létezik, többnyire valaki beszélget a szerzővel, sok jót mond a szerzőről. Még akkor is, ha én moderáltam, általában halálra untam magam, udvariasan megvártam a végét, kevéssé udvariasan a pulthoz vonultam. Itt egyedül én fogok beszélni arról, mi van a könyvben, mi miért van benne. Nem akarom, hogy valaki mellettem üljön, és kérdezzen, akár előre megbeszélt, irányított kérdéseket. A verseket is olvashatta volna gyakorlott felolvasó, egy színművész, de úgy a legnyersebb, ha ezt is én teszem. Ha pedig nem sikerül, máskor, másként újracsinálom, és újra és újra.

Kicsike rémület, hogy oké, menjen így, csak valahogy olyan védtelen. Pedig pont azt szeretné, hogy ne támadják meg, ne értsék félre, ne kérjenek rajta semmit se számon. Előveszi a telefonját az óra miatt, hogy figyelni tudja, mert nem akar sok lenni. Tessék, hiába vagány, laza, huszonegyedik századi, a költő az könnyen sérülő költő marad.

PDL: Bonyolult koreográfiát találtam ki, végiglapozom a könyvet, felolvasok és hozzáfűzök ezt-azt. Három ember bűvkörében alakultak ezek a szövegek, az általuk rajzolt háromszög által nyernek értelmet. Egy szerelem, egy keresztapa és egy barátság, kétharmaduk nem lehet itt, ugyanis egyikük Afrikában, másikuk Ázsiában van. Nekik ajánlom a könyvet az elején, rögtön utána a ciklusba nem tartozó Szerelmes vers következik. Valóságos elemeket tartalmazó, alternatív valóságokkal feldúsított emlékek ezek. Saját mitológiát építek, szórakoztatni akarok, vagy egyszerűen csak úgy szeretném beállítani magamat, ahogy.

Vörös halakat vacsorázunk,
az első cikluscím, ez lett volna a kötetcím is, de akkor kellett volna valami hatalmas vörös hal a borítóra, nem mutattunk volna túl jól együtt.

A második vers hét-nyolc évvel ezelőttre vezet vissza. Egy portugál lány fölvetette, látta egy utazási irodában, hogy házastársi kedvezménnyel el lehet jutni a Zöld-foki szigetekre. Elintéztük a szükséges dolgokat, itthon azt mondtam, kimegyek Lisszabonba a szakdolgozatomhoz könyvtárazni, majd egy körímélben megírtam, itt hagyom Lisszabont, és elmegyek a Zöld-foki szigetekre, nem kell aggódni értem, mert békés vidék. El is mentünk, kénytelenek voltunk elviselni a közös bungalót közös ággyal egy hétig. Fekete bőrű embereket láttunk meglepő kék vagy zöld szemmel, különös genetikai adottságuk eredettörténetéről szól ez a vers: Olho azul. Mert könnyebb csak egyet lapozni, jöjjön a Lélekfa-lélek. Fogalmam sincs, miről szólhat ez a vers, talán arról, hogyan tépi ki a szívéből az egyik szerető ember a másikat.

PDL tovább: Versek egy házasságból a következő ciklus. Vonaton ül, útlevél nélkül, valaki másnak előbb, Ázsiába, majd pedig: kevesebb fával, növénnyel egy házasság, hogy milyen. A törékeny mosdó alatt, Az ágy közös, aztán történt ez-az, kiderül, mi, és hogy kivel: Felesleges.

Amikor kiposztoltam, hogy lesz könyvbemutató, megkérdezték, miért nem a kurvás versek? Azok majd ősszel, a párbeszédek, de itt van belőlük ízelítőül egy. Megvárt a bolt előtt a harmincas csaj: szopás? Nem. Akkor nem tudok vacsorát venni a kislányomnak. Veszek valamit neked, a kislányodnak. Nem, olyan fiatal vagy és helyes, inkább leszopnálak.

Még egy vonatúton lett vers: Nyelved, zsákmányom viszem Alexandria felé, / ölemben óvom, elaludni nem lehet, / tengerbe merítem majd a lelkedet. Család, gyerek, kenyér, mosoly a történet vége, mindaz, ami nem jut: Várni vétek, lábra álltam, / Hiába rúgtad ki a lábam, / Lehúztam a lista felét, / Mosoly, kenyér éppen elég.

Hatott a dolog eléggé, jött a döbbenet, nyilván mindenki húzkodta elő a saját véget-ért-történetét, ha nem is húzkodta, bújt az elő minden hasadékból, csak úgy recsegtek-ropogtak az eresztékek. Nem is nagyon tudtam figyelni, fél füllel hallottam, hogy "Magyarország jelenlegi helyzetéről lesz szó, Földrengés után cikluscím, benne a címadó vers", de annyira a helyzet nem érdekelt, inkább érdekel a sajátom, amit előhozott az előbb, a verset meg amúgy is olvastam az ÉS-ben március tizenötödikén. A baromfiudvar istenénél még máshol voltam, arra tértem vissza, észre, hogy A test szabad.

PDL: Megkérdezett egyszer egy újságíró, hogy mit gondolok a szabadságról. Addig szabad az ember, amíg mindent meg mer tenni gátlástalanul. Ezen felbuzdulva csináltam ezt-azt, aztán vagy megbántam vagy nem. Tavaly áprilisban volt valami, amit nem mertem megtenni, ezúttal nem azt mondom, hogy éltünk, nem hiába, hanem, hogy élünk, az nincs hiába. A libanoni-szír határon ugyanis egy szufi szertartást terveztünk megnézni, de az utolsó katonai checkpointnál leszállítottak a kisbuszról bennünket, és vissza kellett mennünk a legközelebbi faluba. Rosszarcú kelet-szír fegyverkereskedőkkel alkudtunk, hogy átcsempésszenek minket. Fejenként 100 dollárra nyomtuk le az árat, de gyanús lett, túl hamar túl jó üzletet sikerült kötni. Közben zuhogni kezdett az eső, ezt is jelnek tekintettem, mint azt is, amit a haverom a végén kérdezett: menjünk, életünk élménye lesz, te úgyis tanultál valami küzdősportot, nem? Másnap megnéztük a híreket, a szír hadsereg tankjai feldúlták a helyet, ahová készültünk, sokan meghaltak, sokan eltűntek. Ennyit a szabadságról, és még ennyit: Harminc, Megérted a szempontokat, / ki becsapott, visszafogad. / Ülsz és iszol.

Ülsz és iszol, mert Pál Dani meghívott téged is egy pálinkára, vagy mindegy, mire, amit akarsz. Közben meg a füledbe cseng a kötet címadó versének (Hogy éltünk, nem hiába) egyik sora. Címadó, itthon ki sem ejtem, kell nekem, hogy azzal jöjjön pár kölök, hol itt a cím, mikor a borítón nincsenek betűk, csak egy pasi vigyorog micisapkában a galambjával. Ja, a Tandori, mondja a kicsi, kis ostoba, madár meg sapka neki egykutya. És ott cseng a sor, szépen-csúnyán: S a nők, lehetne róluk is, nem érdemes.

Fotó: Klein László
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés