bezár
 

irodalom

2013. 12. 31.
A legszemetebb tíz között
Interjú Tóth Kingával
A legszemetebb tíz között Trash, groteszk, félelmek, gépek, zajok, disznók, másság, roncsoltság, furcsaságok, diszharmónia... - elsőre ezek jutnak eszembe Tóth Kinga alkotói világáról. Talán nem túlzás azt állítani, hogy létezik egy sajátos, pszichedelikus Tóth Kinga univerzum, egy színes, összefirkált, furcsa gyerekrajzokkal teli világ, ahol evilági zajok keverednek túlvilágiakkal, ahova belépve egyszerre tapasztalhatjuk meg a felidézett gyermekkor kegyelmi állapotát, de az újból átélt ártatlansággal, és a visszakapott gyermeki fantáziával együtt a gyermekkor félelmei is újból megelevenednek.
PRAE.HU: Ugyan 2003 óta publikálsz, mégis 2011-12 táján ismerhette meg a nevedet és a műveidet igazán az "irodalmi közélet" és a szélesebb olvasóközönség. Az irodalmi, művészeti pályád indulása bizonyos értelemben a "trash"-nek köszönhető.

Rendszeresen 2010 óta publikálok, ekkor jelentek meg először verseim az Élet és Irodalomban, és ebben az évben volt az első versposzter-kiállításom Székesfehérváron, Budapestre pedig a Roham "trash" fesztiváljának felhívása miatt kerültem. Konkrétan a neten találtuk a Roham bár és galéria "trash" zenei felhívását, neveztünk, majd jött a telefon, hogy mi (Tóth Kína Hegyfalu) is a "legszemetebb" 10 között vagyunk és meghívtak bennünket koncertezni, ez volt 2011 januárjában. Azóta Budapesten élek, és továbbra is sok szállal kötődöm a Rohamhoz és a trash-hez is, bár bízom benne, hogy a munkáimat nem olyan egyszerű kategorizálni.

PRAE.HU: Valóban nem lehet beskatulyázni, mert létezik egy sajátos Tóth Kinga-univerzum, tele furcsaságokkal, groteszkséggel, félelmekkel, egyszerre harmóniával és diszharmóniával. Hogy jutottál el ehhez a művészi hanghoz, világhoz?

Nem kerestem, ez vagyok én. Hogy mennyire groteszk vagy furcsa ez a világ, azt eldönteni nem tudom, nekem ez a természetes tér, ebben alkotok, játszom, keresem a határait, remélem, át is lépem. Nyitott és kíváncsi embernek tartom magam, aki szereti a hétköznapi dolgokat is sok-sok szemszögből megvizsgálni, megvilágítani és ezt meg is mutatni.

Fotó: Polgár András

PRAE.HU: Nem véletlenül rajzolsz és zenélsz is az írás mellett. Mi alapján döntöd el, hogy egy-egy kép, gondolat, érzés, ihletett állapot képpé, zenévé, vagy verssé válik?

A szövegből indulok ki, de ha jobban belegondolok, ez az állításom sem állja meg a helyét. Általában a gondolatom vizuális tartalommal társul, furán hangozhat, de látok egy képet magam előtt a gondolatomhoz kapcsolódva, és ezt szeretném visszaadni. Először szöveget írok, többnyire verset, majd jönnek a rajzok-illusztrációk is. Nemrégiben jött a hang is, most már hallom-látom is azt a tartalmat, amit szeretnék megfogni. Mindig úgy gondoltam, akkor jó a vers, ha szól, ha saját hangja van, miközben olvasod, ha látod magad előtt a képet is. Ezeket az élményeket szeretném felhangosítani, ezért jön a zene, a vizuális megfogalmazás is, így lesz megfoghatóbb-élőbb.

Jobbára már az elején, a szöveg írásánál tudom, melyikhez jön majd a képi-hangi forma, a zenénél ez kicsit könnyebb, a lendületesebb, ritmikusabb versek már olvasáskor is hozzák a dallamot. A legnagyobb munka számomra az, hogy hagyjam magam, megadjam a szabadságot, hogy bármi kialakulhasson, vers-kép-zene, onnantól persze már jóval tudatosabban építkezem, de a kulcs az talán itt van.

PRAE.HU: Ezt a sok művészeti ágat gyakran párbeszédbe hozod egymással, és számos projektben részt veszel. Mesélj ezekről egy kicsit!
 
Vizuális és hangköltészettel is foglalkozom, szeretem, ha a versek képet, hangot is kapnak, így van, és érdekel a versek "mozgásba hozása", a performansz is. A párommal, Molnár Gergellyel régóta zenélünk és állítunk is ki együtt, használjuk a festményeit, az én grafikáimat, videóinkat és a zenénket is a performanszok alatt, ahol a versek is szerepet kapnak. Tóth Kína Hegyfalu név alatt fut ez a közös munka és játék, kísérleti zene, videó, kisfilm, kiállítás, melyekben együtt működünk a performanszok mellett. Mindkettőnknek megvan a saját zenei projektje, viszont nagyon szeretünk együtt is dolgozni.

Hegyfalu

A Hímzőkör (Baki Júlia, Sós Dóra, Szabó Imola Julianna és én) is egy művészeti csoport, ahol hasonló elven működünk, kísérletezünk, bár a megvalósítás és a stílus teljesen más, itt a szövegek is inkább a próza felé hajlanak és érdekessége a csoportnak a láncírás, a több szemszögből való összevetés. Szeretünk az estjeinken performanszokkal és ugyanígy több műfajjal is operálni.

A Tárna csoport is több műfajt fog össze, ebben a projektben írással szerepelek, itt Gergő munkája a vizualitás megjelenítése és a kiállításokon a zenéért, a zajokért is ő felel. Ennek a projektnek a lényegi eleme maga a tárna életre keltése, Szávai Attila kisprózáival, az én verseimmel és Gergő képeivel, melyekbe beledolgozta az írásokat, a kiállításokon pedig hangokkal is erősítjük a bánya hangulatát.

Közreműködöm a 33 astral bodies projektben is, amely egy szlovák-magyar-cseh kortárs zenei és zajzenei projekt, itt extenzív vokalistaként szerepelek, és jövő évben az ALL MACHINE versei is megszólalnak majd a következő előadás szövegeiben-librettójában. Szeretek másokkal együtt dolgozni, izgalmasnak tartom, ahogy akár teljesen eltérő stílusok, gondolkodásmódok is együtt tudnak működni, valami egyedi dolgot létrehozni, és természetesen a rengeteg munka és tanulás mellett ez nagyon jó szórakozás, játék is.

PRAE.HU:  A zajzene iránti rajongásod mikor és hogyan kezdődött?

Pontos dátumot biztosan nem tudok mondani. Pár éve találkoztam ezzel a műfajjal csak, és a kísérleti zene mellett, melyet szintén nem tudok szerencsére élesen különválasztani a zajzenétől, itt találtam magamra, ebben a közegben érzem szabadnak magam leginkább. Gergővel lassan három éve kezdtünk bele a Tóth Kína Hegyfaluba, melyet illettek már posztpunk, feminista rap, zaj, kísérleti, folk és egyéb hasonló jelzőkkel, mostanság a hangköltészet címkét is megkaptuk. Abban egyetértünk, addig jó, amíg nincs biztos bélyeg ránk, így a határos kérdésre sem tudok egyértelmű választ adni, nem is szeretnék. Minden, amit csinálok, a kategóriákon való átlépésről, a közös játékról szól, az én fejemben és remélem, a munkáimban sem találkozni éles határokkal.

Tóth Kinga

PRAE.HU: Az első megdöbbenésen, és rácsodálkozáson túl, az ember milyen finomságokat, izgalmakat fedezhet fel a zajzenében?

Számomra megdöbbentő az az alázat és játszási kedv, amivel ezeken a rendezvényeken találkozom. Szeretem, ahogy a zenészek a hangszerekhez nyúlnak, például a zongorán sem csak a billentyűkön lehet játszani. De beszélhetünk a hétköznapi tárgyakról is, egészen különleges zenéket lehet akár egy kávéfőzővel vagy egy fésűvel is szerezni, nincsenek határok, csak a játék. Szeretem a kísérleti kedvet, a rácsodálkozást magára a hangszerre vagy bármilyen tárgyra, vagy az én esetemben az emberi hangra.

PRAE.HU:  A verseid, a műveid alapján könnyen gondolhatja azt az ember, hogy él benned egy punk, és jó nagy adag lázadás van benned.

Nagy baj van akkor, ha az én dolgaim lázadásnak minősülnek. Erre próbálok rámutatni. És arra, hogy a nyelv egy mozgó, fejlődő, aktív dolog, de ezt is megmondták már 100 évvel ezelőtt. Még az egyetemen találkoztam a beszédaktus-elmélettel és egy drámában a cselekvő embertípussal (Ernst Toller: Masse Mensch). Mindkét műnek az a lényege, hogy az ember a nyelv által is cselekszik, a cselekvés mozgás, a nyelv mozgás, fejlődés, és természetesen játék. Ha sémákat követünk, biztonsági zónában mozgunk, történik-e vajon változás? Cselekszünk-e valójában? Ezeken gondolkodom. De így van a hétköznapokban is, nem kell okvetlenül művészi munkára gondolni.

Provokációnak tűnhet a szabad gondolkodás egy olyan korban és rendszerben, ahol megmondják, mit, mikor, hogyan, és ahol mindezt ellenőrzik is. Bízom benne, hogy lesz olyan idő, amikor mindez nem tűnik majd provokációnak, amikor nem határozzák már meg kisgyermekkorban, meddig érhet a színezésed a papíron, amikor nem szólnak rád, ha kimész a vonalból.
 
PRAE.HU: Ha már szóba kerültek a gyerekek, a nemrég megjelent Zsúr című köteted nem létező gyerekversek, mondókák dekonstrukciója. A Zsúr gyerekeknek vagy felnőtteknek szól?

Kaptam már a fejemre emiatt, hogy akkor most hogy is van ezzel a Zsúrral, hogy egyfelől a versek mondókák, de közben meg horror vagy rémálmok is, hogy jönnek ide a gyerekek, kinek is szól? Tanárként meg merem kockáztatni a kijelentést, hogy nyugodtan olvashatják gyerekek, nincsenek durvább dolgok ebben a könyvben, mint mondjuk egy Grimm- vagy Benedek Elek-mesegyűjteményben. Sőt. Amitől valóban rémálomszerű és kényelmetlen, azok a mai problémák, melyeket a szülők realizálnak jobban a versekben, mint pl. családon belüli erőszak, rasszizmus, homofóbia, szegénység. És ezek a tartalmak, ahogy a játékos tartalmak is: mindenkinek, mindenkihez szólnak.

Zsúr

PRAE.HU: A Zsúr bemutatóját a Fiumei Úti Sírkertben tartottad, a versek lényegében a halálról szólnak. Mindenhonnan csöpög a vér, minden második sikerkönyv vámpírokról szól, de a halál egyre inkább tabu, egyre kevésbé tudunk mit kezdeni vele. Ezek a mondókák szerinted segíthetnek a halál földolgozásában?

Sarkosnak gondolom, hogy mind a halálról szólnának a Zsúr versei, de tény, a halál megjelenik a versekben, ugyanúgy, ahogy minden hétköznapi mozzanat, evés, ivás stb. Kétfajta halálmegközelítést látok most, az egyik egy valóban nagyon divatos, giccses és hipertrendi zombi-vámpírvilág, a másik pedig az abszolút titok, a tabu világa. Vagy nem beszélünk róla, vagy hempergünk a művérben. Ezek mellé a halálképek mellé szeretném a Zsúr világát is odatenni a maga profánul kegyetlen, de bízom benne, hogy őszinte és egyenes megfogalmazásával. Ahogy a bemutatón is beszéltem erről, nem volt véletlen a helyszínválasztás.

A Fiumei Úti Sírkert múzeumában koporsókat, halotti lepleket, temetési kellékeket találunk. Nem kérkedve, nem arcbamászóan, de nem is elrejtve. Nekem is ilyen a viszonyom a halállal. Ezek a mondókák nem beszélnek mellé, erőszakról, halálról, elmúlásról, de elfogadásról és együttélésről, továbblépésről is szólnak. A célom ez volt, és nagyon remélem, hogy segítenek a szembenézésben és a feldolgozásban is.

PRAE.HU: Az már nem a Zsúr verseiből, hanem másik két projektedből látszik, hogy a gép és a disznó motívuma, témája is élénken foglalkoztatnak.

Zsúr bemutató
 
A disznó mint motívum már a főiskolán és az egyetemen is foglalkoztatott, különösen Ödön von Horváth drámája miatt (Mesél a bécsi erdő), ahol az agresszió megnyilvánulási formáit kutattam, kutatom most is. A németben a Frau-Sau (nő-disznó) metafora élénken él, a disznó az az állat, melyet szinte magunkra húzhatunk, hasonló a génállományunk, szerves része a nyelvünknek, szitokszavaink között is szerepel. Idén az Irodalmi Szemlében jelent meg a disznókkal foglalkozó tanulmányom, melyben a disznók szerepét követem nyomon a kortárs művészetben.

Vidéken nőttem fel, nem egy disznóvágáson vettem részt, segítettem valami olyasmiben, amivel nem értek egyet. Nem eszem húst jó ideje, nagyon távol áll tőlem az állatok megölése és megevése, ez is egy ilyen kifordított vagy más szemszögű rácsodálkozás talán, hogy hogyan is ehetjük meg a barátainkat? Nem szeretnék profanizálni, sem igét hirdetni, de tény, nekem ez furcsa, már gyerekkoromban is az volt, könnyen lehet, hogy innen az érdeklődés.

A gépek más dolog. Apukám vitt be többször is egy húsfeldolgozó üzembe, akkoriban ott dolgozott az irodában, de több helyre is bemehettünk, láttam húsfeldolgozó gépeket, műanyag-feldolgozó gépeket, magam is dolgoztam gyárakban autóalkatrészek és gázkitermelő szerkezetek között logisztikusként, nagyon izgalmasnak tartom a gyártási folyamatokat, a gépek hangját. Nem volt ez mindig így, valószínű, ez is egy rácsodálkozás. Persze nemcsak ilyen okok vezérelnek, vonzódom az indusztriális világhoz, a zajzene, kísérleti, elektronikus zene gépei, hangszerei is csodálatos és izgalmas játékok. És személyes okaim is vannak, a gépek állandóbbak, újraprogramozhatóak, koordinálhatóak és túlélnek bennünket.
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés