bezár
 

gyerek

2014. 02. 12.
Meséről mesterfokon
Interjú Hermann Zoltánnal a szeptemberben induló Gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzési szakról
Meséről mesterfokon A könyvesboltok eladási listáit és a könyves fesztiválokra megjelenő könyvek jegyzékeit tekintve egyértelműen látszik, hogy a gyerek- és ifjúsági irodalom hasít az utóbbi évtizedben. De vajon a gyerekirodalom-elmélet és -kritika fel bírt-e nőni a piaci robbanáshoz? Hermann Zoltánnal, a Károli Gáspár Református Egyetem docensével, a szeptemberben induló gyerekirodalmi kurzus egyik fő mozgatórugójával beszélgettünk szinte mindenről, ami gyerekirodalom...
PRAE.HU: Milyen hiányt akartatok lefedni egy olyan bölcsészképzéssel, melynek a Gyermek- és ifjúsági irodalom szakirányú továbbképzési szak nevet adtátok?

Hermann Zoltán: Az utóbbi években a felsőoktatásban a bölcsész szakok, magyar szakok elég nehéz helyzetbe kerültek. Komoly konkurenciaharc van a bölcsészkarok magyar szakjai között, mi pedig kerestük a lehetőségét annak, hogyan lehetne megoldást találni arra, hogy posztgraduális vagy más szakirányú képzésekben tudjunk hallgatókat vonzani a magyar szakhoz. Sok volt hallgatónk került szerzőként, könyvkiadóként, szerkesztőként, pedagógusként a gyerekirodalom közelébe. Az ő inspirálásukra – és tulajdonképpen ennek a szinte véletlenszerűen felhalmozott tapasztalati tőkének a hasznosítására – alakult meg majdnem két éve a Károli Gáspár Református Egyetem Gyermek- és Ifjúsági Irodalom Kutatócsoportja, a GYIIK, amely tagjain keresztül aktív résztvevője az elmúlt évek gyerekirodalommal foglalkozó beszélgetéseinek, önálló workshopokat, sőt egy konferenciát rendezett 2012-ben. Most a PIM-Mesemúzeummal indítottunk egy sorozatot Tizenkettő+ címen az ifjúsági irodalom és kultúra legújabb jelenségeiről, tendenciáiról, pszichológusok, gyakorló középiskolai tanárok, könyves szakemberek közreműködésével – elsősorban a 12-18 éveseknek.

A szeptembertől induló "foxi" – felsőoktatási szakirányú továbbképzés – azokat a pedagógus- és bölcsészdiplomával rendelkező kollégákat várja, akik a gyerekirodalom történetének, kánonjainak, pszichológiai és szociológiai hátterének mélyebb összefüggéseiben is el szeretnének igazodni.



PRAE.HU: A gyerekirodalom egyre népszerűbb, egyre több az igényes gyerekkönyv, úgy a szöveg, mint a képi világ tekintetében. De kérdés, hogy a gyerekirodalom-tudomány, a gyerekirodalom-elmélet és -kritika fel bírt-e nőni a piaci robbanáshoz?

A pedagógius-szakmai műhelyekben, az ELTE TÓFK-n, a szekszárdi és a hajdúböszörményi főiskolákon eddig is komoly munka folyt, nekik és GYIIK-nek is közös ügye, hogy a gyerekirodalom pedagógiai-módszertani értelemben is tudatosabban legyen jelen a közoktatásban. Ezek a felsőoktatási, pedagógiai műhelyek azonban nagyon sokat tettek azért is – nagyon sok fontos kutatási programot indítottak a meseelmélet és más témák kapcsán, könyvsorozatokat jelentettek meg –, hogy a gyerekirodalommal való foglalkozást kiemeljék a gyakorlati pedagógia szakmai közegéből. A gyerekirodalommal való foglalatoskodás ugyanis az irodalomtudományok egyik szakága is – kellene, hogy az legyen! –, enélkül péládul a gyermekirodalom-kritika sem tud professzionális módon működni. Lehetett érzékelni egy különös versenyhelyzetet, hogy melyik intézmény fog először kifejezetten a gyerekirodalommal és az ifjúsági irodalommal kapcsolatos (szakember-)képzést indítani. Az egyetemünk szerencsére a GYIIK kezdeményezés mellé állt. A miénk az első ilyen típusú képzés, de remélem, hogy kezdeményezői, és nem magára maradó prédikátorai vagyunk ennek az ügynek.

PRAE.HU: Akkor elmondhatjuk, hogy nektek sikerült elsőként! De gondolom, ez sem volt egyszerű menet...

A belső támogatást megkaptuk, de ahogy kell, minden hivatalos és adminisztratív utat végig kellett járni a kari tanácstól a minisztérium Oktatási Hivataláig. A képzések indításához a felsőoktatási "kkk"-knak – "képzési és kimeneti követelményeknek" – kell megfelelni: az indítást a mi esetünkben az is bonyolította, hogy miután hasonló témájú képzés még nincs a magyar felsőoktatásban, így a "kkk"-t is nekünk kellett kidolgozni. Ez persze nem valami szigorú oktatási "franchise", de a később indítandó, hasonló képzéseknek a mi "kkk"-nkhoz képest kell majd valami speciálisabbat, egyedibbet kidolgozni.

PRAE.HU: Hogyan épülnek fel a képzések? A sokféle vonzó modult milyen személyi és egyéb apparáttal tudjátok majd megvalósítani?

Öt modulban gondolkodunk: a gyermek- és ifjúsági irodalom kánonjai (világirodalom és magyar irodalom), műfajelméleti és műfajtörténeti kurzusok (a gyerekirodalom saját műfajai, "fiús-lányos" könyvek, meseelmélet stb.), műelemezések, alkalmazott gyermekirodalom (pszichológia, művészetterápia és az olvasóvá nevelés programjai) és műhelygyakorlatok (szerzői-műfordítói, szerkesztői és kortárs kritikai műhely) témakörökből állnak össze a konkrét kurzusok. A két féléves képzésben félévenként 8-8 kurzust kínálunk. Az egyeztetések még folynak, de valószínűleg "tömbösítve", kéthetenként, pénteken vagy szombaton, reggeltől kora délutánig tartanak majd az előadások-szemináriumok. Egyes műhelyfoglalkozásaink – reméljük – a Mesemúzeumban lesznek majd. Ez körülbelül félévenkénti 48 úgynevezett "kontaktórát" jelent, a műhelyeknek egy kicsit más, az egyéni foglalkozásra is alkalmas keretet szeretnénk még kidolgozni.

Az első félévben a műelemző órákat Papp Ágnes Klára és Mészáros Márton vezetik, a művészetterápia foglakozásokat Mirnics Zsuzsanna pszichológus, az olvasásra nevelés kurzust pedig Pompor Zoltán viszi. A kritikai műhelyben egyfajta moderátori szerepem lesz, mert előadókat, vendégeket szeretnénk felkérni a beszélgetésekhez, a kánon- és irodalomtörténeti előadásokat Hansági Ágnessel együtt tartjuk, Áginak egy gender-tematikájú órája is lesz, a fiús-lányos gyerekkönyvek kánonjáról.

PRAE.HU: Ez utóbbi most külön izgalmas téma, mert az ifjúsági könyvek reneszánszát éljük Magyarországon. A nemrég komoly olvasói visszajelzést generáló D.A.C. is felveti a relevanciáját a fiús-lányos könyvek kérdéskörének. Legutóbb éppen ezt a könyvet tárgyaltátok a Mesemúzeumban indított műhelyen. Ez a műhely milyen elvek alapján alakult és kapcsolódik-e majd valahogyan a képzéshez?

Kapcsolódik. A Tizenkettő+ foglalkozásain a gyerekeket, de az érdeklődő szülőket és pedagógusokat is várjuk. Azt szeretnénk megmutatni, hogy a GYIIK és a most induló képzés is nagyon erősen igyekszik az ifjúsági irodalomra, a tíz-tizenkét éven felüli olvasók, befogadók irodalmára, kultúrájára koncentrálni. Szerencsére a könyvkiadók, színházak is ennek a korosztálynak dolgoznak az utóbbi időben, van miről beszélnünk. Szeretnénk közelebb hozni a szerzőket, kiadókat a közönségükhöz, és talán új szempontok felvetésével tudjuk segíteni a munkájukat. A DAC-ról folytatott műhelybeszélgetésen Kalapos Évát, a sorozat íróját és Mirnics Zsuzsannát faggathatták a jelenlévők, talán a sorozat hőseinek sorsában is megjelenik majd az a sok érzékeny, pszichológiai elemzés, amelyről szó esett.

PRAE.HU: A mesebeszéd szimpóziumon Keresztesi József ÉS-ben megjelent cikke szinte elsőként, és ezáltal vitaindítóként arról is beszél, hogy a gyerekirodalmi kritika nyelve más, mint a felnőtté. Az erről való gondolkozás borzasztóan elnehezült az utóbbi pár évben, mégis a gyerekirodalommal való foglalkozás hogyanjának újragondolását vetette fel. Mi a ti gyerekirodalom felfogásotok és hogyan épül be ez a képzésbe?

Van vízióm arról, hogy miben más a gyerek meg a felnőttirodalom. Viszont a gyerekirodalom kritikának nem kellene más nyelvet beszélnie. Ezt a feszültséget tovább kellene oldani. A Mesebeszéd és a belőle kinőtt egy-két évvel ezelőtti beszélgetéssorozatok óta vannak újabb fórumok, például a Papírhajó, és fontos, hogy ezek a fórumok függetlenek tudnak maradni a kiadóktól, melyek – nem lehet emiatt hibáztatni őket – a kiadói promóciót nem tudják különválasztani a kritikai diskurzustól. Jó lenne, ha folyamatos, gyakrabban frissülő felülete, erősebb jelenléte lenne a Papírhajó-szerű kezdeményezéseknek.

Azt hiszem a gyerekirodalom kritika - illetve a kritikai közbeszéd – mássága azért is van, mert a gyerekirodalom nagyon szorosan kötődik ugyan az ún. "felnőtt" irodalmi kánonokhoz, de külön kánonként is működik: csakhogy nem egyszerű a gyerekirodalom és a gyerekkönyv műfaji kánonjait elkülöníteni egymástól. A gyerekirodalom kötődik az úgynevezett felnőtt irodalom kánonjaihoz, a gyerekkönyv azonban könyvpiaci eredetű műfaj. A gyerekkönyv eleve nem olyan régi ügy, gyerekkönyvek igazából csak a 19.század elejétől jelennek meg. Sőt, tulajdonképpen a gyerekkönyv nem is irodalomtörténeti jelenség, csak abban az értelemben, amennyiben a gyermekirodalom közvetítője, mediátora képes lenni. A magyar gyerekkönyv-kultúrára és a gyerekirodalomra a német gyerek- és ifjúsági irodalom hatott legerősebben a kezdeti időkben, legalább annyira kiadói irodalom volt, mint amennyire kánoni irodalom, orientációja, kiadói módszerei mind onnan származtak, és ez csak a XX. századra változott meg. Manapság pedig újra a német és az európai piaci trendek határozzák meg a gyerek- és ifjúsági irodalmi kánonjainkat.



PRAE.HU: Némileg meg is maradt ez a jelleg, hiszen majdnem olyan kérdés volt a 90-es évek elején, hogy ki alapít először ifjúsági könyvkiadót, mint az, hogy ki intézményesíti először az ifjúsági irodalmat.

Pontosan, hallottam jó másfél éve egy baráti beszélgetést, színházi szakemberek, rendezők, színészek azon keseregtek, hogy a gyerekközönséget elveszítik 8-10 éves korban, mert nincsenek olyan előadások, amelyekre a 10-16 éveseket be lehetne vonzani. A farkasos-tündéres mese nekik már kevés, a Hamlet meg még bonyolult. Ez pontosan így van. Tulajdonképpen a kortárs irodalom is azért veszít olvasókat, mert mondjuk a meseirodalom és a kortárs kánoni szerzők között nincs semmi, és a 10-16 évesek a filmek vagy a cyber-világ kizárólagosságában ismerik meg, hogy mondjuk mit jelent egy történetet elmondani. Biztosan igazolni tudják a tanult pszichológus és olvasáskutató kollégák is, hogy az egészséges és kreatív személyiség kialakulásához nélkülözhetetlen az olvasás mint médium, az olvasás, mint az alakulóban lévő én-nel való bonyolult, belső dialógus. Jó ifjúsági irodalom nélkül nincs vagy nem kreatív az olvasója a nagy irodalomnak sem.

PRAE.HU: Nagy öröm, hogy külön műfordítói modul is lesz, ezt hogyan képzeljük el a gyakorlatban?

A bölcsész felsőoktatás jelenlegi, kicsit nyomorúságos helyzetében nem merek túl nagy terveket szőni. De a volt hallgatóink között vannak kitűnő műfordítók, akiket szeretnénk bevonni a munkába: csak jó lenne tudni, ki tudja-e gazdálkodni az egyetem az óradíjaikat. Mindenesetre a KRE magyar szakján is működik egy műfordítói műhely Bánki Éva és Géher István László vezetésével. Ha a mi programunk is felfedez tehetségeket a számukra, talán kölcsönös érdek lehet a szakmai kooperáció.

PRAE.HU: Foglalkoztok majd a képzés keretén belül külföldi trendekkel? Nemcsak irodalmi szövegekre gondolok, hanem irodalomelméleti irányzatokra is, hiszen ezeket még mindig nagyon kevesen követik nálunk a szakmában...

Neszlár Sándor – ő is volt károlis diák – segít nekünk ebben a kérdésben, ő az, aki rendszeresen jár a nemzetközi könyves fesztiválokra, rajta tartja a szemét a külföldi trendeken. Az, hogy a ’90-es évektől, jól láthatóan, a könyvpiac megint német orientációt vett föl, szerencsés szituációt is teremtett, mert nemcsak a német anyanyelvű gyermek- és ifjúsági irodalom, de az ezzel foglalkozó, döbbenetes bőségű német pedagógiai, pszichológiai és irodalomtudományi szakirodalom is belekerült az összképbe. Pompor Zoli, Hansági Ágnes pedig kitűnő ismerői ennek az irodalomtudományi-kritikai diskurzusnak.

PRAE.HU: Azért ahogy a kiadók alakítják a hazai trendeket, az is látszik, hogy egyre inkább nyitnak más országok irodalma felé is (elég csak a scolaros sorozatra, az agavés különlegességekre, vagy a mórás tabu könyvekre gondolnunk)...

Igen, ez egyfajta "gyenge" globalizáció, annak a pozitív oldala, mert tényleg úgy tűnik, mintha a kiadók jobban rálátnának a lehetőségekre. Nyilvánvalóan figyelni kell persze a magyar irodalmi vagy kánoni hagyományokra is, de pontosabban kell látni ezeknek a helyét. Csak egy-két irodalomtörténeti példát: a Benedek Elek-jelenség legalább annyira tűnhet autentikus, nemzeti irodalomnak, mint a Grimm-, Bechstein-, Hauff-féle romantikus képlet kései adaptációjának. Vagy vajon lehet-e tagadni az Oscar Wilde-mesék hatását Kafka Margit meséire, vagy Maeterlinckét Balázs Béla szimbolista mesedrámáira. Ha a kiadók és a szerzők kölcsönösen bíznak egymásban, legalább ilyen érdekes új, magyar ifjúsági regényeket inspirálhatnak az újabban magyarul is meg-megjelenő, fontos, trendeket alakító szövegek, Kitano, Teller, a nemrég elhunyt Herrndorf stb.

PRAE.HU: Viszont van ennek negatív hatása is, szinte mindenki ifjúsági irodalmat ír, ahogyan 3 évvel ezelőtt mindenki a 3-5 éves korosztálynak írt vicces és abszurd könyveket. De közben, ha körülnézünk, látjuk, hogy majd minden országnak van egy sajátos gyerekirodalmi jellege, sajátos hangja, ami az irodalmi trendeken túlmutat. Nálunk mintha még mindig tartana a hangkeresés (a hangelvesztés után) , mondhatni kevés az egyedi, független alkotó...

Egy ifjúsági regény megírásához idő kell, sok türelem és nagyvonalú, befektetői szellemű hozzáállás a kiadó részéről. A kiadóknak nagyon kényelmes volt a három hónap alatt nyomdába adható, néha valóban igényes, abszurd vagy ironikus, a gyereknek felolvasó felnőttet is elvarázsoló, de kevés szöveget tartalmazó gyerekkönyv – ez a német könyviparban egy külön műfaj: a Bilderbuch –, amit a grafikus cipelt a hátán. Az ifjúsági regény azonban komoly regényírói feladat. Még a projekt-szerű munka, a Szent Johanna és társai is az. Nyilván a kiadónak ezeknél határozottabb elvárásai vannak, de hogy a kiadó elképzelése is érvényesüljön és az írói hang is egyéni, felismerhető és önmagában is érdekes legyen, ahhoz a kiadói szerkesztőknek is fejlődniük kell. A jó ifjúsági regénynek jó, szerintem a kortárs irodalomban edződött szerkesztője kell legyen: ez egy szakmai minőség, és az ifjúsági kiadóknak meg kell tudni szerezni és tartani ezeket a szakembereket.

PRAE.HU: Az illusztráció, a gyerekkönyv mint könyvtárgy hogyan kerül be az induló továbbképzés tematikájába? Ez talán a gyerekirodalom-kritika egyik leghiányosabb része.

Mészáros Marcinak van egy titkos tartalék-embere, de ez a műhelykurzus csak a tavaszi félévben kerül sorra. Nagy, a művészettörténeti háttérhez, de a műhely-jelleg miatt a manuális, kreatív oldalt is vinni képes oktatóval tárgyalunk. Figyelni szeretnénk a képregény-műfajra is. A vizualitás kérdése elsősorban – az előbb már beszéltünk róla – a gyerekkönyv fogalmához kapcsolódik, s ennek a sajátos könyvmédiumnak ugyanúgy feltáratlan a hazai története, ahogy hiába vannak a nemzeti bibliográfiákban a Magyar gyerekirodalom története című könyvek, de igazából nincs még megírva a magyar gyerekirodalom története. Ez elkerülhetetlennek látszik ebben az évtizedben. Nagy hiányai, feladatai vannak a szakmának: nem titkoltan olyan szakembereket is szeretnénk képezni, akik akár kritikusként, akár pszichológiai vagy történeti szempontból értelmezni lesznek képesek a gyerekkönyvek vizualitását is. Másfajta olvasási szokásokkal, más vizuális fantáziával rendelkeznek a mai egyetemisták, mint a 100 vagy mint 50 évvel ezelőtti befogadók, de akárcsak, mint mi, a program oktatói. Szükség lesz a hallgatók, a mai huszonévesek segítségére, ha ezekkel a kérdésekkel a szakma szembe akar nézni. Elsősorban az olyan problematikus pontokat, mint a tradicionális európai képfogalmak és a multimedális képiség konfliktusai vesszük előre a készülő tematikákban.

PRAE.HU: Alapvetésnek vehetjük lassan, hogy szükség van intézményesítésre, és nem csak az oktatás területén, hanem talán egy független gyerekirodalmi intézmény tekintetében is. A modulok között megjelenik a nemzetközi intézményrendszerek témaköre, sőt, egy jó kis marketing szövegrész is szól arról, miért hasznos ezzel kapcsolatos ismereteket elsajátítani. Mit takar a képzés ezen része, és szerinted milyen változások lennének szükségesek a gyerekirodalmi életben?

Eredetileg azt terveztük, hogy más típusú, egészségügyi, pszichológus, művészeti, kereskedelmi stb. diplomával is lehet jönni majd a képzésre, de az OH szigorúbbra szabta a bemeneti követelményeket. Nem adtuk fel, hogy tágítani tudunk valamikor ezeken a lehetőségeken. Távlatilag jó lenne elindítani, az osztatlan tanárképzés előrehaladáshoz és a BA-MA átalakulásához igazítva önálló szakként is – a legvalószínűbb, hogy a mesterszakként – a gyermek- és ifjúsági irodalommal speciálisan foglalkozó egyetemi képzéseket.

Ami azonban még ennél is fontosabb lenne: a tudomány és a kritika, a kiadók és a szerzők, a könyvtári és pedagógiai szakmai szervezetek együttműködésével létre kellene hozni egy valóban működő gyerekirodalmi intézetet. Valami olyasmit, ami a német vagy a skandináv-modellek szerint tudná koordinálni, korosztályokra kiírt irodalmi pályázatokkal támogatni, oktatási programokkal, olvasói klubokkal segíteni a tanárok munkáját: komoly állami, könyvtári és kiadói háttérrel közvetíteni "legkortársabb" gyermek- és ifjúsági irodalom és közönsége között. Az állami segítség nélkül ez nem fog menni, de attól tartok, a szakma, a tapasztalt és képzett szakemberek nélkül sem.

Fotó: Bach Máté

Kapcsolódó cikkek


nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés