bezár
 

irodalom

2014. 08. 28.
Változatok az időre – a JAK délre megy
JAK-tábor, Balatonszemes, 2014. augusztus 26. 1. nap
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
A József Attila Kör a hagyományoktól eltérően idén Balatonszemesen, az Esély Alapítvány táborában tartja nyár végi táborát, amely special editionként lett hirdetve az elmúlt hetekben. Különleges kiadás, hiszen az eseménynek évezredek óta a szigligeti alkotóház adott otthon, viszont a balatonfelvidéki kastély átalakítása miatt rendhagyó módon ezúttal a tó déli oldalára kellett költöznie a népes irodalmártársaságnak. 

Kezdjük az időjárás-jelentéssel. Kedd délelőtt csaknem ősz van, nincs az a kimondott strandidő. Voltak évek, amikor a legnagyobb nehézséget a 40 fok jelentette nappal, az éjszakai fürdőzés pedig úgy kellett, mint egy pohár hideg víz. Ezúttal szemetel az eső, az ég beborult, a koradélutántól folyamatosan érkező arcok azonban vidámnak és tettrekésznek tűnnek, én pedig kissé meglepve konstatátom, hogy a korán érkezők társaságában majdnem mindenki egy tízessel ifjabb nálam. Az első program a szemináriumvezetők bemutatkozása. Idén Kabai Lóránt okítja versmívelésre a zsúfoltabb szemináriumok létszámát megdöntő fiatalokat; Cserna-Szabó András a gasztro-próza narratopoétikai eljárásairól tartja kurzusát (melyet este látványbemutató egészít ki üstnyi pörkölt elkészítésével); és újfent van szleminárium Csider István Zoltán és Pion István vezetésével. Kabai Lóránttal és az ELTE doktoranduszával, Vásári Melindával érkezem a helyszínre, és mint kiderült, szinte valamennyi résztvevő szorgalmasan készült, hiszen idejekorán föltérképezte, merre találhatók a kis község folyadéklelőhelyei. Nem is kellett messzire menni, hogy kezdetét vegyék az irodalom állapotjáról szóló eszmefuttatások, hiszen P. Horváth Tamás, az idei könyvhétre megjelent Tündérváros című – mint értesültem: bestseller- – regény szerzője, a pécsi egykori Dante Café tulajdonosa (aki étteremvezetői minőségében a szigligeti táborokban többször is kisegítette a jelenlévőket vinoművészeti jártasságával) az Alapítvány szállásával szemközti vendéglátóhelyen fogyaszt. Csatlakozunk, a viszontlátás örömére koccintunk, ámbátor Lórinak négy órakor már jelenése van, minthogy ekkor került sor némi eligazítása a programok és a kurzusok lebonyolítását illetően, továbbá bemutatkoztak a szemináriumvezetők is. (A dráma-kurzus csütörtökön indult Gáspár Ildikó vezetésével.)

k. kabai lóránt

Az első programok – mint a Gömbhalmaz írócsoport koraesti introdukciója – egyben az ismerkedést is jelentik a hellyel. Ha ezúttal nem is könyvtár, de egy tágas előadóterem áll rendelkezésünkre, amelynek falai mentén már-már békebeli módon székek sorakoznak, így alighanem akadálymentesen lebonyolítható lesz a nyolcvanas évek szelleméhez méltó táncos mulatozás, bál. A Gömbhalmaz bemutatkozása alatt döbbenek rá, mennyire fiatalok ezek a lányok és fiúk – részben ők azok, akik miatt a tábor tematikája 2014-ben a huszonöt esztendővel ezelőtti rendszerváltozás, illetve annak irodalmi kontextusai és irodalmi hatástörténete (ha beszélhetünk ilyenről). Áfra János moderálja a fiatalokat, a beszélgetés és a fölolvasás feszes, dinamikus, jól átgondolt terjedelmű – ízeket kapunk, falatokat, amelyek alapján aligha lehet még megmondani, mi lesz terítéken az elkövetkező években, a fogadtatás viszont jó, a nyitottság pedig mindig is alapállása volt ennek a tábornak.

Gömbhalmaz

Míg az est leszállt, Cserna-Szabó András elkészítette a pörköltet (sertéslapockából), kollégája, P. Horváth Tamás segítette ki néhány fűszerrel és fortéllyal. Ha minden igaz, a két séf előbb-utóbb irodalmi kajakalanddal örvendezteti meg a boldog pécsieket. A táborba időközben megérkezett Balogh Endre, a prae.hu főszerkesztője, a Palimpszeszt irányítója, s bemutatjuk az offline Prae legújabb tematikus számát. Nem fogják kitalálni: a témája Szigliget, és a nagy múltú JAK-tábort feldolgozó gazdag képsorozattal kiegészített literatúrát rejt a főblokk. Az udvar végében, a falra vetítve látjuk Szőcs Petra fotóit az elmúlt két év szigligeti JAK-táboarairól, miközben a legtöbben a bogrács körül-sürögnek forognak, a vizuális megjelenítés és a kihangosítás azonban olyannyira rendben van, hogy fölszakad a megszokott frontális alakzat, burkolás és társasági csevely kíséretében haladunk előre a Prae idei legfrissebb számának prezentálásában. Szó esik a tanulmányokról is – Herczeg Ákos kiváló Ady-dolgozata mellett helyet kapott a tartalomban egy Lady Gaga identitásváltásairól szóló izgalmas elemzés (H. Nagy Péter), egy a Felhőatlasz című könyvről és filmről írt munka (Dreisler Szilvia, H. Nagy Péter), valamint két kritika (Baka L. Patriktól és N. Juhász Tamástól): a Lilium Aurum által gondozott Parazita-sorozat két – honi kontextusban hiánypótló – új tanulmánykötetéről, amelyek a vámpirizmusról, illetve a science fictionről és a cyberpunkról kínálnak értekezéseket (előbbi többszerzős gyűjtemény, utóbbit Sánta Szilárd jegyzi).

Prae Szigliget-szám

P. Horváth Tamás a Tündérvárosból olvas fel, az esemény jellegéhez és hangulatához kapcsolódóan gasztronómiai passzusokat. A szerző nem ül ki, nem vetül rá fény, hátra húzódik a vezeték nélküli mikrofonnal, leül egy távolabbi padra, mintegy elrejti szerzői testét, hogy a kései étek fogyasztása közben jellegzetes basszusával kísérje a táplálékbevitelt. Nagyjából éjfél lehet, túl vagyunk tehát az első napon, a társaság nagyobb része ott folytatja az emelkedett diskurzust, ahol épp jól érzi magát, göröngyök közt éjjel megyünk.

Fotó: Bach Máté

nyomtat

Szerzők

-- L. Varga Péter --


További írások a rovatból

Határátkelés címen rendezték meg a Kis Présházban öt kortárs költő közös estjét
irodalom

Mechiat Zina volt a Boggie: Költőim rendezvénysorozat februári vendége
Recenzió a Természetellenes vadság című líraantológiáról


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés