bezár
 

irodalom

2007. 10. 02.
Almodóvar Kárpátalján
Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába
Almodóvar Kárpátalján Berniczky Éva Méhe nélkül a bába című regényének hangulatát a nők határozzák meg. Stílusában, történetszövésében, karaktereinél és az elbeszélő esetében egyaránt felfedezhető a kaotikusság, az érzékiség, az érzékenység, a romlottság, a folytonos önértelmező gesztus.
A fülszöveg néhány mondatba tömörített cselekményleírása elmond mindent a történetről: „Két nő Kárpátalján. Soha nem találkoztak, ám az Egyik Nő, mint kígyótól megbűvölt állat engedelmeskedik Szvitelszki, a színtelen szemű könyvgyűjtő akaratának, és a Másik Nő nyomába ered. Naplójából … teremti újra a Másik Nőt, aki keze nyomán, mint pillangó a bábból bújik elő és tovarebben, csak szerelmei emlékét hagyva maga után. És még valamit, egy kérdést: kinek az életét is éli most már az Egyik Nő, aki a titkokat kutatva újabb és újabb titkokra bukkan”.

A cselekmény keretéül egy sajátos nyomozás szolgál: ezzel a posztmodern szövegek módszertanába is illeszkedő gesztussal a detektívregényt mint narratív formát értelmezi újra a szöveg. A történet kerete így metaforizálódik is: teret ad az elbeszélő önreflexivitásának. A cselekménybeli és a fordítónő – akit egy könyvkereskedő bíz meg a másik nő felkutatásával, annak naplója segítségével – önnön személyiségét érintő nyomozás kezdettől fogva párhuzamos. A fordítás szövegét csak az íráskép választja el a nyomozás történetének elbeszélésétől, a két szöveg különbözősége reflektálatlan marad. A fordítás gesztusa szintén egy elméleti kérdést vet fel: a fordíthatóság, a fordító mint létrehozó vagy interpretátor problematikájára a szöveg az elbeszélő/fordítónő személyének önreflexióin keresztül keres választ, aki mindig már beleveszik az általa fordított szöveg írójának írásművészetébe, és – mivel a szöveg szerzője pusztán írásán keresztül létezik – életébe is. A különböző narratív rétegek önreflexív olvasatának összemosását segíti a regény első mondatától az utolsóig jellemző stiláris kaotikusság. Ez utóbbit az epizódokat mesélő nő saját személyiségét kutató befelé fordulása, fordítói feladata mint a kéziratot „közvetítő” személy látszólag személytelen és jelentéktelen pozíciója és az elbeszélői vállalkozás nyomozáshoz illő tárgyilagossága közötti ellentmondás feszültsége idézi elő.

Az érzékiség mind a cselekményben mind a mesélő stílusában jelen van. Női sorsokról, anyákról, szeretőkről, leányokról, ismétlődő bűnökről, romlottságról van szó, bármilyen történést – akár a Szvitelszki rejtett szobájában felhalmozott könyvekről, akár az elbeszélő bábaasszonyáról, akár Szvitelszki gyerekeinek kíváncsiságáról, vagy épp a lefordított szövegen keresztül megelevenedő asszony életéről olvasunk – választ is az elbeszélő alapanyagul. Az írás is szülés lesz, az elbeszélő önmagán vajúdik, a(z) (ön)kifejezés van végtelen magzati fázisban. A szöveget átitatja a szülés, születés naturalisztikus leírására szolgáló fogalmak plasztikussága. Ugyanez a plasztikusság azonban elveszíti eredeti feladatát, amint nem az elbeszélés eszközeként, hanem az elbeszélő személyének önreflexív gesztusaként értelmeződik, és saját személyiségének kifejezésére és értelmezésére szolgál. Az elbeszélő ezen az érzéki nyelven ért, beszél és ír, önmaga gondolja, látja, éli át így a körülötte lévő valóságot, és teszi misztikussá – önmagát is beleértve – a körülötte gomolygó női sorsokat. Olvasóként nehézkesen követhető az effajta kacskaringós, érzékien plasztikus verbalitás, inkább a hangulatfestést, és nem a detektívtörténet feszültségkeltés céljából tudatosan késleltetett információkezelését segíti elő. Ez hátrány lesz a történet zárlatában, mivel kissé kifullad nyelvileg a szöveg, ugyanakkor nem kerül sor a nyomozás átértelmezett keretmotívumának következetes végigfuttatására sem.

A misztikum nyelvi megteremtésére tett fáradozás eredményes, minden érintett karakter sorsa összegubancolódik, létrejön egyfajta kapcsolatrendszer a csak fragmentumokban létező kézirat legendás nőalakja, a fordító-elbeszélő és a történet jelenlevő és emlékképekben élő szereplői között. A kárpátaljai tájszavak használata illeszkedik az érzéki stílushoz, és hozzájárul a helyszín időből kiragadott, sajátságos atmoszférájának érzékeltetéséhez, amely a szereplők sorsának alakulásában ugyancsak meghatározó szerepet kap. A Kárpátalján tett utazások és a különböző településekre érkezve érzékelhető évszázados mozdulatlanság keveredik az elbeszélő élményvilágában, és adalékként szolgál a vele kapcsolatba kerülő asszonyok misztikus, alávetettségükben is romlottságban kiutat kereső életére. Kiderül azonban, hogy a fordítónő sem mentes ettől, hisz számára az írás/fordítás jelenti a romlottságot, és egyben a kiutat. A nők ugyan házasságukban asszonyként a férfi alávetettjei, ugyanakkor romlottságuk szabadságot biztosít számukra, függetlenednek az akaratukban gyenge, örök álomképet kergető, kapcsolatokból idegen női bájakért kiugró, női bűbáj rabjaivá váló férfiaktól. Az ábrázolt női karakterek ezzel párhuzamosan a romlottság következményeitől szenvednek örökké: a bába életében a megszült és elveszített gyermek, a vajúdás fájdalma utáni üresség, a szülésben átélt naturalisztikus, leplezetlen testiség megváltoztatja a nőt, akinek életét onnantól már a gyermeke utáni olthatatlan vágy és a gyermek megtalálásának szenvedélye fűti, és önmaga büntetéseként bábaasszonynak áll.

Domináns nőalakok története a regény, a férfi felett uralkodó, önsorsrontó asszonyoké, almodóvari figuráké, akik a Kárpátaljára száműzettek. A narrátor sem kivétel, hiszen számára az írás éppoly undort keltően érzéki, akár a szülés – az írás-szülés metafora erősen szubverzíven jelenik meg az önreflexív megnyilvánulásokban. A születés misztériuma a kézirat fordításának megszületéseként is értelmezhető, mivel az elbeszélő fragmentumokat fordít. Utalás történik továbbá arra is, hogy Szvitelszki jártasabb a kézirat nyelvében, mégis az elbeszélő-fordítót bízza meg a munkával. A fordító sorsa ez a munka, nem bújhat ki alóla, meg kell ismernie a kézirat mögött álló nőt, akinek írásművészetén keresztül önmaga is az ő sorsának részesévé lesz. A fiktív kéziratfordítások kommentár nélküli beékelésének gesztusa – amellett, hogy végig erősen önreflexív – a fordítást a teremés folyamatává emeli. A történet karaktereinek sorsát az elbeszélő a történetmondással csak érinteni tudja, azonban a csak írott formában létező nőalak megismerésének vágya és a fordítás lehetősége által motivált elbeszélő az írás révén alkotja meg a kézirat szerzőjét. Ez a teremtés – mivel az elbeszélő számára a fordítás írása elsősorban az önreflexió, az önmegértés eszköze – valójában önmaga létrehozását is jelenti. Az egyetlen karakter a kézirat szerzője a műben, aki a saját történetét meséli elbeszélői kommentár nélkül, ugyanakkor ezt már az elbeszélő fordításában tartalmazza a szöveg, ami szintén alátámasztja, hogy az írás mint teremtés az önteremtés folyamata is egyben, és csak az effajta gesztus hozhat létre karaktert is, ám ennek ára a fordító karakterbe olvadása lesz. A nyomozás motívumának lezáratlansága érthetővé válik, ha az egész történetet a teremtő írásfolyamat alárendeltjeként értelmezi az olvasó. A narratív szerkezetben a nyomozás ellenpontozása a reflektálatlan fordításrészletek közbeékel(őd)ésével, a nőalakok sorsainak misztifikált, szövevényes hálózata, a stiláris kaotikusság mind állhat a teremtő önértelmezés szolgálatában, amely érthetővé teszi a történet leegyszerűsített cselekményét és annak másodlagos szerepét.

Kérdés, hogy akarja-e vagy tudja-e az olvasó ezeket a jelentésrétegeket játékba hozni. És az is kérdés, hogy mi történik, ha nem akarja: Az almodóvari kárpátaljai asszonyok és lányaik az önreflexív olvasatot figyelmen kívül hagyva egy nehezen olvasható elbeszélés romlott, megcsalatott és csalfa női maradnak, akiknek sorsát a bábaasszony emblematikus figurája köti össze, aki világra segíti gyermekeiket, azonban ő maga méhe nélkül marad. Hasonlatosan a regényhez, amely csak az írás posztmodern elméleti megközelítéseinek ismeretében lesz termékeny az olvasó számára, hiányukban méh nélkül marad, azaz elmarad az elbeszélő önértelmező megképződését szolgáló folyamatnak, magának az írásnak a megtermékenyülése is; meddővé válik. Almodóvar déli asszonyainak termékenységéhez nem férhet kétség…

Berniczky Éva: Méhe nélkül a bába. Magvető, Bp., 2007.
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés