bezár

irodalom

2007. 12. 02.
Felemás
Az Egészrész antológiáról
Felemás A JAK-füzetek sorozat 150. darabja Egészrész címmel egy antológia, méghozzá fiatal költők antológiája, amint arról a piros betűkkel szedett alcím tájékoztat minket.
A borítón feLugossy László egyik képe van. A munka egy felül fekete, középen zöld, alul pedig vörös színű, amúgy piros alapon fehér kiütésekkel is tarkított, félig lehunyt szemű nőt ábrázol. A vélhetően szomorú sorsú figura bal vállából egy absztrakt puttony áll ki, és egy méhet tart a kezében, amelyben egy vörös emberke potyogtat fekete pöttyöket (betűk?) a hátsójából, miközben egy keresztbe vágott méhfal belsejében mintha mászna valahova. A nő majdnem teljesen kopasz (a potyogtató alak is), csak a jobb oldalán nőtt ki egy-két hajszál, ezek a szemébe lógnak.

banner

El tudom képzelni, hogy egy átlagolvasó (vagyis nem szakmabeli), amint meglátja a festményt, talán úgy fogja érezni, nem neki szól, lila ködös bölcsészkedés ez. És ezért nem hibáztatható. A borító alapján olyan versekre lehetne számítani, melyek megértésére, vagy inkább élvezésére csak annak van esélye, aki minimum fél évet már eltöltött valamelyik bölcsészkaron. Pedig ez egyáltalán nincs így, a versek (ezek a versek biztosan) neki is meg tudnak szólalni. egészrészA kötetben 13 költő szerepel k.kabai lóránt szerkesztő válogatásának eredményeképpen. A legtöbb verssel Csobánka Zsuzsa, illetve Krusovszky Dénes, legkevesebbel Kupcsik Lidi és Nemes Zoltán Márió. A 13 fiatal költő közül 6-an a Telep Csoport tagjai, akik nem, azok – két budapesti kivételével – miskolciak, vagy Miskolc környékiek (Ózd). De mi indokolja ennek az antológiának a létrejöttét? Miért pont ezek a nevek, miért éppen ezekkel a versekkel szerepelnek benne? Van-e valami közös poétikai felfogásuk, vagy netán barátai-e egymásnak? Felfogható-e egy generáció legjobb költőinek gyűjteményeként, a generáció reprezentatív keresztmetszetének, vagy legalább azok fontosabb törekvéseinek szemléltetéseként ez a merítés? Mi a szervező erő, mely egyberántotta őket?Bár körülbelül egy hónapja forgatom a mindennel együtt 183 oldalas, amúgy elég vaskos füzetet, mégis: ezekre a kérdésekre még mindig csak homályos kontúrú válaszokat látok. Egy karámba terelődött itt sok és sokféle korú (és sajnos úgy tűnik, minőségű) szerző sok és sokféle szövege, és bár a szerkesztő mindent megtett, hogy összevarrja ezeket az egymástól merőben eltérő anyagú szöveteket, patchworkje, a végeredmény nem túl strapabíró, ráadásul hiába forgatom, nem tudom eldönteni, mire használható.Többféle út áll egy antológia szerkesztője előtt. Szokás a közös tér, vagy közös publikálási idő okán együtt megjelentetni szövegeket, lásd pl. a regionális antológiák közül akármelyiket, vagy Az év verseit, mondjuk. A második elv, amely mentén létrejöhet egy ilyen válogatás, az a színvonal elve: eltérő alkatú, nemű, lírai világgal rendelkező alkotókat gyűjt egybe, akik saját rendszerükön belül a legmagasabb minőségű műveket hozzák létre, vagyis akiket a legtehetségesebbeknek, legpotensebbnek ítél meg a kötet szerkesztője. A harmadik ok pedig az lehet a közös szereplésre/szerepeltetésre, hogy úgy gondolja a szerkesztő, illetve a költők, hogy szemléletmódjuk, értékrendjük azonos. Ez utóbbi két példának illusztrálására két 1969-es antológiára utalnék: az egyik az Elérhetetlen föld, a másik a Költők egymás közt. Az előbbi antológia szerzői egységüket hangsúlyozták, tudatosan különválva minden más csoporttól hoztak létre egy másik csapatot, a „kilenceket”, míg utóbbiak „véletlenszerűen” sorolódtak egymás mellé, vélhetően csak minőségi szempontok okán. A kilencek a József Attila-hagyomány folytatói voltak, míg a Költők egymást közt szerzői nem (ld. Petri György nyilatkozatát).Itt, az Egészrész antológia szerkesztésénél, érzésem szerint, egyik lehetséges szempont sem érvényesült maradéktalanul. Felemás logika szülte a kiadványt. Se közös terület, se (legalább megközelítőleg) azonos születési év, se (legalább megközelítőleg) azonos gondolkodásmód nem köti egybe a szövegeket, és sajnos a színvonal is elég hullámzó. (Még a versek formáit tekintve is elég vegyes a válogatás, többségében ugyan szabadversek vannak, ám jócskán akadnak kötöttek is: jambikus, rímes, könnyed darabok: pl. Antal Balázs Várakozás címűje.)Az persze látszik, mint már említettem, hogy igyekszik k.kabai az előttem nem világos elv alapján egymás mellé került szerzők verseit valamiféle egységgé összemosni, közös platformot eszkábálni. Lássuk hát a négy eljárást, amellyel dolgozik! Egyfelől a szerzők neve mindig a lap szélén szerepel, nem a verscím fölött. Ezáltal sosem a szerző nevét olvassuk először. Ez hosszú távon nagyon megnehezíti a tájékozódást. Ha például egy szerzőnek az összes versét akarnánk olvasni, akkor lapozgathatunk, mint egy Kaland-Játék-Kockázat könyvben. Másfelől a szerzők nem „szépversesen” szerepelnek verseikkel (t.i. a Szép versek antológiában a költők versei tömbökben, ábécésorrendben követik egymást), hanem – ami a szerzők nevét illeti legalábbis – össze-vissza: egy Csobánkát éppúgy követhet egy Pollágh, mint egy újabb Csobánka.Az eltérő forrással rendelkező szövegek összeillesztésének harmadik szerkesztői elve az lehetet, hogy a két vers közt mindig legyen valami motivikus kapcsolat. Ha az egyikben van József Attila-parafrázis, akkor a következőben is legyen; ha az egyikben van egy hangsúlyos piros színű valami, akkor a másikban is szerepeljen a piros szín, ha az egyik apavers, legyen a következő is az. Egy darabig érdekes játék rájönni, miért éppen az a szöveg van ott, aztán persze a harmincadiknál már unja az olvasó. Arra mindenképpen jó, hogy valamiféle közös nevezőt találjunk.A negyedik egységesítő eljárás pedig az, hogy a válogató a kötetet igyekszik szimbolikus útként, sétaként felfogni, hiszen az első vers címe „indulás” (Mándoki György tollából), az utolsó előttié „(az út végén egy kapuhoz értem)” (szerzője Varga Zoltán Tamás), a kötetet pedig a Málik Roland neve alatt megjelenő „Készenlét” zárja. Ezáltal feldereng valami kapcsolat, de sajnos ennek a körkörös, vagy inkább spirális struktúrának a kivitelezése kissé direktnek tűnik, talán a szerkesztő leghalványabb ötlete, amely arra irányul, hogy összetartsa könyvét. [a]http://www.jozsefattilakor.hu/jakfuzetek/sor01/150.html[text] Az a fülszöveg [/a] sem könnyíti meg a barátkozást, melyet Bán Zoltán András írt. Vas Istvánra hivatkozik benne, aki 1969-ben három „hatásközpontot” nevezett meg az akkori magyar lírában: Weöres Sándort, Pilinszky Jánost (Nemes Nagy Ágnessel esetlegesen kibővítve), és összevonva Juhász Ferenc és Nagy László költészetét. Bán szerint ezen költők katalizátorszerepe nyomtalanul tűnt el, még az járt legjobban, aki kisebb hatású klasszikussá lett, de Nagy László és Juhász Ferenc műveit már elő sem vesszük A fülszöveg írója úgy ítéli meg, a nyolcvanas-kilencvenes években olyanok léptek helyükbe, mint Tandori, Rakovszky, Parti Nagy, kevésbé hangsúlyos alakként Petri, a fiatalabbak közül Kemény István, később Térey. De – mint Bán Zoltán András írja – hatásuk ebben a kötetben már alig észlelhető. Arra gyanakszik, hogy paradigmaváltás következik, úgymond paradigmaváltást szimatol, amit a „HOLMI-vers” ellenében képzel el. Egy ellenHOLMI-verset pedig úgy ír le, amely mentes a kötött formáktól, a lekerekítettségtől, a harmóniától. De (például) Dunajcsik Mátyás, aki szinte a HOLMI állandó szerzője, miért akarna vajon ellenHOLMI-verseket írni egyszerre? Vagy tudna-e? És még ha egyes szerzőkre igaz is, hogy verseik formátlanabbak, göcsörtösebbek, érdesebbek, mint Varga Zoltán, Nemes Zoltán Márió, vagy Pollágh Péter írásai, lehet általánosan az összes szerzőre vonatkoztatni, ami rájuk esetleg igaz?Ahogy azt sem értem, miért éppen Kassák jutott eszébe a fülszöveg szerzőjének, azt sem, miből érzi Kemény István „hatástalanságát” e generáció kapcsán? (Emlékezzünk csak Pollágh Péter [a]http://www.litera.hu/object.73188b88-92c8-4178-80f6-905d926b30cf.ivy[text]literás netnaplójára,[/a] melyben a naplóíró, az akkor még jópár hónapig nem Telep-tag Pollágh arról számol be, hogy a telepesek közt az számít rossz arcnak, aki nem tud fejből legalább egy Kemény-idézetet.) A paradigmaváltás szónál is felszaladt a szemöldököm (vajon miféle új vers, miféle új szemléletmód megszületésének vagyunk, lehetünk éppen tanúi az Egészrészben?), ahogy azt sem látom teljesen tisztán, hogy milyen közös és csak rájuk jellemző hatásokat lehet megállapítani költészetükben (vagy ebben a fejenként kb. tíz versben)?Ha van közös pont, ami a hatásokat illeti, akkor a Bán által felsorolt nevek Weörestől Pilinszkyn át Nemes Nagyig – érzésem szerint – mind közös pont valamilyen mértékben. Még Juhász Ferenc és Nagy László sem feltétlen kivétel. Sőt. Érezhetően hatással vannak különféle mértékben a fiatal költőkre mind a mai napig (szerencsére). De nem csak ők, hisz ezeken a neveken kívül még a fél huszadik századi magyar és világirodalom is idevehető lenne, nyilván, hiszen nem iskolázatlan költőkkel van dolgunk, többségük bölcsészkarra jár. Például Antal Balázs – hozzáteszem: jobb – szövegein például Ted Hughes és Petri hatását érezni, Málik Roland nyilvánvalóan Kosztolányi- és Biblia-parafrázisokkal ügyködik (sajnos kevés eredménnyel), míg mondjuk Nemes Zoltán Máriónál Beckett és Kafka (meg persze sok egyéb szerző) idéződik fel, eléggé elrejtve (átdolgozva, széttrancsírozva), vagy ugyanúgy jól látható, ahogy Csobánka és Pollágh József Attilát épít be verseibe. Dunajcsiknál pedig például a „rajmagány” szó környékén – Dunajcsik egyéb verseit ismerve úgy gondolom, furcsamód, mert nem jellemző rá – éppen Pilinszky hangját hallani, de például egyik verse [a]http://www.irodalmiakademia.hu/scripts/DIATxcgi?infile=diat_vm_talalatok.html&locator=/dia/diat/muvek/html/PARTI/parti00545/parti00545.html&oid=121902&session=629462305[text] Parti Nagy rókatárgyának [/a] átirata (vö. a fülszöveggel).Mégis, bár nem észlelek mérhető gravitációs erőt az alkotók közt, és elég hullámzó a kötet színvonala, mégis azt mondom: jó, hogy megjelent az Egészrész. Hiszen sok kedves verset olvashattam újra, nyomtatásban (például Sopotnik egyes „futós” darabjait, Krusovszky szép prózaszövegeit, vagy Bajtai néhány szorongásos költeményét). Többek között Antal Balázs is egyike a biztosan nyugodt szívvel ajánlhatóknak (Másfélmillió lépés Magyarországon! Óriás!), talán az egyetlen, aki az itt közölt versek közül kevésszer, csak egyszer okozott csalódást. A többiekkel ellentétben, akiknél – legalábbis nálam – általában rosszabb az arány, habár közöttük sincs olyan, aki legalább egy versével ne mentette volna meg magát attól, hogyha még egyszer találkozom a nevével egy vers fölött, akkor sietve tovább kelljen lapoznom. Például a Csobánka Zsuzsa által jegyzett Vízivárosi tréfával is örülök, hogy megismerkedtem. Belegondolva, végül is ez nem is kevés. Titokban persze abban reménykedem, hogy talán az Egészrész segítségével tudatosul az olvasóközönségben a Nyár újabb rablóinak neve. Mert a potenciális legnagyobb rablók közül biztosan szerepeltet egy-kettőt.Egészrész – Fiatal költők antológiája JAK - L`Harmattan, 2007. szerk. k. kabai lóránt
nyomtat


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés