bezár
 

film / film

Lesz-e új nemzeti minimum az akcióhős Petőfi?
Lesz-e új nemzeti minimum az akcióhős Petőfi?
A néphagyomány által csak petőfifilmként emlegetett Most vagy soha! című március 15-i szuperprodukció visszamenőleg új megvilágításba helyezi legutóbbi történelmi biopicünket, a Semmelweist, amelyben összehasonlíthatatlanul több élet, világos dramaturgia, és élvezhető színészi játék lapult. Nem kell azonban aggódni, a magyar filmipar eddigi legnagyobb költségvetésű gigaprojektje így is hoz mindent, amit egy kurzusfilm adhat nekünk. Megúszós általános iskolai történelem órákat például.
Sóhajok és lesütött tekintetek
Sóhajok és lesütött tekintetek
Minden jól van, miközben semmi sincs jól. Talán így lehetne a legrövidebben összefoglalni Hajdu Szabolcs lakástrilógiájának második darabját, a Kálmán-napot, melynek szereplőiben magunkra ismerhetünk, ahogy reményvesztetten próbálják magukkal és a másikkal elhitetni saját hazugságaikat.
Miért küzdősport a mediáció?
Miért küzdősport a mediáció?
Van egy film, amelyet sokan vártak, és sokan nem is tudták, hogy várják. Van egy szakma, amelyet a mai napig kevesen ismernek Magyarországon. Az ebben dolgozó szakemberek évek óta küzdenek azzal, hogy megismertessék, láthatóvá, érthetővé tegyék, amit csinálnak. Ők a mediátorok, közvetítők, közvetítői eljárást végző pártfogó felügyelők. Róluk szól, és helyettük beszél az Az arcuk mindig előttem lesz.
Visszavágás a Birodalomnak
Visszavágás a Birodalomnak
Megérkezett végre a Dűne folytatása, amely kiteljesíti Frank Herbert sci-fi klasszikusának adaptációját, és bizonyos szempontból sikeres küldetésnek tekinthető. Ugyanakkor az még mindig nem jelenthető ki, hogy Herbert műve jó filmes alapanyag. 
A kerítés mögött
A kerítés mögött
Jonathan Glazer holokausztfilmje következetesen a haláltábor betonkerítésén kívül marad, ám a fókuszpont áthelyezésével nem kevésbé torokszorító és aktuális feldolgozását adja a 20. századi történelem legmélyebb poklának.
Az újrajátszott szenvedés dokumentumfilmjei
Az újrajátszott szenvedés dokumentumfilmjei
Mehran Tamadon önreflexív dokumentumfilmjei nemcsak az iráni titkosrendőrség módszereit tárják fel valódi érintettek segítségével, hanem rákérdeznek a traumatikus események eljátszhatóságával kapcsolatos morális dilemmákra is. Az Ahol nincs isten és a Legrosszabb ellenségem a 10. Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál keretében volt látható.
Néhány szó a rítusról
Néhány szó a rítusról
A Sundance Filmfesztiválon nagy sikerrel bemutatott észt-izlandi-francia dokumentumfilmben nem történik több annál, minthogy nők beszélgetnek egy kis térben összezárva. A helyzet különlegességét a miliő adja: a kis, tradicionális észt füstszauna sűrű, forró homálya és az együvé tartozás intim élménye az, ami testet és lelket lemeztelenít.
Gyereknek lenni háborúban és hátországban
Gyereknek lenni háborúban és hátországban
A január 27. és február 4. között megrendezett Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivál programjában kitüntetett figyelmet szenteltek az orosz-ukrán háborúnak, és két film is a gyerekek szemszögéből vizsgálja meg a konfliktust, illetve a hátországot.
A hatalom hosszú árnyéka
A hatalom hosszú árnyéka
Prikler Mátyás második nagyjátékfilmjében minden benne van, amiért szeretünk skandináv filmeket nézni: a fagyos táj hosszan kitartott képei, lassan hömpölygő események, elidegenítő képi kompozíciók, a kamerának háttal ki nem mondott szavak, kínosan aktuális történet és velejéig nyomasztó atmoszféra. Ezúttal azonban nem skandináv, hanem szlovák-magyar politikai thrillerről van szó.
Azt kérdezed: hogyan éljünk?
Azt kérdezed: hogyan éljünk?
Hayao Miyazaki és a Studio Ghibli filmjei álomszerű utazásra invitálnak bennünket. Hősei által olyan világba csöppenünk, ahol lépten-nyomon különleges teremtmények bukkannak fel, és mi beleszédülünk a gyönyörűen megrajzolt fantáziakozmosz végtelenjébe. A neves japán animációs stúdió társalapítója és rendezője a korábban bejelentett visszavonulás ellenére a 2013-as Szél támad után újabb filmmel ajándékozta meg rajongóit és a laikus nézőket. A fiú és a szürke gém nemcsak összefoglalja a mester eddigi életművét, hanem a fiú felnövéstörténetén keresztül a halál elfogadására is tanít.
1   2   3   4   5   6   7   8   9 
bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés