bezár
 

zene

2017. 06. 03.
Több mint szomszéd
Magyar Kulturális Hét Pozsonyban
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Pozsonyban idén negyedik alkalommal, június 4. és 11. között kerül sor a Több mint szomszéd elnevezésű magyar kulturális rendezvénysorozatra, melyet Magyarország Pozsonyi Nagykövetsége, illetve a Pozsonyi Magyar Intézet rendez és a Külgazdasági és Külügyminisztérium is támogat. A szervezők szándéka, hogy bemutassák a magyar kultúra sokrétűségét Szlovákiában, még szorosabbra fűzzék a két nép közti kulturális kapcsolatokat. A programkínálatban e célok jegyében komoly- és könnyűzenei koncertek, kiállítások, balettelőadás és két konferencia is szerepel. A Kulturális Hét június 4-én Bogányi Gergely zongoraművész hangversenyével kezdődik. Június 7-én két alkalommal is fellép a Győri Balett: Ravel Boleróját és a Kodály-év keretében a Romance című táncművet adja elő.

A Kossuth-díjas zongoraművész Bogányi Gergely pozsonyi hangversenyén a magyar fejlesztésű, áramvonalas, új Bogányi-zongorán játszik, mely erőteljes, gazdag felhangrendszerű, tiszta hangú, egyedülálló hangszer. A Szlovák Rádió hangversenytermében Bogányi Gergely Bach, Beethoven, Debussy, Chopin és Liszt darabokat játszik. Bizonyára nagy érdeklődésre tart majd számot a Győri Balett két előadása, a Boleró és a Romance.

Lukács András koreográfus ezúttal nem a szokványos férfi nő viszonyra, a szenvedélyre, az érzéki szálra hegyezte ki a Boleró ,,történetét” az ő értelmezésében Ravel meghökkentő kompozíciója monumentális, hideg hangvételű, sötét báli jelenetként jelenik meg.

Kodály Zoltán életművének sokoldalúságát tükrözi Velekei László Romance című koreográfiája, mellyel a világhírű magyar zenetudós, zeneoktató és népzenekutató előtt tiszteleg.

A komolyzenei előadások mellett sajátosan közép-európai világként jelenik meg a klezmer és a roma zene, de a fesztiválon a magyar kultúrával érintkező morva, lengyel és szlovák népzene is hallható lesz.

A legtöbb látogatót rendszerint a négynapos szabadtéri fesztivál vonzza: könnyűzenei programjai (így a Balkán Fanatik, a Budapest Ragtime Band vagy a Z´Mirim Klezmer Kvartett koncertje) mellett az érdeklődők idén hungarikumokat is bemutató gasztronómiai fesztiválon vehetnek részt. A szabadtéri rendezvények sorát dr. Balogh Csaba közigazgatási államtitkár nyitja meg. A képzőművészet is fontos szerepet kapott a programban. Az egyik legrangosabb kiállítás a győri Rechnitzer János gyűjteményének válogatása, amelynek súlypontját a magyar és külföldi művészek geometrikus, konstruktív alkotásai jelentik. A Bratislava Design WEEK nemzetközi fesztivál keretében is megrendezett Shaping Hungary kiállítás a mai magyar kreativitásba és dizájnba ad betekintést. A tárlat a fiatal formatervezők, feltalálók és mérnökök ötleteit, műveit néhány tucat alkotáson keresztül mutatja be, mintegy bizonyítékául annak, hogy méltó utódai a magyar kreativitást megalapozó 20. századi generációnak.

A tavalyi évhez hasonlóan a Magyar Kulturális Hét szerves részét képezi június 8-án a V4-es nap, melynek keretében sor kerül egy konferenciára a visegrádi országok politikusainak részvételével, valamint a Nagykövetség Üzleti Központjában egy magyar‑szlovák fórumra. A konferencia témája idén az Európai Unió jövője a V4-es országok perspektívájából. A panelbeszélgetésen Magyarországot Dr. Takács Szabolcs európai uniós ügyekért felelős államtitkár képviseli.

Molnár Imre, a Pozsonyi Magyar Intézet igazgatója szavai szerint “A magyar kultúra nem vendégként van jelen Pozsonyban, hanem itthon van”. A pozsonyiak az előző évadok alapján már számítanak az eseményre, amely Szlovákia szerte is a legszínvonalasabb és a legtöbb látogatót vonzó magyar kulturális programnak számít. A Magyar Kulturális hét immár szerves részét képezi a Pozsonyi Nyári Kulturális Fesztiválnak: a Pozsonyi Kulturális és Információs központ a Több mint szomszéd minden eseményét szerepelteti a saját reklámfelületein is. Fontos megjegyezni, hogy a hazai biztos támogató háttér (MVM Csoport, az OTP Banka, a Slovnaft és a Microcomp) mellett a szervezésben olyan partnerek működtek közre, mint Pozsony Főváros Önkormányzata, Pozsony Óváros Önkormányzata, a Cseh Köztársaság Pozsonyi Nagykövetsége, illetve a Lengyel Köztársaság Pozsonyi Nagykövetsége.

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Simon Géza Gábor: A magyar jazztörténet ösvényein. A magyar jazztörténeti kutatás hatvanöt esztendeje 1958–2023
„Határtalan Design”/ Design Without Borders a FUGÁban
Dukay Barnabás és Szécsi Lőrinc művei Pécsen
JPEGMAFIA & Danny Brown: SCARING THE HOES

Más művészeti ágakról

Karácsonyozzatok velünk, vagy ússzatok haza az Örkény Stúdióban
Jeanne Herry: Az arcuk mindig előttem lesz
art&design

Kiállításkritika A kétely felfüggesztéséről


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés