bezár
 

irodalom

2017. 11. 23.
„…bőröm alatt viszlek haza, Róma…”
A Római Magyar Akadémia alkotói pályázata
Tartalom értékelése (1 vélemény alapján):
Az idén kilencvenedik születésnapját ünneplő Római Magyar Akadémia (RMA) történetének e különleges epizódjáról kíván megemlékezni akként, hogy alkotói pályázatot hirdet. Várjuk tehát olyan alkotók, (maximum 8 fős) alkotói csoportok jelentkezését, akik szabadon választott formátumban, szabadon választott eszközökkel (színház, film, zene, irodalom, képzőművészet) feldolgozzák az RMA-hoz kötődő 1947/48-as eseményeket, illetve továbbgondolják az akkor született műveket.

„…bőröm alatt viszlek haza, Róma…” - A fenti sort Csorba Győző vetette papírra 1947/48 telén, amikor több hónapot töltött Rómában, a Magyar Akadémián. Ugyanekkor volt lakója a háznak Weöres Sándor, Pilinszky János, Nemes Nagy Ágnes, Lengyel Balázs, Hantai Simon, Reigl Judit és a korabeli magyar művészet és tudomány több jeles személyisége. A háború szörnyűségeit kipihenni, az európai kultúra egyik központjában feltöltődni, új inspirációkat szerezni, új kapcsolatokat építeni kiérkező alkotók, tudósok számára elementáris erővel hatott a város, melyhez új remények, új tervek kapcsolódtak. Itt tartózkodásuk során barátságok szövődtek, új művek születtek, s olyan élményekkel gazdagodott mindenki, melyek a következő években is elevenen hatottak. Annál is inkább, mert az 1948 tavaszán hatalmi szóval hazarendelt ösztöndíjasoknak aztán hosszú évekig nem volt módjukban visszatérni sem Rómába, sem Itáliába, sem Európába.

pict

Az idén kilencvenedik születésnapját ünneplő Római Magyar Akadémia (RMA) történetének e különleges epizódjáról kíván megemlékezni akként, hogy alkotói pályázatot hirdet. Várjuk tehát olyan alkotók, (maximum 8 fős) alkotói csoportok jelentkezését, akik szabadon választott formátumban, szabadon választott eszközökkel (színház, film, zene, irodalom, képzőművészet) feldolgozzák az RMA-hoz kötődő 1947/48-as eseményeket, illetve továbbgondolják az akkor született műveket. A zsűri által kiválasztott legjobb 3 pályázat alkotói 2018 tavaszán lehetőséget kapnak arra, hogy a helyszínen egy 10 napos tanulmányúton tájékozódjanak, további inspirációkat gyűjtsenek, dolgozzanak a projektjeiken, hogy aztán 2018 júniusában azok bemutatásra is kerüljenek Rómában, majd az év folyamán Budapesten is. A pályázatok megvalósulását mindezen felül az RMA egyenként 1000 euróval támogatja.

A pályázat menete:
A pályaműveket elektronikusan (PDF formátumban) 2018. január 15-ig kérjük eljuttatni a következő e-mail címre: accademiadung90@gmail.com
A pályázatnak tartalmaznia kell:

- a projekt bemutatását

- szakmai életrajzot

- elfogadó nyilatkozatot arra nézve, hogy a beérkezett pályázatot a Római Magyar Akadémia közzétegye


A pályázat elbírálásakor külön szempont lesz, hogy az adott munka mennyire tudja megszólítani az olasz közönséget is, illetve külön üdvözöljük azon pályázatokat, melyek olasz résztvevő bevonásával is számolnak.
A zsűri január 30-ig eredményt hirdet, azaz kiválasztja a legjobbnak ítélt három projektet. Az eredményhirdetést követően a beérkezett pályaművek, illetve a bírálatok-értékelések elérhetők lesznek az RMA hivatalon online felületén.


A zsűri tagjai:
Juhász Anna, kulturális menedzser
Török Tamara, dramaturg, irodalomtörténész
Puskás István, az RMA igazgatója


Róma, 2017. november 23.
dr. Puskás István
igazgató
Római Magyar Akadémia
 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Magyar Széppróza Napja a Fiatal Írók Szövetségénél
irodalom

Vaktérkép
Lengyel riportirodalom - Prae 2023/2 lapszámbemutató

Más művészeti ágakról

színház

A Vígszínház Ármány és szerelem bemutatójáról
A Corvina Kiadó Plautus: Hét komédia című kötetéről
Denis Villeneuve: Dűne – Második rész


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés