bezár
 

film

2014. 07. 18.
Álmok labirintusa az A38 fedélzetén
A Dreampire, a Kiégő Izzók és a MusiCONTACT bemutatja: Dream Labyrinth
Tartalom értékelése (0 vélemény alapján):
Álmok labirintusa az A38 fedélzetén Életünk egyharmadát alvással töltjük. 7 milliárd ember 7 milliárdféleképpen álmodja ugyanazokat az álmokat éjszakáról éjszakára. A Dreampire a világ első álom-mozgalma. Azt tűzte ki célul, hogy az emberiség álmait mozgóképen dokumentálja, beszélő fejes álomelbeszélések formájában. A Kiégő Izzók fényzsonglőr csapata az eddig összegyűlt 3000 álmot szövi bele egy álom-installációba az A38 kiállító térben, az A38-MVM Fényfestés sorozat legújabb felvonásában.

A Dream Labyrinth / Álomlabirintus kiállítást 2014. július 22-én Feldmár András nyitja meg az A38 fedélzetén, a Kanadában tartózkodó Feldmár Skype-on fog élőben bejelentkezni. Az est moderátora Veiszer Alinda lesz, a megnyitó alkalmából zenészek és színészek improvizálnak majd a látogatók álmaira. A Dream Labyrinth kiállítás 2014. július 22. és 26. között a Dreampire, a Kiégő Izzók és a MusiCONTACT közös produkciójában valósul meg, és hétköznaponként 19 óra és 21 óra között, pénteken és hétvégén 16-tól 21 óráig megtekinthető. További információk találhatók a Facebook-esemény oldalán, az A38 programajánlójában valamint a Dreampire tumblr. oldalán.

Dreampire

A Dreampire projektről

Az álmokat majdnem teljesen elfelejtjük, ha nem írjuk le vagy mondjuk el egymásnak. A Dreampire csapatának célja a folklórgyűjtésekhez hasonlóan megmenteni, megőrizni számos kortársuk álmainak kép- és történetanyagát, rögzíteni a többnyire veszendőbe menő álomkincsnek legalább egy töredékét, amennyire csak lehet, hozzáférni ehhez a kimeríthetetlenül gazdag tudatalatti univerzumhoz, emellett kialakítani és folyamatosan bővíteni egy sok-nemzetiségű, sokféle szociális és antropológiai metszetet felvevő álomtablót, egyúttal megnyitni a gyűjteményt számos kreatív és tudományos feldolgozás, illetve közösségi akció részére.

A gyűjtemény végső célja pedig a dreampire.org internetes oldal és a hozzátartozó facebook-szerű közösség kialakítása, mely egy kontinenseken átívelő, nap mint nap frissülő álomarchívumot jelent. A közösségi oldalra mindenki feltöltheti saját álmait és kedvére böngészhet mások tudatalattijában. A projekt egy ponton túl tulajdonképpen egy végtelenített akció, mivel nincs egyszemélyes alkotója, csak álmodói, mesélői, archiválói és szerkesztői. Ezáltal a közösség minden tagja hozzájárul egy élő, egyetemes álomkincs dokumentálásához.

Az első felvételek 2013 januárjában készültek. A 7 fős gyűjtő-szerkesztő csapat eddig kb. 3000 álmot, és kb. 2200 álmodót regisztrált. A gyűjtés Londonban, Budapesten, Kolozsváron, Jakartában, Balin, valamint hazai fesztiválokon, a Szigeten, a Volton, Bánkitón, Ozorán és a JAK írótáborban zajlott. Az álom-mesélők főleg fiatalok, a húsz-harminc éves korosztály, de vannak idősebbek és gyerekek is. Az álmodók kb. kétharmada nő. A gyűjtést, illetve annak valamilyen művészeti feldolgozását eddig a budapesti Filmjus Alapítvány, valamint a Jakartai Kulturális Intézet támogatta.

A gyűjtő szerkesztő team: Kapronczai Erika, Koncz Linda, Muhi Klára, Muhi Zsófia, Muhi András Pires, Muhi András és Révész Bálint.


 


 

nyomtat

Szerzők

-- PRAE.HU --

A prae.hu művészeti portál 2006 óta jelenik meg, naponta friss művészeti hírekkel, tudósításokkal, és elemzésekkel, interjúkkal. Hat művészeti ág (irodalom, art&design, építészet, színház, zene, film) mellett gyerekrovata is van.


További írások a rovatból

Hajdu Szabolcs: Kálmán-nap
A 74. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál
Anna Hints: Smoke Sauna Sisterhood
Hayao Miyazaki: A fiú és a szürke gém

Más művészeti ágakról

Platon Karataev: Napkötöző – négy szám
gyerek

Kabóca Bábszínház: Dödölle
Az Amikor Galéria debütálása a művészeti galériák soraiban


bezár
Regisztráció


bezár
Bejelentkezés